Vissza

Gasztrokaland Újpesten

2016.08.30. | Szabó Edit
Petrovszki Norbert konyhafőnök az Apetitóban és a Sziget backstage-ben edződött, szívesen feszegeti a határokat. Úgy véli, vendégei szeretik a jót, de nem biztos, hogy az általa kínált formában már találkoztak vele…
 

A hetedik kerületben élek, és bár a csóróbbik végén, jó éttermek, színvonalas vendéglátóhelyek még a szűkebb környezetemben is szép számmal akadnak, ha pedig hajlandó vagyok az élmény érdekében egy negyedórás sétára, a Belváros minden kincse ott hever a lábam előtt, csak győzzem pénztárcával. Elkényeztetett helyzetemből adódóan ritkán gondolok bele, hogy milyen lehet az élet a város azon részein, ahol vadászni kell a jó minőségű helyeket, és ha nincs ilyen a közelben, az ott élők kénytelenek autóba ülni vagy buszra szállni egy jobb vacsora kedvéért. Ezért is örültem, amikor egy barátnőm nemrég az újpesti Központ Bisztróba hívott ebédelni. Az étterem 2013 decemberében nyitott, és az azóta eltelt két és fél év alatt a környék lakóinak egyik legkedvesebb helyévé vált. Nem volt könnyű az indulás, de állják a sarat, és szép lassan azok is megszeretik, akik kezdetben a lábukat sem tették volna be az ajtón.

A Központ Bisztrót könnyű megtalálni. A kék metró végállomásától egyetlen perc séta, és már meg is érkezünk a főtéren álló saroképülethez. Korábban népszerű hentesüzlet állt ezen a helyen, és a környék lakói az új vállalkozás rovására írták, hogy búcsút kellett mondaniuk régi, kedves boltjuknak, na meg az ott kínált friss főtt kolbásznak. Aztán megnyílt a Központ, ahová bármikor betérhet a vendég, és az újpestiek lassan megszokták, hogy tárt ajtókkal várják őket reggel, délben, este. Lehet reggelizni, ebédelni, vacsorázni, kávézni, szörpözni, fröccsözni, sörözni, nyáron üldögélni a teraszon, télen nézni a járókelőket az óriási ablakokon át. Ma már sok a törzsvendég, és a környékbeliek gyakran rendezik ott baráti, családi összejöveteleiket. Miért ne tennék? Jó a konyha, méretesek az adagok, kedvesek a kiszolgálók, megfizethetőek az árak.
 
A környezet barátságos, a szürke-lila bútorok zsongító nyugalmat, a kerámialapok fekete-fehér szabályossága fegyelmet sugall. Látszik, hogy itt semmit sem bíztak a véletlenre, egy kicsit mintha túlságosan is kiszámított lenne ez a rend, ám egy fehérre mázolt fatáblán olvasható „Do what you love!” felirat helyrebillenti a lelki békénket. Jöhet az ebéd.
 
Petrovszki Norbert konyhafőnök korábban az Apetitóban és a Sziget backstage-ben edződött, szívesen feszegeti a határokat. Úgy véli, vendégei szeretik a jót, de nem biztos, hogy az általa kínált formában már találkoztak vele, ezért fokról fokra vezeti be a közönséget a kifinomultabb konyhaművészet világába, mindig csak csipetnyi új információt adagolva, nehogy valaki túl gyorsnak találja a tempót. A gondosan megtervezett étlapot a szezonalitás jegyében komponálták, a hagyományos ételek épp csak annyira ötvöződnek a konyhaművészet modern elemeivel, amennyit a környék még jó szívvel elvisel, de a megszállott gasztrománok sem tekinthetnek bátortalannak.


 
A borválaszték nem széles, de megfelel az igényeknek, ráadásul minden hónapban más-más kézműves borász kínálatával ismerkedhetnek meg a vendégek, ami rendkívül rokonszenves vállalás. Emellett jól hangzó kézműves sörök és izgalmas házi szörpök is szerepelnek a kínálatban. Mi eperszörppel nyitottunk, amit mentával, citrommal és jeges eperrel szervíroznak.
 
Előételként a padlizsánkrémet, sonkakrémet és camembert-krémet rejtő Kóstoló triót rendeljük, mellé pirított kenyeret kínálnak. Ízletes fogás, mindhárom krém megfelelő állagú, remekül fűszerezett, és az adag olyan bőséges, hogy két embernek is elég lenne. Ha ezt tudtuk volna, nem rendelünk Cézár salátát, de milyen jó, hogy nem tudtuk: a Cézár ugyanis pazar, a hús nem kockára vágva, hanem szeletben sütve lapul a saláta és a sajtforgács között. Főételnek beillő adag, biztosan van olyan, aki csak ezért jár ide.
 
A Jérceleves udontésztával és japán gombával nem bőséges adag, de éppen elég, a lé visszafogott fűszerezése segít, hogy érvényesüljön a japán gomba és a roppanó cukorborsó friss íze. Az áfonyaleves kandírozott dióval üde, friss, nem émelyítően, de épp eléggé édes, a dió roppanó textúrája játékosságot visz a fogásba. Mindkettőt szerettük, de legjobban mégis a beluga lencsével tálalt vöröslencse-leves ízlett.
 
Burgerből hétfélét is kínál az étterem, legalább az egyiket meg kellett kóstolnunk. A marhahúsos mellett választhatunk kecskesajtos vagy akár vegaburgert, sőt még a klasszikus saláta ihlette cézárburger is szerepel a kínálatban. A füstös mellett tettük le a garast, és jól döntöttünk, de gyanítom, hogy egyikben sem csalódtunk volna.
 
A királyrák parajos házi gnocchival az ínyencek egyik kedvence lehet, bár ott jártunkkor a rák egy leheletnyit keményre sikeredett. A konfitált marhanyak azonban olyan omlós volt, hogy alig hittünk az érzékeinknek. A fogást pirított tavaszi zöldségkörettel és whiskey-s glasszal tálalták, érdemes megkóstolni. Már kezdtük úgy érezni, hogy még egy falatot már biztosan nem tudunk lenyelni, amikor megérkezett a sertéstarja, amit parázsburgonyával kínált és kápiakrémmel bolondított meg a séf. A hagyományos ízek itt is valami különlegessel találkoznak. Nem volt a nász ellen semmi kifogásunk.


 
Annál több gondunk akadt a desszerttel, aminek már sehogyan sem tudtunk helyet szorítani. pedig kóstoltuk volna az egzotikus chiamagpudingot szívesen, és nemcsak a benne lévő mangó és kivi miatt, de vonzónak tűnt a rebarbarakrémes piskóta és a karamellizált mandulával tálalt tejberizskrém is. Legközelebb valamelyiket biztosan kipróbáljuk. Mert lesz legközelebb, ebben biztosak vagyunk. Egy jó étteremért Encsig, Balatonszemesig, Mádig is elmegy az ember. Miért ne vennénk célba gyakrabban Újpestet?
 
Fotó:
Központ Bisztró










 
bornaptár.hu
A boros eseményajánló

címkék

amerika (4) aprókertek (31) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (48) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (130) balatonboglári borvidék (17) balatonfüred csopaki borvidék (25) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (21) biobor (6) biodinamikus (9) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (7) bor (297) borász (54) borászok borásza (13) borbár (36) borfesztivál (45) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (68) bornapló (13) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (291) bortúra (32) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (34) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (5) budai zöld (4) budapest (237) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (21) csányi pincészet (9) csirke (16) csokoládé (13) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) debreczeni mónika (4) dél-balaton (14) demeter zoltan (5) desszert (10) desszertbor (4) dobogó pincészet (4) dobosi (4) édes (116) eger (72) egészséges (11) egri borvidék (12) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (31) etyek budai borvidék (33) etyeki kúria (19) évforduló (4) ezerjó (13) fehérbor (129) fesztivál (47) figula (5) figula pincészet (4) főzünk (9) franc&franc (7) franciaország (9) friss (4) frittmann (7) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (7) gálné dignisz éva (7) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (7) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyöstarján (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) haraszthy (4) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (10) heimann családi birtok (4) hétszőlő (4) horváthország (6) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (156) ipacs szabó istván (4) iszunk (16) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (15) karácsony (29) karantén (23) kávé (43) kavezok (9) kékfrankos (25) kéknyelű (16) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (5) koktél (14) kolonics pincészet (5) könnyű (15) könnyűvér (6) könyv és kávé (4) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (60) Kőszeg (25) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (11) kreinbacher birtok (11) krémleves (4) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (22) laposa birtok (5) leves (31) london (21) luka enikő (4) mád (16) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (70) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (6) merlot (28) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (17) művészinterjú (18) nagyi receptje (5) narancsbor (5) natúr bor (12) nemzetközi borvásár (4) néró (5) neszmélyi borvidék (4) nyár (18) nyaralás (5) nyári (7) olaszország (55) olaszrizling (34) őstermelői piac (7) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (9) pálinka (19) pálinkaverseny (14) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pannonhalmi borvidék (4) paulus (5) pázmánd (40) pécs (10) pékség (7) pét-nat (24) pezsgő (97) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (14) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) puglia (4) rácz jenő (5) rajnai rizling (26) recept (282) reduktív (4) rókusfalvy birtok (6) rosalia (6) rozé (50) saláta (14) sanzon (10) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (52) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (24) sör (46) sós (111) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (54) süti (18) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szászi birtok (4) szekszárd (60) szekszárdi borvidék (18) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (23) szentesi józsef (7) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szőke mátyás (4) szüret (5) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) terasz (4) természet (4) természetes bor (28) tészta (17) tesztelünk (251) thummerer (4) tokaj (157) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (113) tokaji aszú (46) török (46) torta (5) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (6) Unger Bormanufaktúra (24) ünnep (5) utazás (85) utazási tippek (47) utazunk (48) vacsora (12) váli péter (4) vega (14) velencei-tó (22) verseny (15) veszprém (4) vida péter (4) villány (36) villányi borvidék (100) vörösbor (154) vylyan (32) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (19) zsirai pincészet (9) zweigelt (4)