Vissza
I. Pinceszer – Külhoni Magyar Borászok Találkozója
2019.12.27. | Vargha Márk
Bakator, magyarádi mustos fehér, rózsamáli, fekete leányka… A külhoni magyar borászok idei találkozóján sok izgalmas fajtával és még több nagyszerű borásszal találkoztunk…
„A Kárpát-medence borvidékeinek, borászati vállalkozásainak megerősödése, önfenntartóvá válása erősíti a lokálpatriotizmust, a magyar identitást, elősegíti a külhoni magyarság életerejét és önbecsülését” – állt a Külhoni Magyar Borászok Egyesületének közleményében a 2018. január 20-ai megalakulás alkalmából. Nem is kellett sokat várni az első, az egyesület és Csíki Sándor gasztro- és borguru közös szervezésében létrejövő borfesztiválra, melynek idén november végén a Duna Palota exkluzív terei adtak otthont.
Ha nem feltétlenül a magyar identitás felől közelítjük meg a kérdést, hanem csak más országok borvilágára vagyunk kíváncsiak, akkor is mindenképp tanulságos és hasznos egy ilyen rendezvényre ellátogatnunk, hiszen Bott Frigyesen, Maurer Oszkáron és Balla Gézán, no meg díjnyertes pezsgőik okán a Carassián kívül sokan nem hallottak más borászokról a határon túli magyar szcénából.
Az egyáltalán nem zsúfolt rendezvényre érkezvén épp Balla Gézával találkoztunk először, hiszen Pálfi Noémivel közösen ő tartotta az első mesterkurzust az erdélyi és a partiumi borokról, 6 tétel kóstoltatásával. Az Egyesület elnökségi tagja hiánypótló előadásában elmondta, hogy Románia 8 borrégióra van felosztva, ebből 3 erdélyi (keleti szomszédunk kapcsán borvidékekről – még – nem lehet beszélni): Körös-Maros, Közép-Erdély és Bánság. A rendszerváltás után Magyarországhoz hasonlóan itt is sok mindent újra kellett kezdeni, 52 ezer hektárt kellett újratelepíteni. Szakpolitikai koordinálatlanság és szakemberhiány miatt azonban nagyon nehézkesen haladt az erdélyi borvidékek újjászületése (is), sokszor előfordult például, hogy EU-forrásokból beültettek egy területet, majd az pár év után elparlagosodott. Az már körvonalazódik, hogy néhány fajta igencsak jól érzi magát, úgymint az anyaországi fogyasztók körében legismertebb fekete leányka, vagy éppen más kék szőlők: a ménesi kadarka és a kékfrankos. A fehér szőlők közül a rajnai rizling, az olaszrizling, a királyleányka, a bakator és a magyarádi mustos fehér a legelterjedtebb, de vannak olyan pincészetek, melyek feledésbe merült ritkaságokkal, például rózsamálival próbálkoznak.
A kóstolt tételek alapján elmondható, s ezt az előadók is megerősítették, hogy a palackozható, piacképes bor termelése Romániában nehéz, és nem mindig sikerül tökéletesre (a borsor négy tételében találtunk hibákat, ami ezt támasztja alá). Ennek egyik oka az óriási tudásbeli lemaradás, amit persze igyekeznek képzéssel és tanácsadással javítani, s ebben maga Balla Géza – aki fantasztikusan kifinomult fűszeres 2017-es kadarka selectionjével jelent meg a borsorban – egyetemi oktatóként élen jár. Mindenesetre rajta kívül is találtunk egy élenjárót: a borsorban 2017-es kékfrankosával szereplő krasznabélteki Nachbilt. A bornak már csak kis időre van szüksége, hogy savai lekerekedjenek, és a fogyasztónak csak szép piros szilvás ízjegyeire kelljen felfigyelnie.
Nem sokat pihenhettünk, szinte azonnal kezdődött ugyanis a második mesterkurzus, mely egész későbbi jelenlétünket meghatározta. Geönczeöl Attila egyesületi alelnök és Konkoly Mihály borakadémikus ugyanis A zöld veltelini felvidéki szemmel címet adta a programnak. Nem volt kérdés, hogy ott a helyünk, hiszen alig néhány emlékezetes hazai tételt tudunk felidézni ebből a fajtából. A két szakember bevezetőjében mesélt a zöld veltelini eredetéről. Kiderült, hogy 25 ezer hektáron termesztik világszerte, főként Ausztriában, ahol az ország teljes szőlőtermő területének harmadát, 14 ezer hektárt foglal el. A szüret időpontjától függően teljesen más arcát képes mutatni, ugyanis korai érés esetében sauvignon blanc-ra hajaz: bodzás, csalános, zöldfűszeres, míg közép- vagy teljes érés esetében virágos, diós-mandulás, gyömbéres. (Késői szüretre és aszúsodásra nem alkalmas.)
A sort egy 2019-es tartálymintás tétel nyitotta a Chateau Rúbaňtól (intenzív fehérvirág-illat, ízben fehér húsú gyümölcsök és fehér bors, kis maradék szénsav, tipikus halhoz való ital), majd következett három seprőn tartott tétel a C-Winery-től (2018), Bott Frigyestől (2018) és a Geönczeöltől (2012). Amellett, hogy a finomseprő miatt mindháromnak krémes volt a textúrája, egyebekben nagyon is különböztek egymástól, hiszen a hordóhasználat, a felkeverés, az egész fürtös préselés vagy éppen a szűretlenség más-más karaktert kölcsönzött mindegyiküknek.
Igazi nagyágyú koronázta a bő félórás szeánszot: egy 2004-es (!) zöld veltelini a Georgina Pincétől. Aranyló színének megcsodálása után belekortyolva érezhettük, hogy meglepően magas sav ad tartást a bornak, mely még mindig hibátlan, és egyre-másra bomlottak ki az ízjegyei: enyhe petrolosság, mandula és dió, méz és gyömbér, aszalt trópusi gyümölcsök, narancshéj és egy pici menta.
A fajta ilyetén változatosságát megtapasztalva eldöntöttük, hogy az összes felvidéki pincészetnél kóstolunk egy bort (aztán persze – ilyen egy fesztivál kedves emberekkel – volt, hogy az egyből öt lett). Ezzel egyrészt hibát követtünk el, ugyanis – mivel tucatnyinál is több pince érkezett északi szomszédunktól – nem jutott már erőnk a Délvidék, Erdély és Kárpátalja felfedezésére, másrészt viszont csaknem biztosra mentünk, hiszen minden egyes bor vállalható, a hazaiakkal abszolút versenyképes volt. Nemcsak a zöld veltelinik között leltünk remekekre, hanem más fajták esetében is: volt itt extrémen szederlekvár-hangulatú, 15%-nál is magasabb alkoholú dunaj (a muscat bouschet és a portugieser, majd a szentlőrinci fajta házasításából született, 1997-ben regisztrálták), érett körtés karakterű chardonnay, birsalmakompót-aromájú száraz furmint, kellemesen jó ivású olaszrizling narancsbor – és még hosszan sorolhatnánk.
Néhány órás nyitvatartása alatt bebizonyosodott, hogy a nem kevés munka nyomán megvalósult rendezvény méltó arra, hogy hosszabb ideig várja az érdeklődőket, és őszintén reméljük, hogy jövőre nagyobb közönséget vonz ez a kedves, színvonalas fesztivál. A külhoni borászok közötti tapasztalatcseréért mindenesetre már biztosan megérte, és reméljük, hogy a következő, 2020. november 21-ei Pinceszeren ennek eredményeit érzékszerveinkkel is megtapasztalhatjuk.
Fotó:
Vargha Márk
