Vissza
A gondolat teremtő ereje
2023.10.03. | Dr. Kaibinger Tamás
Mostantól egy éven keresztül Kaibinger Tamás, a kőszegi Unger Bormanufaktúra egyik tulajdonosa osztja meg velünk gondolatait kéthetenként. Bornaplója első részében bemutatja a szereplőket és a bátor, cseppet sem szokványos indulást…
Újak, lendületesek és idealisták
Természetes terroir; kékfrankosok Kőszegről; feléleszteni azt, ami majd egy évezreden keresztül létezett, de az elmúlt évtizedekben elveszett – ez az Unger Bormanufaktúra védjegye. Ebben a mondatban minden benne van, ami számunkra a szőlőtermelésben és a borászatban fontos. Újak vagyunk, lendületesek és idealisták. Van víziónk, folyamatosan tanulunk, kísérletezünk és kóstolunk. Egy éven keresztül kéthetente írunk majd arról, hogy áll az a (bor)álom, amelyen 2015 óta dolgozunk.
Két férfi, egy eset
A kezdet: két férfi, egy eset – adott két barát, Stampf Ervin és Kaibinger Tamás. Egyik sem borász, mégis ezer szálon kötődnek a szőlőtermeléshez és a borkészítéshez. A családjuk évszázadok óta készít bort. Kőszegiek. Távoli rokonok. Szeretik a hegyet, ami megszólította őket. Szeretik a szőlőt és a bort. Természetesen.
Tamás
A történetük: Tamás jogász, Budapesten dolgozik. Egyszer már foglalkozott szőlővel rövid ideig, Badacsonyban. Boriskolába járt, Rohály Gáborhoz, Mészáros Gabihoz. Kóstolt, utazott. A borutazás során annyi élményt gyűjtött, ami elég inspirációt adott ahhoz, hogy átálljon a pohár másik oldalára. Arra az oldalra, ahol nem csak forgatni és szörcsögve elemezni kell a bort, hanem a döntéseket is meg kell hozni. Kőszegiként feltette magának a kérdést: ha ez a gyönyörű település évszázadokon keresztül Magyarország egyik legjelentősebb borvárosa volt, és minden adottsága megvan, hogy magas minőségű borok készüljenek, akkor miért csak „jó” borok készülnek? Mi a szőlőhegy a titka, amit mindenki elfelejtett a 20. és a 21. században? Vágyott arra, hogy legyen egy szőlője a hegyen, a Kálvária-templom mellett. A Kálvária-hegy az Alpok első dűlője, amely a város felé emelkedve mutat irányt a csúcsán álló templommal az ég felé. A vágyakat vizionálni kell. A vizionálás mellett az is segít a megvalósításban, ha kimondják azokat. És ekkor jött Ervin, akinek Tamás említette, hogy szeretne szőlőt venni és borászkodni. A terület hamar megérkezett: Ervin megtudta, hogy a templom mellett eladó egy terület, mert egy idős borász abbahagyja. Hát így kezdődött 2015-ben.
Ervin
Ervin építész, Kőszegen dolgozik. Egyszer már belevágott a szőlőtelepítésbe és a borászkodásba édesapjával. Telepítettek szőlőt a város határában, a Kuba- vagy Guba-hegyen, és a Hegyalja utcai házuk mögött, ahol a föld gyomra egy 1730-as években épült pincét rejt. Nagy munka volt, éveken keresztül dolgoztak együtt. De ahogy az sokszor lenni szokott, nem egyeztek a borral kapcsolatos elképzelések. Ervint a minőség jobban lázba hozta, mint a mennyiség, így a közös munka abbamaradt. De a vágy nem veszett el, és a területek is megmaradtak. A fókusz a családon és a tervezésen volt éveken keresztül. Aztán jöttek a kérdések Tamástól a területről és egy lehetséges közös borászatról, amelyen elgondolkozott. El kellett gondolkozni rajta, mert már tudta, hogy ez mennyi munka. Az is fontos volt, hogy az iroda négy fala helyett a természetben is tudjon dolgozni, ahol a határ a csillagos ég. A felesége, Ildi támogatta a döntésben, és ekkor elkezdődött egy új történet.
A mesében minden lehetséges – a valóságban is
Az új történet és a vízió szerepe: az új történet nem mese, hanem maga a valóság, annak minden szépségével és nehézségével. Sikerével és kudarcával. Élményeivel és sok izzadtsággal. Tervekkel, megbeszélésekkel, éjszakába nyúló vitákkal, amelyek előre mutattak. Kísérletekkel és még több kóstolással. Sok jó borásztól. És persze felmerül a kérdés, hogyan tudja a szőlőt természetesen művelni két ember, aki nem szőlész, és a bort elkészíteni úgy, hogy nem borászok. A mesében minden lehetséges: a valóságban is, ha az ember elkötelezett, és elég őrült egy merész vízióhoz. A vízió fontosabb, mint a tudás, bár nem helyettesíti azt. De a tudás vízió nélkül mit sem ér. Lehet vele átlagos borokat készíteni. Még jókat is, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Mi sosem szerettünk volna így vagy ilyen borokat készíteni. A vízió és az inspiráció tehát a legfontosabb. Erről (is) szól a történetünk. És a megérzésekről, a gondolat teremtő erejéről. Továbbá arról, hogy meg kell találni a megfelelő embereket, akik értik a víziót, és támogatják annak megvalósítását.
Nincs egységes recept
Természetesen: kezdettől fogva tudtuk, hogy természetes úton szeretnének dolgozni, megérteni és követni a természet ritmusát, teret adni az életnek a szőlőben és a borban. Hagytuk magunkat inspirálni mások által: emlékszem, amikor 2015 telén elolvastam az első Nicolas Joly-könyvemet, Az ég és föld szülte bort, ami új dimenziókat nyitott. Meglátogattunk élőben vagy virtuálisan természetes borászatokat: mindegyik szőlő másként nézett ki, a területek eltérőek voltak, a borászok is, és a borok is mind másképpen voltak szépek. Aztán jött a gödöllői téli biodinamikus tanfolyam, ahol Steinert olvastunk, és közösen próbáltuk megfejteni a gondolatait és ami mögötte van, amihez egyszerre kell csillagásznak, orvosnak, teológusnak, mezőgazdásznak és végtelenül nyitottnak lenni. A legéndi preparátumkészítési tanfolyamról már az első preparátumokkal a hónom alatt érkeztem haza. Majd barátságot kötöttem Franz Weningerrel, aki önzetlenül segített. Jó volt ezt a fajta nyitottságot és barátságot megtapasztalni mind a biodinamikus körben, mind a természetes borászok körében. Mindemellett sokféle természetes bort kóstoltunk – az én borutazásomnak ez lett a végállomása. Annyi év keresgélés után megérkeztem, és ami jó: ebben lett egy társam is. Ezek a borok tele vannak élettel, mint a termőhely, ahol születnek. A borutazások, a borélmények és a 2015-ös téli felkészülés megmutatta: minden természetes borásznak saját útja van, vannak alapigazságok, de nincs egységes recept; meg kell ismernünk és értenünk a területeket, a talajt, a köveket, a mikroklímát, a szél járását, a történelmet, a madarak röptét. Meg kell találnunk az utunkat.
A következő hetekben erről az útról, a területről, a szőlőről, a borokról és az éppen aktuális eseményekről írok majd. Remélem, olvassátok.
Fotó:
Unger Bormanufaktúra
