Vissza

Szabad a Menta

2019.08.12. | Szabó Edit
Régi olvasóink megszokhatták: a nyár végén kicsit szabadságra megy a Borsmenta. De csak kicsit.
 

Szabadságra megyünk, azaz: nem jelentetünk meg új cikket a magazinban. Nyaralunk, ám ügyeletet továbbra is tartunk.



Erőt gyűjtünk, posztolgatunk ezt-azt, néha meg-megosztunk korábbi írásokat (ezt mellesleg nektek is tiszta szívből ajánljuk), ezután is élünk közösségi életet.


 
SŐT
 
Mostantól egy ideig szabad a pálya, szívesen átadjuk kicsit a terepet az olvasóknak.
A következő hetekben küldjetek nekünk a Borsmenta profiljába vágó nyári élményfotókat – evés, ivás, főzés, utazás; tájak, városok, emberek –, és mi ezeket folyamatosan megjelentetjük egyre népszerűbb közösségi oldalunkon (névvel vagy név nélkül, ahogyan a beküldő kívánja).


 
A legjobb képekből szeptemberben „kiállítást” rendezünk a Borsmenta virtuális falán, végül a legnépszerűbb posztok beküldői mentajutalmat kapnak (borcsomagot, rendezvénybelépőt stb.).




Kérjük, hogy a szokványos „szelfiket” mellőzzétek, olyan fotókat várunk inkább, amelyeken a téma a fontos, nem pedig a fotós (ami persze nem jelenti azt, hogy ti magatok nem szerepelhettek a képen).




Mások méltóságát sértő képet természetesen nem közlünk.
Az anyag eredetiségét nem vizsgáljuk – a fotó beküldésével automatikusan deklaráljátok, hogy az vagy a sajátotok, vagy jogosultak vagytok felhasználni.



Egy-egy olvasótól maximum 6 különálló fotót vagy 2 sorozatot fogadunk el.
A lelkes élményleképezők küldeményeit izgatottan várjuk a borsmenta.eszter@gmail.com címen. Kérjük, jelezzétek, hozzájárultok-e a nevetek közléséhez (természetesen megjelölhettek becenevet, álnevet is).



Jó pihenést, sok (megosztható) élményt kívánunk minden jelenlegi és jövőbeni olvasónknak.


 
A Borsmenta legyen veletek!
Fotó:
Szabó Edit -
Upor László

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (107) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (244) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (18) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)