Csokinyuszi reloaded

2017.05.16. | Varga Anita

Hegyekben állnak otthon a csokinyulak? Már nem férsz be a konyhába a csokitojásoktól? Süssél velük kenyeret!
 
A gyerekeim nem kimondottan csokoládérajongók, inkább a cukor, a keksz, a torta és más hasonló nyalánkságok elfogyasztásában élik ki az édességvágyukat – de abban nagyon. Nálunk a kindertojás is csak azért kedvenc, hogy mohón letépjék a csomagolását, lefejtsék a sárga műanyag tojás körül a vékony csokiréteget, és már rakják is össze a benne rejlő minifigurákat. Ezek kábé két percig kötik le őket, majd elkavarodnak valahol a lakásban, jobb esetben fürdős játékká avanzsálnak esténként a kádban.

Ennek ellenére a teljes decemberünk és a húsvéti ünnepek is úgy telnek, hogy külön fiókot kell kinevezni a csokihegyeknek a konyhában, enélkül egyszerűen nem élet a gyerekélet. Ünnepek után rendszeresen tanácstalanul tárom szét a kezem: mit csináljak több kiló lyukas, kerek és mogyorós csokoládéval? Gombóc Artúr biztosan tudná rá a választ, de végre megtaláltam én is! Desszertkenyeret sütök belőle.

Ez a csokis kenyér önmagában is tökéletes, de vajjal vékonyan megkenve, esetleg egy kis natúr sajtkrémmel, édességimádóknak illatos mézzel vagy áfonyalekvárral ajánlom, a hozzám hasonló borimádók pedig keressenek mellé valami jó kis késői szüretelésű édes bort vagy egy magasabb cukortartalmú szamorodnit. A bor kiválasztásánál legyünk körültekintőek, és figyeljünk rá, hogy édesebb legyen, mint a sütemény.



Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 1,5 teáskanál só
  • 30 dkg öregtészta (ne ijedj meg, a receptjét lásd alább)
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál balzsamecet
  • 1,5 dl víz
  • 1,5 dl tej
  • 1 dkg élesztő
  • 10 dkg a lakásban fellelhető nyuszicsoki, kindertojás vagy bármi egyéb, az ünnepeket átvészelt maradék csokoládé, tetszőleges nagyságúra összetörve
  • 7 dkg aszalt áfonya
  • 1,5 evőkanál cukrozatlan kakaópor
  • én a szín és az íz intenzitásának fokozása érdekében tettem bele 3 evőkanálnyi fagyasztott áfonyát is, de ez nem kötelező
Kezdjük azzal, hogy mi is az az öregtészta, és miért jó, ha nem félünk használni. Az öregtészta nem más, mint egy túlkelt tészta, amit már nagyon régóta használnak kenyérsütéshez, illetve péksüteményekhez – sokkal lazább szerkezetű, finomabb lesz tőle a kisült termék.

Hozzávalók:
  • 50 dkg kenyérliszt
  • 3 dl víz
  • fél teáskanál só
  • 1 dkg friss élesztő
Az öregtészta elkészítése:
  1. Tegyük a hozzávalókat a dagasztótálba, és jól dolgozzuk össze a tésztát.
  2. Egy műanyag dobozban lefedve 4 órán át hagyjuk szobahőmérsékleten pihenni, majd tegyük be a hűtőbe másnapig.
  3. Nagyjából 12 óra pihenés után lehet vele dolgozni.
(A megmaradt öregtésztát kiporciózva fagyasztóban tárolhatjuk.)

A csokis kenyér elkészítése:
  1. Tegyük a hozzávalókat a dagasztótálba (az öregtésztából is 30 dekát) a csoki és az áfonya kivételével, és dolgozzuk össze nagyjából 10 perc alatt. Ezután jöhet bele a csoki és az áfonya is, de azzal már csak 1-2 percig dagasszuk, hogy ne trancsírozzuk szét túlságosan. Egy evőkanálnyi cukrozatlan kakaóport is érdemes beletenni, így sötétebb színű tésztát kapunk, de ha a megszokott külsejű kenyérre vágyunk, akkor ezt a hozzávalót akár ki is hagyhatjuk belőle.
  2. A tésztát tegyük át egy kelesztőtálba, hagyjuk 30 percig kelni, ezután finoman forgassuk át. Ne vegyük ki a tálból, csak húzzuk a tészta szélét körben a közepe felé, mintha zsemlét formáznánk, és ezután hagyjuk még 20 percig pihenni.
  3. Borítsuk lisztezett felületre, vágjuk 6 egyenlő darabra, és formázzuk meg egyesével a veknijeinket.
  4. Helyezzünk 3-3 kis kenyérkét két sütőpapírral kibélelt sütőtálcára, egymástól valamennyire távol, hogy sütés közben minden bucit egyenletesen érjen körben a hő.
  5. Tiszta konyharuhával letakarva még egy órát kelesszük a gusztusos kis cipókat.
  6. Melegítsük elő a sütőnket 230 fokra, a szokásos párologtatnivaló folyadékunkkal az aljában.
  7. A megkelt cipócskákat teaszűrő segítségével hintsük meg liszttel vagy kakaóporral, vágjunk bele mintákat egy éles kés segítségével.
  8. 5 percnyi sütés után vegyük vissza a hőt 200 fokra, és 20 perc alatt süssük a veknijeinket készre.
  9. Szedjük rácsra őket, és hagyjuk kihűlni… legalább langyosra.



Ropogós héjú, laza bélzetű kenyérkéket kapunk, amiben az áfonya és a csoki remekül megérti egymást.


 

 
:
Fotó:
Varga Anita

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)