Bor, grill, bárányfelhő

2017.04.24. | Szabó Edit
A Vylyan terasz tizedik születésnapjára színvonalas grillkonyha nyílt a kisharsányi pincészet mediterrán kertjében…
 

Megvan annak már 25 éve is, hogy Debreczeni Pál virágzó borászatot álmodott Kisharsány határába, a Fekete-hegy lábához, a Dobogó-dűlő szívébe. Az elhatározást tett követte, a zöldmezős beruházás elkezdődött, 1992-ben eltelepítették az első szőlőtőkéket, aztán megépült a pince és a feldolgozó is. Éppen úgy, ahogyan a tulajdonos elképzelte, a hegyek ölelésében. Telt-múlt az idő, és a Vylyan Pincészet borai egyre népszerűbbé váltak. Aki a borvidékre látogatott, nemcsak a híres villányi pincészeteket ejtette útba, de boldogan tett egy kitérőt Kisharsány felé is.



Az érdeklődők egyre többen lettek, békésen üldögéltek, iszogattak, és ámulva csodálták a kilátást a kis kóstolószoba ablakából. Mert az ablakon túl ott volt az egész völgy. Szőlőültetvények végtelen sora, mögötte a kisharsányi templom tornya, azon túl pedig Horvátország, valahol a ködbe vesző, kéklő messzeségben. Ez a panoráma tárult az irodában dolgozók elé is, ők is ezt csodálták nap mint nap. Addig nézegették, míg végül döntöttek: kell egy terasz.

Jöttek is hamarosan az építőmunkások, a mű elkészült, és a csinos kis terasz oly szervesen illeszkedik a tájba, mintha mindig ott lett volna. Mediterrán sziget egy majdnem mediterrán világban. A levendula- és rozmaringbokrok között színes pillangók röpködnek, a levegőnek földillata van, az ember meg ott ül egy pohár borral a kezében, nézi a kéket meg a zöldet, ami valahol a távolban összeér, és sehogy se akaródzik elmennie onnan.



Ünnepre gyűltünk nemrég ezen a helyen. Debreczeni Mónika, a Vylyan Pincészet tulajdonosának meghívására érkeztünk, hogy megüljük a terasz nyitásának 10. évfordulóját. Debreczeni Pál ezt a napot már nem érhette meg, de a felesége és a munkatársai tovább építették, amit ő elkezdett. „Pali mindig olyan helyet szeretett volna, ahol jól érzik magukat az emberek. Tudatosan választotta éppen ezt a területet itt, a szőlőtenger közepén, ahol minden a borról szól” – emlékezett a kezdetekre Debreczeni Mónika.



A bor mellé a nyitás óta helyi sonkát, sajtot, szalámit kínáltak a vendégeknek, ám az eltelt tíz év alatt sokat változott a világ: eljött a vendéglátás fejlesztésének ideje. A terasz mellé 80-100 fő kiszolgálására alkalmas, minden igényt kielégítő grillkonyha épült. A tervezésben és a kivitelezésben Péter Ákos, az ételek előkészítésében Lovász József Domi, a 2015-ös Konyhafőnök sorozat győztese volt Mónika segítségére. Domi tanácsadóként továbbra is segíti a konyha, na meg Bilanics Richard séf és a csapat munkáját.



A Vylyan grillteraszának megnyitása alkalmából egy igazán rendkívül borral, a 2007-es Mandolással koccintottak a vendégek. A tízéves bort Ipacs Szabó István, a pincészet főborásza töltötte az egybegyűltek poharába.

Az ebédmenüt a jól összeválogatott szakácscsapat prezentálta, természetesen Domi vezetésével, aki nagy lelkesedéssel sütötte a húsokat az otthonosan csak „tojás”-nak becézett csodagrillben. Az eszköz egy ősi módszer és egy korszerű technológia szerencsés nászából született, és rendkívül sokoldalúan használható.



A kínálatban szerepeltek csirkenyársak, halnyársak, marhaburger, pulled pork, köretként sült bébikukorica és burgonya, különböző salátákkal kiegészítve. Az ízeket izgalmas mártások tették teljessé.

Az ételek mellé Ipacs Szabó István lelkesen töltögette a pincészet legújabb büszkeségeit. A 2015-ös évjáratú kékfrankos most a Vylyan csapatának egyik kedvence, és ezt nem is csodáljuk. A gazdag, mégis könnyű ivású bor lédús, kellemesen gyümölcsös. Ízvilága leginkább a magozott meggyére emlékeztet, egy kis étcsokival megbolondítva. A 2012-es syrah olívás, feketeborsos fűszerességével ejti rabul a kóstolót, a 2011-es Duennium viszont maga a méltóság. A pincészet zászlósbora csak a legjobb évjáratokban készül, kis palackszámban, nagy odafigyeléssel. Élmény kóstolni.



A Vylyan terasz komplex élményt kínál. Az ott tálalt ételek éppen olyan szeretettel és gondoskodással készülnek, mint a pincészetben születő borok. Aki szereti a jó ízeket, aki számára az étkezés nem csupán szükséglet, hanem kaland is lehet, nem fog csalódni. A Vylyan terasz konyhája mostantól hétfő kivételével naponta várja a vendégeket. Vasárnaponként villásreggelit szolgálnak fel, és minden hónap második szombatján tematikus napot tartanak, amikor valamelyik nemzet konyhája köré épül a gasztronómiai kínálat. Szívesen látnak nagyobb csoportokat, vállalják céges rendezvények, sőt akár esküvők lebonyolítását is, de az eddig megszokott programoknak sem mondanak búcsút. Sőt!



Április 29. – május 1. között lesz megint BorZsongás, vagyis tavaszköszöntő majális jó ételekkel, túrákkal, közös jógával, művészpiaccal, gyerekprogramokkal és koncertekkel, május 6-án pedig a nemrég elhunyt kiváló csokoládékészítő, Szántó Tibor szellemét idézik majd meg ízek és emlékek segítségével a Vylyan teraszon.



„Aki belekavarodik a szőlő és a bor világába, azt e világ nem engedi soha. Így vagyunk ezzel mi is itt, a Vylyannál. A boraink erről a szenvedélyről mesélnek” – mondja Debreczeni Mónika. Mi pedig mindenkit arra biztatunk, hogy töltsön el egy délutánt ezen a mediterrán teraszon, kóstolja meg a borokat és az ételeket, aztán csak nézze a felhőket, és engedje, hogy átjárja a Vylyan-életérzés.
 
Fotó:
Horváth Gábor





bornaptár.hu
A boros eseményajánló

címkék

amerika (4) aprókertek (31) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (48) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (130) balatonboglári borvidék (17) balatonfüred csopaki borvidék (25) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (21) biobor (6) biodinamikus (9) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (7) bor (297) borász (54) borászok borásza (13) borbár (36) borfesztivál (45) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (68) bornapló (13) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (291) bortúra (32) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (34) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (5) budai zöld (4) budapest (237) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (21) csányi pincészet (9) csirke (16) csokoládé (13) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) debreczeni mónika (4) dél-balaton (14) demeter zoltan (5) desszert (10) desszertbor (4) dobogó pincészet (4) dobosi (4) édes (116) eger (72) egészséges (11) egri borvidék (12) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (31) etyek budai borvidék (33) etyeki kúria (19) évforduló (4) ezerjó (13) fehérbor (129) fesztivál (47) figula (5) figula pincészet (4) főzünk (9) franc&franc (7) franciaország (9) friss (4) frittmann (7) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (7) gálné dignisz éva (7) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (7) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyöstarján (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) haraszthy (4) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (10) heimann családi birtok (4) hétszőlő (4) horváthország (6) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (156) ipacs szabó istván (4) iszunk (16) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (15) karácsony (29) karantén (23) kávé (43) kavezok (9) kékfrankos (25) kéknyelű (16) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (5) koktél (14) kolonics pincészet (5) könnyű (15) könnyűvér (6) könyv és kávé (4) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (60) Kőszeg (25) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (11) kreinbacher birtok (11) krémleves (4) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (22) laposa birtok (5) leves (31) london (21) luka enikő (4) mád (16) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (70) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (6) merlot (28) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (17) művészinterjú (18) nagyi receptje (5) narancsbor (5) natúr bor (12) nemzetközi borvásár (4) néró (5) neszmélyi borvidék (4) nyár (18) nyaralás (5) nyári (7) olaszország (55) olaszrizling (34) őstermelői piac (7) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (9) pálinka (19) pálinkaverseny (14) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pannonhalmi borvidék (4) paulus (5) pázmánd (40) pécs (10) pékség (7) pét-nat (24) pezsgő (97) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (14) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) puglia (4) rácz jenő (5) rajnai rizling (26) recept (282) reduktív (4) rókusfalvy birtok (6) rosalia (6) rozé (50) saláta (14) sanzon (10) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (52) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (24) sör (46) sós (111) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (54) süti (18) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szászi birtok (4) szekszárd (60) szekszárdi borvidék (18) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (23) szentesi józsef (7) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szőke mátyás (4) szüret (5) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) terasz (4) természet (4) természetes bor (28) tészta (17) tesztelünk (251) thummerer (4) tokaj (157) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (113) tokaji aszú (46) török (46) torta (5) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (6) Unger Bormanufaktúra (24) ünnep (5) utazás (85) utazási tippek (47) utazunk (48) vacsora (12) váli péter (4) vega (14) velencei-tó (22) verseny (15) veszprém (4) vida péter (4) villány (36) villányi borvidék (100) vörösbor (154) vylyan (32) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (19) zsirai pincészet (9) zweigelt (4)