Vissza
A cumifa és a vízibolhák
2017.09.01. | Varga Anita
A nyíregyházi állatkertben állatok is vannak, de bennünket most csak a cumifa érdekel. Aztán meg a tiszaszőlősi termálmedence, ahol még koktélozni is lehet. Raul, Rafi, Lexi és Anita nyári kalandjainak második részében végre kiderül, mi történt a cumival...
Hegyaljai látogatásunk hátralevő idejét gyakorlatilag a Tiszában töltöttük, a Tokaji-hegy lábánál elterülő strandon, amely páratlan kilátással rendelkezik. Lassan mélyülő, homokos a partja, a fürdésre alkalmas terület bójákkal jelölve, így egy percig sem aggódtam a srácokért, és kicsit én is átadhattam magam az imádott napozásnak. Reggel 9-kor már terítettem le a pokrócot a fövenyre, még gereblyézték a homokot, amit pillanatok alatt „otthonossá” is varázsoltunk: szétdobáltuk a homokozólapátokat, a színes műanyag fagyitölcséreket, és nekiálltuk vízipisztollyal kergetni egymást.
Természetesen felépítettük az előző napi várak hű másolatát, és még egy víztározót is. Otthon egy légifolyosó alatt lakunk, a fejünk fölött elrepülő óriási gépek látványa a mai napig minden egyes alkalommal lenyűgözi a srácaimat: pár másodperc erejéig az egész játszótér tátott szájjal, néma csendben néz az ég felé, aztán valaki újra megnyomja a „play” gombot, és folytatódik a hancúrozás. A tokaji strandon pont ilyen a közeli hídon nagy robajjal áthaladó vonatok varázsa: „Anyaaa, vonaaat!” Kimerevedik a kép, megáll a strandlabda, fennakad a levegőben a vízipisztolyból kilőtt vízsugár, pár pillanatra csak a zakatolás hangja hallatszik… Aztán, mintha mi se történt volna, folyik tovább az élet, no meg a Tisza is a megszokott medrében.
Imába foglalom annak a nevét, aki feltalálta a sült krumplit. Nálunk az étkezés valóságos tortúra, olyan, mintha az én gyerekeim soha nem lennének éhesek. Vannak persze favoritok, mint a kakaó, a tejbegríz, aaa… mi is még? Hát, nagyjából ennyi. Ráadásul mindháromnak különbözik az ízlése, szóval tartottam rendesen attól, hogy fogom azt a 2-3 fogást, amit általában vacsorára rittyentek, az otthontól távol is biztosítani nekik. De a nyár ezt is megoldotta helyettem, nem kellett gyorséttermet keresni ahhoz, hogy a megfelelő szénhidrátbeviteli index kerek legyen a nap végére: ebédre sült krumpli, vacsorára sült krumpli, reggelire a szalvétába beleragadt maradék, hideg, szikkadt, ízetlen sült krumpli volt a menü. A kezdeti lelkiismeret-furdalásomat, amit a zsír- és sótúladagolás, illetve a gyerekeim egyoldalú táplálása okozott, szép lassan felváltotta egy zen nyugalmi állapot, amit még akkor fejlesztettem tökélyre, amikor a keresztanyutól egy zenélő-mozgó Thomas mozdonyt kaptunk ajándékba az ikrek 1-2 éves kora környékén. Jó szívvel hozott ajándék, mégse dobhatom ki, inkább megtanultam meghallani a madárcsicsergést a 140 decibellel (fájdalomküszöb) órákon át zenélő gőzmozdony hangja mögött. Különben is, még az is lehet, hogy egyszer csak kimutatják, hogy a sült krumpli mégsem veszti el sütés hatására a sok C-vitamin- és hasznos tápanyagtartalmát. És azért persze lecsúszott mellé egy kis rántott hús vagy sült hekk is.
Tokaj-Hegyalját magam miatt, Nyíregyházát viszont azért választottam, hogy egy teljes mértékben „gyerekbarát” programról maradjon emlékezetes. Nem kis küldetés előtt álltunk ugyanis: hetek, hónapok óta erre készültünk, minden rokonnak, barátnak, szomszédnak elújságoltuk, hogy családunk legkisebb tagja le fog szokni a cumizásról, és otthagyja a „kettő cumit” a nyíregyházi állatkert cumifáján! Alapvetően nincs bajom a cumizással, de azt én se szerettem, hogy nem látszott a cumitól az a bájos mosolya. Évekkel ezelőtt olvastam valahol, hogy létezik ez a cumifa, és nagyon megtetszett az ötlet. Soha nem fogtam volna rá a nyuszira vagy a Télapóra, mint ahogy sok családban ezt a megoldást választják. Összeszedik a gyerek összes fellelhető cumiját, és ünnepélyesen kint hagyják valamelyik ajándékhozó figurának, aki az éjszaka leple alatt elviszi, és cserébe még bőkezűbben jutalmazza meg a bátor kicsit. Én mindig attól féltem, hogy a gyerekem majd megutálja a Mikulást azért, mert lenyúlta a cumiját, és mi meg majd itt állunk tehetetlenül.
A nyíregyházi cumifa így, egy hónappal az ovi kezdete előtt maga volt a tökéletes kaland ígérete, ami óriási izgalommal töltötte el az ikreket is. Az akció lebonyolításában nagy segítségemre voltak. A szállodában kaptunk egy karszalagot, ami ott-tartózkodásunk ideje alatt korlátlan állatkerti belépésre jogosít, így aztán az első alkalommal még csak azért mentünk oda, hogy Lexi lássa ezt a misztikus fát, és kezdjen barátkozni a gondolattal. A legendás növény az állatkert végében található, a tarka tollú, rikácsoló madarak ketrecei mellett. Maga a fa is színpompás: szürreális, módfelett gusztustalan képződmény, teleaggatva agyoncsócsált, megbarnult, ollóval visszavagdosott, szalagon, csipeszen, zsinóron, egyéb nyakba akasztható alkalmatosságokon lógó, vagy csak az ágon otthagyott, több száz cifra cuclival. Felkavaró az élmény. Egy kicsit el is bizonytalanodtam, éppen ezért nem erőltettem, hogy azon nyomban rövidre zárjuk ezt a történetet. Másnap aztán frissen és magabiztosan szelfiztünk egyet a fa tövében, majd egy határozott mozdulattal megszabadultunk a kettő cumitól. Kifelé menet Lexi a pénztárnál kapott egy névre szóló emléklapot a cumifát őrző, Kvákk kapitány névre hallgató zöld szárnyú arapapagájtól, aki sok szeretettel gratulált bátor tettéhez, és egyúttal ígérte, hogy addig vigyáz a cumikra, amíg a fa tündére el nem jön értük. Az én drága kisfiam egyetlen zokszó és könnycsepp nélkül fogadta az új helyzetet. Le a kalappal előtte. Azt hiszem, a szülők többsége érti, miről beszélek.
A tiszaszőlősi Szőlőszem Farmra úgy esett a választásom, hogy szerettem volna egy Tisza-tóhoz közeli, gyerekbarát szállásra vinni a srácokat, ami bázisként szolgál majd a környékbeli csatangolásainkhoz. Ebből az lett, hogy ott ragadtunk, gyakorlatilag ki se tettük a lábunkat a kapun a nyaralás végéig. A farm nem túl nagy alapterületen fekszik, de minden adott a gyerekek és a szülők kikapcsolódásához. Van játszótér, állatsimogató, pingpong, minigolf- és homokfocipálya, lehet lovagolni, horgászni, de az enyémeket egy termálmedence varázsolta el leginkább. Az apartmanházak mögött található, sziklafalakkal körbevéve, bárszékekkel és bárpulttal a közepén, remekbe szabott kilátással a sík Alföldre, ameddig a szem ellát. Koktélt szürcsölgetve élveztem a napsütést, a jó zenét és a gyerekeim önfeledt pancsolását. Órákon át.
Amikor én még kislány voltam, mindig a Balatonon nyaraltunk. Anyukám pedagógus, így az egész suliszünetet velünk, gyerekekkel töltötte a nyaralóban. Sok gondja nem lehetett rám, született vízikacsa voltam, és a fonyódi fül-orr-gégészeti osztály stabil páciense is egyben, minekutána az idő nagy részét a Balcsiban töltöttem, és ettől rendszeresen dugult be a részleges süketségig a fülem. Ezek után hidegzuhanyként ért a meglepetés, amikor az ikrekről kiderült, hogy ők közel sem élvezik annyira a fürdést, mint az anyukájuk, sőt kétségbeesetten visítozva hadakoznak ellene. Tennem kellett valamit. Négyéves korukban beírattam őket egy intenzív, egyhetes úszástanfolyamra, és ottmaradtak a félelmetes medence partján egy ismeretlen edzővel... A következő héten a strandon azt hitték, hogy egy másik család jött el nyaralni, a fiaim ugyanis a boldogságtól sikítozva ugráltak hatalmas bombákat a stégről. A mai napig nem hiszem el, pedig így történt. Azóta nincs okom panaszra, és Lexi talán még rajtuk is túltesz vízimádatban. Így aztán a nyaralásunk ideje alatt esténként három véreres szemű gyereket dugtam az ágyba, és mondanom se kell, pillanatokon belül csend volt.
A tengerpart sajátságos hangulatát semmi se pótolhatja, ez tény. De Magyarország gyönyörű, és mi most kaptunk ebből egy kis ízelítőt. Jövőre már lesz minimum két nagyra nőtt iskolásom és egy még önállóbb óvodás nagyfiam, és én már most várom, hogy újra együtt tölthessünk el egy pár napot valahol, csak egymásra és a kikapcsolódásra koncentrálva.
Az útibeszámoló első részéért katt ide!
Fotó:
Varga Anita