Vissza

A diszkontborok állják a próbát!

2018.09.28. | Szabó Edit
Nem mindennapi borvacsorára kaptunk meghívást a minap. Az Aldi Magyarország megújuló magyar borkínálatát Szik Mátyás örökös magyar sommelier-bajnok mutatta be, s hozzá Györffy Árpád séf komponált illő fogásokat…
 

„Ez az első borvacsora az Aldi magyarországi történetében, de reméljük, hogy sok követi még” – nyitotta meg az estét a házigazdák megbízásából Szik Mátyás sommelier, aki korábbi munkatársa, Györffy Árpád, a budapesti Four Season’s Hotel Kollázs éttermének séfje oldalán mindent megtett azért, hogy az est ízei meggyőzőek legyenek a vendégek számára. Tegyük mindjárt hozzá: sikerrel.



Épp idén volt tíz éve, hogy az Aldi nevű diszkont-áruházlánc megérkezett hozzánk, és az eltelt évek alatt a hazai kiskereskedelem meghatározó szereplőjévé vált. Sokak szemében az is szimpatikussá teszi őket, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre, teljes egészében zöldenergiával működnek, és az utóbbi hónapokban három új töltőállomást is üzembe helyeztek Magyarországon.

Működésüket a diszkontfilozófia elvei határozzák meg, egyik legfontosabb ismérvük, hogy jó minőségű termékeiket folyamatosan alacsony áron kínálják – komoly előnyökhöz juttatva ezzel vásárlóikat.

Mostantól így lesz ez a borok esetében is, ugyanis a megújuló borbeszerzési stratégia egyértelműen az „ár-érték arányban a legjobbat” elvét követi, a legismertebb, a hazai vásárlók által legkeresettebb magyar borászatok tételeit helyezve a középpontba. Az Aldi polcain egyre több a neves termelők által kizárólag az áruházlánc számára palackozott bor, közülük kóstoltunk meg ötöt a vacsorán, természetesen a hozzájuk illő falatokkal együtt. Fontos hangsúlyoznunk, hogy az est egyetlen tétele sem került többe 1499 Ft-nál.



„Ma este megpróbáljuk megfejteni azt a titkot, hogy a mindennapok ivóborai mellé hogyan lehet olyan ételeket társítani, amelyek otthon is elkészíthetőek, és a borral együtt tökéletes harmóniát alkotnak” – mondta Szik Mátyás, miközben az első bort pohárba töltötte.



A sommelier szerint egy rozé mindig biztonságos választás, túl sok meglepetés nem érhet bennünket: egy kicsit epres, egy kicsit málnás, többnyire karcsú, és legtöbbször jó ár-érték arányú bor, de azért nem kizárólag ez utóbbi paraméter számít. „Az a legfontosabb, hogy soha ne legyenek véletlen ízek se a tányérunkon, se a poharunkban” – tette még hozzá a szakember, és jól látható, hogy ebben a párosításban a véletlennek valóban igen csekély szerep jutott. A Danubiana 2017-es Merlot Roséja enyhén görögdinnyés világú, és igen jól egészíti ki Györffy Árpád fantáziadús előételét. Görögdinnye, bivalymozzarella, lime, bazsalikom és szárított fekete olajbogyó van a tányéron – nemcsak szép, hanem finom is, és nem kell hozzá különösebb gyakorlat, hogy a saját konyhánkban elkészítsük.



Miközben ízlelgetjük a falatokat, Rappay Virág, az áruházlánc borbeszerzője arról mesél, hogy az őszi szezonban tovább szélesedik majd a magyar borkínálat. Arra törekszenek, hogy közvetlenül a pincészetektől vásároljanak, így biztosítva a hosszú távú együttműködést.



Szik Mátyás nem hisz a klasszikus borsorrendben, ha a helyzet úgy kívánja, bátran kínál rozé után fehérbort. Most is ez történik. A Laposa Birtok Prizma fantázianévre hallgató 2017-es olaszrizlingje egy kicsit zöldalmás, egy kicsit vegetális, és jól felismerhetőek benne a termőhelyre jellemző vulkanikus jegyek. Szivárványos pisztráng érkezik mellé, zöldalmával, egy kis friss salátával, a sósságot pedig a pisztráng ikrája hozza a tányérra. Tökéletes párosítás, nem győzzük dicsérni, az est egyik kiemelkedő kettősével van dolgunk.



A borok kiválasztása az Aldinál három lépcsőben és természetesen vakkóstolással történik, amelynek során a szakmai szempontokat és a vásárlóközönség elvárásait egyaránt figyelembe veszik, és a visszajelzéseket nagyon fontosnak tartják.

A Kéthelyen gazdálkodó Kristinus Pincészet 2017-es fehér küvéje birtokszelekció. Fő összetevője a sauvignon blanc és a chardonnay, de egy kis sárga muskotály és egy kevés zöld veltelini is került a házasításba. Séfünk karfiolkrémet, Szent Jakab kagylót és rákpáncélból készült habos, vajas mártást ajánl mellé, amelyhez csak ráadás a tengeri spárga és a zsázsa friss íze. Hosszas gondolkodás után úgy döntünk, ez nem az a fogás, aminek otthon is nekifutnánk, de a borral kétségkívül jól működik.



Bár nyáron leginkább fehérborokat vagy rozékat iszunk, ne feledjük, hogy akkor dübörög a grillszezon, és egy grillpartin igenis helye van a könnyebb vörösöknek. Nem csoda, hogy a Vylyan Pincészet Syrah-Cabernet Franc házasítására gyorsan rákattantak a vásárlók.



Ez a könnyű vörösbor nagyon jó üzenet, dől belőle a szedres világ, fűszeres, lendületes, és a második pohár is jólesik belőle. Györffy Árpád kacsamellet készített hozzá, céklapürével, meggyzselével, pisztáciával, és a cékla földességét egy kis yuzuval ellensúlyozta. Tökéletes késő nyári fogás, harmonikus ízekkel. Az édes-sós falatok remekül működnek együtt a borral. Egy gyakorlott séf persze nem megy a szomszédba egy kis rafinériáért, és nem minden háziasszonynak van otthon yuzu a keze ügyében, de a céklapüré vagy a sóban sült cékla házi körülmények között is reprodukálható, nem kell hozzá más, csak egy kis vállalkozószellem.



Ki ne szeretné a túrógombócot? Főleg, ha eperrel tálalják! Isteni, mutatós desszert, nincs édesre hangolva, ezért Szik Mátyás merészet gondol, és rozét kínál hozzá. Bizonyára vannak olyan helyzetek, amikor a Danubiana 2017-es Cabernet Sauvignon Roséja jól működik ebben a párosításban, de mi ezen az estén hiába kerestük a kapcsolódási pontokat. Lehet, hogy a séf zseniális desszertje nem tűrt konkurenciát, de az is elképzelhető, hogy bennünk nem volt elég nyitottság. Oda se neki! A vacsora ezzel együtt is meggyőző volt, és örömmel tapasztaltuk, hogy a borok valóban állták a próbát.



Azért azt senki ne várja, hogy 1000 Ft-ért valami csodát kap palackba zárva, de nem is ez a cél. A fontos az, hogy ne csak sátoros ünnepeken, hanem a legszürkébb hétköznapokon is megengedhessünk magunknak egy üveg vállalható színvonalú bort, és az Aldi új borválogatása garancia erre.
 
Fotó:
Borsmenta - honlap
Aldi Magyarország

bornaptár.hu
A boros eseményajánló

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (15) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (246) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (20) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (16) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)