Vissza
Borok kedd estére
2016.09.29. | Szabó Edit
De vajon mit ivott itt Ady? Miközben élénk vitát folytatott Hatvanyval a Nyugat sorsáról és a költészet mibenlétéről, vajon vörös volt a poharában, vagy fehér?
Hatvan közelében, ahol a Mátra első lankái épp csak emelkedni kezdenek, barátságos dombok között találjuk a Nagygombos Borászatot. Azt éppenséggel nem mondhatjuk, hogy itt bújik meg, a hozzá tartozó kilencvenhektárnyi szőlőterületet nehéz lenne elrejteni a kíváncsi tekintetek elől. Szerencsére nem is akarják, a tulajdonosok éppen azért hívtak oda minket, hogy megmutassák, amijük van, és meséljenek a terveikről.
A romosságában is méltóságteljes, klasszicista stílusban épült borház előtt Takács-Barta Anna, a birtok egyik tulajdonosa és Vicián Károly borász fogad bennünket. A határban javában zajlik a szüret, csattognak a metszőollók, gyűlik a ládákba a rozénak való merlot és zweigelt. A rózsaszín bor itt nem melléktermék, épp ellenkezőleg. Anna azt szeretné, ha mindenki a rozéjáról ismerné a nagygombosi birtokot, ezért mindent meg is tesznek a tökéletes minőség eléréséért. Kézzel szüretelnek, kíméletesen préselnek, kerülik a vegyszereket, és bár az egyetlen fehérboruk, a hárslevelű kivételével mindent fajélesztővel erjesztenek, nem adnak a borhoz sem mesterséges aromát, sem színezőanyagot.
Noha a terület a Mátra lábánál fekszik, itt még nyoma sincs az ottani ásványos talajnak. A szőlő homokos löszön fejlődik, és láthatóan igen jól érzi magát. Igaz, a régebbi ültetvények többségénél komoly a tőkehiány – ennek pótlását is tervezik a jövőben –, de ami megmaradt, majd kicsattan az egészségtől: a tavaszi telepítésű tramini valósággal megtáltosodott, az indák szinte az égig érnek. A talajtani adottságok miatt az itt születő boroktól aligha várhatunk izgalmas ásványosságot, különleges termőhelyi jelleget, de Anna szerint nem is ez a cél. „Mi pontosan tudjuk, hogy nem a mi palackjaink között kell keresni az ország legjobb borát – mondja rendkívül józanul. – Olyan bort szeretnénk készíteni, amit egy szimpla kedd este bárki kinyithat a vacsorához vagy a tévéműsor mellé.”
Mi is nyitunk egyet, hadd lássuk, milyen a Nagygombos legegyszerűbb rozéja. A merlot és zweigelt házasításával készült bor üde, barátságos, kedves. Semmi különös, egyszerűen csak jólesik belőle egy pohárral a nyárias őszben. Ötvenezer palack készül belőle, el is fogy minden évben, akárcsak a mélyebb színű kékfrankos rozé, amely hangulatában talán már kicsit közelebb áll a sillerhez. Szerethető szamócás, hecsedlis világgal hódít, de nem behízelgő, van tartása. Korrekt, jól iható bor, pici grépfrútmagos kesernyével a végén. Vinnénk a tévé elé.
Amerre a szem ellát, szépen művelt szőlősorok között kanyarognak a dűlőutak. A kilencvenhektárnyi ültetvény egy tagban fekszik, ez kissé könnyebbé teszi a növényvédelmet, sőt a munkaszervezés is sokkal gazdaságosabb. Részben ennek köszönhető, hogy az itt készült borok vásárlásakor nem kell túl mélyen nyúlnunk a pénztárcánkba. A birtokon a már említett fajták mellett kékfrankos, blauburger, és egy viszonylag kevéssé ismert burgundiai eredetű szőlőfajta, a gamay noir is terem. Az ebből készült rozéról néhány komolyabb borértő igen elismerően szólt az utóbbi években. A feldolgozónál épp gamay-t préseltek, így volt alkalmunk megkóstolni a mustot is, és az erjedésben lévő bort is. Érdekes élmény, de ember legyen a talpán, aki az édes, málnás murciba képes belelátni, hogy milyen is lesz majd a végeredmény.
A feldolgozótól gömbakácokkal szegélyezett út vezet a főúri pompát árasztó borház felé. Látszik, hogy a birtok története nem tegnap kezdődött, de még csak nem is tegnapelőtt. Ha királyok és hercegek nem is, de grófok és bárók valóban egymásnak adták itt a kilincset néhány évszázaddal ezelőtt. Az alapító gróf Grassalkovich Antal volt, aki az 1700-as évek elején virágzó uradalmat álmodott a dombok közé. Akkor még főként állattenyésztéssel foglalkoztak itt, de azért nyomokban már a szőlő is megjelent. Az igazi szőlőskert ideje egy évszázaddal később jött el, amikor a birtok Deutsch Bernát és Deutsch József tulajdonába került. A termés feldolgozására 1872-ben építtették a ma már műemléki védelmet élvező, teljes hosszában alápincézett borházat. A családhoz tartozó báró Hatvany Lajos, a híres író, kritikus gyakran időzött a birtokon, és a fáma szerint magával hozta Nagygombosra kedves barátját, Ady Endrét is. De vajon mit ivott itt Ady? Miközben élénk vitát folytatott Hatvanyval a Nyugat sorsáról és a költészet mibenlétéről, vajon vörös volt a poharában, vagy fehér? Talán sosem fogjuk megtudni, mindenesetre különös hangulatot ad a helynek, hogy az öreg lépcsőket az ő lába is koptatta valaha.
.jpg)
Kóstoljunk is erre a hírre rögvest egy gamay rozét! Illik a pillanathoz. A címkén a 2014-es évszámot olvassuk, efféle bornál ez ritkaság, a rozét nem szokás tartogatni. Nagygomboson viszont kísért a hely szelleme, itt megadják az időt mindennek. Ez legalább megmaradt a főúri nyugalomból. A bor rózsaszínébe élénk hagymahéjas árnyalatok vegyülnek, néhol már a borostyán felé mélyül, szokatlan színvilág egy könnyű nyári italtól. Illatában enyhe oxidáció érezhető, de ezen könnyedén felülkerekedünk. Kóstolva mélyütés. Telt, gazdag, selymes, az érlelési aromák intenzíven kísérik a még fellelhető gyümölcsösséget. Inkább érlelt fehérborra emlékeztet, sokrétű, izgalmas, sosem várt mélységek tárulnak fel benne. Ehhez képest a 2015-ös még csikónak tűnik, pedig az erő megvan ebben is, de ki tudja, hogy áll majd neki a kor. Jóslatokba nem bocsátkoznánk; ha valaki szeretne igazán meglepőt kóstolni, ízlelje meg egymás után ezt a két bort, aztán gondolja végig, mi minden történik velünk 365 nap alatt.
Sétálgatunk a borház öreg pincéjében. A hordók többségét már nem használják, viszont a három betontartályt felújították, egalizálásra tökéletesen alkalmasak, az egyikben épp van is bor. A történelem nem kímélte a nemes építményt, a szocializmus időszakában államosították a birtokot, és a nagyüzemi termelés nyomot hagyott a szőlőn is, a pincén is. A rendszerváltás után Gál Tibor lett itt az első gazda. A híres egri borász 1999-ben nyerte meg a területre kiírt privatizációs pályázatot, és sok szépet álmodott Nagygombosról. Elkezdődött a fejlesztés, és megjelentek a birtok életének első palackozott borai is, a címkén a már jól ismert gombbal. Gál Tibor úgy vélte, hogy Nagygombos a könnyen elérhető, jó ár-érték arányú borok hazája, de gyakran emlegette, hogy egyszer készíteni fog itt egy jó vörös küvét. Hogy pontosan mire gondolt, az sajnos soha nem derült ki. 2005-ben váratlanul meghalt egy autóbalesetben, és a nagygombosi szőlők néhány évre újra gazdátlanokká váltak.
A jelenlegi tulajdonos, a Barta család 2009-ben vásárolta meg a területet a mádi ültetvényük mellé, amolyan kistestvérnek. A birtokot azóta Anna irányítja, a borokat Károllyal együtt készítik. Eljött az ideje, hogy megkóstoljuk, mit mutat a birtok vörösben. Az Antal cuvée, akárcsak a gamay rozé, már nem a gombos címkés, egyszerűbb borok közül való, a Gróf Grassalkovich sorozat minden palackja valami komolyabbat rejt. A merlot, cabernet sauvignon és pinot noir házasításával készült küvé fűszeres illata szép, ám kóstolva egyértelmű, hogy a hordó győz a bor felett. Útkereső bor ez, Anna be is vallja, hogy próbálkoztak már reduktív vörössel, volt ászokhordós év, ez pedig az újhordós változat. Valószínűleg valahol a három között lehet az igazság, de sokat kell még kísérletezni, mire rátalálnak a megfelelő arányokra. „Nagyon jó lenne tudni, mire gondolhatott Gál Tibor” – mondja Anna. A nagyszerű borász hasznos tanácsai sokaknak hiányoznak. Bő évtizede már, hogy nincs velünk, de azok, akik mellette nőttek fel, ma is az ő szemléletét követik.
Takács-Barta Anna tele van tervekkel, fontosnak tartja, hogy sok mindent kipróbáljanak. Most például az amforás erjesztés gondolata tetszett meg neki, de közben zajlik a szőlőterületek felújítása, próbálják megfejteni Gál Tibor vörös küvéjének titkát, és egyszer, nem is olyan sokára jó lenne, ha a borház is visszakaphatná régi pompáját. Anna szeretné, ha a látogatók a klasszicista épület felújított erkélyéről csodálhatnák a birtokot – természetesen egy pohár hűvös rozéval a kézben.
.JPG)
