2019.05.04. | Szabó Edit
Tavaly aranyéremeső hullott a kiskőrösi Szentpéteri Borpincére, és a sikersorozat az idén is folytatódik. A családi vállalkozás alapítójával, Szentpéteri Attilával beszélgettünk…
Még hogy álmos alföldi település! Petőfi Sándor szülővárosában lüktet az élet, el is vétjük a kanyarodást az utolsó szakaszon. Pedig tudjuk, hogy közel már a cél, itt a főút, a lámpa, a templom, és hopp, meg is érkezünk. Szentpéteri Borház, hirdeti a felirat. A bejáratnál az ifjabbik Szentpéteri Attila fogad, aztán feltűnik az idősebb is. A kóstolóteremben foglalunk helyet, körben a polcokon ott sorakoznak a borház büszkeségei. A kérdésekre az idősebbik Attila válaszol, a fiatalabb közben buzgón töltöget, látszik, hogy összeszokott párt alkotnak ők ketten.
Magyarország 22 borvidéke közül a Kunsági a legnagyobb, a megítélése azonban nem egyértelmű. Nem nehéz az Alföldön borászkodni?
A Kunsági borvidék sok szempontból nehéz terep, hiszen a szocializmus időszakának mennyiségi szemlélete még a rendszerváltás után is sokáig uralkodott, és ez meglehetősen aláásta a borvidék presztízsét, de a kipattanó borhamisítási botrányok sem tettek jót a térségnek. Ennek ellenére ki merem jelenteni, hogy nem nehéz az Alföldön borászkodni, hiszen a szőlő is, a borász is jól érzi itt magát.
Olyan időszakban kezdtél bort készíteni, amikor a borvidék épp megpróbálta visszaszerezni a megtépázott renomét. Miben hittél?
Abban, hogy sikerül, és igazam lett. Kétlem, hogy Magyarország 22 borvidéke közül csak ebben az egyben élnek huncut borászok. Nehéz innen feltörni, de Frittmann Jánossal és a többi környékbeli borásszal együtt keményen dolgoztunk az előítéletek felszámolásáért, és bíztunk benne, hogy sikerülni fog.
Eredetileg nem borásznak készültél. Miért adtad mégis erre a fejed?
Itt van szemben a Növényvédőszer és Műtrágya Üzletház, a mai napig az a fő vállalkozásom. Minden ebből indult. Gödöllőn végeztem, 1989-ben kaptam diplomát mint növényvédő mérnök, és azonnal el is helyezkedtem a szakmámban. Öt évvel később nyitottam ezt a boltot. A vállalkozás kicsi, de jól működik, lett mellette időm arra is, hogy az apósomtól kapott 800 négyszögöles szőlőültetvényt megműveljem, de borásznak nevezni még évekig nem mertem magam azok után sem, hogy a Kertészeti Egyetemen megszereztem a szakirányú diplomát. Úgy éreztem, előbb bizonyítanom kell.
De ugye nem akkor kezdted a borászkodást, amikor először megművelted azt a 800 négyszögöl szőlőt?
Tényleg nem. Nagyapám kövidinkát és sárfehéret szüretelt a közeli Páhi határában, édesapám ültetvényén ezerjó és kadarka termett, és ahogy az lenni szokott, gyerekként én is mindig ott sertepertéltem a felnőttek között. Imádtam a szüretek hangulatát, a régi, nádfedeles pincéket, ma is emlékszem, hogyan darálták a szőlőt éjszaka, és hogyan töltötték pohárba a sárfehéret. Annak a bornak olyan sárga volt a színe, hogy el se hinnéd.
Mikor kezdted a tudatos borászkodást?
A diploma megszerzése után, 2000-ben. Az ültetvény most 65 hektár, ami még egy családi gazdaság számára éppen átlátható méret, de már elég nagy ahhoz, hogy a helyi fajták mellett európai és világfajtákkal is foglalkozzunk.
Pedig azt hittem, a helyi fajtákra akartad helyezni a fő hangsúlyt…
Eleinte így is volt, de egy idő után be kellett látnunk, hogy a világfajták megkerülhetetlenek. Igazunk is volt, életünk első nemzetközi aranyérmét a rajnai rizlingünk kapta, a chardonnay válogatás borunk az idén Bordeaux-ból hozott aranyat, a Néró és a Kékfrankos Rosé pedig Cannes-ból. Az ültetvényeinken egyébként a nemzetközi fajtákból a fentieken kívül cabernet franc, cabernet sauvignon, sauvignon blanc, tramini és kékfrankos terem, de a helyi fajtákra továbbra is komoly figyelem irányul. Van kadarkánk, olaszrizlingünk, nagy reménység a generosa, de termelünk például Irsait, és annak egyik szülőjét, pozsonyi fehéret is. A birtok zászlósborát egy Kárpát-medencei fajta, a néró adja.
A Kunság főként a fehér-, a rozé- és a könnyebb vörösborok hazája. Nálatok készülnek komolyabb vörösborok is, ugye?
Ha az évjárat megengedi, megpróbálkozunk vele, a legújabb sláger pedig a gyöngyözőbor, ami minden évben más-más szőlőfajtából készül, ezért Titokbor néven hozzuk forgalomba. Kacérkodunk a pezsgővel is. A fiam nyolc éve dolgozik mellettem, a sárfehérből készített pezsgő volt a „szakdolgozata” a Corvinuson. A kísérlet jól sikerült, mindketten azt reméljük, hogy lesz folytatás.
A pincétek a város határában, az Öreg szőlőben van. Ott is fogadtok vendégeket, vagy csak a városon belül kialakított kóstolóteremben?
Nagyon sokan jönnek hozzánk mindkét helyszínre. Télen a kóstolóterem népszerű, de ha eljönnek a melegebb napok, hatalmas társaságok érkeznek a pincéhez. Az árnyas teraszon sokan elférnek, szívesen látunk mindenkit. Tudod, a homokba nem nagyon szokás pincét fúrni, de a miénk olyan igazi pince, valóságos ritkaság, sokan kíváncsiak rá. És ha már itt vannak, meg is szomjaznak, meg is éheznek. Ha kell, befűtjük a kemencét, és abban sütjük a finomságokat a borok mellé. Én magam is imádok főzni, de néha olyan sokan összejövünk, hogy elkél a segítség.
Komolyabb vendéglátást nem terveztek?
Most korszerűsítettük a feldolgozót, új fényforrások, új tartályok érkeztek, egy kicsit modernebb lett a technológia. Forgatjuk a fejünkben, hogy idővel szálláshelyeket is építünk, de az tényleg a távoli jövő. Most a borok a legfontosabbak: a fiammal együtt azon munkálkodunk, hogy jó minőségű, egyedi ízvilágú, ránk jellemző, felismerhető borok hagyják el a pincét.
Mi a cél?
Szeretnénk megmutatni Kiskőrös szép arcát, és ha lassú lépésekkel is, de azt hiszem, biztosan haladunk ezen az úton. A pincészetünk zászlósbora, a Néró vörös a nyári esték fűszere, sokan arról ismernek bennünket. Nem szeretnénk nagyságrendekkel nagyobb területet, nem gondolkodunk különleges fajtákban, de az valószínű, hogy a jövőben egy-két küvé is színesíti majd a választékot, és idővel a pezsgő is bejön a képbe. Alázat, tisztaság, szakértelem. Ezek a kulcsszavaink, ehhez tartjuk magunkat, és bízunk benne, hogy ahogyan egy jó borban, bennünk is van még bőséges potenciál.