Vissza
Vak-merő kóstoló Bodó Judittal
2020.06.21. | Szabó Edit
Bodor Tibor nagyjából egy évet töltött az életéből azzal, hogy irodalmi szövegeket olvasott fel látássérült embertársainknak. Bodó Judit pedig borkóstolót tartott nemrég a felolvasóról elnevezett kulturális egyesület tagjai számára. Különleges este volt…
Csupasz falak, emberek egy hosszú asztal körül, halk beszélgetés, a hangulat várakozással teli. Minden olyan, mint egy átlagos borkóstolón: Bodó Judit és Józsi már az asztalfőn áll, kezdésre készen, Kézdy Dani segít kiosztani a poharakat. „Ez nagyon szép pohár” – jegyzi meg valaki csendesen, puha mozdulatokkal megtapogatva, végigsimogatva a tárgyat. Az érintés gondos és óvatos, a férfi szeme a távolba réved, de ujjai szorgosan gyűjtik az információkat az igényesen megmunkált kristálykehelyről. Kisvártatva a teremben ülők többsége követi a példáját, az érintés nyomán kötve barátságot azzal a tárggyal, ami az est egyik főszereplője lesz. Mert a borok megismeréséhez a poháron keresztül vezet az út, és aki nem lát, más érzékszerveit kell hogy mozgósítsa a folyamat során.
Minden olyan, mint egy átlagos borkóstolón, írtuk feljebb. És ez így is van. A különbség csak annyi, hogy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének ideiglenes otthonában vagyunk, és a teremben helyet foglaló vendégek többsége nem lát. Vagyis lát, de nem a hagyományos értelemben. A helyzet inkább nekünk, látóknak szokatlan. „Edit vagyok, látó” – mutatkozom be asztalszomszédomnak, aki köszönésemet hallva kedvesen nyújtja a kezét, és nevetve reagál: „Maxi vagyok, nem baj.” Az est végén kiderül, hogy virtuóz zongorajátékos, a billentyűk világában otthonosan mozog, de a kóstoló során készségesen fogadja el a segítségemet.
Judit megszólal, a terem elcsendesedik. „Felvidékről származunk Jóskámmal, én agrárt tanultam, ő művészettörténetet. Nagy álmom volt, hogy német közegben éljek, ezért az iskola befejezése után Dél-Tirolba mentem nyelvet tanulni” – kezdi a borász a történetet, amelyben hamarosan megérkezünk Tokaj-Hegyaljára. „Rendszeresen járunk Tokajba borkóstolókra, és már a társaság nagy részét el is vittük magunkkal” – veti közbe egy hölgy az asztal végén, és a teremben néhányan sűrűn bólogatnak. Judit örül, hogy ismerős a közeg, amit be kell mutatnia, beszél még egy kicsit a családról, a fiúkról, aztán rá is térünk az első borra.
.jpg)
Teleki 2018
Furmint és hárslevelű házasítása a Tokaji-hegy déli oldaláról, a Teleki-dűlőből. Míg Józsi és Dani a bort tölti, Judit a kezdetekről mesél. „Mikor összeházasodtunk, Józsi azzal az ötlettel állt elő, hogy ne nászajándékot kérjünk a rokonságtól, hanem pénzt. Így is lett, abból vettük meg az első 4321 négyzetméteres szőlőterületünket. Az esküvő után minden normális házaspár nászútra megy, mi pedig kimentünk a szőlőbe hajtást válogatni, hogy már az első évben is bor készülhessen a termésből.” A Bott Pince az idén 15 éves, és jelenleg öt tokaji dűlőben, hét hektár területen gazdálkodnak. Az ültetvények egy részét még mindig bérlik, de ezt egy kicsit sem bánják, mert azt csinálják, amit szeretnek.
Amikor Judit odaér a történetben, hogy a Teleki-dűlő 74 éves, bakműveléses tőkéit ugyanúgy művelik, mint évszázadokkal ezelőtt, lóval szántják és kézzel kapálják, még a szokásosnál is kisebb az alapzaj a teremben. Az emberek úgy hallgatják, mint a mesét, többen megjegyzik, hogy láttak már ilyet, és nagy izgalommal kóstolják a bort. „Én kevés alkoholt fogyasztok, de ezt szívesen megiszom, nem égeti a torkot, nagyon jó inni, selymes” – mondja egy hölgy, aki érezhetően nem az első borkóstolóján üldögél.
Kulcsár 2018 (hárslevelű)
A Kulcsár-dűlő történetéhez Judit egy riolitkövet ad körbe. Kézről kézre jár a kő, tapogatják, szagolgatják. „Vályogházillata van” – jegyzi meg valaki, és egy pillanatra a gondolataiba merül. Nyilván az a bizonyos vályogház jár a fejében, ahonnan az illat emlékét magával hozta. A Kulcsár-dűlő különlegességét a kövek adják. „A talaj egyáltalán nem barátságos, kő hátán kő, az ültetvény 51 éves, de még a gaz se úgy nő benne, mint máshol” – festi le Judit a szőlőt. A vendégek nevetnek. „Holdbéli táj lehet” – mondja egy hölgy, és látszik, hogy elképzeli a Kulcsárt. Aztán belekóstol a borba, és már kész is az elemzés: „Fajsúlyosabb, tömörebb az illata, mint az előzőnek, az íze pedig olyan, mintha egy kicsit csípne.” Judit helyesel, barátokkal ő is inkább a Telekit inná, a Kulcsár ételt kíván, és még talán egy malacsülttel is elbír.
„Mondd el, hogy kell bort inni, mert ezt mi nem nagyon látjuk” – biztatja valaki a borászt, és Judit illatokról, ízekről, a pohár szerepéről mesél. Aztán Kézdy Dani veszi át a szót: megtudjuk, miért éppen ilyen formájú a furmintos pohár, és amikor kiderül az ára, az egyik fiatalember csibészes mosollyal felkiált: „Akkor vigyázzatok, le ne verjétek, mint vak a poharat!” Nagy nevetés harsan, az eddig sem éppen fagyos hangulat egyre oldottabb.
„Meséljetek a palackról is!” – hangzik az újabb kérés, és amíg Judit a tokaji palackok formájáról beszél, a körbeadott üveget mindenki gondosan végigsimogatja. Kitapogatják a „TOKAJ” feliratot a nyakán, és örömmel konstatálják, hogy el lehet olvasni. Mi, látók ámulunk ezen, számunkra csupán dizájnelem, eszünkbe se jutott eddig, hogy vakok számára mennyi információtöbbletet hordoz egy jól elhelyezett felirat.
Csontos 2018
„Nem szeretnénk egyenborokat készíteni, ezért is izgalmas számunkra, hogy minden évjárat más és más” – kezdi Bodó Judit a 2018-as évjárat bemutatását. Abban az évben annyira meleg volt a nyár, hogy a szőlőben szinte egyik óráról a másikra emelkedett a cukortartalom, ezért az elkészült borok alkoholtartalma a szokásosnál magasabb lett, pedig nem is erjedtek teljesen szárazra. Nem baj, még így is beleférnek a száraz kategóriába. Ennek az évjáratnak ez a sármja, ilyennek kell elfogadni, így kell szeretni.
„Az előbb, amikor megnéztük a palackot, éreztem, hogy nem parafadugó van benne, hanem valami más. Mivel zárjátok le az üveget?” – kérdezi egy hölgy, és Judit mesél a lehetséges zárási módok közötti különbségekről, elmondja, melyik miért praktikus, és hogy ők a dugóhibák kiküszöbölése miatt tették le a garast az üvegdugó mellett.
„Mikor legelőször ilyet kaptunk, alaposan meggyűlt vele a bajunk, nem értettük, hogy miért nem boldogulunk a dugóhúzóval” – meséli egy házaspár az első kalandját az üvegdugóval. Vidáman ecsetelik, hogyan jöttek rá végül, hogy ez más, mint amivel eddig találkoztak. Most már tudják a trükköt, de azért mégis a csavarzár a legegyszerűbb, örülnek is neki, hogy egyre jobban elterjedt.
Miközben a Csontost kóstoljuk, Judit elmondja, hogy itt a riolit mellett obszidián is van a tőkék között, és körbe is ad egy jókora obszidiánkövet. Az egyik hölgy egy kicsit lát, jó közel emeli a követ a szeméhez, és a körülötte ülők kérik, hogy írja le az élményt.
Aztán kiderül, hogy a Csontos-dűlő közepén van egy régi présház, amit Juditék kóstolóteremnek rendeztek be, és egyből megindul a tervezgetés, hogy mikor fog majd oda elmenni együtt a csapat.
Határi 2018
A Határi-dűlő valóban határt jelent két terület között, Erdőbényét választja el Olaszliszkától. A szőlő gyökere az egykori Pannon-tenger alatt lévő üledékes kőzetbe nyúlik, az itt található kövek annyira puhák, hogy szinte morzsolhatóak. Miközben ezt a bort kóstoljuk, Judit Bodrogkisfaludról, a falu közösségi életéről, az ottani fiatalokról mesél.
A száraz sor végén mindenki gyorsan véleményt alkot: a többségnek a Teleki tetszett legjobban. „Nekem mindig az volt a legjobb, amit éppen ittam. A borhűtőmbe éppen négy palack fér, mindegyiket betenném” – mondja az egyik hölgy, mire a férje: „Na és mi lesz az édesekkel? Várjuk ki a végét!”
Három Grácia 2018
„Tokaj nagyon kicsi, a közel 6000 hektárnyi szőlőterületünk a világban egy apró csepp, nem engedhetjük meg magunknak, hogy egymás konkurenciái legyünk. Egy irányba kell fújni a vitorlákat, úgy megy előre a hajó” – kezdi Judit a Három Grácia bor történetét. A bor három hegyaljai borásznő közös alkotása, Juditéktól furmint, Berecz Stéphaniéktól, vagyis a Kikelet Pincétől hárslevelű, Bárdos Saroltától, vagyis a Tokaj Nobilistól a birtok édesbor került bele. A bort mindenki maga készíti el, aztán a hordók tartalmát egy közös tartályban derítik. A cukortartalma 67 g/l.
A kóstoláskor egy pillanatra csend lesz, érezhető, hogy ez a bor mindenkinek nagyon ízlik. „Ha a borászok tudnák befolyásolni az időjárást, akkor mi lenne? – kérdezi valaki. „Nagyon jó, hogy nem vagyunk erre képesek! – válaszol Judit. – Ha én lennék a jóisten, októberben biztos felmondanék, mert ennyi egymásnak ellentmondó kérést nem lehet teljesíteni.”
Bott-rytis 2016
Sárga muskotály és furmint házasítása a Csontos-dűlőből. Ebben már 104 g/l a maradék cukor, hordóban erjedt, ugyanúgy spontán, ahogyan az összes többi.
„Nem vagyok édesbor-párti, de ebből veszek” – dörmögi egy úr az orra alatt, és többen is csatlakoznak. Úgy tűnik, a bor osztatlan sikert arat a nők és a férfiak körében egyaránt.
„Ez ismerős! A kóstolókon a férfiak előszeretettel hangoztatják, hogy nem nagyon pártolják az édes bort, aztán a végén egy karton Bott-rytissel a hónuk alatt távoznak. Persze mindig azt mondják, hogy a feleségüknek viszik” – mondja Judit. Nevetünk.
Édes Szamorodni 2017
Tömör szerkezetű, izgalmas bor, nagyon sok illattal és ízzel. Csak furmint került bele, az alkoholtartalma 13%. Nem szelíd kísérlet, de sikert arat. A hallgatóság a jégbor és a szamorodni közötti különbségekről kérdez, és ahogyan Judit magyarázza a technológiát, látszik az arcokon, hogy megpróbálják elképzelni a folyamatot.
„Hogyan lehet valaki kóstoló a NÉBIH-nél?” – kérdezi váratlanul egy úr, és amikor kiderül, hogy vannak sommelier-iskolák, megelégedéssel nyugtázza: „Na, akkor nyugdíjas koromra megvan az új karrierem.”
Tokaji Aszú 2007
.jpg)
Judit mesél az aszúkészítésről, a szemenkénti szüretről, az áztatásról, az aszúszemek illatáról. Órák óta tart már a kóstoló, de mintha a csapat csak most kezdene belejönni. Valaki a puttonyszámról, más a cukortartalomról kérdez. Judit kitér az eszenciára, és többen idézik a Himnusz idevágó sorát. A hangulat némiképp emelkedett, érezhető, hogy az aszú nagy hatással van mindenkire.
Az est több váratlan fordulattal ér véget. Az egyik vendég, aki látóként rendszeresen olvas fel a többieknek, Petőfi Sándor Csokonai című versével köszöni meg a programot. Hatalmas taps a jutalma. A vendégek a Bodó házaspár köré gyűlnek, és már kisebb csoportokban folytatódik tovább a borok értékelése, végül Maxi leül a zongorához, és végképp felbomlanak a formális keretek. Minden olyan, mint egy átlagos borkóstolón. Köszönjük, hogy ennek az őszinte estének részesei lehettünk!
A találkozó után megkértük Bodó Juditot, hogy mesélje el, mi indította őt a program megszervezésére, és milyen élményekkel tér haza. Íme a borász válasza: „Olvastam, hogy a ,,véletlen” az, amikor Isten úgy dönt, hogy névtelen kíván maradni. Induljunk ki ebből. Kézdy Dani nálunk felejtett egy magazint. Elalvás előtt kinyitottam, elolvastam egy cikket, mosolyogtam. Másnap még nagyobb öröm volt, mikor Jóskámnak elmondtam az ötletet. Felkerestem a Bodor Tibor Kulturális Egyesületet. Felolvasni nem szeretnék. Bort kóstolni olyan emberek társaságában, akiknél a ruhám, a mosolyom és egyéb más környezeti tényező semmit nem befolyásol – ez volt a gondolat, ami izgatott. Akkor még azt hittem, hogy az élményt a dűlők közti különbség megtárgyalása jelenti majd. Kiderült, hogy a bor itt is csak eszköz volt a kezemben.
.jpg)
Jutott nekünk egy kisfiú extrákkal. Sokáig voltam csalódott, szomorú és dühös. Az este végére rájöttem, hogy a fogyatékosság bennem van. Az elfogadással van még dolgom. Ezek az emberek vakon nyitották fel a szemem. Minden teremtmény tökéletes úgy, ahogy van. Hálás vagyok ezért az estéért.”
