Vissza

SVÉTáltunk, SVÉTáltunk…

2017.09.18. | Szabó Edit, Szabó Hajnalka
Szeptember 10-én Mádon tartotta szokásos évi közönségtalálkozóját a Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület. A szikrázó napsütésben 14 étterem kínálta válogatott finomságait a mintegy 1500 fős közönségnek…
 

Az idei SVÉT házigazdája a Gault&Millau „Év Étterme” díjjal kitüntetett Gusteau Kulináris Élményműhely volt, a borokról pedig a Mádi Kör borászai gondoskodtak.



A szokásoktól eltérően most nem egy nagy, hanem négy kisebb helyszínen zajlottak a kóstolók. A Gusteau/Aszúház, a Furmint Központ, a Holdvölgy Pincészet és a Zsirai vendégház udvara egyaránt a hazai gasztronómia fellegvárának számított aznap. A helyszíneken igazi lounge-hangulattal várták a vendégeket, a gourmet-falatok és a mádi borok mellett kellemes zene is segítette a kikapcsolódást. A Holdvölgy Pincészetnél ráadásul a helyi termelők portékáiból is betárazhattunk a következő hetekre. 

14 étterem, 29 fogás. Leírni is sok, végigkóstolni lehetetlen. Mi persze törekedtünk rá, és most az olvasók elé tárjuk, mik voltak a kedvenceink az idei SVÉTlapról.


 
Íme a Borsmenta top 8 – sorrend nincs, csak boldogság
 

1. Fácáneszencia-leves – a tökéletes kezdés. Vasárnapi ebéd nem múlhat el húsleves nélkül, de a szigetmonostori Rosinante most olyat alkotott, amit mindenki sokáig emlegetni fog, aki kóstolta. Koncentrált, sűrű lé, roppanó zöldségek: igazi ízbomba. Betegeknek receptre írnánk fel. Nem véletlen, hogy a délután közepére egy csepp sem maradt belőle. Köszönjük az élményt Paór Anikónak és csapatának! (Rosinante Fogadó, Szigetmonostor)




2. Kacsamell répákkal – kacsát több helyen kóstoltunk, na de ilyen kacsát! A roppanós kovászolt répa, a kapros tejfölhab, a rakott krumpli köret mind-mind nagyszerű volt, a rozé kacsamell pedig egyszerűen tökéletes! Gratulálunk Somogyi Károlynak, akinek egyben „A találkozó legfáradhatatlanabb séfje” díjat is odaítéltük. (Chianti Étterem, Veszprém




3. Fehér csokoládés túrómousse tokaji boros sárgadinnyével – a desszert, amivel mindennap bűnöznénk. A Holdvölgy Pincészet sárga muskotályával összekóstolva meg aztán igazi ízorgia. Minden egyes alkotóelem kiemelte és nem elnyomta a másikat, a pannonhalmi tálalóművészeket pedig külön dicséret illeti. Ugyanitt élményszámba ment a tépett kacsa, és igen, Gyurik Gábor felvette a koponyás séfkabátját! (Viator Étterem, Pannonhalma)


 
4. Kemencében sült kenyérlángos mádi sajttal és mangalicasonkával – Anyukám mondta. Már megint. Még mindig. Az encsi Dudás fivérek ismét egy végtelenül egyszerű, de tökéletes tésztával, tökéletes sajttal, tökéletes sonkával készült ételt tettek elénk, ami után megnyaltuk mind a tíz ujjunkat. Úgy is, hogy ez körülbelül a tizedik étel volt, amit aznap kóstoltunk. Alig várjuk már azt a miskolci Világbékét. Nyissatok már, fiúk! (Anyukám mondta étterem, Encs)



5. Sült kecskegida, zempléni krumplilángos, tökmagos savanyított szőlő, gyöngyhagyma – a házigazda Gusteau Horváth Gábor konyhafőnökkel az élen alaposan kitett magáért. Mindkét fogásuk a kedvenceink között szerepelt. A helyi alapanyagokat előszeretettel használó étterem igencsak ráerősített a kulináris élményműhely elnevezésre. Ritkán eszünk kecskegidát, tökmagos savanyított szőlő sincs otthon, milyen jó, hogy ők ezt tálalták nekünk, köretként a megunhatatlan zempléni krumplilángossal – aminek nem meglepő módon szőlőmagőrlemény adta az egyik alapanyagát! (Gusteau Kulináris Élményműhely, Mád)


 
6. Kacsasült káposztás cvekedlivel, fűszeres szilvamártással – ezen a napon négy étterem is készült kacsás fogással. Úgy gondoltuk, megversenyeztetjük őket, de nagyon nehéz volt a döntés, mert mindegyik különleges élményként vonult be kulináris emlékezetünkbe. Erhardt Zoltán kacsasültje a mellé tálalt káposztás cvekedlivel egyszerűen hibátlan volt, a házias ízek kedvelői jól teszik, ha csak ezért a fogásért elzarándokolnak Sopronba. Ahogyan az egyik ismerősünk mondta: „Ha a nagyi tálalta volna, hatalmas puszit kapott volna érte.” A puszit most jelképesen Erhardt Zoltánnak küldjük. (Erhardt Étterem, Sopron)



7.  Macok túrógombóc, házi baracklekvár – csak hogy a házias ízeknél maradjunk. Macsinka János túrógombóca is belopta magát a szívünkbe, egyszerre volt könnyű, mégis tartalmas, nem akart többnek látszani, mint ami... És az a baracklekvár! Olyat is csak egy igazi vidéki nagymama tud főzni – meg úgy tűnik, a macokosok. (Macok Bisztró és Borbár, Eger)


 
8. Nyurgaponty-hasaalja savanyítva, ropogós hajdinával – a könnyedebb ízek kedvelőinek. Rafinált fogás, ezerféle ízzel, a pácolt hal tökéletes, roppanós textúrájával, na és az a hajdina! Jahni László elmaradhatatlan mosolya már csak hab volt a tortán, de az is azért micsoda hab! (Kistücsök Étterem, Balatonszemes)


 
Mondhatnánk még a rácalmási Jankovich Kúria borjúhúsos, kacsamájas kimbapját azzal a szédítően jó fermentált céklával, vagy a Nomád Hotel eszelős szilvalekváros Barbaráját, amiből a nap végén mégiscsak úgy lecsúszott egy adag, hogy észre se vettük. Köszönjük, Barbi!


 
A vége felé már csak vágyakozva sétáltunk a helyszínek között, de hely nem maradt több ételnek. Legközelebb újra megpróbáljuk!
 
A randevún az alábbi éttermek vettek részt:
  • Baricska Csárda (Balatonfüred)
  • Chianti Étterem (Veszprém)
  • Viator Étterem és Borbár (Pannonhalma)
  • Anyukám mondta étterem (Encs)
  • Mandula Étterem és Borbár (Villány)
  • Rosinante Étterem és Hotel (Szigetmonostor)
  • Nomád Hotel és Glamping (Noszvaj)
  • IKON Étterem (Debrecen)
  • Gusteau Kulináris Élményműhely (Mád)
  • Kistücsök Étterem (Balatonszemes)
  • Erhardt Étterem (Sopron)
  • Macok Bisztró és Borbár (Eger)
  • Jankovich Kúria (Rácalmás)
  • Walter Vendéglő (Perbál)
 
 
Jótékonysági vacsora

Immár hagyomány a SVÉT-találkozók történetében, hogy a programot megelőző estén jótékonysági vacsorát szervez az egyesület. A menüsort Mádon is a Stílusos Vidéki Éttermiség séfjei prezentálták. A SVÉT tagjai nagyon fontosnak tartják az utánpótlás nevelését, ezért a vacsora bevételének kedvezményezettje az idén a hamarosan induló SVÉT Akadémia. A szakemberek többféle oktatási programon is dolgoznak, de abban mindannyian egyetértenek, hogy rendkívül fontos a tapasztalatszerzés, ezért az itt befolyt összeget szakácstanulók vagy frissen végzett szakácsok vidéki gyakorlati ösztöndíjprogramjára fordítják majd.



A jótékonysági vacsora az alábbi szakácsok közreműködésével zajlott:
  • Ruprecht László (SVÉT, Pannónia Gasztrohajó)
  • Somogyi Károly (Baricska Csárda, Chianti Étterem)
  • Erhardt Zoltán (Erhardt Étterem)
  • Horváth Gábor (Gusteau Kulináris Élményműhely)
  • Durbák Norbert, (IKON Étterem)
  • Jahni László (Kistücsök Étterem)
  • Macsinka János (Macok Bisztró és Borbár)


A borokat a Demetervin Pincészet, a Royal Tokaji Szőlőbirtok és Pincészet, az Áts Pince, Orosz Gábor Pincészete, a Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet, a Barta Pince és a Szepsy pince szállította a vacsorához.

SVÉTAsztal

A munka folytatódik, mert a SVÉT Akadémia mellett egy másik komoly tervet is dédelget a stílusos csapat. Régi vágy, hogy a vidéki termelők is be tudjanak kapcsolódni a gasztronómia vérkeringésébe, és a vidéki alapanyagok eljussanak az éttermekbe és a lakossághoz is. Ennek érdekében SVÉTAsztal néven egy olyan országos online adatbázis létrehozását tervezik, amelynek árukészlete folyamatosan frissül, és elektronikusan nyomon követhető. Amint a friss áru bekerül a rendszerbe, azonnal meg is vásárolható, így a termelő és a vásárló egyaránt elégedett lehet. Az új online platform komoly szakmai összefogással valósul meg, és a vidéki termelők mellett – a SVÉT „előszobájaként” – az értékteremtő vidéki éttermek számára is bemutatkozási lehetőséget biztosít majd. Az előkészületek már folynak, amint a rendszer életbe lép, azonnal hírül adjuk.



Várjuk a jövő évi SVÉT-rendezvényeket, de addig is találkozzunk hol itt, hol ott, mert ezek a stílusos fiúk tudnak valamit!
 
Fotó:
Szindbád az Utazó - Facebook

bornaptár.hu
A boros eseményajánló

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (15) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)