Vissza
Gasztro-mi???
2017.10.13. | Varga Anita
Csodaszép őszünk van, ugye? Ilyenkor szívesen megyünk kirándulni, és nemcsak a színes levelű fák közé, mert a nagyváros dzsungele is tartogat meglepetéseket. Például olyasfajta furcsaságokat, mint a „Napoli to BP – pizza pop up!” volt nemrég a Szabadság téren…
A tiniszleng mellett talán a gasztronómia az a terület, ahol a legtöbb új szó, kifejezés jelent meg az elmúlt időben. Már-már ott tartunk, hogy egy Facebook-posztban több az érthetetlen szó, mint a „konyhanyelvre” lefordítható.
Az említett közösségi oldalon nagyjából egy időben keltette fel a figyelmemet két esemény: a „Napoli to BP – pizza pop up!” a Digó szervezésében az Impostor udvarán, és a még ennél is firnyákosabb „Gastro-Hack Czinege Úrral és a Wine Flow-val” a Pancs Gasztroplaccon. Izgalmas mulatságnak ígérkeztek, már csak azért is, mert egy kukkot sem értettem a szalagcímekből. Az „Anya, ma hova megyünk?” kérdésre nem volt egyszerű óvodás (na jó, kisiskolás) nyelvre lefordítani a választ... Lehet, hogy nem vagyok elég trendi anyuka? Ezek után nem is ecsetelem, mekkora bátorság kellett ahhoz, hogy az ikeás kiskonyhát lecseréljük egy nápolyi kemencére, majd egy nagy zöld tojásra (Big Green Egg) egy-egy hétvége erejéig.
A gasztro pop-up viszonylag új keletű jelenség a konyhaművészet világában; azokat a srácokat kell a fogalom mögé képzelni, akik az étel elkészítéséhez nem rendelkeznek önálló hellyel, csak felszereléssel, és ezt cipelik magukkal egy-egy kitelepülésre. Ha követjük a profiljukon közzétett eseményeket, mindig tudhatjuk előre, hogy hol bukkannak fel.
A Digó alapítója egy maroknyi lelkes, huszonéves fiatal volt, élükön Papp Zoltánnal, aki eleinte otthoni kenyérsütéssel kísérletezett, aztán olyannyira szerelembe esett a nápolyi pizzakemencékkel, hogy egy idő után saját tervezésű prototípusában folytatta a tészta készítését. A srácok kezdetben leginkább az Impostorban, aztán több szabadtéri rendezvényen, fesztiválon tűntek fel, és nemsokára megnyílik az első állandó helyük is Budapesten.
A szépreményű pizzasütés színteréül ezúttal is a kezdetekben bizalmat szavazó Impostor bárt választották a szervezők: sejtelmes, kivilágítatlan belső terek, megtervezetten lepukkant enteriőr, a Digó kemencében pedig a jellegzetes belvárosi bérház belső udvarán lobogott a tűz.
.jpg)
A pizza a 480 fokos kemencében 90 másodperc alatt sül meg, a kezdeményezés azonban olyannyira népszerű, hogy így is másfél órát vártunk a megrendeléskor kapott sorszámunkkal. Ez még türelemmel megáldott felnőttek társaságában se könnyű, ám e tekintetben óriási mázlim volt a helyszínt illetően: a Szabadság téren található játszótér – egész pontosan ott a játszótéren az a kis színes favonat – olyannyira lekötötte a gyerekeket, hogy gond nélkül vészeltük át a várakozási időt.
.jpg)
Nem a játszótérhez tartozik, de ha már itt járunk, kétlem, hogy ki lehetne hagyni a téren felépített interaktív szökőkutat. Ha a közelébe megyünk, a vízoszlopok „bebújnak a föld alá”, és át lehet sétálni fölöttük. Tuti móka, főleg nyáron, melegben, amikor nem kell feleslegesen aggódni amiatt, hogy végül úgyis csuromvizesen térünk haza. És miközben a lurkók jól elhancúroztak, nyálcsorgatva követtük a Digó pizza honlapján, hol tart a sorszámunk, és imádkoztunk, hogy megérje. Megérte.
Bár a hangerőt tekintve simán beleillünk a délolasz életérzésbe, a pizzaevésnek legnagyobb sajnálatomra eddig nem volt akkora hagyománya a gyerekeim körében. Számukra mindez kimerült a nutellás-mascarponés feltétben, annak is inkább a lenyalogatásában. De ha már itt voltunk, kértünk egy margheritát campaniai bivalymozzarellával, és egyenesen a Vezúvról származó San Marzano paradicsommal. Reméltem, hogy ezzel nem lehet hibázni, főleg egy ekkora hancúrozást követően.
.jpg)
A minőségi alapanyagokon túl a nápolyi pizzának az a jellegzetessége, hogy a hosszú, legalább egy napos kelesztés eredményeképpen rendkívül ízletes, puha, középen vékony, a szélén pufi (a hirtelen sütés miatt akár 2 cm magasra is felpuffadt), kívül roppanós, levegősen könnyű tészta keletkezik, amelyen jól láthatóak a fatűz lángjának köszönhető sötét pöttyök. Anyai szívem elégedett volt, mert a srácaim, akik a mai napig kifúrják a zsemle belsejét (ahogy kell), ezzel a puha tésztával zárták végre a szívükbe a pizzaevést.
A Pancsról, Czinege úrról és a csodálatos zöld tojásról pedig majd legközelebb.
Fotó:
facebook
Varga Anita
