Szokatlanul kemény a tél

Minden híradásban hallhatjuk, hogy milyen rég volt ilyen kemény telünk. Tényleg így van. Én nagyon élvezem, szeretem a négy évszakot, csak sajnos mostanában alig volt benne részünk. A hidegnek köszönhetően egy héttel később álltak munkába a kollégák, meghosszabbítva így a pihenést – nálam viszont már hétfőn reggel beindultak a telefonok. Engem is hívtak, és nekem is beszélnem kellett a partnereinkkel az új évre vonatkozó tervekkel kapcsolatban. Két hét szabadság után nem volt könnyű visszarázódni, mostanra viszont már azt felejtettem el teljesen, hogy valaha voltam pihenni. Sokan vagyunk ezzel így szerintem… 

Még mindig a tervek

A szőlészeti vezetőnkkel, Laci kollégával megterveztük az évet, felállítottuk a határidőket, hogy melyik munkával mikorra kell készen lennünk. A metszést folytatjuk -4 °C felett, mert az 50 hektárral március 20-áig végeznünk kell. Előttünk áll még a támrendszer igazítása, a vesszők lekötése és a drótok leakasztása, hogy a traktoros munkákról ne is beszéljünk – bár az március végén indul be igazán. Így, összeírva az előttünk álló feladatokat azért van bennünk egy pici izgalom, hogy mindennel időben végezzünk. 

A borászat ilyenkor csendesebb, a derítéseken, szűréseken nagyrészt túl vagyunk, a palackozás folyamatos. A hideg elől a pincébe menekültünk, és próbálunk előre dolgozni, mert már most tudjuk, hogy lesznek idők, amikor jól jön majd ez a kis előny. A kereskedelem is beindult, számot vetettünk a tavalyi évvel, és bár a partnerek ilyenkor még kevésbé aktívak, megkezdtük a tárgyalásokat a meglévő ügyfeleinkkel, és nekiláttunk az új piaci lehetőségek felkutatásának. 

Az Első Győri Lions klub

Az első hétre esett a Lions klub évindító ülése is. A bátyám már több mint 25 éve tagja az Első Győri Lions klubnak, én 11 éve csatlakoztam. A Lions egy olyan önkéntes alapon szerveződő közösség, amelyik 20-30 fős klubok összességéből áll, és összesen közel 1,5 millió tagja van a világon. Magyarországon elsősorban a látás megőrzése, a látássérültek segítése, a környezetvédelem, az éhínség elleni küzdelem, a cukorbetegség megelőzése és a gyermekrákban szenvedők érdekében végzett tevékenység a meghatározó. Rendezvényeket, koncerteket szervezünk, forralt bort kínálunk, filmvetítést tartunk, így próbálunk pénzt gyűjteni, támogatókat találni. 

A mi klubunkat 1992-ben alapították. Tavaly furcsa „időutazás” kezdődött, melynek során minden év eredményeit bemutatják és minden elnökség munkájába bepillantást nyerhetünk. (Büszke vagyok rá, hogy én is lehettem elnök.) Amikor ezeket a prezentációkat nézem, az az első érzésem, hogy régebben sokkal erősebb volt a közösségi szellem. Rengeteg kirándulás, bál, buli, közös élmény köti össze a tagokat. Pedig akkor is sok dolga volt mindenkinek, pláne ezekben a körökben, hiszen a klubtársaim nagy része vezető beosztású, családos ember volt, de mégis vették a fáradságot, beöltöztek egy farsangra vagy elmentek együtt kirándulni – ahová persze vitték a családot is. Valahogy jobban élvezték az életet, mint most mi. Ma minden lehetőségünk megvan, sokkal több fórum áll rendelkezésre, hogy tartsuk egymással a kapcsolatot, és mégis valahogy sokszor elmegyünk egymás mellett, és időhiányra hivatkozva ide-oda kapkodunk. Az emberek adakozási kedve is más volt, sokkal nyitottabban, empatikusabban fogadták a kezdeményezéseinket. 

A klubbal minden évben árulunk forralt bort a győri karácsonyi vásárban – az akcióhoz már több mint 25 éve mi adjuk a bort –, és évről évre látjuk, hogy amikor odamegyünk, és megszólítjuk az embereket, hogyan reagálnak. Szinte megijednek, hogy mit akarunk tőlük. Szomorú ezt látni. Ezen tapasztalatok ellenére azért mégis bizakodó vagyok, mert azt gondolom, hogy az emberek alapvetően jók, és a munkánkat folytatni kell!

Fura, de úgy érzem, hogy az év eleje szokatlanul lassan csordogál, és a hó még inkább a csendesség felé vezet minket. Azért lesz ennél pörgősebb is az életünk, csak győzzétek kivárni!