Néha megnevettetem a Jóistent

2016.07.14. | Szabó Edit

„Néha megnevettetem a Jóistent azzal, hogy elmondom neki a terveimet. Aztán majd ő megmutatja, mi lesz valójában…” Molnár Júlia Dóra, a Csendes Dűlő Szőlőbirtok ifjú tulajdonosa a Balaton egyik legszebb teraszán ül, és viharsebességgel valósítja meg az álmait…

„Ha borkóstoló miatt hívtak, elnézést, a mai Balaton-átúszás miatt csak előre egyeztetett időpontos vendégeket tudtunk fogadni (és sajnos a hívást sem hallottam meg). Ha legközelebb felénk járnak, vendégeim egy pohár borra. Üdvözlettel: Molnár Júlia Dóra” – ezt az sms-t kaptuk néhány órával azután, hogy sikertelenül (és ismeretlenül) telefonáltunk a birtok ifjú háziasszonyának. Nem tudni, más mit gondolt volna, bennünket ez a magatartás, ez az üzenet azonnal levett a lábunkról – olyannyira, hogy amikor pár nappal később sikerrel bejutottunk a világszép birtokra, el is felejtettük bevasalni az extra pohár bort.

A 71-es főútról a hegynek fordulunk. Az út nemcsak meredek, de kanyargós és szűk is. Gyorsan magunk mögött hagyjuk a gyalogosokat, és igyekszünk kikerülni néhány elszánt biciklistát – nem akármilyen teljesítmény felfelé pedálozni ezen a kaptatón –, közben elmormolunk néhány fohászt, hogy ha lehet, ne nagyon jöjjön szembe senki, mert nincs hová letérni. Egyszerre minden gondunkat feledjük, amikor a táj hirtelen kinyílik, és az egyik legcsodálatosabb balatoni panoráma tárul elénk. Már csak a kapun kell bejutnunk; érezzük, hogy nagy dolgok várnak ránk.

A csengő mellé tűzött névjegyen kézzel rajzolt szmájli, a telefonszámra pedig – hogy még egyértelműbb legyen az üzenet – kacskaringós nyíl mutat. Telefonálunk, Dóra jön elénk, és bevezet minket a világ egyik legszebb kertjébe. A domboldalon végig gondozott szőlőtőkék – ez maga a birtok –, ám a tornác szélén és a ház körül mediterrán növények pompáznak. Megcsodáljuk a gigantikusra nőtt gyönyörű rozmaringbokrot, majd Dóra hellyel kínál bennünket a fügefa árnyékában. A kóstolóteraszon egy másik társaság épp szedelőzködik, addig ismerjük meg közelebbről a friss fügét, javasolja házigazdánk. Szalad a késért, levág néhány méretes darabot. Mézédes, de nem émelyítő, zamatos, épp olyan, amilyennek szeretjük, már ezért érdemes volt feljönni idáig. És a háttér! Sokat próbált borterasz-felfedező létünkre csak ámulunk, és nem hiszünk a szemünknek. Pontosan tudjuk, hogy semmiféle fotográfiával nem fogjuk tudni érzékeltetni a látványt – a tó és a hegyek (például a Badacsony) kétszázhetvenöt fokos panorámája (nem mértük le). És bort még nem is kóstoltunk.

Kis társaságunk elhelyezkedik, és onnan kezdve meg sem próbáljuk arcunkról letörölni a boldog mosolyt – legfeljebb a figyelmünket nehéz megosztani. Szemünk hol a tájon, hol a mesélő arcán. Egy rendkívül józan és tudatos – de annál szerényebb és kedvesebb – tulajdonos beszéli el a hely és a borok olykor szinte népmesei történetét. Közben a poharunkban-szánkban mindezek érzéki demonstrációja: példatár öt tételben. Mindegyik bor friss, üde, lendületes. Mindbe belejátszik némi finom ásványosság, ami nem teszi ugyan szigorúvá, mégis megadja neki azt a tartást, amit a komolyabb badacsonyi boroktól megszoktunk (megjegyzendő, hogy a birtok talaja a környéktől eltérően nem bazaltos, hanem túlnyomórészt löszös, illetve vörös homokköves).

Az első bor: 2014-es kéknyelű. Még fiatal, kicsit kócos, de már most érezhető, hogy szép jövő előtt áll. Érdemes lesz néhány hónap múlva visszatérni hozzá.

A 200 éves présházat és a hozzá tartozó szőlőt 1971-ben vásárolta az anyai nagyapa, a lányának ugyanis levegőváltozást javasolt az orvos. Felültek a vonatra, Orosházáról eljöttek Badacsonyörsre, felsétáltak a hegyre, és találkoztak Mári nénivel, aki a kedvenc kövén üldögélt. Tőle vették meg a birtokot, ez a kő lett aztán a nagymama kedvenc helye is.

A ház körül volt egy kedves, idős bakműveléses ültetvény, amelynek terméséből a nagypapa Orosháza és Badacsonyörs között ingázva készítette a maga természethű borait. Huszonöt év múltán, 1996-ban úgy döntött, itt az ideje, hogy átadja a szőlőt, és a ház kulcsait.

A második bor: 2013-as kéknyelű. Tökéletesen mutatja azt a friss, fehér szirmú virágos, fehér húsú gyümölcsös világot, amiért ezt a fajtát szeretni lehet. Az alapízeket némi fűszeresség és egy leheletnyi mineralitás ellenpontozza remekül.

Molnár Júlia Dóra szülei mindketten mérnökemberek, túl sok tapasztalattal nem rendelkeztek a szőlőművelés terén, bár valamennyit a nagypapától korábban ellestek. A családfő érdeklődni kezdett a környékbeli szakembereknél, vajon milyen szőlőt telepítsen az újabban vásárolt területekre. A tipikusan badacsonyi fajta, a kéknyelű mindenkinél az első helyen szerepelt a listán, így dr. Molnár József is arra voksolt. Ma már ez adja a birtok gerincét, a majd’ háromhektárnyi ültetvény közel kétharmadát. A maradék területen osztozik a másik három fajta, a hárslevelű, az olaszrizling és a szürkebarát. A hárslevelű-ültetvény több mint 60, az olaszrizling- több mint 40 éves. A kéknyelű a kétezres évek elején fordult termőre.

A kéknyelű bora az egyetlen, ami fahordós érlelést is kap, egyelőre minden más reduktívan készül. Mivel a Csendes Dűlőnek saját pincéje egyelőre nincs, a borok kezdetben a Schieszl Borházban születtek meg. A hárslevelű ma is náluk készül, a kéknyelű és az olaszrizling viszont a Laposa család közreműködésével kerül palackba. A szőlőmunkákban a kezdetektől a közelben élő Sikos család segít.

A harmadik bor: 2013-as hárslevelű. A kéknyelűnél kedvesebb, törékenyebb, illatában több a virágosság, sőt belibben a fajtára jellemző pici hársmézérzet is, ami aztán az ízben is megmarad. Arányos szerkezetű, elegáns, jól iható bor, érett savakkal, hosszú, gyümölcsös, ásványos utóízzel.

Dóra nem „született borász” – egészen máshonnan indult. A család Budapesten élt, ő is ott járt iskolába. Mióta az eszét tudja, megvan a badacsonyi szőlő, kicsi lányként még sokat járt ide, aztán egyre kevesebbet, más irányt vett az élete. Először a Pázmány Péter Katolikus Egyetem filmes szakán diplomázott, aztán elvégezte a MOME művészeti menedzser szakát, később dolgozott az Örkény Színházban, közben pedig regényeket fordított. Egyszer csak úgy érezte, túl sokat ül a számítógép előtt.

Négy éve, 2012-ben az édesanyja hívta: a hárslevelűszürethez kellene még egy-két dolgos kéz, csatlakozzon ő is a csapathoz. Dóra beállt szüretelni, és akkor, ott történt valami furcsa. Hirtelen megértette, hogy ennek a munkának azonnal kézzelfogható az eredménye. Addigra már volt boruk az előző évjáratokból, és Dóra elhatározásra jutott. Szépen elkezdte elvarrogatni a budapesti szálakat, aztán 2014-ben leült a szüleivel, és bejelentette, hogy szeretné ő továbbvinni a birtokot. Két napon át beszélgettek, és végül a szülők – bár féltették, persze hogy féltették, alig volt 26 éves – beleegyeztek. Azóta is támogatják mindenben.

Dóra úgy gondolta, jó volna látni, hogy hol tartanak a boraik, ezért néhány palackot beküldött a Nemzeti Borkiválóság Program Országkóstolójának fehérboros mezőnyébe. Komoly eredményt nem vártak tőle, a megmérettetés volt a fontos.

Egy derűs vasárnapon éppen ebédhez készülődtek, amikor valaki váratlanul telefonált, hogy itt áll a kapuban, bejönne kóstolni. Dóra anyukája azonnal súgta: kihűl az ebéd. Mint kiderült, a kapuban Gervai János, az akkor már Michelin-csillagos budapesti Onyx étterem vezető sommelier-je állt. Dóra udvariasan türelmet kért, a szakember pedig sétált egyet, míg ők megebédeltek. Ahogy Dóra meséli, nagy volt a kapkodás, hogyan készüljenek elő, ennek előtte senkit sem kóstoltattak, jószerével azt se tudták, hogyan kell bemutatni a borokat. Az eredmény mégis eléggé meglepő volt. Gervai János megígértette velük, hogy a 2006-os kéknyelűt és a 2012-es hárslevelűt többé senkinek nem mutatják, mert annak minden palackjára vevő az Onyx.

Néhány nappal később megszületett az Országkóstoló eredménye is. 2014-ben összesen három fehérbor kapott öt csillagot: a Csendes Dűlő Szőlőbirtok 2012-es hárslevelűje mellett csupán a Balassa Bor 2009-es, Villő névre keresztelt 6 puttonyos aszúja és a Szarka Pince 2012-es késői szüretelésű tokaji küvéje – mindkettő Mádról. Volt öröm, hogy ne lett volna. Dóra pedig azonnal beiratkozott a Soós István Borászati Szakképző iskolába, ahol két hete tett sikeres záróvizsgát.

A negyedik bor: 2012-es olaszrizling. Már nem fiatal: mutat egy kis érettséget, de ez kifejezetten jól áll neki. Szerkezete szép, a savai még mindig jól tartanak, gazdag utóízében az ásványosság mellett megjelenik egy kis finom, a fajtára jellemző kesernyésség.

„Kicsit mindent fordítva csináltunk” – mondja Dóra. „Előbb volt birtokunk, mint hogy tudtuk volna, mit is jelent ez valójában, és előbb lett sikeres borunk, mint hogy erre felkészülhettünk volna, de mostanra lassan megtanultunk mindent a helyén kezelni.”

A siker gyorsan szárnyára vette a kis birtokot, egyre többen kopogtattak a kapun, és sokan nemcsak kóstolni akartak, de szívesen meg is szálltak volna a páratlan balatoni panorámát adó házban, sőt volt, aki egyenesen az esküvőjét szerette volna ott tartani. Látható volt, hogy fejleszteni kell a birtokot. Kell vendégház, borterasz és pince. Minden persze nem megy egyszerre, el kell dönteni, mi a legfontosabb. Talán a pince a legkevésbé égető, hiszen a bérfeldolgozást még lehet folytatni, és szükség esetén egy nagyvonalúan segítőkész szomszéd pincéje is rendelkezésre áll –, ezzel tehát még várhatnak pár évet, a vendégház és a borterasz azonban már épül. Utóbbi kicsit lejjebb ugyan, mint ahol most üldögélünk, de a panoráma onnan is fenséges. Ha minden a tervek szerint halad, a vendégeket a jövő évtől már az új teraszon fogadják, a vendégházban pedig kisebb baráti társaságok is kényelmesen elférnek majd (sebesen le is foglaltunk egy hétvégét jövő ilyenkorra).
Dóra a borásziskola révén elnyert egy kéthónapos olaszországi tanulmányutat, ősszel mehet szüretelni, de már most intézi, hogy időnként hazajöhessen, mert a birtokot sem szabad magára hagyni.

A Csendes Dűlő borai ma már több budapesti kereskedésben kaphatóak, de néhány környékbeli kisebb üzletben is megtalálni őket. Dóra bepattant az autóba, és beállított, hogy megmutassa-felajánlja az ő kedves pincészetének portfólióját. Szinte mindenütt örömmel fogadták. Ugyanakkor az évi tizenhatezer palackból idén már jutott az amerikai piacra is (ennek története is mesébe illik). Az első szállítmány két hónap alatt elkelt, lassan viszik a következőt.

Az ötödik bor: 2012-es szürkebarát. Most nagyon izgalmas. A kissé visszafogott illatot a fehér faeper jellegzetes aromája teszi különlegessé. Az arányok szépek, az összképet a kevés maradék cukor tovább kerekíti. Az utóízben némi fehérborssal fűszerezve visszatér a faepres világ, a viszonylag magas alkoholtartalom kicsit fűt, de nem sértődünk meg érte. Komolyan vehető, cseppet sem szokványos szürkebarát azoknak, akik szeretik feszegetni a fajta határait.

„Néha megnevettetem a Jóistent azzal, hogy elmondom neki a terveimet. Aztán majd ő megmutatja, mi lesz valójában” – feleli Dóra, amikor a jövőről kérdezzük. „Amikor elkezdtem, nem tűztem ki célt magam elé. Az biztos, hogy az a fajta borászkodás, amit mi képviselünk – hogy minden vendéggel személyes a kapcsolatunk –, nagyon keresett ma, és sokaknak szimpatikus.”

Nem terv a radikális birtokbővítés. Még egyhektárnyi szőlőt biztosan szeretnének vásárolni valamikor, és Dóra szeretné, ha idővel rajnai rizling is teremne a birtokon, de szerinte négy hektár elég, azzal már el tudja tartani magát a vállalkozás. A borászat, a borterasz és a vendégház három stabil láb, azon jól meg lehet állni. A növekedésnél sokkal fontosabb, hogy semmi ne vesszen kárba, amit ad a birtok, a természet. Érik a faeper, a füge, a cseresznye, a mandula, a barack, a homoktövis, aztán ősszel egy kicsit feljebb a kökény, a csipkebogyó, tavasszal az akác és a bodza, amiből a szörp készül, jó lenne mindent hasznosítani. Melegkonyha biztosan nem lesz, kenyérsütő kemence viszont annál inkább: Dóra saját bevallása szerint nagyon finom kenyérlángost süt, és azzal minél hamarabb szeretné megörvendeztetni a vendégeket. Most nagyszerű, frissen sült pogácsát tesz az asztalra – a tészta nyomokban némi kéknyelűt is tartalmaz.

„Fogalmam sem volt, hogy mi mindennel jár ez az egész, a bor készítésén és eladásán kívül mennyi járulékos munkát is el kell végezni (adminisztráció, jaj!, jövedéki ez-az és így tovább). Rengeteg a feladat, de most, hogy már mindezt tudom, ha még egyszer választhatnék, akkor se döntenék másként” – mondja. Még nincs harmincéves. Ül a teraszon, néz a szemünkbe, ő maga a két lábon járó hitelesség. Mögötte a Balaton meg a Badacsony. Jó nézni ezt a képet.

Fotó:

Borsmenta - honlap

Néha megnevettetem a Jóistent

Fotó:

Kapcsolódó hírek

címkék