Vissza

Magyar élelmiszerek sikere Angliában

2020.09.29. | Borsmenta
Az élelmiszerek Oscar-díjának is nevezett londoni Great Taste Awards zsűrije az idén bőkezűen osztotta a csillagokat a magyar termékeknek. Nézzük, kik szerepeltek a legeredményesebben…

Az angliai Great Taste Awards a világ legismertebb és legelismertebb, vakteszten alapuló ételkóstoló versenye. A híres séfekből, gasztrobloggerekből, ételkritikusokból és független szakértőkből álló, közel 400 fős zsűri több mint két hónapnyi kemény munkával választja ki a nevezett élelmiszerek közül a legjobbakat. A bírák az ízt, az illatot és a textúrát egyaránt figyelembe veszik a döntésnél.



A 2020-as versenyre 106 ország 12777 terméke érkezett. Végigkóstolásuk komoly kihívást jelentett a kritikusok számára. Az élelmiszerek csomagolás nélkül kerülnek a bírák elé, és a zsűri a származási helyről, a márkáról sem rendelkezik információval. A verseny szervezői ugyanis fontosnak tartják, hogy az ételek és az italok hiteles és független értékelőrendszerben méressenek meg anélkül, hogy költséges marketingeszközök befolyásolnák az ítészek munkáját.

A zsűri a minőségi termékeket három kategóriába sorolja, így a kiemelkedő élelmiszerek egy, kettő vagy három Great Taste-csillagot kaphatnak. A fogyasztók számára minőségi garanciát jelentő Great Taste-csillagokat a gyártó ezentúl a csomagoláson is feltüntetheti.


 
Három csillagot az idén három hazai élelmiszer kapott



A Donum Terrae ismét a tökmagolajával és a tökmagkrémével tarolt. A vállalkozásnak lassan már bérelt helye van a verseny élmezőnyében, hiszen – mint arról korábbi írásunkban is beszámoltunk – indulásuk után szinte azonnal, 2017-ben kapták az első hasonló elismerést, és készítményeik azóta is ott vannak a világ élvonalában.



Ugyancsak 3 csillaggal tért haza a Gere-Chochome Pekándiós Raffinée, amely nem más, mint madagaszkári vadborsos pekándió manjari étcsokoládéval és egy csipetnyi sóval. A csokoládét készítői kifejezetten a csúcsborok, illetve az érleltebb borok mellé álmodták meg.
 
A legtöbb hazai csillagot (összesen tizenegyet) a Grapoila szerezte meg

Ők négy hidegen sajtolt olajjal (bio-napraforgómagolaj, mogyoróolaj, mustármagolaj, szőlőmagolaj), illetve két gluténmentes magliszttel (biotökmagliszt, napraforgómagliszt) neveztek a 2020-as versenyre. A Grapoila olajok hulladékmentes technológiával készülnek, a vállalkozás környezettudatos szemléletének köszönhetően valamennyi mellékterméket hasznosítják értékes élelmiszer, takarmány vagy natúr kozmetikum formájában.


Az élénksárga színű mustármagolajat szelíd, letisztult, diós aromájáért egy csillaggal jutalmazta a zsűri, a többi olaj viszont 2-2 csillagot ért. A mogyoróolaj ínycsiklandó mogyoróízével, selymességével és egyszerűségével, a szőlőmagolaj összetett ízvilágával, boros, mézes, mazsolás felhangjaival, mélyzöld színével, a bio-napraforgómagolaj könnyű aromavilágával és tisztaságával hódított. Az olajok sütésre, főzésre, saláták készítésére egyaránt alkalmasak, élettani hatásuk kiváló.

A Grapoila gluténmentes maglisztek az idén debütáltak, és természetes ízükkel, sokoldalúságukkal olyannyira lenyűgözték a zsűrit, hogy szintén 2 csillagot kaptak.

 
Hat nevezett szörpjével hét csillagot érdemelt a Mayer Szörp manufaktúra




A hazai szörpversenyeken elért biztató eredmények után döntöttek úgy, hogy vállalják a nemzetközi megmérettetést, és nem is csalódtak. A Mayer Szörp egy 2015-ben alakult családi vállalkozás. Üzemükben saját receptek alapján, kizárólag természetes anyagok felhasználásával készítik kimagasló minőségű szörpjeiket és szirupjaikat. Céljuk az, hogy készítményeikben minél hívebben megőrizzék a gyümölcsök és a fűszerek eredeti ízét.

A versenyen az alábbi eredmények születtek:
  • Mayer Prémium chilis málnaszörp (két csillag)
  • Mayer Prémium málnaszörp (egy csillag)
  • Mayer Prémium eperszörp (egy csillag)
  • Mayer Prémium ice tea szörp (egy csillag)
  • Mayer Prémium mangószörp (egy csillag)
  • Mayer Prémium feketeribizli-szörp (egy csillag)


Valamennyi díjazottnak szívből gratulálunk!
Az eredménylista ITT megtekinthető.



 
:
Fotó:
facebook

 
Eszünk

Világbajnok tökmagolaj

2017.09.27. | Raab Zsuzsanna
A rangos Great Taste Awards nemzetközi gasztronómiai versenyen idén három csillaggal jutalmazták egy kis horgosi családi vállalkozás, a Donum Terrae tökmagolaját. A sikerhez vezető útró…
Főzünk

Tököljünk!

2018.10.30. | Klich Zsuzsa
Íme a villámgyors, selymes, ellenállhatatlan sütőtökleves. Kezdő háziasszonyok is bátran nekiállhatnak, a siker garantált...  
Főzünk

Fetás cukkinilepény

2019.05.29. | Szabó Edit
A kolokythokeftedes az egyik legnépszerűbb görög étel. Elkészítése egyszerű, hamarabb kisül, mint hogy megtanulnánk a nevét. A cukkini és a feta az alapja, de a menta a lelke, már csak…
Beszélgetünk

Egy életre szóló kaland ígérete

2019.08.03. | Szabó Edit
Beszélgetés Horváth Gáborral
Horváth Gábor július elsején távozott a mádi Gusteau Kulináris Élményműhely konyhafőnöki posztjáról. A népszerű szakácsot a váltás okairól és az új tervekről kérdeztük…  
Eszünk

A GoVolcanic és a gasztronómia

2019.11.26. | Szabó Edit
Az első adventi hétvégén, november 30-án és december 1-jén tartják a vulkanikus borok világtalálkozóját Budapesten. A több mint félszáz hazai és külföldi pincészet borai mellé izgalmas…
Főzünk

Három gyors mártogatós

2020.08.24. | Szabó Edit
Íme három remek mártogatós: egy kapros-fetás, egy petrezselymes-tojásos és egy korianderes-kápiás. Vendégvárónak, vacsorára, együtt és külön-külön is ajánljuk…  

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (15) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)