A nagy olaszrizlingteszt Vol. 2.

2019.12.10. | Szabó Edit
Befejeződött a Borsmenta olaszrizlingtesztje. A második fordulóban két badacsonyi és egy mátrai bor került a dobogóra, összesítettben a Nyári Pince 2015-ös késői szüretelésű olaszrizling válogatása győzött, a szárazak között viszont megőrizte első helyét a Varsányi Pince…
 


Mint arról korábban beszámoltunk, a Borsmenta olaszrizlingtesztjére olyan sok bor érkezett, hogy két estét szántunk a kóstolásra, mert szerettünk volna mindegyik borra megfelelő figyelmet fordítani. Az első fordulót a Varsányi Pince 2015-ös Grand Selection Olaszrizlingje nyerte, a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok 2017-es Mátra Superior Olaszrizling Barrique bora végzett a második, a Dobosi Pincészet 2017-es Bio Háromszög Olaszrizlingje pedig a harmadik helyen.

A második kóstolási szeánszon 12 bor került a poharunkba, közülük öt mátrai, három badacsonyi, kettő Balaton-felvidéki, egy villányi és egy somlói pincészettől érkezett, a legidősebb bor 2015-ös, a legfiatalabb pedig 2018-as évjáratú volt. A száraz borok közül a dobogóra ezúttal két badacsonyi és egy mátrai került, a legmagasabb pontszámot viszont egy szintén badacsonyi, késői szüretelésű édes olaszrizling kapta.



Lássuk a legjobbakat! (Megjegyzés: az alábbi lista a teszten résztvevő újságírók, bloggerek átlagpontszámai alapján készült, nem minden ponton egyezik a cikkíró véleményével.)

 
A harmadik – Nyári Pince: Szent György-hegyi Olaszrizling 2017



A közel tízhektáros birtok központját a pincével együtt a Szent György-hegyen találjuk. Jó itt egy pohár bor mellett megpihenni a lugasban, csodálva a káprázatos panorámát. A pincészet tulajdonosát, Nyári Ödönt mindenki ismeri errefelé, különös ismertetőjele a hatalmas bajusz, amit egykor lázadásból növesztett, de ma már el sem lehet képzelni nélküle. A birtokot lányával, Emesével közösen irányítja, a borokat is együtt készítik. A 2017-es olaszrizlingjükben a szőlővirágos, édesfűszeres jegyek mellett intenzív sósság mutatja a termőhelyi jelleget. Kellemes, jó ivású, lendületes bor, éppen olyan, amilyet az ember örömmel kortyolgat a nyári estéken.


A második – Molnár és Fiai Pincészet: Prémium Abasári Olaszrizling 2016



Az abasári Molnár család generációk óta szőlőműveléssel és borkészítéssel foglalkozik. Birtokuk jelenleg 30 hektáros, de a saját termésen kívül fel is vásárolnak szőlőt, így évente nagyjából 40 ezer palack bor érlelődik a pincéjükben. Elsősorban fehérborokat készítenek, az olaszrizlinget kiemelt fajtaként kezelik. Ezt diktálják a település hagyományai is: az abasári olaszrizling a környékbeli emberek számára egyet jelent a minőséggel. Az andezittufás talajon az olaszrizling valóban jól érzi magát, és megbízhatóan terem. (Tesztünkre a pincészet 3 különböző évjáratból küldött bort, és mindegyik a mezőny első felében végzett.) A 2016-os évjáratú prémium olaszrizlingjük Flex Cube tartályban érlelődött. Érett, gyümölcsös, gyömbéres, enyhén gombás, avaros jegyei illatban és ízben egyaránt megmutatkoznak. Már nem fiatal, méltósággal korosodik, de sokáig már ne tartogassuk!


Az első – Éliás Birtok: Olaszrizling 2017



A badacsonytomaji Éliás Birtok olyan zsenge, hogy még alig-alig hallottunk róla. Az alapító Éliás Csaba régi álma volt, hogy szőlőt neveljen a Badacsonyon, azon a helyen, ahol már kétezer éve is fürtöket érlelt a napfény. A borokat a helybeli születésű Sipos Zsolt készíti. Ez a 2017-es olaszrizling volt a birtok első bora, és elég magasra tették vele a mércét. Rendkívül jó arányú, emlékezetes bor, fűszeres és nagyon sós, első kóstolásra bele lehet szeretni.


És most jöjjön az egyetlen édes a sorból, amely a két kóstoló átlagában a legmagasabb pontszámot kapta: Nyári Pince: Olaszrizling Válogatás (késői szüret) 2015



A Nyári Pincét már nem kell bemutatnunk, ám erről a borról érdemes beszélni, mert több szempontból különleges. A szőlőt meglehetősen későn, november 24-én szüretelték, így a szemek szinte mazsolává töppedtek, mézédesre érettek, és közülük sokat már megtámadott a Tokaj-Hegyaljáról jól ismert nemespenész, a Botrytis cinerea. Erjesztéskor az aszú készítésével megegyező módon jártak el, vagyis a szőlőt újborba áztatták, majd a bort hordóban, saját élesztővel erjesztették, és ezt követően másfél évig finomseprőn tartották. Az eredmény egy krémes, gyömbéres, naspolyás ízvilágú desszertbor, amiben a fajtára jellemző kesernyésség is szépen megmutatkozik, és ez jótékonyan ellensúlyozza a viszonylag jelentős édességet (60 g/l maradék cukor). Olyan sűrű és intenzív, hogy gyakorlatilag eltűnik benne a 16%-os alkoholtartalom. Ezért kicsit vigyázni kell vele, mert itatja magát.


A két forduló után az átlagpontszámok szerinti abszolút sorrend a száraz boroknál így alakult az első hat helyen:
  1. Varsányi Pincészet: Grand Selection Olaszrizling 2015
  2. Éliás Birtok: Olaszrizling 2017
  3. Dubicz Borászat és Szőlőbirtok: Mátra Superior Olaszrizling Barrique 2017
  4. Dobosi Pincészet: Bio Háromszög Olaszrizling 2017
  5. Jásdi Pince: Lőczedombi Olaszrizling 2016
  6. Molnár és Fiai Pincészet: Prémium Abasári Olaszrizling 2018
 
A teszten az alábbi kollégák voltak jelen:



Dervenkár István (blogger), Sue Tolson (Budapest Wine Snob), Kiss Michal (NieWinne Podróze), Schubert Ádám (szőlész), Pesti Eszter (Borsmenta), dr. Vargha Márk (Borsmenta), Szabó Edit (Borsmenta) és Hatvani Szabolcs (Borsmenta).


Íme a második forduló teljes borsora – a pincék szerinti betűrendben:

Csernyik Pince: Mátrai Olaszrizling 2018; Éliás Birtok: Olaszrizling 2017; Györgykovács Pince: Nagy-Somlói Olaszrizling 2016; Káli Balázs: Olaszrizling 2018; Maróti Pince: Olaszrizling 2018; Maróti Pince: Olaszrizling 2017; Molnár és Fiai Pincészet: Prémium Abasári Olaszrizling 2017; Molnár és Fiai Pincészet: Prémium Abasári Olaszrizling 2016; Nyári Pince: Szent György-hegyi Olaszrizling 2017; Nyári Pince: Olaszrizling Válogatás (késői szüret) 2015; Riczu Tamás Borászata: Siklósi Olaszrizling 2018.
 
Fotó:
Borsmenta - honlap

Iszunk

A nagy olaszrizlingteszt Vol. 1.

2019.11.07. | Szabó Edit
A Borsmenta olaszrizlingtesztjére olyan sok bor érkezett, hogy kénytelenek voltunk két részletben megrendezni a rangadót. Az első forduló után egy egri, egy mátrai és egy balatonfüred-c…
bornaptár.hu
A boros eseményajánló

címkék

ausztria (4) badacsony (13) balaton (68) balatonfüred csopaki borvidék (8) beszélgetünk (13) bikavér (20) bio (13) biodinamikus (6) bocuse d'or (9) bor (265) borász (32) borászok borásza (5) borbár (27) borfesztivál (25) bori mami (5) boriroda (10) boriskola (4) borkorcsolya (22) borkóstoló (22) borshanta (12) borterasz (14) borteszt (90) bortúra (21) borvacsora (14) borverseny (14) bott pince (28) bottszerda (21) budapest (187) cabernet franc (7) cava (7) CEWI (13) csirke (6) csokoládé (8) cukrászda (11) demeter zoltan (4) desszert (4) desszertbor (4) édes (74) eger (34) egészséges (5) egri csillag (4) erdőbénye (6) étterem (124) etyek (11) etyeki kúria (9) fehérbor (16) fesztivál (35) figula (4) franc&franc (5) frittmann (4) furmint (53) furmint február (10) gizella pince (6) gyerekbarát (16) gyöngyözőbor (11) hárslevelű (10) heimann (8) húsvét (8) interjú (100) iszunk (4) kadarka (13) káli-medence (4) karácsony (15) karantén (23) kávé (38) kavezok (8) kékfrankos (10) kéknyelű (5) kenyér (7) késői szüret (4) koktél (10) koronavírus (27) kóstoló (55) kovács nimród winery (7) közben esznek (8) kreinbacher birtok (6) kunsági borvidék (6) laposa birtok (5) leves (10) london (12) luka enikő (4) mád (11) magnamátra (11) mátra (36) merlot (12) michelin-csillag (8) monyo brewing co (5) mór (5) művészinterjú (10) nyár (13) nyaralás (5) olaszország (13) olaszrizling (22) őstermelői piac (6) paletta (4) pálinka (9) pálinkaverseny (7) pannonhalma (8) pannonhalmi apátsági pincészet (5) pécs (8) pezsgő (48) piac (13) pinot noir (8) pizza (4) pofonegyszerű (5) portugália (6) programajanló (27) rácz jenő (4) rajnai rizling (8) recept (129) rosalia (5) rozé (29) saláta (7) sanzon (6) sauvignon blanc (7) somló (11) sommelier (10) soproni borvidék (12) sör (41) sós (60) spanyolország (7) specialty kávé (9) st andrea (7) super 12 (4) sütemény (28) süti (15) svét (16) syrah (6) szakácsverseny (4) szamorodni (11) száraz (26) szekszárd (27) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (12) tállya (7) támogatott írás (6) tanfolyam (4) tarcal (8) tavasz (12) tea (8) tenger gyümölcsei (4) természetes bor (7) tészta (8) tesztelünk (4) tokaj (108) tokaj-hegyalja (66) tokaji aszú (29) tudnivalok (4) utazás (19) vacsora (9) verseny (9) villány (7) villányi borvidék (39) vörösbor (34) vylyan (10) zenit (5) zöld veltelíni (4)