Ki lesz a Borászok Borásza?

2021.06.01. | Virág Orsolya
Az idén 15. alkalommal választják meg a Borászok Borászát. De vajon ki lesz az öt jelölt közül az, aki bekerül a halhatatlanok közé? És ki lesz az idén a Borászok Barátja? A hét végén Etyeken minden kiderül…
 


„Íme 5 ufó” – kezdte laudációját tavaly Figula Mihály, a 2019-es Borászok Borásza, nem tudva még, hogy az öt jelölt közül kinek a nevét fogja kihúzni a borítékból. Áts Károly tokaji borász a terem leghátsó végéből sétált előre, hogy átvegye a díjat, közben fogadva a gratulációkat és cseppet sem leplezetten törölgetve könnyeit. Mert a legjobbak legjobbjának lenni, ráadásul úgy, hogy a legjobbak választanak maguk közül, nos, ez valóban egy szakmai életút megkoronázása.
Az idén majd Áts Károly áll a színpadon, méltatva az öt idei jelöltet, és már most tudjuk, hogy a kezében remegni fog a boríték. De vajon kinek a nevét olvassa fel?



Hogyan zajlik a jelölés?

A Borászok Borásza díjat gondozó Vinum Praemium Alapítvány április elején hozta nyilvánosságra a Kárpát-medence ötven legjobb magyar borászának listáját, amelyet a Borászok Borásza díjat már elnyertek közössége állított össze. Ez az ötven borász a díj jelöltje. A lista kihirdetésével egyidőben természetesen az ötveneket is tájékoztatták, és hivatalosan elindították az elsőkörös szavazást. A díj szabályai szerint ugyanis a díjra jelöltek döntenek a végső győztesről egyszerű, de kétfordulós szavazás alapján.

Íme a szavazás első köre utáni állás, az idei öt ufó, hogy Figula Mihály szóhasználatánál maradjunk. Közülük többen évek óta visszatérő szereplői a jelöltlistának. „Öt ember, öt életút, három borvidék, egy közös cél” – folytatta tavaly Figula Mihály, és szóról szóra így van ez az idén is. De vajon melyiküknek szól majd a taps?




Bárdos Sarolta, borász-tulajdonos, Tokaj Nobilis Szőlőbirtok – Tokaji borvidék

A borok  mindig magukon viselika borász érintését. A mi szakmánknak éppen az a lényege, hogy ugyanaz a szőlőfajta minden borász kezében egy kicsit mássá lényegül át. De nem az a fontos, hogy férfi vagy nő az alkotó, csak az számít, hogy a bor jó legyen. Benne vagyunk minden palackban, a furmint harmonikus testességében, az aszú loncillatában, hiszen mi készítettük, mi akartuk, hogy olyan legyen.” (részlet a Gyengébb? Nem! című könyvből)



Bodó Judit, borász-tulajdonos, Bott Pince – Tokaji borvidék

„Rossz így kimondani, de a borvidék legnagyobb problémája az, hogy lassan kiürül. Nem látom a helyünkbe lépő következő generációt. A gyerekek folyton azt hallják, hogy a borászatból nem lehet megélni, könnyebb, színvonalasabb életre vágynak, máshol, nagyvárosban. Abban bízunk, hogy ha a srácok most megszeretik ezt a csodálatos környezetet, amelyben élnek, ha el is mennek tanulni, tapasztalni, később majd visszavágynak. Azt remélem, hogy az általunk végzett munka Tokajnak hosszú távon válik majd előnyére.” (részlet a Gyengébb? Nem! című könyvből)



Ipacs Szabó István, borász-tulajdonos, Ipacs Szabó Birtok – Villányi borvidék

„Egy ideje már éreztem, hogy közeleg a váltás pillanata, de sokáig magamnak se mertem bevallani. A Vylyan mellett ott van a családom, a négy gyerekem, a saját pincém, a kis birtokom. Valamit el kellett engedni. A Vylyantól teljesen elszakadni úgysem tudok, hiszen benne van a szívemben, a lelkemben, minden lélegzetvételemben, de most alacsonyabb fordulatra kapcsolok, és elkezdem a saját utamat járni.” (idézet a Borsmenta korábbi interjújából)



Kiss Gábor, borász-tulajdonos, Kiss Gábor Borászat – Villányi borvidék

„Mindig arra vágytam, hogy minél kézzelfoghatóbban megmutassam a pincészetünk értékeit, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy a kicsi pincékben is születhetnek kimagasló borok.” (idézet a Borsmenta korábbi interjújából)



Liptai Zsolt, főborász, Pannonhalmi Főapátság Pincészete – Pannonhalmi borvidék

„Ezer évvel ezelőttről is kezdhetjük, hiszen van egy hosszú, historikus múltunk, de mi a főapátsági pincészet legújabb kori történelmének 2003-as első szüretét tekintjük kiindulópontnak. 2001-ben telepítettük az első tőkéket, és ismertük a pincészet történetét is, de hogy mindezt hogyan lehet a jelenkori viszonyokra alkalmazni, azzal kapcsolatban tele voltunk kérdésekkel. El kellett döntenünk, hogy egy bencés kolostornak érdemes-e gazdálkodással foglalkoznia ilyen mélységekben, és ha igen, milyen szőlőfajták telepítésével próbálkozzunk. Tartsuk szem előtt a múltat, vagy lépjünk új utakra. Végül a bölcs belátás győzött, és mindenkinek jutott egy kis tér: itt vannak a régi fajták, de engedtünk egy kicsit a csábításnak, és újabb, népszerű szőlőkkel is próbálkoztunk.” (részlet Szabó Edit egy korábbi interjújából)


 
Hagyomány, hogy a Borászok Borásza díj átadásakor két másik elismerés is gazdára talál. Az egyik a Jövő Borásza ösztöndíj, ami 1 millió forint támogatással jár, és mindig egy ígéretes, tehetséges fiatal borász szakmai előmenetelét segíti, a másik pedig a Borászok Barátja cím, amelyet szintén az 50 legjobb borász szavazatai alapján ítélnek oda. Ez utóbbi a Borsmenta Magazin számára különösen kedves, a díjat ugyanis 2020-ban főszerkesztőnk, Szabó Edit vehette át, így neki jut az a megtiszteltetés, hogy a június 4-ei díjátadó ceremónián kihirdesse a következő győztest. A díjat olyan civil személyiség kaphatja meg, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviseli a magyar bor érdekeit és nagyban segíti a magyar borászok munkáját.



A Borászok Barátja díj jelöltjei 2021-ben:

Ambrus Lajos (József Attila-díjas író, szőlőbirtokos, a Food&Wine vendégszerzője)
Bányai Gábor Botond (borszakíró, a Borigo főszerkesztője)
Fiáth Attila (nemzetközi borakadémikus, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára)
Kovacsik Tamás (az Aszú Étterem borértő tulajdonosa)
Matt Kramer (amerikai borszakíró)
Ripka Gergely (borszakíró, a Táncoló Medve blog és a Tokaj Guide szerzője).

A díj várományosai közül többen már visszatérő vendégek a listán, kíváncsian várjuk, hogy az idén kit választanak barátjuknak a magyar borászok.



A díjátadó ünnepség június 4-én lesz Etyeken, a Rókusfalvy Birtokon.
 
Fotó:
Szabó Edit -
Borászok Borásza

Beszélgetünk

Konyári János a Borászok Borásza

2018.04.21. | Szabó Edit
Rendes körülmények között most készítenénk vele egy interjút. De a körülmények egyáltalán nem rendesek. Konyári János 2017. május 22-én, 66 éves korában elment...  
Beszélgetünk

A Code és az Enigma után itt a Signal!

2020.04.12. | Szabó Edit
Beszélgetés Kiss Gáborral
A zajos kampány későbbre tolódik, de a Code és az Enigma mellé lépő Signal nevű cabernet sauvignonnak már most is örülhetnek a rajongók. Kiss Gábor villányi borászt az új borcsaládról é…
Vendégoldal

Ki lesz az idén a Borászok Borásza?

2020.06.09. | Borsmenta
Június 26-án derül ki, hogy ki nyeri az idén a Borászok Borásza, a Jövő Borásza és a Borászok Barátja címet. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az idén lapunk főszerkesztője, Szabó Ed…
Vendégoldal

Íme 5 ufó

2020.07.03. | Borsmenta
A Borászok Borásza díjátadón hagyomány, hogy a jelölteket az előző évi díjazott mutatja be. Az idén a 2019-es év Borászok Borásza, Figula Mihály tartott parádés beszédet. A szöveget vál…
Iszunk

Borászat lett a kerámiagyárból

2020.10.08. | Szabó Edit
A bodrogkeresztúri kerámiagyár falai közé új élet költözött. Bodó Juditék a falubeliek régi történeteit hallgatva vették birtokba a Bott Pince új feldolgozóját…  
Beszélgetünk

Alacsonyabb fordulatra kapcsolok

2021.04.17. | Szabó Edit
Beszélgetés Ipacs Szabó Istvánnal
Marad tanácsadóként a Vylyan Pincészet kötelékében, de mostantól saját birtokára fókuszál Ipacs Szabó István, a hazai boros élet egyik legismertebb szakembere. Szabó Edit interjúja… &nb…

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (120) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (9) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (13) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (9) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (31) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (70) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (6) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (10) heimann családi birtok (4) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (17) kovács nimród (5) kovács nimród winery (15) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) krémleves (4) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (26) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (18) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (32) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (249) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (8) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (100) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (18) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (58) szekszárdi borvidék (16) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (21) tészta (17) tesztelünk (210) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (23) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (13) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (33) villányi borvidék (93) vörösbor (143) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)