Vissza
Csoda Mádon
2018.04.01. | Szoruló Pál
Különös, eddig sosem tapasztalt jelenség dúlta fel az Úrágya-dűlő hétköznapjait…
A mindig kísérletező, örökké kutató Szepsy István éppen közismert szenvedélyének hódolt – kőzetmintákat gyűjtögetett a tőkék között –, amikor egy addig ismeretlen riolitfajtára bukkant. Ám arra nem számított, hogy az óvatosan elmozdított kődarabka helyén borforrás fakad.
Mit borforrás, valóságos borszökőkút keletkezett: megállíthatatlanul bugyogott az aranyló nedű! (Illatában az ásványos és a citrusos jegyek domináltak, mellette némi csalán és kecskeürülék.)
A csodaforrás
A sokat tapasztalt borász megkóstolta, és az íze alapján (az Úrágyára jellemző dunyhás jegyek) azonnal megállapította, hogy az artézi bor a hegy gyomrából – pontosan 132 méter 25 centi és 7 milliméter mélységből – jön (ezt a becslést később fejcsóválva volt kénytelen hátrom milliméterrel módosítani). Miután kigyönyörködte magát a jelenségben, tanácskozásra hívta a régió legjelesebb borászait és szakértőit.
Némi vita után sikerült 1619-es évjáratú, furminthangsúlyos, édes Laczkó küvéként azonosítaniuk a bort (64% furmint, 21% hárslevelű, 14% sárga muskotály, valamint 1% egy azóta kipusztult illatos fajta). Ezt követően először is igyekeztek megfékezni a kitörést, de sem a prémium minőségű parafa, sem a finoman csiszolt üvegdugóval nem jártak sikerrel – csavarzár értelemszerűen nem jöhetett számításba.
Ekkor a katasztrófaelhárítás szakembereihez fordultak, akik azonnal kivezényelték az algyői olajkitörések elfojtásán hősiesen helytállt, edzett alakulatokat. Hiába sietett azonban a helyszínre nagyszámú kipróbált szakember, fejenként négy liternél többet nem tudtak fogyasztani, ez pedig az egyre dúsabban és egyre magasabbra szökellő borsugár hozamához képest elenyészőnek bizonyult.
Papok, lelkészek, rabbik, mindenféle egyházfiak kezdtek gyülekezni: a történelmi egyházak és a kisebb vallási közösségek mindegyike elküldte képviselőjét, hogy a csodás esetre magyarázatot találjon. Az ökumenikus borkóstolás soha nem látott vallási megbékéléshez vezetett. Borítékolható volt, hogy Mád – és talán az egész észak-magyarországi régió – még inkább fellendül majd: a bor és a kulinária mellett a spirituális kiegyezés e kiemelkedő példája is tömegeket vonz és térít majd meg.
A Környezetvédők Országos Szövetsége (KOSZ) azonban óvatosságra intett, és fölvetette, hogy a talaj, illetve a természetes vizek borszennyezése komoly gondokat okozhat, ezért a vízvezeték-hálózat felújítása mellett regionális borvezeték-hálózat kiépítését szorgalmazták.
A Nemzeti Ornitológiai Társaság (NOT) pedig arra figyelmeztetett, hogy a költöző madarak migrációs útvonala épp ezt a pontot keresztezi. És valóban: csapatostul érkeztek haza Afrikából a mi legsajátabb gólyáink, de amidőn a borkút felett elrepültek, sajnálatos módom nemcsak tollazatukra, hanem csőrükbe is jutott Tokaj aranyából.
Gólyák veszélyben
A földre szállt kótyagos-dülöngélő kelepvitézek hada valóságos gólyatábor képét mutatta. Csapatépítő programokban gyakorlott önzetlen egyetemisták érkeztek, hogy a pórul járt gázlómadarak életét megszervezzék. A játékos tréningek legnépszerűbbike Tábor-szerte a „Gólya? Viszi a Fiáth!” nevű furfangos vetélkedő lett. A gólyák nagy részének aztán nem is akaródzott visszatérni Afrikába – ahol ebből kifolyólag egyre súlyosabb gólyahiány alakult ki –, de hát ez igazán nem lehet a magyarok gondja.
A következő borsugár Egerszalókon tört az égbe. Lőrincz Györgyék forró dróton értekeztek a mádi Szepsy-körrel, így néhány fölösleges lépést eleve elhagyhattak az addigra már kialakult protokollból. (Itt természetesen bikavér fakadt a hegy gyomrából.)
Harmadikként a Somlóból bugyogott elő a hegy leve (főképp juhfark). Balogh Zoltán borosgazda már a legnagyobb természetességgel fordult az apátságiakhoz, hisz előtte lebegett a tokaji és az egri példa.
Amikor aztán a mértékadó internetes bortálokon megjelent a hír, hogy a mádihoz hasonló borkitörést észleltek először Szekszárdon, majd Sopronban, Villányban, a Szent György-hegyen és még számos helyen, már senki nem lepődött meg. Megalakultak a helyi borkútegyesületek, később a Nemzeti Borkút Tanács (NEBOT). Példás (sőt: példátlan) összefogás alakult ki.
Látszott, hogy komoly irányváltásra lesz szükség, hogy a szakma talpon maradhasson. Mint mindig, most is akadt, aki másoknál előbb értette meg az új idők szavát.
Besenyei Péter különleges pilótaképzést indított. A műrepülők új generációja a bajnoktól tanulta meg, miként lavírozhat az egyre sűrűbb borkilövellések között. Ezzel párhuzamosan fellendült a léghajós borturizmus, a világ összes tájáról összesereglett borértők kis kóstolópoharakkal lebegtek egyik kúttól a másikig.
Egy norvég, mintás katasztrófaelhárító az Úrágya dűlőben
A nagyipari, illetve a kézműves borászatok profilt váltottak: információs és látogatóközponttá alakultak át. A hordósorok pinceágait kempinggé, a nagyobb ászokhordókat luxusbungalóvá, a rozsdamentes acéltartályokat többszintes hostelekké alakították át. A korábban gombaként szaporodó biodinamikus birtokok pedig átálltak a biostatikus termelésre, a szőlőtőkéken egy idő után éti csigát kezdtek tenyészteni, amiből jutott exportra és hazai feldolgozásra egyaránt. Sokan totemállatként kezdték tisztelni a csigát, amely a magyar néplélek legigazabb kifejezője.
A néplélek totemállatai és egy tájidegen fürt
És a legcsodálatosabb az egészben, hogy az összefogás, az egyetértés és a tolerancia sehol másutt nem ért el olyan csúcsokra, mint nálunk; magyar különlegesség – lehet mondani: unicum – maradt.
Az ökonómia, az ökológia és az ökumené terén elért kiemelkedő eredményeket még Ferenc pápa is megemlítette hetvenhét nyelven elmondott húsvéti áldásában (Urbi et orbi). És mert mindennek az origója Mád volt, a katolikus egyházfő zempléni akcentussal emlékezett meg magyar kollégájáról, a tokaji borpápáról.
Így volt, ha így tetszik.
Tavalyi szenzációs híreink:
Felmásztunk a falvédőre
Visszavágtak a Garciák
A séfasztal alatt
Új, hullámos tejbegríz
Tehéndombi Tőgyei Fehér 2017
Utazz magadban
Jaj, te vendég! Ne menj még!
Fotó:
Vető Gábor