Vissza

Retekleveles medvehagymaleves

2020.04.09. | Szabó Edit
Kevesen tudják, hogy a fiatal hónapos retek zsenge szára remekül felhasználható a konyhában. Mi most A Séf és a Kertész vegyszermentes terméséből főztünk levest, egy kevés frissen szedett medvehagymával gazdagítva. Isteni!
 


Korábban már beszámoltunk róla, hogy a mádi Gusteau Kulináris Élményműhely korábbi konyhafőnöke, Horváth Gábor búcsút mondott a klasszikus vendéglátásnak, de csak azért, hogy másként kamatoztassa kreativitását. Párjával, Török Patríciával együtt vegyszermentes kertet kerítettek a Szentendrei-szigeten, és abból, ami ott terem, Gábor ízletes krémeket varázsol a konyhában.



A Séf és a Kertész termékeit nagyon szeretjük, és mivel kezdtünk kifogyni belőlük, megbeszéltük, hogy összeállítanak nekünk egy kis csomagot, amit a szigorú előírásokat betartva átveszünk tőlük. De ha már megyünk, akkor kérünk abból is, amit a kert ad. A fóliasátor alatt már hajt a saláta, sorol a hagyma, de a fiatal növények közül egyelőre csak a retek és a rukkola szedhető, a többire még várni kell. Na, nem sokat, elég egy-két hét, és a legközelebbi találkozáskor már többféle növény kerül a dobozba.



Friss kincseinkkel boldogan mentünk haza, alig vártuk, hogy megkóstoljuk a cseresznyeszemnél alig nagyobb, ízletes retkeket. Igen ám, de mi legyen a zölddel? A retek levele friss, édeskés ízű, és mivel biokertben termett, teljesen vegyszermentes, tehát nyugodtan felhasználható a konyhában. Mivel korábban azt tanultuk, hogy ami egyszerre érik, az össze is illik, ezért úgy döntöttünk, hogy kreálunk egy gyors zöld levest, amelyben a retek levelei mellett a frissen szedett medvehagyma lesz a főszereplő. Tökéletes lett, így a receptet is közreadjuk.


 
Hozzávalók:
  • 2 csokor zsenge retek zöldje
  • 6 szem hónapos retek
  • 1-2 csokor medvehagyma
  • 4 kisebb krumpli
  • 2 dkg vaj
  • 1,5 dl tejszín
  • 1,5 liter húsleves (leveskockából is készülhet)
  • pirított magvak, ehető virágok, frissen őrölt bors, reszelt parmezán a tálaláshoz
 


Elkészítése:


1. A zöldeket megmossuk és lecsepegtetjük, a retkeket megmossuk és apró kockákra vágjuk

2. A zöldeket aprítógépbe tesszük, és nyersen finomra aprítjuk.

3.A  krumplit megtisztítjuk, felkockázzuk.



4. A vajat lábosban felolvasztjuk, rádobjuk a felaprított zöldeket, rövid ideig pároljuk, majd hozzáadjuk a felkockázott krumplit, összeforgatjuk, és egy kicsit tovább pároljuk. Ha a levelek már kezdenek sötétedni és puhulni, az egészet felengedjük a húslevessel, és addig főzzük, amíg a krumpli meg nem puhul.

5. Ha kész, levesszük a tűzről, hozzáadjuk a tejszínt, visszatesszük a tűzre, egy percig főzzük, és már el is készült.

Forrón, az apró kockára vágott retekkel és a pirított magvakkal tálaljuk. A tetejére törhetünk egy kis friss borsot, és ha tetszik, díszíthetjük ehető virágokkal, reszelt parmezánnal.


 
Borsmenta-tipp: a retek levelét nyugodtan felhasználhatjuk salátákba, de akár pesztó is készíthető belőle.
 
:
Fotó:
Szabó Edit -
A séf és a kertész

Eszünk

A mamma Mádon

2016.01.27. | Szabó Edit
Rendhagyó borvacsora a mádi Aszúházban 2016. január 30-án Akik főznek: Anna Maria Barbieri és Horváth Gábor Anna Maria Barbieri szemében huncut mosoly csillan, dupla tokája rázkódik a…
Eszünk

Felemelő este volt

2016.02.05. | Szabó Edit
Barbieri&Horváth vacsora a mádi Aszúházban Idejött ez a néni, és elhozta nekünk a szívét. Anna Maria Barbieri és Horváth Gábor különleges vacsorájára zsúfolásig megtelt a mádi Aszú…
Beszélgetünk

Szívnek is, léleknek is jó

2016.12.10. | Szabó Edit
Beszélgetés Horváth Gáborral
Lehetett volna focista is. Mekkora mázlisták vagyunk, hogy mégis szakács vált belőle! Horváth Gábort, a mádi Gusteau Kulináris Élményműhely konyhafőnökét kemény, de nemes fából faragták…
Beszélgetünk

Egy életre szóló kaland ígérete

2019.08.03. | Szabó Edit
Beszélgetés Horváth Gáborral
Horváth Gábor július elsején távozott a mádi Gusteau Kulináris Élményműhely konyhafőnöki posztjáról. A népszerű szakácsot a váltás okairól és az új tervekről kérdeztük…  

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (118) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (22) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (7) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (286) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (106) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (85) furmint február (15) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (14) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (24) london (20) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (14) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (45) olaszrizling (30) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (243) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (98) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (50) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (19) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (17) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (15) utazás (77) utazási tippek (37) utazunk (40) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)