Vissza
Egy nap Sagmeisteréknél
2017.08.28. | Szabó Hajnalka
Szeretjük a magyar borokat, de a határon túli magyar borászok remekeiből valahogy ritkán töltünk a poharunkba. Ennek okairól gondolkoztunk, miközben a déli határtól tizenhat kilométerre lévő Magyarkanizsára igyekeztünk, a Dukay-Sagmeister borászatba...
A magyarkanizsai borászat szőlői jóval délebbre, három szerémségi dűlőben, a Dévásban, a Kányásban és a Kőben teremnek. Sagmeister Ernő komoly szerbiai túrára visz bennünket, hogy lássuk, honnan indul útjára a kiváló alapanyag. Az építészből lett borász elmeséli, hogy bár ősei mind foglalkoztak borászkodással, ő csak a ’90-es évektől készített borokat saját fogyasztásra, és 2008 szeptemberében döntötte el, hogy erre az útra lép. A következő tavaszon már két hektáron gazdálkodott. Jelenleg öt és fél hektár termőterületet művel, ő úgy mondja, kíméletesen. Kerülik a gyomirtókat, nem használnak műtrágyát, nincs talajművelés, csak kaszálás, és bár időigényes és nehéz így a munka, hiszik, hogy a szőlő meghálálja a törődést.
Odafigyelésben nincs hiány, Ernő csillogó szemmel beszél a munkáról, látszik, hogy szinte minden idejét a tőkék között tölti. Mesél arról, hogy nemcsak a szőlőfajta, de a szőlőt kísérő növények is változnak dűlőről dűlőre, hiszen minden komolyan befolyásolja, milyen lesz végül az érett alapanyag. Fontosnak tartja a hozamkorlátozást, bár a Szerémségben ez nem jellemző, és sokan nem is értik, hogy miért kell ledobálni a szép, egészséges fürtöket. Ő azt vallja, hogy így magasabb minőségű lesz a szőlő, és ezáltal a bor is. A tőkék között járva megismerjük a terület tengeri üledékes kőzeteit is, kedvencünk a szerpentin, aminek a neve kígyót jelent, és tényleg olyan színes, mint a kígyó bőre, mivel különféle ásványokból áll, nem egy stabil összetevő alkotja.
Más úgy kóstolni a borokat, hogy tudjuk, honnan származnak, valahogy sokkal személyesebb az élmény. A kóstolásra már Sagmeisterék magyarkanizsai otthonában kerül sor, ahol a vendéglátásban a festőművész feleség, Laura segít. A virágokkal teli kertből belépve hatalmas, kandallós konyha-nappali fogad. Olyan nagy, hogy akár huszonöt ember is kényelmesen le tud ülni benne, mégis otthonos. Rengeteg követ látunk, amikkel korábban a szőlőben is találkoztunk. Itt is borászunk hitelességét, elhivatottságát erősítik. Itt ismerkedünk meg Sagmeister Ernő üzlettársával, Dukay Krisztiánnal is – így válik egyértelművé a borászat elnevezése.
Kellemes nyitóborunk egy 2016-os szerémi zöld, amiről megtudjuk, hogy inkább hagyaték, az identitás miatt maradt meg, de mi nagyon örülünk az ilyen hagyatékoknak. Az üde, fehér húsú gyümölcsös, fehér virágos zamatok felfrissítenek, soha rosszabb indítást.
Ezután három dűlőszelektált furmint kerül poharunkba, szintén 2016-ból. Egymás után kóstolva azonnal érezzük a dűlők közötti különbséget. A 240 méter magasan elterülő Dévás-dűlőről származó bor tipikusan furmintos illattal nyit, mandulás, birses ízvilága, kerek savai rögtön a kóstoló egyik kedvencévé avatják ezt a nem túl hangsúlyos, mégis nagyon kellemes furmintot. Kóstolunk a Kő-dűlőből meg a Kányásból is, innen sokkal karakteresebb a bor, a hordó is harsányabb. Ígéretesek a borok, de kitartunk amellett, hogy a Dévás a kedvencünk.
Dűlős elnevezést egyébként csak a furmintok és a kadarkák kapnak a pincénél, így következő borunk, egy 2016-os hárslevelű csak a fajta nevét viseli. Ráadásul nem is igazán fajtajelleges, bár ahogy nyílik, egyre inkább megmutatja magát.
2015-ből egy jóivású birtokfurmintot is kóstolhatunk, de sokkal érdekesebb a botritiszes száraz furmint a mazsolás, citrusos, grépfrútos jegyekkel, egyensúlyos savakkal.
Izgalmas fehérborsor volt ez, de már tűkön ülünk, hogy a 2015-ös kadarkát megkóstolhassuk, mert erről a borról korábban sok jót hallottunk. Tudjuk, hogy 2014-ben az időjárás nem volt kegyes házigazdáinkhoz, mindössze 250 palack kadarka került a pincébe, de 2015 kárpótolta őket. Poharunkból árad a piros gyümölcsök, a cseresznye, a málna, a meggy illata, és ahogy kicsit melegszik a bor, egyre erőteljesebb az aroma – nem győzzük dicsérni ezt a kadarkát. Lendületes, érett, egyszerre könnyed és komoly, nagyon kerek, nagyon jó inni, a kóstolónk kedvence lett. Az utána kóstolt 2013-as kadarka a maga céklás, földes, vadhúsos illatával, cseresznyebefőttre emlékeztető ízjegyeivel a fajtának egy egészen más arcát mutatta meg.
(1).jpg)
Szakít a hagyományokkal a 2013-as, 14%-os alkoholtartalmú pinot noir is. Tanninos, alkoholos, nem ezt az ízt várnánk egy pinot noirtól, mégis olyan tökéletes harmóniában áll a mellé kínált brownie-val és annak málnás szószával, hogy eszünkbe sem jut reklamálni.
Végül igazi különlegesség, egy szűretlen kadarka aszú kerül a poharunkba, szintén 2013-ból. Lekváros, mazsolás illata, fűszeres íze igazán élvezetes, azon gondolkozunk, hogy késői szüretelésű kadarkákból milyen szép borokat lehetne készíteni. Bízunk benne, hogy lesz még alkalmunk ilyeneket kóstolni, mert ez a bor valóban méltó lezárása volt ennek az egyébként minden részletében izgalmas kóstolósornak.
A történetírók elbeszélései szerint Mátyás király nagy rajongója volt a szerémségi boroknak. A mai borsor után ízlését mi is csak magasztalni tudjuk. Igazi gyöngyszemekre bukkantunk ezen a szép nyári napon. Reméljük, hogy sokat hallunk még Sagmeisterékről, és őszintén kívánjuk, hogy sok jó borral örvendeztessen meg minket a jövőben is ez a rendkívül eredeti módon gondolkodó magyarkanizsai borászat.
Fotó:
Szabó Hajnalka
Osváth István