Vissza
Karácsonyi mesék
2023.12.27. | Dr. Kaibinger Tamás
Régi, szilánkos családi történetek, amelyek a karácsonyi asztal mellett válnak egésszé, ünnepi borok, és még egy csipet Andalúzia. Sőt! Dr. Kaibinger Tamás bornaplójának 7. része nyomokban Homonna Attilát is tartalmaz…
Téli álom
A hegy téli álmát alussza a hótakaró alatt, a pincében a borok mélyülnek. Fiatalok, de mégis bölcsek, rakoncátlanul gyümölcsösek és több még vibrálóan savas: hordóba zártuk és lepecsételtük a 2023-as évet és évjáratot. Megpihenhetünk mi is.
Várom, hogy karácsony előtt leüljünk beszélgetni az idei évről, örüljünk annak, aminek lehet. Szeretem, ha a pincét nemcsak a borok töltik meg élettel, hanem azok az emberek is eljönnek és leülnek egy nagy asztalhoz a borok mellé, akikkel közösen dolgoztunk ebben az évben.
Tavaly, néhány pohár bor után, a régi családi történeteké volt a főszerep. Ervinnel harmad-unokatestvérek vagyunk, a közös ősök az Unger dédszülők, akik a borászatunk keresztszülői. Ők voltak a közös nevező az életünkben, és ez a név egyben szimbóluma is annak a vidéknek, ahol születtünk és ahol a boraink születnek. Az Unger név a magyaroknak németesen (osztrákosan), a németeknek magyarosan cseng, és ez így is van rendjén, mert ezeknek a kultúráknak a találkozási pontján élünk, a név is ezt mutatja. Szándékosan nem a határ szót használtam, mivel a természet nem ismeri a határokat, és valójában a kultúra sem. Az Alpok-Adria folyosón évszázadok óta él együtt békésen magyar, osztrák, német és a horvát ember. A tavalyi karácsonyi vacsorán a családi legendárium kiteljesedett: ismertük egymás történeteit, de sokszor a szereplők elvesztek a történet homályában. A két történet egymás mellett elmesélve viszont felfedte a szereplőket.
Édesanyám elmondása szerint nagymamám addig dolgozott a hegyen, amíg a szomszéd telekről zenét hallott (nagypapám korábban elindult már hazafelé, amikor a napot „lehúzták” a Stájereknél, azaz azoknak a stájer erdészeknek az egykori hegyi házainál, akik még Mária Terézia idején költöztek ide az erdőket rendezni). A zene Ervin nagypapájának a rádiójából szólt, aki, megelőzve korát, mobil rádiót készített: a nyakába kötve hordta és hallgatta azt, amíg a szőlőben dolgozott. Erre a területre telepítettük a Csúcsi szőlőt.
Gyermekkoromban nagymamám sokszor elvitt a Kálvária-templomba. A hegyre felmenet nagypénteken végigjártuk a keresztutat, a templomban csendesen meghallgattuk a passiót, délután pedig cserkészként őrt álltunk a szent sírnál. Ez a szokás végigkísérte nagymamám 93 évét, és akkor is megtartottuk, amikor a kényelmes városi papok már nem jöttek velünk az úton. Nagyszombaton visszatértek a harangok, és a feltámadás örömére körmenettel körbejártuk a templomot. Ezt követően a templom melletti réten a „nyuszi” ajándékot rejtett el, amit megkerestünk. A rét Ervin másik nagypapájáé volt. Ma az Öreg Kálvária szőlőt műveljük itt.
Ervin hallott egy fiatalemberről, aki egy Árpád téren álló ház padlásán rejtőzködött évekig a háború után. Egy öreg cipész adott neki munkát. Lejöhetett volna a padlásról, ha belép a Magyar Dolgozók Pártjába, ő azonban hallott már erről a pártról, és látta, hogy mennyi minden jót tesznek velünk az oroszok: nem lépett be. Inkább egyik száműzetésből a másikba vonult. Ez utóbbi száműzetésről kevés szép emlék maradt, talán csak azok a kézzel rajzolt színes képeslapok, amelyeket a pap cellatársával készítettek nagymamámnak. Ez a fiatalember a nagypapám volt, ahogyan az az este folyamán kiderült.
A Kálvária-hegy alatti kis házban éltek a dédszüleim, itt rejtőzködött a pincében a nagy hordók mögött nagymamám a szovjet katonák elől, nagypapámra várva. A Lamp dédnagypapa borai híresek voltak, és ha a boldog békeidőkben a buschenschank kinyitott, amikor rájuk került a sor, hamar elfogytak. Ilyenkor muzsikaszó költözött a házba.
Mikor ezeket a régi történeteket hallom, visszautazom az időben, madártávlatból meglesem a nagyszüleinket, akik fiatalok, és örülnek az életnek akkor is, ha csak az életnek lehetett örülni.
Karácsonyra készülve
„Nem mindegy, hogy a karácsony csak közeleg, vagy készülünk is rá” – jegyzetelte le Muray Gábor barátom Rohály Gábor szavait a Fohász a szépen terített asztalnál című cikkében, ami az egykor szebb időket látott Magyar Nemzetben jelent meg. Később így folytatta: „Hogy az asztal és a bor szertartástana a kultúra része-e, nem muszáj tudomásul venni. Az ünneplés tulajdonképpen önmagunk megbecsülése is. A nap, amikor megtisztelem szeretteimet és önmagamat. Amikor megértem az örömhírt, és feltöltekezem vele. Ennek akár szimbóluma is lehet a fohász, az ünnepélyes evés, a figyelmes koccintás, a jó szó, a jelenlét profán csodája. …Akire vártunk, megérkezett, egyszerre fekszik a jászolban s ül velünk az asztalfőnél.”
Gyerekként szerettem a karácsonyi készülődést. Az öreg cserkészektől megtanultunk betlehemezni. Egy szépen faragott kis jászollal heteken keresztül jártuk a várost a havas, füstös téli estéken, a nekünk kedves családokat felkeresve, karácsony történetét mesélve a pásztorok, a három királyok és az angyalok hangján. Kint hideg volt, bent együtt meleg: a nagyszülőknél közösen készültünk, készítettük a süteményeket. Anyukám kis zsákokban ádvent idején édességet rejtett el minden napra. Majd elfogytak a kis zsákok, elérkezett karácsony napja, amikor elmentünk a Jézuska-várásra, megcsodáltuk a régi városi betlehemet, majd este feldíszített karácsonyfa várt minket, ami alatt együtt ünnepeltünk. Gyertyát gyújtottunk azoknak, akik már nem voltak velünk, hogy mégis újra itt legyenek. Ezek a kőszegi karácsonyok olyan hangulatúak voltak, mint amelyek a gyermek Szindbád podolini karácsonyai lehettek.
Karácsonyi bor, karácsonyi ajándék
Ha van a karácsonynak bora, az csak a tokaji aszú lehet. Számomra az aszú a melegség, a karácsony esti meghitt beszélgetések, az ünnep bora. Vacsora alatt szeretek természetes kékfrankossal vagy kadarkával a jó karácsonyi ételekhez koccintani, de az esti beszélgetésekhez az aszú illik. És persze mindegy, hogy mi van a karácsonyi asztalon, csak mi legyünk az asztal mellett, jelen.
Ez a karácsony lesz Leó első karácsonya, és ő a legnagyobb ajándék nekünk. Nagyon boldogok vagyunk, hogy ez a mosolygós, vidám és érdeklődő kisfiú minket választott. Jó vele újra gyermeknek lenni, rácsodálkozni az egyszerű dolgokra, sokat bohóckodni, és átélni vele, hogy milyen szeretni és szeretve lenni. A karácsony üzenete ott van a szemében, és abban, ahogy reggel hempereg közöttünk az ágyban, miközben nevet.
Lassú andalúz esték
A karácsonyi lelassulás részeként két hétre elszöktünk Andalúziába. A második hetet Malagában töltöttük, abban a városban, ahol Picasso született. Több estén keresztül „bebújtunk” a Kutya házába, azaz a La casa del perro természetes borbárba, ami étterem is egyben. A borbár tényleg olyan jellegű utcában található, ahol első ránézésére kutyahelyek és kutyaházak vannak – ide nem városnézőbe jön az ember. Arra ott a központ a turistabárokkal. A bor és az étel viszont kutyául jó! És nagyon kedvesek velünk.
A borok tekintetében folytattuk magashegyi kalandozásunkat, és egyszer fent, máskor lent voltunk. A poháron keresztül olyan spanyol legendák szőlőjébe és pincéjébe látogattunk el, mint a Barranco Oscuro pincészet, amely természetesen vegyszermentesen dolgozik, és területeik a közeli Granadában, a „Sierra Nevada” hegy 1300 méter magas lejtőin találhatóak. A 2021-es évjárat borait Ana, a házigazdánk is csak hosszabb várakozás után kaphatta meg, mert a pincészet csak pár hete ítélte úgy meg, hogy most már megmutatnák másoknak is. A La Vi y Soñé 2021 viognier-ből készült, hosszú, sűrű, ásványos bor, játékos gyümölcsökkel. Láttam és álmodtam – ezt jelenti a bor neve, amelynek a címkéjén egy kis ember ül egy szőlőszemszerű bolygón. A bor mellé vajban lassan sült scampit álmodtunk meg, és úgy láttam, jól összebarátkoztak. Megint élményt kóstoltunk.
A bor a NÉBIH borlaborjának – sokszor természetes borokkal szemben igazságtalan – rostáján valószínűleg fennakadt volna, de minket nem zavart meg sem a távolodó egér, sem a magasabb illó, ami elfért a borban, és nem csökkentette az élményt.
Van az úgy, hogy álmodunk, de nem látunk. Anders Frederik Steen a természetes borászok egyik legendás alakja, aki Valvignères-ben valósítja meg borálmait. Korábban a Nomában sommelier-ként dolgozott, és hosszú utat járt be a pohártól a szőlőtőkéig. Naplóját, amelynek a címe is sokat elárul a gondolkodásáról (Poetry Is Growing in Our Garden) szívesen olvasom, mivel jó betekintést ad egy olyan ember fejébe, aki mert változtatni az életén, kísérletezni, és ezt megosztani másokkal. Imádom a borai nevét: I like it when your fingertips slide through my hair, I hope everyday és még sok más izgalmas név. Ana Barcelonában találkozott vele, onnan hozta el a Should we just rely on luck? nevű rozé gyöngyözőborát. Lehet, hogy ezúttal nem volt szerencsém a palackkal.
A tételben 30 gramm cukor maradt, ami sajnos melegágya az illónak, és ami ezúttal olyan vehemenciával ült rá a borra, hogy abban fáradhatatlan kutatás után sem találtam a szép nyomát. De nem adom fel! Bízom benne, hogy a következő alkalommal szerencsés leszek, és a bora megszólít majd. Addig maradnak a naplóbejegyzései. Ki tudja, talán ezek a gondolatok lehetnek majd az én naplóm alapjai is, amelyeket jó lesz évek múlva visszaolvasni az évjáratok vagy a gondolkozásom váltakozásáról?
Bornapló nem készülhet anélkül, hogy a kattogó billentyűzetet meg ne olajozzam egy jó borral. Régóta őriztem a borhűtőmben Homonna Attila szarvasbogaras 2019-es balatonfüred–csopaki kékfrankosát, amelyet Secret Garden névre keresztelt. Öreg tőkék, organikus művelés, vulkáni talaj. Három napja kóstolom… Először feszes, lendületes, mégis gazdag, harmonikus bor képét mutatta, érett piros és fekete bogyós gyümölcsökkel. Minden nap változott, új illat- és ízréteget hozott, ahogy a kékfrankosokat szeretem. A harmadik nap, ha vakon kóstoltam volna, simán Montalcinót húztam volna be termőhelynek, a meleg, de feszes karaktere és a finom tanninja miatt. Helló, Attila, ez az a magasság, amelyet a 2010-es évek elején éreztem az erdőbényei kis homályos ablakú házban kóstolt furmintokban! Elfogadnám saját bornak is!
Ez történt az elmúlt két hétben. Már hűtöm is be a pét-natot szilveszterre! Boldog karácsonyt és új évet kívánunk mindenkinek!
Fotó:
Unger Bormanufaktúra
