Hosszú hétvége Tokaj-Hegyalján – 1.

Három teljes nap Tokaj-Hegyalján! Van ennél jobb tavaszi időtöltés? Bolondul süt a nap, virágoznak a fák, énekelnek a madarak, visszajöttek a gólyák, rügyezik a szőlő, és a zöld ezer színében pompázik a határ. Ezt még akkor is látni kellene, ha bor egyáltalán nem lenne ezen a vidéken. De szerencsére van, így a napközbeni séták, finom ebédek után pincelátogatások, borvacsorák, izgalmas kóstolók is beleférnek a programba. Persze lehet más utakat is keresni, de megmutatjuk, hogy mi hogyan töltöttük el ezt az időt, hátha valaki kedvet kap hozzá, hogy a példánkat követve felkeresse az alábbi helyeket.

Kisfalucska

Mint korábban annyiszor, most is a bodrogkisfaludi Kisfalucskát választottuk szálláshelyül. Imádjuk ezt a panziót a hatalmas kertjével, a kényelmes apartmanjaival, a csendjével, a madárcsicsergésével, a gólyával a szemközti villanypóznán. Szeretjük, hogy itt van néhány lépésre a Seven Hills Distillery és a Bodrog Borműhely, ahová most ugyan nem mentünk, de legközelebb biztosan hozzájuk vezet majd az első utunk. És sajnos ezúttal kimaradt az életünkből a tarcali Myrtus bor- és kávébár is, ahol pedig mindig kellemes perceket töltünk, de be kellett látnunk, hogy minden nem fér bele három napba. Orsinak és Ákosnak innen küldjük üdvözletünket, és mindenkit arra biztatunk, hogy ha Tarcalon jár, nézzen be hozzájuk.

Áldó Krisztus-szobor

Éppen az idén, március 25-én volt 10 éve, hogy a Tarcal fölé magasodó dombon felállították a Tokaji borvidék legmonumentálisabb alkotását, a 8,5 méter magas, 50 tonnás Áldó Krisztus-szobrot. Az 5 gránittömbből álló alkotást Petró Attila adományozta a településnek, és a feltétele csupán annyi volt, hogy Tarcal méltó környezetet biztosítson a gigantikus szobor számára.

Az Áldó Krisztus az eltelt tíz év alatt a Tokaji borvidék egyik legfontosabb zarándokhelye lett – nem feltétlenül szakrális jelentősége miatt, bár bizonyára vannak olyanok is, akik ezért másszák meg a meredek utat és a 130 fokból álló lépcsősort. Mi magunk elsősorban azért vállaljuk az egyébként nem túl fárasztó sétát, mert a szobor mellől csodálatos panoráma nyílik a településre, a környező szőlőhegyekre, és ha kicsit hátrább megyünk, a tarcali bányatóban is gyönyörködhetünk. A szoborhoz vezető sétány mellé díszfákat, gyümölcsfákat és különböző fűszernövényeket ültettek, így a túrázókat a zsálya, a rozmaring, a citromfű, a levendula, és ki tudja még, hányféle növény jellegzetes illata kíséri az út során. 

Aki példánkat követve felsétál a szoborhoz, visszafelé mindenképpen nézzen be a Kikelet Pincébe, ahol egy pohár pezsgő mellett élvezheti a tavaszi napfényt, és ha szerencséje van, még magával a borásszal, Berecz Stéphanie-val is összefuthat. 

Bott Pince, Bodrogkeresztúr

Lassan negyedszázada már, hogy a felvidéki pár, Bodó Judit és Bodó Józsi Tokaj-Hegyaljára költözött. Akkor még nem gondolták, hogy Magyarország leghíresebb borvidéke lesz majd az otthonuk, de Judit felkérést kapott az egyik pincészet vezetésére, és örömmel tett eleget a kihívásnak. Aztán persze itt ragadtak, összeházasodtak, családot és pincészetet alapítottak, és húsz évvel ezelőtt palackba zárták az első borukat is. Hogy mi minden történt azóta, azt persze lehetetlen elmesélni, de aki csatlakozik valamelyik pincelátogatós-borkóstolós programjukhoz, kap egy kis ízelítőt az életükből. Az első boraikat egy 8 méter hosszú pincében készítették, ma pedig egy 180 négyzetméteres, minden igényt kielégítő, korszerű eszközökkel felszerelt borházban végzik a munkájukat Bodrogkeresztúron, a valaha volt Kerámiagyár területén. Az elhagyatott épületben Józsi művészettörténész szeme látta meg a fantáziát, a felújítást gondosan, a hagyományok tiszteletben tartásával végezték.

És most ott élnek ők is, a pincészet melletti házban, így teljesült a régi vágyuk: akár egy strandpapucsban is le tudnak szaladni egy palack borért. Három fiút nevelnek, a legnagyobb már egyetemista, ezer szállal kötődnek a környékhez, amelyért nagyon sokat tettek, de soha nem feledik felvidéki gyökereiket. Aki hallotta már Bodó Juditot a talajokról, a területekről, a borokról és a mindennapokról mesélni, tudja, hogy nála szebben és árnyaltabban senki nem festi le ezt a nehézségekkel teli, mégis rengeteg örömet adó életet. Ezért van, hogy aki egyszer ellátogat a Bott Pincébe, visszajáró vendéggé válik. Így vagyunk ezzel mi magunk is, tokaji túra nincs Juditék borai nélkül.

A Csontos, a Teleki és a Kulcsár mindig tartogat meglepetést, a tökéletes arányú édes borok pedig méltó módon koronázzák meg a jó hangulatú beszélgetést. Ja, és még ott van a pezsgő is, ami újdonság náluk. Ha Hegyalján jártok, ki ne hagyjátok!

Borvacsora Anitával a Hangavári Pincészetnél 

A bodrogkisfaludi Hangavári Pincészetben az emberek egymásnak adják a kilincset. A vendégeket anya és lánya, Katika és Anita várja, és jönnek is hosszú, tömött sorokban. Nem csoda: Katika úgy főz, mint három isten, a helyi alapanyagok felhasználása náluk nem szlogen, hanem maga az élet. Baromfit nevelnek, kertet gondoznak, ami pedig véletlenül náluk nincsen, az jön a szomszédból vagy valamelyik közeli faluból. Mindezek fölött persze ott van a 10 hektár szőlő, na meg az ódon pince, ahol a saját készítésű borok pihennek. Itt a klímát a mindent beborító pincepenész „szabályozza”, a hátsó traktusban kialakított bérelhető rekeszekben, vagyis trezorokban a visszajáró vendégek borai gyűlnek. Valahányszor itt járok, mindig elgondolom, hogy vajon milyen alkalomra fogják majd kinyitni.

A pincetúra után jön a jól megérdemelt, cseppet sem mindennapi borvacsora. A kínálat szezononként változik, az alapanyagoknak megfelelően. 

Pezsgővel nyitunk, a ház 2019-es brut nature tétele régi kedvencünk, most sem okoz csalódást. Hozzá helyi ízelítőt kapunk, és a falatkák be is váltják a hozzájuk fűzött reményeket: készen állunk a folytatásra. A gyöngytyúkleves és a száraz szamorodni úgy simul össze, mint a borsó meg a héja. Aki még nem próbálta ki ezt a páratlan harmóniát, a kedvünkért tegye meg, nem fog csalódni. Magyar Anita magától értetődő természetességgel kínálja – így szokás ez az ínyenc házaknál –, majd magunkra hagy bennünket, hogy kellő alapossággal elmerülhessünk az élményben. 

Húsvét havában a zsenge bárányhús szinte kötelező a Hangavári asztalán. Cseréptálban, kemencében készül, zöldségekkel, enyhén fűszerezve, hogy élvezhessük a hús saját ízét. Omlós és lágy az egész fogás, hozzá köretként tökéletes választás a puliszka. A poharakba a Lapis-dűlő szőlőjéből készült furmint kerül, ami önmagában is nagy formátumú bor, és a bárány mellé kiváló kísérőnek bizonyul. 

A sült süllőhöz 2023-as hárslevelűt, a csirkefalatokhoz 2023-as száraz sárga muskotályt tölt a házigazdánk. Nem győzzük csodálni a két bor sokszínűségét, az ételekkel alkotott remek harmóniáját. Az édesvízi hal-hárslevelű kombó további felfedezésre csábít, el is határozzuk, hogy otthon is folytatjuk az ezzel kapcsolatos kísérleteket.

A főételek és a desszert között könnyű habzóval tartunk szünetet, aztán jön a finálé. A házi baracklekvárral megöntözött túrós édesség és a Katikáról elnevezett késői szüretelésű Katalin Cuvée – furmint, hárslevelű és sárga muskotály házasítása – finoman segít kibontani az egyszerű, mégis rétegzett ízeket. A késői szüret után pohárba kerülő fordítás ízgazdagságban és komplexitásban is magasabb szintre lép egy fokkal, de még mindig jó a desszerthez. 

Aztán jön az aszú, amiről azt gondoljuk, hogy a vacsora és a borsor koronája: a mézízű bor markáns savai remek ellenpontot adnak; úgy édes, hogy szinte nem is érezzük annak, örömmel kortyolunk bele újra a pohárba. És még mindig van feljebb! Jön az utolsó tétel, Tokaj alfája és ómegája, a csak kivételes alkalmakkor kóstolható natúr eszencia, ami magában hordozza a borvidék, az itt termett szőlő lényegét. Egyetlen korty elég belőle, hogy az ember átérezze Tokaj nagyságát, de nem is az a lényeg, hanem az a hihetetlen ízkavalkád a szánkban, ami még akkor is velünk van, amikor már a vacsora után a tavaszi égbolt csillagait nézzük a Kisfalucska kertjében. Köszönjük Katalin és Anita, ez ismét feledhetetlen volt!

Az eseménydús első nap után senkit nem kellett ringatni, de másnap folytatódtak a kalandok. Meglátogattuk a Megyer-hegyi tengerszemet, ebédeltünk egyet a Karámban, aztán dűlőtúráztunk a Mariasy Birtokon, végül pedig pincelesre és kóstolásra indultunk Demeter Zoltánhoz. De erről majd a következő részben mesélünk…