Piombino – a láthatáron Elba szigete

Tulajdonképpen maga Napóleon is farkasszemet nézhetne velünk az alig 15 km-re fekvő Elba szigetéről, csakhogy a legközelebbi település nem Portoferraio, ahol a rezidenciája áll, hanem Cavo. Száműzetés ide vagy oda, azért nem szerzetesi aszkézisben teltek a napjai…

Piombino és a történelem

A Pisától bő 100 kilométeres távolságra, egy félszigetszerű nyúlvány déli részén található Piombino már az etruszk kultúra virágzásának idején is fontos kikötő volt. A település Etruria 12 városállamának egyikeként – a közelben található Marina de Salivolival együtt – a déli részen játszott központi szerepet, míg az északi területeket Populonia uralta. Piombinót a római kort követően, a 12-13. században a Pisai Köztársaság (mint városállam) birtokolta, később, a 16. század közepén, a Siena elleni háborúskodás során Cosimo de’ Medici foglalta el a hozzá tartozó szigetekkel – Elba, Pianosa, Montecristo, Capraia, Gorgona és Giglio – együtt. 1594-ben hercegséggé emelkedett, amely egészen Napóleon 1801-es látogatásáig zavartalanul létezhetett. A nagy hadvezér bukása után, a 19. század közepén végül az Olasz Királyság részévé válhatott. Mint az látható, az olasz városok többsége „szegényes” történelmi-kulturális múlttal rendelkezik…

A strandok és a vízi élővilág

Megérkezvén az ember mindjárt meg is mártózna a tengerben, csakhogy a városnak és környezetének nem erőssége a strandok kitáblázása. Így nem olyan könnyű ám partot érni (a partról), de ha sikerül, sok helyen egészen kivételes élményben lehet részünk. Mint például a Cava névre hallgató partszakaszon, amelyet a Via del Cavalleggeri panorámasétányon haladva érhetünk el, több kilátóponttal és egyéb strandokkal együtt.

Az említett partszakaszt egy helyi öregúr alakította ki a parton található építőelemekből, illetve egy kis spárga és némi kréta segítségével – a díszítéshez. Még kisebb tűzrakó helyek is akadnak (grillráccsal együtt), szemetet meg valószínűleg akkor láttak itt utoljára, amikor a francia katonák teleszórták konyakosüveggel a környéket…

Búvárkodáshoz is ideális a terep, legalábbis könnyű felszereléssel mindenképpen. Viszont érdemes korán hozzáfogni a sznorkelezéshez, mert néha akkora a forgalom a vízben, hogy összeakadhat a „pipánk” egy másik búváréval, aki ugyanazt az élőlényt nézegeti. A partszakasz vízi élővilága annyira gazdag, hogy érdemes meglesni, mit eszünk majd vacsorára…

Pizza a parton

A Tirrén-tenger kifejezetten tiszta, megfelelő mértékben sós (csak hogy tudjuk: tengerrel van dolgunk) és egyáltalán nem zsúfolt, még főszezonban sem. Javarészt olaszokkal találkozik itt az ember, akik örülnek egymásnak, a jó időnek és úgy általában az adott pillanatnak.

A tengerparti éttermekben – bár viszonylag sok a látogató – jó eséllyel találunk helyet. A kikötő környékéről induló sétány (Via Giuseppe Mazzini) és a világítótorony (Faro della Rocchetta) környéke bármelyik napszakban kiváló helyszín például egy olívás-articsókás-gombás pizza elfogyasztásához, főleg hogy a tenger morajlása szolgáltatja mellé a megunhatatlan kísérőzenét.

A helyi ellenállók emléke

A helyiek büszkék rá, hogy az első olasz ellenálló/partizán egységek helyben alakultak 1943-ban (miután az olaszok fegyverszüneti egyezményt írtak alá a szövetségesekkel Cassibilében). A németek partra szerettek volna szállni a városban (annak birtokba vétele céljából), amit az olasz parancsnokok engedélyeztek, ugyanakkor a lakosságnak és néhány tisztnek ez nem volt ínyére. Végül a megszálló német flottilla több hajóját (egy torpedónaszádot is) elsüllyesztette az olasz parti lövegek és tankok tüze. A győzelem után nem sokkal De Vecchi tábornok, az olasz csapatok parancsnoka szabadon engedte a német foglyokat, majd fogadta az újabb német megszálló egységeket. Az ellenálló polgárok és katonák a hegyekbe szöktek, emléküket ma is őrzi a város.

Este a városban

Ha az ember esetleg úgy dönt, hogy nem étteremben vacsorázik, hanem magának főz – ahogy mi is –, biztos lehet benne, hogy minden élelmiszerüzletben friss és jó minőségű áruval találkozik. Arra viszont érdemes figyelni, hogy a Covid óta errefelé csak nejlonkesztyűben lehet a zöldséget, gyümölcsöt megfogni, megkopogtatni. (Aki nem így tesz, annak valószínűleg a háta lesz a személyzet által barátságosan megkopogtatva.)

Ha kellemes esti programra vágyunk, érdemes a vendéglátósoknál érdeklődni, biztosan lesz valami tippjük. Mi például egy helyi ügyvédekből és szakácsokból álló zenekar bulijára néztünk be, amely az archeológiai múzeum (Museo archeologico del Territorio di Populonia) és a Szent Anna kápolna (Cappella della Madonna di Cittadella) által körbezárt téren zajlott egy derűs csütörtök estén.

Vidámság, tánc, Aperol Spritz és a végére a Tu Vuò Fà l’Americano akusztikus kísérettel.
Biztosan visszatérünk még ide, már csak azért is, hogy meglátogassuk Napóleont a szemközti szigeten…

Az előző részekben az alábbi helyeken jártunk:
Siena – lóverseny olasz módra
Habsburg Miksa kastélya, a Castello di Miramare
James Joyce a teraszon - ez is Trieszt!