Itt van az ősz, itt van újra
Most már nemcsak naptárilag, hanem úgy tényleg megérkezett az ősz. Hideg éjszakák, párás reggelek és színesedő fácskák jelzik, ha esetleg nem tűnt volna fel nekünk. Amúgy én szeretem ezt az évszakot, de mint mindig, az időjárás folyamatosan felülírja a terveinket. Lassan végzünk a szürettel, de csak lassan.
Mi lesz veled így, évszázad aszúja?
Hát igen, egy évszázad egyrészt elég hosszú, másrészt amúgy is nagyon az elején vagyunk, harmadrészt pedig mégse minden alakult úgy, hogy ez sikerüljön. Nincs búslakodás, még nyomjuk az aszúszüretet javában, de látjuk, hogy itt a vége. Nem biztos, hogy az évszázad aszúja lesz, de lesz, és abban viszont biztos vagyok, hogy jó lesz. Közben alakulnak a száraz borok is, van egy-két tétel, ami már szinte ki is erjedt. A kísérletecskéink is alakulnak, azoknak is nagyon örülök. Szóval, valóban nehezen indult be ez a szüreti időszak, meg okozott sok fejfájást, de simulnak a ráncok, több a mosoly, úgyhogy jól vagyunk.
Emberek és találkozások
A szüreti időszak nem csak számunkra kaland, még mindig érkeznek sokan a borvidékre. Jönnek-mennek az emberek a vendégházban, kóstolót tartok hol itt, hol máshol. Lezajlott a második Wine Run Mádon, amihez az égiek csodaszép időt ajándékoztak. Nagyon sokan végigmentek a pályán, és öröm volt látni a pult mögül is, hogy jó a hangulat. Kedvet is kaptam egy nagy sétához, a pultbontás után Prézlivel leellenőriztük, hogy nem maradt-e kint valaki a hegyen. Úgyhogy annak ellenére, hogy a szőlőben a pörgés most kicsit háttérbe került, máshol folytatódik, és megmaradt az a különleges képességem is, hogy mindent elfelejtek. Mondjuk, mostanában kevesebb kalandos bonyodalmat okozok ezzel magamnak, de azért még mindig jó lenne valahogy jobban emlékezni. Amúgy látom a fényt az alagút végén.
Megint volt egy utam Budapestre, szülinapra voltam hivatalos, de nyilván ez se ment annyira egyszerűen, mint ahogy terveztem. Nyilván kellett vinnem cuccokat – szokásos –, és nyilván megint nem sikerült mindent bepakolni. Viszont nagyon jó volt a barátokkal tölteni egy estét, kicsit színesíteni a napokat, kiszakadni a szüreti kavalkádból. Mérhetetlenül hálás vagyok ezekért a pillanatokért.
Forduljunk be!
No de semmi ilyen negatív módon, csakis pozitívan. Mutterka sose értette, miért imádom az őszt, hiszen korán sötétedik, későn kel fel a nap, depis mindenki. Én viszont annyira imádom, hogy sötétben fekszem, sötétben kelek, nem úgy, mint nyáron. Jobban esik kint is lenni, a természet annyira szép. És ilyenkor nem hajt a vágy, hogy még este is csináljak valamit. Eljöttek azok a napok, amikor be lehet gubózni, gyertyát gyújtani, olvasni, kicsit befele fordulni. És mint mindig, a sors valahogy most is fogja a kezem, és szépen segíti az őszi lelazulást. Végre édesanyám is úgy látta, hogy már jó ideje nem látogatta meg a kisebbik lányát, úgyhogy felnyargalt Mádra, és sikerült pár napot vele tölteni. Még le se parkolt, de már kész volt a madártej, juhuuu, öröm a köbön.
Az utolsó nagy hajrá
Elérkezett a szüret vége, úgy döntöttünk, nekiesünk az utolsó nagy hajrának. De mivel sikerült feltöltődni, most egész nagy lendülettel állok elébe. Közeledik a hónap vége, ami most nemcsak a szüret, hanem a naplóírás befejezését is jelenti. Lassan lejár a mandátumom, utolsó előtti bejelentkezésem a mai. Két hét múlva rendesen is elbúcsúzom majd, és kiderül, hogy ki veszi át a stafétát. Addig is mindenkinek szép őszi napokat! Viszlát!
