Vissza
Elbűvölő semmiség
2017.06.25. | Varga Anita
A forgalomtól nyüzsgő Németvölgyi úton 2010 óta létezik egy kis csendes sziget. A Villa Bagatelle sokak szerint Budapest egyik legjobb reggelizőhelye, de azt kevesen gondolták, hogy árnyas kertje miatt valóságos gyerekparadicsom…
A tavalyi nyár sok szempontból emlékezetes marad számomra. Többek között azért, mert öt év után először sikerült végigmondanom egy egész mondatot egy másik felnőttnek úgy, hogy a gyerekek is ott voltak körülöttünk, mégse szakítottak félbe. Ez pedig annak köszönhető, hogy elmentünk a Villa Bagatelle-be uzsonnázni, és a hely hangulata úgy beszippantotta őket, hogy órákra, még egyszer mondom, órákra lefoglalták magukat. Így aztán mi is olyannyira belefeledkeztünk a beszélgetésbe, hogy zárás után, utolsó vendégként indultunk csak haza…
A forgalomtól nyüzsgő Németvölgyi úton 2010 óta létezik egy kis csendes sziget. A Szent Rókus Gyógyszertár tulajdonosa által 1929-ben építtetett háromszintes, elegáns villa földszintjén a Brótpékséget, első emeletén a Bistrót, második emeletén pedig a Salont találjuk, és ez a tökéletes összhangban működő hármas egység egy hangulatos kis terasszal és egy nagy kerttel egészül ki.
A kert ráadásként igazi gyerekparadicsom, csupa olyan, egyszerűségében különleges játékkal, ami hosszú időre elvarázsolja a gondozott virágok, formára nyírt bokrok és hűs árnyékot adó fák által szegélyezett kertben kávézó szülők csemetéit. Kívül-belül a lila szín az uralkodó, az a világos és harmonikus pasztell-lila, ami eleganciát, tisztaságot sugároz, nőiesen buja, de megvan benne a férfias erő és lendület is. Finom, érzéki, mint egy csokor orgona májusban. A három emelet három különböző szoba és hangulat, elegáns és kényelmes bútorokkal berendezve, semmi feszengés; ebbe a környezetbe még a hatalmas és természetesen lila színű eklektikus csillár is olyan magától értetődően simul bele, hogy eszembe se jutna hivalkodással vádolni, ellenkezőleg: az ízléssel megfogalmazott stílus teszi egyedivé a helyet. A tágas udvar pedig nagyszüleim kertjének hangulatát idézi, amelynek minden apró rejtekét élvezettel fedeztem fel kisgyerekként. Ha egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám: otthonos. És azt hiszem, ez itt a titok nyitja.
Az étel- és italkínálatban fellelhető ugyanez a vonal: a Brótpékségben helyben sült pékáru kapható, az emeleti Bistróban pedig kézműves cukrászsütemények, illetve reggeli- és olyan bisztrómenü, ami még az én finnyás fiacskáim ízlelőbimbóit is lázba hozta. Tényleg minden guszta és cuki, megspékelve az elegancia csavarával. A kakaós csiga itt például csigatorony névre hallgat: leveles tésztába tekert, cukormázzal csinosított édes csábítás; mi sem akartunk ellenállni.
A gyerekek első dolga persze az volt, hogy birtokba vegyék az udvaron álló, szép emlékű, óriási kávéscsészét. Én ezen a ponton hátradőltem… volna, de viszonylag hamar kiderült, hogy a hozzá járó két lapátot, amivel kavargatni lehet a vizet, nem lehet háromfelé osztani. Sebaj, sikerült ezt az elfoglaltságot egyelőre az ikreknek meghagyni, és a kicsi figyelmét felhívni a szomszédos „csigapékség” feliratú házikóra, ami olyannyira frissen elkészültnek tűnt, hogy még a festék illatát is lehet érezni rajta.
A kis kerti házikók mindig nagy kalandot ígérnek, de ebben azt szeretem különösen, hogy illik a hely hangulatához, szellemiségéhez: a Dobesch Máté által nemrég újratervezett és átfestett gyerekház telitalálat: hófehér falak, lila palatető, búza, bajor perec, szívecskék, kis polcok, ruhafogas, ülőkék, kihajtható spalettás ablakok, veranda, na és még egy pici búbos kemence is díszletéül szolgál az észak-budai csemeték takaros játszóterének. De akinek ez nem lenne eléggé elszeparált búvóhely, annak ott van a kert végében egy fatörzsre épített faház, egy igazi „bunki” a magasban, ahová csak lépcsőket megmászva lehet feljutni. Odafent kiskonyha várja a szerepjátékot játszani kívánó kislányokat és kisfiúkat: itt könnyű barátkozni, és a faasztalt körbeülve együtt elmajszolni, amit a szőke hajú kislány főzött az én fekete hajú kisfiamnak. A szülők meg hadd nézzék csak a fatörzs tetejére épített gólyafészket alulnézetből, és találgassák, hogy mi folyik odabent.
Visszatérve a vízzel teli kávéscsészéhez: 6 év tapasztalata alapján tudom, mégis a mai napig hihetetlen számomra, hogy a víz mint olyan, akármilyen formában és mennyiségben, mennyire intenzíven és milyen hosszú időre le tudja kötni a gyerekeket. Amikor az utcánkban eldugult a csatorna, és 3 napig nem jött a szennyvíztisztító kocsi, indulhattunk bárhová, soha nem jutottunk tíz méternél messzebb a kaputól. Ott tapicskoltak, a latyakban. Még szerencse, hogy nyár volt, csak egy póló és egy gumicsizma kellett, és kész volt a szenzáció a környékbeli siserehad számára. A Bagatelle udvarán nagy lapátokkal kavargatni a vizet a csészében legalább ekkora élmény. Bár ezen a ponton javasolnám, hogy azt az asztalt egy kicsit helyezzék távolabb tőle, ahol az a három kedves, de végül csuromvizes öltönyös üzletember kávézott eleinte meghitten, aztán már kicsit sietve. Minden jó szándék megvolt bennük, amikor meglátták kétségbeesett arcomat: az egyikük azzal próbált vigasztalni, hogy az ő kislánya is ugyanígy játszott volna, ha itt lenne, és hogy majdcsak megszárad a taxiban a repülőtérig. Hát igen, végül is valóban forró nyári délután volt...
A hatalmas hancúrozástól alaposan megéheztek a srácok, ellenkezés nélkül indultunk az emeleten lefoglalt asztalunkhoz vacsorázni. Itt ugyanis – bár a Bagatelle-re rosszat nem tudok mondani – sajnálattal hallottuk, hogy nem lehet a kertben megenni azt az ételt, amit a bisztróban rendeltünk. Az udvaron, illetve a brótpékség benti részén csak a pékségben megrendelt ételt lehet elfogyasztani.
Az ízek azonban kárpótoltak bennünket, a fiúk nem győzték egymás tányérjából kóstolni a finom falatokat: a bébicsirke burgonyapürével és sült paradicsommal, a sonkás-sajtos melegszendvics zöldsalátával, valamint a külön a gyerekeknek ajánlott rántott csirkemellfalatok hasábburival és ketchuppal mind elfogyott. De az általam rendelt sajtízelítő tál rozéboros ribizliszósszal és frissen sült kaláccsal is pazar választás volt a csopaki olaszrizling mellé: c’est magnifique! A főételt ki-ki a maga ízlésének és korosztályának megfelelően öblítette le: a gyerekeknek házi limonádé, forró habos kakaó, anyának pedig Daniel Moser jeges latte zárta a sort.
Nagyszerű délután volt. A Bagatelle – nevének jelentésével ellentétben – cseppet sem jelentéktelen, sőt. Valóságos ékszerdoboz, egy felnőtt babaház. A múlt század hangulatát idéző villa kertjében ücsörögve szívesen képzelem akár kedvenc költőimet is a szomszéd asztalhoz, amint viháncoló gyerkőceim látványa verselni ihleti őket a bohó ifjúságról. Az árakat tekintve is felső kategóriás hely kedves bájával lopta be magát kis családom szívébe. Azt találtam ki, hogy legközelebb kipróbáljuk a reggeli kínálatot is – csak hogy legyen ürügy a fél városon átutazva ide visszatérni.
Fotó:
Dancsecs Ferenc / FurmintPhoto
-
weboldal
