Tavasz Amerikában 6.

Kevés magyar mondhatja el magáról, hogy az amerikai történelemkönyvekben is helyet kapott. Kováts Mihály, a karcagi születésű huszártiszt azonban közéjük tartozik. Miután Európában már bizonyított katonaként szolgált, a függetlenségükért harcoló amerikai gyarmatok oldalára állt, és felajánlotta kardját Benjamin Franklinnek. Amerikában együtt dolgozott a lengyel származású Casimir Pulaski tábornokkal, és jelentős szerepet játszott az amerikai lovasság megszervezésében. A magyar huszárok harcmodorát és kiképzési módszereit honosította meg az Újvilágban, ezért ma is az amerikai lovasság egyik alapító atyjaként tisztelik. 1779-ben Charleston közelében Kováts lovasai rohamra indultak a britek ellen, maga Kováts is elesett. A brit tisztek később elismerően nyilatkoztak az általa kiképzett egységről, melyet „a lázadók legjobb lovasságának” neveztek. Emlékeznek minisorozatom 2. részére? A washingtoni Kossuth House-ról is írtam. Az egyik terem immár a hős katona nevét viseli, minikiállítással, a ház falán pedig emléktábla is látható. 

Fort Moultrie és a Citadel
A II. Károly brit királyról elnevezett – és III. Károly jelenlegi uralkodó által is kedvelt – városban csak két „igazi” nevezetesség akad. Az egyik a Fort Moultrie az óceán partján. A hozzá kapcsolódó kicsiny múzeumban megismerhetjük az ostrom teljes történetét szinte óráról órára. Így például megtudhatjuk, hogy a brit flotta nem ismerte jól a Charleston előtti sekély vizeket és homokpadokat, ezért több hajó nem tudott megfelelő pozícióba kerülni, sőt a legerősebb egységek közül néhány zátonyra futott vagy manőverezési nehézségekbe ütközött, így nem tudták teljes tűzerejüket bevetni.

Nem kihagyható továbbá a Citadel, egy állami katonai főiskola, ahol hagyományos „citadel cadet” rendszerben folyik az oktatás: a hallgatók civil és katonai képzést egyszerre kapnak, erős fegyelemmel, vezetőképzéssel és mérnöki, üzleti vagy társadalomtudományi szakokkal kiegészítve. A campus a város nyugati részén található, viszonylag kompakt, erődjellegű épületegyüttessel – itt is olyan sétálni, mint egy filmben –, és nagyjából 3000–3500 hallgatót képez. Kérésünkre egy harmadéves hallgató vezetett körbe minket, és közben rengeteget mesélt: például hogy milyen próbatételeknek vannak kitéve az elsőévesek, milyen a napirend, mik a fegyelmezés eszközei, hány egyenruhája van a hallgatóknak (elárulom: kilenc). Kováts Mihály nevét egyelőre az egyik parkoló viseli, de tárgyalások folynak arról, hogy szobrot kapjon itt. 

Minden egyes ház fényképre való
Ami viszont még ezeknél is fantasztikusabb: elveszni a történelmi utcákon és az öböl menti sétányon. Képtelenség megállni ugyanis, hogy minden egyes házat ne fényképezzünk le, ezt bizton mondhatom, mert annyira gyönyörűek.

A gyarmati stílus Charlestonban a legkorábbi európai telepes korszak egyszerű, praktikus építészetét jelenti: faszerkezetek, magasra emelt házak a párás talaj miatt, és funkcionális, szimmetriára még nem túl szigorúan törekvő formák. A György-korabeli stílus ezzel szemben már sokkal rendezettebb és klasszikusabb arányrendszert követ, szimmetrikus homlokzatokkal, tégla- vagy vakolt falakkal, központi bejárattal és finoman díszített, de visszafogott klasszikus részletekkel. A „görög újjászületés”, ami a 19. században vált dominánssá, már kifejezetten monumentális hatásra törekszik, oszlopos portikuszokkal, templomszerű homlokzatokkal és antik görög mintákat idéző fehér oszloprenddel, ami a „déli ültetvényes elegancia” egyik leglátványosabb formája lett.

Charleston kertjei ezekhez az építészeti stílusokhoz igazodva alakultak: a gyarmati korszakban inkább haszonkertek és árnyékot adó fák domináltak, később pedig megjelentek a geometrikus, tengelyes elrendezésű díszkertek sövénylabirintusokkal és gondosan metszett fasorokkal. A városban ma is sok helyen látható, hogy a növényzet és az építészet szinte összeér: a verandákon felfutó indák, az udvarokban álló magnóliák és a tölgyek alatt kialakított árnyas pihenők mind egy egységes, de rétegezett városképet alkotnak. Ez a természet és építészet közötti finom egyensúly az, ami Charlestont egyszerre teszi történelminek, romantikusnak és élőnek, mintha a város maga is egy gondosan komponált kert lenne. 

„E helybe andalogni jó, e hely poétának való” – írta Csokonai. Turistának is való, nagyon is – teszem hozzá én. Szóval, kedves olvasók, ha Amerikában járnak, feltétlenül illesszék be programjukba Charlestont két napra, életre szóló élmény lesz! 

Tavasz Amerikában című sorozatunk ezzel véget ért, de nem kizárt, hogy visszatérünk még a világnak erre a részére – ha igen, arról olvasóink is tudni fognak…