Másfél delfinszaltó csukamozdulattal

2019.06.29. | Szabó Edit

Volt idő, amikor az ország 3 legjobb műugrója között tartották számon, az élet azonban másként döntött, és Garamvári Vencel nem a sportban, hanem a pezsgőkészítésben alkotott maradandót. Szabó Edit interjúja.

Hogy van?

Megvagyok. 78 éves elmúltam. Ha az életemet négy 25 éves periódusra osztjuk, akkor most élem a negyediket. Az első 25 év a boldog ifjúkor volt, amikor a sporttal jegyeztem el magam. A második periódust a szakmai alapok megszerzése, a tapasztalatok gyűjtése jellemezte, a harmadik egybeesett a rendszerváltással: új pálya, új lehetőségek, új kihívások. A negyedik periódus pedig a jelenlegi, amikor már azt tekintem kihívásnak, hogy ne hagyjam abba a lélegzést. (nevet)

Akkor kezdjük az elsővel. Mit sportolt?

Úsztam és műugró voltam. Budapesten nőttem fel, és a Sportuszodában telt a fél életem.

Annyira komolyan vette a sportot?

Annyira. Azt mondták, hogy tehetséges vagyok, és lehetett benne valami, mert nemcsak szerettem, de rendkívül eredményes is voltam. Sok versenyt nyertem, és volt olyan időszak, amikor Magyarország 3 legjobb műugrója között tartottak számon.

Miért hagyta abba?

Mert egy baleset derékba törte a karrieremet. Rosszul számoltam ki egy ugrás ívét, és a lábam visszaütődött a deszkára. Tizenkilenc éves voltam, a római olimpiára készültünk, félig-meddig már olimpikonnak számítottam. Aztán Róma helyett kórházba mentem, és begipszelt lábbal feküdtem hat hónapon keresztül.

Tudta, hogy vége a sportkarriernek?

Kezdetben abban reménykedtem, hogy tökéletesen felépülök, de a második hónap végén be kellett látnom, hogy ez hiú ábránd. Pedig a műtét jól sikerült, olyan jól, hogy utána még ugrani is tudtam, de a versenyzésnek búcsút mondtam, és a későbbiekben edzőként tevékenykedtem.

Mire tanította meg ez a baleset?

Arra, hogy ha az embernek megadatott a talentum, és a kezébe kerül egy lehetőség, arra nagyon kell vigyázni. Óvatlan voltam, az a baleset az én hibámból történt.

Utána óvatosabb lett?

Egy kicsit igen. Tudja, ha az ember kap egy ilyen komoly intést az élettől, az kihat az egész további sorsára. Nálam is máshová kerültek a hangsúlyok.

Így került a képbe a bor?

Az már egy kicsit korábban képbe került, mert az általános iskola befejezése után az apám szelíd ösztökélésére a budafoki Borgazdasági Technikumba jártam. Apám azt mondta, ne menjek gimnáziumba, mert kell egy szakma, amiből meg lehet élni.

És maga elfogadta az ajánlatot…

Elfogadtam, mert nem volt más ötletem. Kezdetben nem rajongtam a pincekörnyezetért, de előbb-utóbb megszerettem a szakmát, a gépeket. Szerencsém volt, olyan emberek tanítottak, akik alaposan fel voltak vértezve tudománnyal, és a lelkesedésük rám is átragadt. Mindezek ellenére még akkor is a sport volt a főszereplő az életemben, szinte minden délutánomat a Sportuszodában töltöttem. Úgy gondoltam, nyerek egy-két versenyt, amivel megalapozom a hírnevemet, aztán irány a Testnevelési Főiskola. Sportdiplomatának készültem.

De az élet közbeszólt…

Alaposan. 1959 júniusában végeztem a középiskolában mint pincemester. A Testnevelési Főiskolára helyhiány miatt nem vettek fel, így elkezdtem dolgozni a Budafoki Pincegazdaságnál, de csak nagyon visszafogottan, mert élsportolóként 2 óra munkaidőkedvezményt kaptam, hogy el tudjak járni edzésre. Amikor újra be kellett adni a jelentkezési lapokat, apám azt mondta, hagyjam már abba a bohóckodást a Testnevelésivel, felvételizzek a Kertészetire. Megint hallgattam rá, és ott voltam elsőéves, amikor a baleset bekövetkezett.

Elvégezte a Kertészeti Egyetemet, mérnökember lett. Hová ment dolgozni?

Rengeteg lehetőségem lett volna az országban, de ragaszkodtam Pesthez, mert a Fradi ugrócsapatát edzettem. 1968-ban felajánlották, hogy legyek a műugrók szövetségi kapitánya. Sok utazással, komoly fizetéssel járó pozíció lett volna, nagyon rezgett a léc, de végül nemet mondtam, mert akkor már a Törley Pezsgőpincészetnél dolgoztam, és egyre jobban érdekelt az ott zajló munka. Ez volt az a pillanat, amikor végképp elváltam a régi énemtől, kiszálltam a sportból, és teljes mellszélességgel a szakmai munkára kezdtem koncentrálni. Elkezdődött az életem második 25 éves periódusa.

Milyen volt az élet a Törleynél?

Nagyszerű. Fiatal szakemberként fantasztikus lehetőségeim voltak. Művezetőként dolgoztam, de betettek a borválogató bizottságba, és folyamatosan jártam az országot. Akkor már jól beszéltem németül, és sikerült elintéznem, hogy kimehessek Wiesbadenbe, a Söhnlein Rheingold pezsgőgyár schiersteini üzemébe egy kis nemzetközi tapasztalatszerzésre. Hatalmas üzem volt, 50 millió palack pezsgő készült náluk évente. Rengeteget tanultam. A látogatást eredetileg negyedévre terveztük, végül 5 hónap után jöttem haza, azzal a Volkswagennel, amit az ottani pluszmunkákból és túlórapénzekből vásároltam. A Törleynél mindenki Wartburggal, jobb esetben Zsigulival járt, majd hanyatt estek, mikor begördültem a parkolóba a kis piros bogarammal. Szerettem azt az autót, használtam is vagy 10 évig.

Tudta itthon hasznosítani, amit kint megtanult?

Nagyon komoly hasznát vettem az ott szerzett tapasztalatoknak. A Törley akkor még nem volt önálló termelési egység, a Budafoki Pincegazdaság pezsgőüzemeként működött. A főnökömet kiemelték a cégtől, elvitték Kecskemétre termelési igazgatónak, én pedig ott maradtam a pezsgők között egyedül. Ez 1970-ben történt, amikor elindult a Törleyben egy hatalmas összegű rekonstrukció. Új eszközöket vásároltunk, és egy kicsit fel is újítottuk az üzemet. Nagyon izgalmas időszak volt. Aztán megalakult a Hungarovin, ahol megtettek termelési igazgatónak, és egy időre búcsút kellett mondanom a pezsgőkészítésnek.

Megtették? Nem is volt beleszólása?

Nem igazán. Cégen belül történt az átszervezés, tehát mennem kellett. Így lettem egy nagyon erős exportvállalat második embere. Addig 15 millió palack pezsgő gyártásáért feleltem, és egyik napról a másikra belekerültem egy 50 millió palackos bizniszbe. Nem voltam könnyű helyzetben, de szép lassan sikerült minden nehézséget leküzdeni. Fiatal voltam, tele lendülettel, beutaztam a fél világot, reggeltől estig dolgoztam, de nagyon élveztem. Tizennégy évet töltöttem el ebben a pozícióban, 1989-ben megkaptam a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, aztán egy évvel később a felmondásomat.

Miért?

Benne voltunk a rendszerváltásban, elindult a privatizáció. Én azt szerettem volna, ha nem adjuk el a Törleyt, hanem a dolgozók vásárolják meg. Ezt egy nagy vállalati tanácsülésen elő is adtam, de két szavazattal elbuktam, és másnap ott volt a felmondásom az íróasztalon. Sajnáltam. Magyarország legjobb pezsgőjét készítettük ott. Később egy szakmai befektető, a német Henkel Pezsgőgyár vette meg a céget, az ÁVÜ által meghatározott összegért.

Önnel mi történt?

Nem tagadom, ez nagy törés volt az életemben. Akkorra már nagyon jó nevet szereztem magamnak, tele voltam ambícióval, és Zsuzsa, a feleségem is harmadik éve mellettem állt. Sok ajánlatot kaptam, egy darabig dolgoztam egy prémium italokat forgalmazó cégnek, de aztán kiszálltam belőle, mert úgy döntöttem, hogy vissza akarok menni egészen a földig, ragaszkodtam hozzá, hogy az általunk megtermelt szőlőből készüljön a bor.

Sosem volt kérdés, hogy a Balaton déli partján vásároljanak területeket?

De igen. Több jelölt volt, Tokajtól Villányig sok helyen megfordultunk, aztán Konyári Jánosék egy szép napon megkerestek bennünket, hogy van egy alakuló cégük Lellén, szálljunk be. Ez volt a Szent Donatus Pincészet, pár hektár szőlővel. Egymás tenyerébe csaptunk, de közben építettük a budafoki cégünket, meg a Vinariumot, és a többi cégtársnak is megvolt a maga biznisze, így egy idő után eldöntöttük, hogy elválunk egymástól. Kivásároltuk a többieket, folytattuk az építkezést, és végül megszületett a budafoki pezsgőpincénk, majd kicsivel később a Garamvári Szőlőbirtok.

A pezsgőgyártásuk központja, a budafoki pince hogyan került a család birtokába?

Ahhoz isteni csoda kellett. Volt egy kis pincénk Budafokon, a Dézsmaház utcában, de azt kinőttük, nagyobb helyet kerestünk. Volt egy állandó vásárlónk, egy svájci gombatermelő, tőle hallottuk, hogy ez a szép, nagy pince eladó, dobra verte a Henkel. Mondta, hogy megveszi, osztozzunk meg rajta. Mondtam neki, hogy nagyon kedves, de a bor és a gomba nem fér össze, legyen csak az övé. Egy hónap múlva bejelentette, hogy eláll a vásárlási szándékától, mert tisztázatlanok a tulajdonviszonyok. Na, gondoltam, eljött az én időm.

Ismerte a pincét?

Jól ismertem, korábban hozzám tartozott. Jó áron adták, besétáltam az akkori kereskedelmi igazgatóhoz, és mondtam, hogy megveszem. Kiderült, hogy nekem viszont nem eladó, mert konkurencia vagyok. Azonnal felhívtam a wiesbadeni központot, beszéltem az ottani főnökséggel, és fél óra múlva kaptam a hívást a Törleyből, hogy menjek be szerződést kötni.

Milyen állapotban volt ez a pince?

Gyalázatosan rossz állapotban. A központi épületet a pinceszintig vissza kellett bontani, át kellett építeni, világítás, padozat, minden hiányzott, de ott volt 6000 négyzetméter tárolóterület, pezsgőgyártásra alkalmas, gyönyörű folyosókkal. Amint megvettük az épületet, el is kezdtem a próbatöltéseket. A felújításra nyertünk egy európai uniós pályázatot, és épp kapóra jött egy jó kínai üzlet is, ami 120 ezer dollár bevételt hozott. Abból lett meg az önrész a pályázathoz. Az élethez néha kell egy kis szerencse.

Mennyi pezsgő készül itt évente?

130-140 ezer palack magunknak, de bérmunkában még 8 másik pincészetnek dolgozom, és az is nagyjából ugyanennyi. Csendes borból most 550 ezer palacknál tartunk, egymillió a cél, el is érjük pár éven belül. Ott is volt nyertes pályázatunk, 60 hektár szőlőt telepítettünk az elmúlt években Lelle határában.

Milyen gyakran megy Lellére?

Minden héten kétszer, de próbálok egy kicsit lassítani. Azért mégiscsak 78 éves vagyok. Három generáció dolgozik most a családi vállalkozásban, én vagyok a legidősebb Zsuzsával, vagyis csak én, mert ő örök fiatal, a második generáció Zsuzsa lánya, Andrea és a férje, a harmadik generáció pedig az unokám, Mimi, aki most kapja meg a diplomáját, és a jövőben ő fogja majd vinni az egyik üzemet.

Sok fontos változás bekövetkezett a borágazatban az utóbbi 25-30 évben. Hogyan értékeli ezeket az eredményeket? Hol tartunk?

Nagyon elégedett vagyok, de tudni kell, hogy ez még mindig csak az út eleje. Fantasztikus, amit az újonnan alakult borászatok elkezdtek, még szebb, amit elértünk, csodálatos boraink vannak, a minőségi áttörés megvolt, de mennyiségi áttörést nem tudtunk elérni. Az lesz majd a jó világ, ha az igazán jó színvonalú borokat készítő borászatok nem 50-300 ezer palackot töltenek meg évente, hanem tízmilliót. De azért optimista vagyok.

Bízik a fiatalokban?

Nagyon. Többet kaptak az élettől, mint mi, nagyobb szabadságot, nagyobb kitekintést, nagyobb mozgásteret. Akiben van elég ambíció, ma itt borászkodik, holnap Portóban, holnapután a Napa-völgyben. Én annak idején kivakartam magamnak azt a német utat, és elég sokat profitáltam belőle. Ezt ma a fiataloknak tálcán kínálják, és ezzel ők nagyon jól tudnak élni.

Kapott olyan díjat, elismerést a pályája során, ami nagyon sokat jelentett, és sokat jelent most is?

A Magyar Borakadémia életműdíját nemrég vehettem át. Tavaly Tiffán Ede kapta meg, akkor adták át először, és az idén nekem ítélték. Büszke vagyok rá, mert ez azt jelenti, hogy valamit csináltam, amire a szakma felfigyelt, de el kell mondanom, hogy valamennyi elért eredményem egy kicsit a Zsuzsáé is, mert őrületes segítség volt a pályámon. Fantasztikus munkabírású, okos, ugyanakkor érzékeny asszony, fáradhatatlan, és nagyon jó társ. Hálás vagyok a sorsnak, hogy mellém vezérelte.

Ha most visszatekint az életére, csinálna valamit másként?

Azt a másfél delfinszaltót csukamozdulattal, azt másképp csinálnám.

Ez volt az egyetlen rossz lépés az életében?

Azt azért nem mondanám, de ez volt az, ami mindent megváltoztatott. Nem lehet tudni, hogy mi lett volna, ha nem sérülök meg, de jó, hogy van mire emlékezni. Nagyon szép eredményeket értem el, és akár egy világcég vezérigazgatói székében is ülhetnék ma, de máshogy döntöttem. Rengeteg jó lapot osztott nekem a sors, és sokat közülük ügyesen meg is játszottam, néhánnyal viszont nem tudtam élni, de ilyen az élet. Viszont létrehoztam egy márkát, ami megkapaszkodott a pezsgőszegmensben, és túl fog élni engem. Úgy hívják, Garamvári pezsgő. Kóstolta már? Én nagy rajongója vagyok, és naponta egy pohárral biztosan megiszom. Ki tudja, lehet, hogy ez a hosszú, aktív élet titka.

Fotó:

Garamvári Szőlőbirtok - weboldal

Másfél delfinszaltó csukamozdulattal

Fotó:

Kapcsolódó hírek

címkék