Ismét Furmint Február Londonban!

2020.01.27. | Szabó Edit
A tavalyi nagy sikerű rendezvény után az idén ismét bemutatkoznak Londonban a magyar furmintok. A Wines of Hungary UK által szervezett találkozónak a város egyik legrangosabb rendezvényhelyszíne, a Merchant Taylors’ Hall ad otthont…
 


Őshonos magyar szőlőfajtánk, a furmint kiváló borai 2019-ben mutatkoztak be először a brit fővárosban. A rendezvény helyszíne London egyik patinás, zárt körű klubja, a 67 Pall Mall volt. A szervezők kezdetben kisebb rendezvényben gondolkodtak, ám ahogy híre ment, egyre többen kezdtek érdeklődni a program iránt, és végül 26 hazai vállalkozás kapott lehetőséget a bemutatkozásra. Mosolygós este volt – mondta a rendezvényről Árvay Angelika, aki az Árvay Családi Pincészet borait töltötte a brit szakemberek poharába.



A rendezvény nemcsak a borászok, de a szervezők számára is sikeresnek bizonyult, meg is kapták érte az év legsikeresebb fogyasztói kampányának járó elismerést. Ezek után (de már ezek előtt is) egyértelmű volt, hogy folytatják a megkezdett munkát, és a magyar furmintok 2020-ban is elmennek a brit fővárosba, hogy a szakembereket és a fogyasztókat egyaránt lenyűgözzék.

A Furmint February Tastingre az idén január 29-én kerül sor. A rendezvényre tavaly csak a borszakma képviselői, borszakértők, újságírók, kereskedők, viszonteladók kaptak meghívást, ám az idén a nagyközönség számára is elérhetővé válik a program. A rendezvénynek ezúttal a City szívében található Merchant Taylors’ Hall ad otthont, amely már az őszi kékfrankoskóstoló, a Blue of the Danube során is kiválóan vizsgázott. A programot a szakma délután 1 és 5 között, a nagyközönség délután 5 és este 8 óra között látogathatja.



A londoni Furmint Február szeretné megünnepelni, hogy immár 20 éve készülnek száraz furmintok Tokaj-Hegyalján, és több mint tíz éve indult útjára Kézdy Dániel szervezésében a budapesti Furmint Február, amely először hívta fel a figyelmet a fajtára. Éppen ezért februárban London több borboltja kínál majd furmintokat kedvezményes áron, az éttermekben borvacsorákat szerveznek, a borbárok kínálatában pedig poharazva szerepel a furmint, hogy minél jobban megismerhesse a borkedvelő közönség.

Mint Toronyi Zsuzsa főszervezőtől megtudtuk, a január 29-i Furmint February kóstolón 36 pincészet közel 150 száraz és édes borát lehet majd megkóstolni Londonban. Közülük többen ott voltak már a tavalyi rendezvényen is, néhány pincészet azonban először mutatkozik be az angol vendégeknek. A várakozás mindkét oldalról nagy, a brit borszakma jó borokat szeretne, a magyar borászok pedig új piacot és stabil vásárlóerőt, ezért nem tét nélküli a találkozó.



A sétálókóstolók mellett mesterkurzusok is színesítik a találkozót, de ezek a limitált férőhelyes programok kizárólag a szakmai érdeklődők számára hozzáférhetők. A furmint 20 éve című kóstolót Caroline Gilby MW tartja, aki egyben a rendezvény háziasszonya is, A furmint arcai című mesterkurzust pedig Bálint László borász, oktató vezeti. A részvétel regisztrációhoz kötött, de ingyenes, hiszen közös cél, hogy ezeket a borokat minél jobban megismerjék az érdeklődő, nyitott brit szakemberek.



A rendezvény rangját mutatja, hogy a híres sztárújságírók, borszakértő-legendák közül többen is megjennek. Már tudható, hogy a Magyarországon is jól ismert szakíró, Jancis Robinson és Steven Spurrier, a világ egyik legrangosabb borszakértője, az 1976-os, sok szempontból fordulópontot jelentő „Paris Wine Tasting” szülőatyja biztosan ott lesz a kóstolók között. A legfontosabb azonban az, hogy számos sommelier, kereskedő és viszonteladó tünteti ki figyelmével a rendezvényt, és ez a borászok számára is okot adhat az optimizmusra.



A londoni kóstolón az alábbi pincészetek mutatkoznak be: 

Barta Pince, Carpinus Borászat, Dereszla Pincészet, Disznókő Szőlőbirtok, Dobogó Pincészet, Füleky Pincészet, Gilvesy Pincészet, Gizella Pince, Grand Tokaj, Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Pincészet, Juliet Victor Pincészet, Karádi-Berger Borászat, Kardos Szőlőbirtok, Kolonics Pincészet, Kovács Nimród Borászat, Kreinbacher Birtok, Lenkey Pincészet, Mád Wine, Orosz Gábor Szőlőbirtok és Pincészet, Paangold, Pajzos Pincészet, Pálffy Pince, Pannon Tokaj, Patricius Borház, Péter Pincészet, Royal Tokaji Borászat, SanzonTokaj, Sauska Tokaj, Szarka Pince, Szent Donát Birtok, Szepsy Borászat, Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok, Tokaj Nobilis Szőlőbirtok, TR Művek, Zsadányi Szőlőbirtok és Pincészet, Zsirai Pincészet.



„Azóta hiszek állhatatosan a száraz furmintban, mióta megkóstoltam a Királyudvar Pincészet legendás, 2000-es évjáratú Úrágya furmintját, melyet Szepsy István készített” – mondta Caroline Gilby. Mi pedig abban hiszünk állhatatosan, hogy a londoni rendezvénynek köszönhetően újabb rajongókkal gyarapszik a furmintfanok egyre népesebb tábora.

A rendezvény eseménymeghívója ITT található.
Bővebb felvilágosításért katt IDE!
 
Fotó:
Szabó Edit -
Wines of Hungary UK

Beszélgetünk

Az ízig-vérig magyar borokat keresem

2018.07.25. | Szabó Edit
Beszélgetés Sebastian Payne Master of Wine-nal
Bölcsésznek készült, aztán beleszeretett a borokba.  Mára a legrangosabb angol elit klub, a Wine Society meghatározó alakja, és sokak szerint ő a világ egyik legjobb „orra”. Sebast…
Beszélgetünk

Oz nagy varázsló!

2018.11.11. | Szabó Edit
Beszélgetés Oz Clarke-kal
A borral párbeszédet kell folytatni – állítja Oz Clarke, aki a legnemesebb édes bort is becseréli egy jó furmintra vagy juhfarkra. Amúgy megvan a véleménye a sznobokról. Íme interjúnk m…
Beszélgetünk

Furmint Február Londonban

2019.01.22. | Szabó Edit
Beszélgetés Lilla O’Connorral és Toronyi Zsuzsával
Közeleg a tizedik, jubileumi Furmint Február, ami az idén már nemcsak Magyarországon, hanem Londonban is ünnepelni hívja a borkedvelőket. A londoni programot a Wines of Hungary UK szerv…
Iszunk

Mosolygós este volt

2019.02.03. | Szabó Edit
Furmint Február Londonban
Az idei Furmint Február nyitórendezvényét a brit főváros egyik patinás, zárt körű klubjában, a 67 Pall Mallban tartották, a Wines of Hungary UK szervezésében. Az eseményen 26 borászat s…
Iszunk

Magyar kékfrankosok Londonban

2019.11.11. | Szabó Edit
Negyvenhárom pincészet, köztük 29 magyar mutatta be kékfrankos borait London egyik patinás helyszínén, a Merchant Taylors’ Hallban. A nagy sikerű rendezvényt a Wines of Hungary UK képvi…
Vendégoldal

Szepsy István rangos nemzetközi elismerést kapott

2019.11.20. | Borsmenta
A borvilág egyik legrangosabb kitüntetésének tekinthető Walter Scheel éremmel díjazták Szepsy István tokaji borász munkásságát Németországban…  

címkék

amerika (4) aprókertek (29) ausztria (6) az év bortermelője (9) ázsiai (5) bacsó andrás (4) badacsony (44) bakonyi péter (5) balassa bor (4) balaton (119) balatonboglári borvidék (15) balatonfüred csopaki borvidék (23) balla géza (8) beszélgetünk (20) bikavér (40) bio (19) biobor (4) biodinamikus (8) bocuse d'or (10) bodrog borműhely (5) bolyki jani (6) bor (293) borász (52) borászok borásza (12) borbár (36) borfesztivál (41) bori mami (5) boriroda (13) boriskola (5) borkorcsolya (24) borkóstoló (65) bornapló (8) borshanta (21) borterasz (17) borteszt (287) bortúra (31) borvacsora (23) borvendéglő (5) borverseny (30) bott frigyes (5) bott pince (33) bottszerda (21) brut (14) brut nature (4) budai zöld (4) budapest (234) bujdosó (4) cabernet franc (27) cabernet sauvignon (10) cava (9) CEWI (15) chardonnay (6) csányi pincészet (9) csirke (12) csokoládé (12) cukrász (4) cukrászda (12) cuvée (18) dél-balaton (12) demeter zoltan (5) desszert (5) desszertbor (4) édes (108) eger (69) egészséges (11) egri borvidék (10) egri csillag (8) egzotikus (12) eper (5) erdőbénye (8) eszterházy (4) eszünk (6) étterem (164) etyek (25) etyek budai borvidék (26) etyeki kúria (17) ezerjó (5) fehérbor (97) fesztivál (45) figula (5) figula pincészet (4) franc&franc (7) franciaország (8) friss (4) frittmann (6) furmint (86) furmint február (16) gál szőlőbirtok és pincészet (5) gálné dignisz éva (5) gere attila pincészete (5) gilvesy (4) gin (15) gizella pince (6) gomba (4) grillételek (4) grillszezon (4) gyerekbarát (16) gyöngyös (5) gyöngyözőbor (33) gyümölcsös (5) hajós (6) hal (5) hárslevelű (37) hawaii (8) házhozszállítás (4) heimann (9) hétszőlő (4) hulladékmentesség (4) húsvét (10) indiai (9) interjú (151) ipacs szabó istván (4) iszunk (13) jótékonyság (5) juhfark (20) kadarka (50) káli-medence (14) karácsony (29) karantén (23) kávé (42) kavezok (9) kékfrankos (23) kéknyelű (15) kenyér (13) késői szüret (6) kislaki bormanufaktúra (4) koktél (13) kolonics pincészet (4) könnyű (15) könnyűvér (5) környezettudatosság (6) koronavírus (29) kóstoló (59) Kőszeg (16) kovács nimród (4) kovács nimród winery (14) köveskál (9) közben esznek (10) kreinbacher birtok (11) kristinus (4) külföld (10) kunsági borvidék (17) laposa birtok (5) leves (25) london (21) luka enikő (4) mád (14) magnamátra (11) magyar bor nagydíj (4) mátra (68) mediterrán (4) ménesi borvidék (5) mérész sándor (4) merlot (15) mi a kő (5) michelin-csillag (10) miskolc (11) monyo brewing co (6) mór (10) művészinterjú (18) nagyi receptje (4) narancsbor (5) natúr bor (7) nemzetközi borvásár (4) néró (4) neszmélyi borvidék (4) nyár (16) nyaralás (5) nyári (6) olaszország (47) olaszrizling (31) őstermelői piac (6) paletta (4) pálffy szőlőbirtok (8) pálinka (18) pálinkaverseny (13) pannonhalma (13) pannonhalmi apátsági pincészet (8) pázmánd (35) pécs (10) pékség (7) pét-nat (23) pezsgő (94) pezsgovilagbajnoksag (4) piac (13) pinot noir (22) pizza (6) pofonegyszerű (5) portugália (9) pósta borház (4) programajanló (29) promóció (9) rácz jenő (5) rajnai rizling (25) recept (247) rókusfalvy birtok (5) rosalia (6) rozé (50) saláta (12) sanzon (9) sárospatak (4) sauska (7) sauvignon blanc (34) sebestyén (4) shiraz (4) somló (50) somlói apátsági pince (6) sommelier (11) soproni borvidék (19) sör (46) sós (99) spanyolország (19) spárga (4) specialty kávé (11) st andrea (14) super 12 (6) sütemény (51) süti (17) svét (19) syrah (16) szakácsverseny (5) szamorodni (12) száraz (89) száraz szamorodni (5) szekszárd (57) szekszárdi borvidék (15) szent andrás sörfőzde (6) szent györgy-hegy (21) szentesi józsef (6) szepsy istván (4) szicília (8) sziegl pince (4) szüret (4) tállya (14) támogatott írás (6) tanfolyam (5) tarcal (11) taschner kurt (4) tavasz (14) tavaszi recept (10) tea (9) tenger (4) tenger gyümölcsei (7) természet (4) természetes bor (20) tészta (17) tesztelünk (206) tokaj (153) tokaj oremus szőlőbirtok (8) tokaj-hegyalja (111) tokaji aszú (44) török (21) torta (4) tramini (6) tudnivalok (4) túra (7) újbor (5) Unger Bormanufaktúra (17) utazás (79) utazási tippek (39) utazunk (41) vacsora (12) váli péter (4) vega (12) velencei-tó (19) verseny (15) veszprém (4) villány (30) villányi borvidék (90) vörösbor (139) vylyan (30) wassmann pince (5) zarándokút (9) zengő (4) zenit (6) zöld veltelini (9) zsirai pincészet (6) zweigelt (4)