Vissza
A meggyen túl
2017.09.21. | Bőti László
Sorozatunkban már bemutattunk jó néhány egyszerűnek, közérthetőnek vagy unalmasnak semmiképp sem mondható sörtípust, de a legmegosztóbbakhoz csak most érkeztünk el. Ma a gyümölcsös sörökkel barátkozunk.
Tényleg megosztóak? Szerintünk igen, ugyanis megítélésük többnyire nem „ízlik/nem ízlik” véleményeken vagy „jól elkészített/hibás főzet” alapon, hanem magunkénak gondolt ideológiák mentén dől el. Míg számos „hívőt” számlál az a tábor, amelynek tagjai a sörök komlón kívül bármi mással történő ízesítését a hét főbűn kiegészítő paragrafusaként tartják számon, addig sokak szerint egy szépen elkészített gyümölcsös sörben a harmóniát és a kerekséget ugyanúgy meg lehet találni, mint a „natúr” változatokban.
Nem tisztünk igazságot tenni a kérdésben, de egy apró, ám annál fontosabb tényre azért mindenki figyelmét szeretnénk felhívni. Történetesen arra, hogy a különböző söralaptípusok gyümölcsökkel vagy fűszerekkel való ízesítése nem új találmány, nem az óriási sörgyárak marketingeseinek fejéből pattant ki. Gondoljunk csak a belgák spontán erjesztésű lambicjának népszerű, meggyes változatára, a Kriekre, sőt nézzük meg, miként készül ő és a többi nem lambic, de gyümölcsös társa!
Főzésükre alapvetően két iskola létezik, és hogy melyiket alkalmazzák, az az elérni kívánt ízvilág fényében változik. Ha egy diszkrétebb, a nagy egészbe belesimulóbb, a korty végén előbújó és az alapsör jegyeit jobban érvényesülni engedő végterméket akarnak, akkor a gyümölcsöt együtt erjesztik le a sörrel. A másik módszer ennek az ellentéte, ilyenkor a már kész, leerjedt sört elegyítik gyümölccsel, majd ezt a keveréket érlelik tovább. Utóbbi erőteljesebb ízeket eredményez, ám tapasztalt főzőmester és jó alapanyag esetén itt sem „szörpösödik” el a kész ital.
Alapnak általában – de nem kizárólag – alsóerjesztésű lágereket, a belgáknál pedig spontán erjedésű lambic söröket használnak, a gyümölcsök pedig többnyire püré vagy sűrítmény formájában kerülnek az italba.
Természetesen időről időre születnek a főzdéknél különböző komlókkal, hidegkomlózással vagy meghökkentő összetevőkkel megbolondított tételek éppúgy, mint laktobaktériumokkal kezelt gyümölcsös változatok, de ezekkel az átlagfogyasztó (már csak az áruk okán is) ritkán találkozik.
Ezek, illetve a meggyesek kóstolásától eltekintettünk, és öt, a Legfelsőbb Beeróság hűtőiben szinte állandóan megtalálható, magyar kisüzemi, aromát természetesen nem tartalmazó gyümölcsös sört választottunk.
Csapot bonts!
Legenda Sörfőzde: Eper sör
Az asztalon álló epres tál aljáról kiszürcsölt lé jut eszünkbe rögtön az első kortynál. Cukros, ugyanakkor savanykás is, erőteljesen, de nem bántóan illatos. Mintha rátapostunk volna a papa folyton termő eperbokrára. Az illatok és ízek mellett szénsavból sincs hiány, de mielőtt még eperszörphöz válna hasonlatossá, megjelenik némi kesernyés, sörös jelleg is szerencsére. Bár rezeg a léc, úgy gondoljuk, hogy sörnek tekinthető, és tulajdonképpen ez lenne az a szint, ahol a nagyüzemi ízesített tételeknek kezdődnie kellene.
Synthesis: Hoplager For Hitchhikers (maracuja edition)
A címke izgalmakat és egy könnyű, komlós, maracujával bolondított sört ígér, ennek azonban sajnos csak egy részét tartja be. Elsőre a friss malátára emlékeztető illatokkal találkozunk, aztán – bár igencsak várjuk – nem jön a maracuja. Sem illatban, sem ízben nem fedezzük fel, pedig karakteres gyümölcsről van szó. Bármennyire is melengetjük és zubogtatjuk, szürcsöljük a szánkban, csak némi édeskés, icipicit virágos illatot sikerül előcsalnunk belőle. Kár érte, hiszen amúgy egy jól csúszó, kicsit vékonyka, de kellemes savakkal és melegedve enyhe karamellás jegyekkel, illetve komlókesernyével operáló sörről van szó.
Gyertyános Sörfőzde: Lychee
Szemeztünk vele egy ideje, hiszen nem lehet a hűtőben nem észrevenni, de ez idáig nem szántuk rá magunkat. Kitöltés után hamar megjelennek a gyümölcsre oly jellemző illatok, és az ízeknek is csak pár kortynyi melegedés kell, hogy előbújjanak. Bár határozottak és egyértelműek, ahhoz, hogy értékelni tudjuk, nem árt a frissen elrágcsált licsi ízét is ismerni, különben csak egyszerűen illatosnak, kicsit édesnek fogjuk titulálni. Van egy kis savassága, és bár nem válik később sem szirupossá, azért van benne édesség is rendesen. Összességében nem túl szofisztikált vagy különösebben érdekes darab, viszont huzamosabb állás után sem törnek elő az alapsör kesernyéi, ami ebben a kategóriában pozitívum.
Stari Sörfőzde: Szilvasör
A dizájn elsőre nem hívogat, de amint elolvassuk a hátcímkét, felderül az arcunk, ugyanis fel van tüntetve a százalékos gyümölcstartalom, ráadásul még a kupak is kézzel elcsavarható, ami bizonyos helyzetekben ugyancsak jól jön. Le is tekerjük, és meglepődünk: sokkal érdekesebb, mint vártuk! Az illata elsőre egy frissen kisült mandulás sütire emlékeztet, amihez kellemesen szénsavas, gyümölcsösen savas-fanyar és egy icipicit krémes kortyérzet társul. Később sem válik édessé, sőt talán még fanyarabb lesz, és leginkább ebben a jóleső tulajdonságában lehet felfedezni a szilvát. Aki a gyümölcs ezen tulajdonságát keresi ebben a főzetben, az jó helyen jár, aki viszont az édesebb-illatosabb, tehát érettebb szilvaízre vár, az ne ezt a tételt válassza.
Rothbeer: Gingermeister
Amekkora csalódást okozott az első kóstolásakor, annyira jó benyomást tett ránk a mostani alkalommal. Az italalapanyagként igen hálás és éppen ezért mostanában oly divatos gyömbért ezúttal egy felsőerjesztésű alapsörre dolgozták rá, és az eredmény elég kerekre sikeredett. (Nem tudjuk, hogy az előző kóstoláson mi történt; lehet, hogy az a széria nem sikerült úgy, vagy a tárolással akadtak gondok.) Rögtön jön, de nem beüt, hanem simogat a gyömbér, a nyelv elején egy kis „sörös” ízvilág, a nyelv oldalán pedig a masszív, gyömbéres csípősség dolgozik. A lecsengés hosszú, a test éppen megfelelő, hosszabb asztalon tartózkodás után is jól tartja magát, így az ilyenkor vissza-visszatérő meleg napokra és a hűvösbe forduló estékre egyaránt jó választás.
Fotó:
Papp Éva