Vissza
Helyit eszem, helyitől veszem, mert helyin az eszem
2017.05.03. | Bodó Judit
Ezt sem én találtam ki – sajnos. Egy székelyföldi óriásplakátról loptam a mondatot. Turnéztunk ugyanis – a szó szoros értelmében…
Erdélyben úgy fogadnak mindig bennünket, mint valami igazi sztárokat. Mindent szerveznek, intéznek, ha kérném, hát habbá vernék a levegőt, csak jól érezzük magunkat. Cserébe borkóstolókat tartunk a lelkes magyar borkedvelő közösségeknek.
KOLOZSVÁR
Kormos Zoltán vezetésével évek óta működik egy borklub: a Kolozsvári Magyar Napok keretén belül borutcát szerveznek, borászok vezetésével kéthetente borkóstolókat tartanak.
Négy évvel ezelőtt kicsit vegyes érzelmekkel tértem haza tőlük. A boros rész felemelő volt, de borzasztó rosszul éreztem magam gyomorilag. Egész nap kólát ittam (merthogy a népi hagyomány szerint azt gyomorbántalmakra fejlesztették ki eredetileg). Nem múlt a fájdalom, így vírusra gyanakodtunk. Pár nappal később diagnosztizálták a kis kórokozót Bodó András néven. Üdvrivalgás, egyebek – így természetes, hogy mindig visszamegyünk. Ez alkalommal az unitárius egyház pincéje szolgált helyszínül. Hatvan vendég, vannak közöttük, akiket már barátként üdvözlünk. Például Sanyi – a Borsarock borbutikkal. Picike üzletét állandó és tudatos vásárlókra építi. Szabadkozott a készlet miatt, teljesen alaptalanul, mert az bármelyik hazai vinotéka becsületére válna. Szerény és kedves (házas?)párjával bármikor berúgna, illetve elnézést, kirúgna az ember a hámból.
A kóstoló után a szervezők meghívtak bennünket egy új étterembe, a Bistro 1568 nevű helyre. Jakab Zoltán és barátja igazi erdélyi konyháról álmodik, az ott élő nemzetek változatos ízeit szeretnék tálalni. Elmesélték a puliszkáról szóló elképzeléseiket, a juhtúrót, szó volt a szász, a rác és a román hagyományokról. Akkora megtiszteltetés ért bennünket, hogy ugyan az étterem csak egy héttel később nyitott volna, de a teljes személyzet munkába állt. Székelyföldön Szilárd barátunk édesapjával együtt lecsapatott egy birkát. A séf egész éjjel készítgette, csontozta, tekerte, mi meg jóízűen elfogyasztottuk. Friss palacsinta volt a vacsora végén!!!
SZÉKELYUDVARHELY
Hóesés. Télikabát vissza, sapka a fejen. A főúton az átlagsebesség 40 km/óra. Harminc méternél hosszabb egyenes szakasz nincs. Állítom, hogy az útépítő mérnökök valami pityókapálinka hatása alatt rajzolták a terveket.
A Gondűző panzióból ki sem kellett mozdulnunk, mindenre be vannak rendezkedve – szobák, étterem, jó borok, borkóstoló helyiség. Ja, és el ne felejtsem: pacalcsorba. Nagy tállal, Csíki sörrel… nyami. (Hagyják a kocsit nyugodtan a parkolóban, mert ezért végül úgyis visszamennek majd.)
Szimpatikus volt, hogy a falakat – az értékeiket közvetítendő – székelyudvarhelyi lányok, asszonyok fotóiból összeállított kiállítás díszítette.
.jpg)
Ismerősök vártak itt is. Szövérdfi-Szép Zoli barátunk Temesvárról utazott idáig, hogy aztán másnap egy palack aszúval köszönthesse nagytatáját a 95. születésnapján. Nekünk az ilyen pillanatoktól kerek a világ. A zord idő miatt a városból keveset láttunk, de hatalmasat pihentünk.
MAROSVÁSÁRHELY
Lett itt is egy szívem csücske – ez az ízig-vérig székely lány, a Saci/Blanka. Hiánypótlásként (ez a szó a pályázatok miatt már annyira negatív érzéseket kelt bennem, hogy most muszáj volt pozitív környezetben is használnom) rendeztek be a férjével, Gál Istvánnal egy régi patikahelységet magyar borbolttá. A kedves Géza precízen előkészített, kinyomtatott kóstolójegyzetekkel várt. Hihetetlenül rokonszenves, érdeklődő társaság gyűlt össze. A legőszintébb mondat is itt hangzott el a kóstoló egyik vendégétől: „A borminőség alapján azt gondoltam, hogy sokkal nagyobb arcod lesz…”
Fotó:
facebook
Bodó Judit