Vissza

GoodSpirit – van benne lélek

2017.06.04. | Szabó Hajnalka
Szeretjük azokat a történeteket, ahol egy kis ötletből kitartó munkával, elhivatottsággal valami nagy dolog születik. Nézzünk szét ott, ahol a „jó lélek” lakik…
 

Amikor először jártunk a GoodSpirit Whisky & Cocktail Barban, épp névnapot ünnepeltünk. Az asztalunkhoz érkező felszolgáló első dolga az volt, hogy amíg mi kényelembe helyeztük magunkat, a virágcsokrot kérés nélkül vízbe tegye. Apróság, de megalapozza a jó hangulatú estét. Aztán a harmonikus belső tér tűnt fel, meg a több száz palacktól roskadozó polcok, majd a végtelen profizmus, ahogyan meséltek az italokról, bármelyikről, amiről kérdeztünk. A „Savethedate” koktél aztán végleg levett a lábunkról. Ez az ital valószínűleg sok feledékeny úriembert húzott már ki a pácból, hiszen itt a finom ital mellé egy szál virág is jár. Nem volt kérdés, hogy ezzel indítunk.



Hét eleje volt, nem volt nagy tömeg, így beszédbe elegyedtünk a kedves felszolgálónkkal – ami nem nagy mutatvány egyébként, mert mint később kiderült, minden kérdésre szívesen válaszolnak, és mindent tudnak az italokról, a koktélokról, a bárról. Mint kiderült, a „Savethedate” saját kreálmányuk, szeretnek kísérletezni, és az általuk kevert újdonságok közül sok felkerül a koktéllapra. De ha mégsem találnánk ott kedvünkre valót, nyugodtan bízzuk magunkat a bártenderekre, akik néhány jól irányzott kérdés után elkészítik a hangulatunknak éppen megfelelő italt. Ezen az estén mi is ezt az utat jártuk, és nagyon bevált – igaz, nyitottak vagyunk az új ízkombinációkra.



Alapanyag van bőven, a koktélbárral egy légtérben található üzlet párlatainak szinte mindegyikét tartják a bárban is, így amellett, hogy több mint 500 féle italt kóstolhatunk meg önmagában, az ezekből készült koktélokból tényleg végtelen a variációs lehetőség.



Nagyon jó ötlet a bár és az üzlet együtt, legközelebb már kifejezetten úgy terveztük a koktélozásunkat, hogy előtte ott is szétnézhessünk. Már a termékkatalógusuk lapozgatása is felér egy magazin olvasgatásával, annyi érdekesség, információ és izgalmas fotó van benne, na de a bolt! Cseppet sem csodálkoztunk, amikor a falon megpillantottuk, hogy elnyerték „Az év boltja” díjat; amin inkább meglepődtünk, az az italválaszték.



Bár a webshopjukban 1100 féle whisky, 100 féle gin és számos egyéb ital elérhető, az üzletben ennél kicsivel kevesebbet találhatunk meg, de tényleg egyik ámulatból a másikba estünk. Látványnak sem utolsó egyik-másik palack kivitelezése, de ebben az esetben nyilván a belbecs az, ami inkább felkeltette az érdeklődésünket. És ami szerintünk fantasztikus ötlet, hogy a bár az üzlettel egy időben nyit, így ha valaki kicsit bizonytalan, és szívesen megkóstolná valamelyik italt a vásárlás előtt, arra is van lehetősége, csak sétálnia kell néhány métert a bárpultig. Az eladás pedig mindig előadással van fűszerezve, hisz tudják jól, hogy a vevők szeretik a sztorikat. Mesélnek arról, hogy melyik ital hogyan készül, milyen családi történet húzódik meg egy-egy márkanév mögött, vagy például hogy egy már bezárt üzem italát kortyolgathatják…



Elképesztő italkínálat, folyamatos akciók, kedves, felkészült kollégák – egyre jobban érdekelt, hogy honnan indult ez az egész, és nem csalódtunk, valóban nem mindennapi sztori áll mögöttük. Jó tíz évvel ezelőtt egy házaspár álmodott egy nagyot, bár akkor még ők sem tudták, mekkorát. Minőségi whiskyket kínáló webshopot indítottak, ami akkor még nem létezett hazánkban, de hittek benne, hogy rajtuk és a barátaikon kívül is vannak olyanok, akik otthon is szívesen töltenének néha az utazásaik során megismert különleges whiskykből. Három kislányuk akkorra óvodába és iskolába került, és úgy döntöttek, hogy a feleség nem megy vissza a korábbi munkahelyére, hanem hozzálátnak az álom megvalósításához. (A történetet már megírtuk A nő esete a whiskyvel című cikkünkben.)



A kínálat egyre bővült, a webshop mellett nemsokára egy pici belvárosi üzletben is árulták a gondosan kiválasztott italokat, ezzel együtt kapcsolataik és ismertségük is egyre nőtt, így egy idő után belevágtak a WhiskyShow megrendezésébe. Két éve ezen a rendezvényen mutatták be nekik Schöck Norbertet, hazánk egyik legtehetségesebb bartenderét, és ekkoriban találtak egy bezárt éttermet a korábbi üzlettől alig száz méterre. Elkezdődött a közös gondolkodás, hogy hogyan tudnák az italforgalmazók megfelelő körülmények és alkalmas körítés mellett bemutatni az italaikat, és hogyan tudná a bartender megmutatni a koktélkeverés művészetét. A végeredményt pedig pár hónapja mi is élvezhetjük.



Ezt a történetet ráadásul egy nem mindennapi gintonik mellett hallgattuk végig. A nyárhoz, a szabadsághoz valahogy szívesen társítjuk a koktélokat, egy frissítő gintonik egyébként is jól csúszik – most egy Bobby’s gint öntöttek fel cseresznyevirágos Thomas Henry tonikkal, aztán citromkarikákkal és szárított rózsával díszítették, szóval már a látványtól is elaléltunk, az ízétől nemkülönben.



A GoodSpiritben fontosnak tartják a kulturált alkoholfogyasztást, így mindig elmesélik a vendégeknek, hogy mi kerül a poharukba, honnan származik, frissítőként vagy inkább étkezéshez javasolják. Persze az alkoholmentes frissítők is hasonló műgonddal készülnek, kérhetünk például házi erdei gyümölcsös jeges teát agavésziruppal, aminek már a szervírozása is felfrissít.



Izgalmas, színes, kreatív, profi – ezek a jelzők járnak az eszünkben, ha a GoodSpirit Barban járunk. De ne is gondolkozzunk a jelzőkön, inkább kérjünk egy színes, kreatív koktélt, és élvezzük, hogy az élet szép!
 
Fotó:
Dancsecs Ferenc / FurmintPhoto - weboldal

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (15) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)