Vissza
Egy kerek történet
2016.10.15. | Szabó Edit
A szerbiai Bácstopolyán született. Nem lett úszóbajnok, pedig annak készült, de nem lett műszaki menedzser sem, noha néhány évet eltöltött ezen a területen. Csetvei Krisztina, a borász szakma egyik nagy reménysége az idén szüretelte a hatodik évjáratát Móron…
Kicsit kalandos út vezetett a móri szőlőbirtokig. Hol nőttél fel?
Ötéves koromig Szabadkán éltünk, a nagyszüleim tágas családi házában. A konyha volt a kedvenc helyem. Nagymamám sütötte a világ legfinomabb kakaós kalácsát, de a friss pereccel is mindig meg tudott lepni. Aztán Budapestre költöztünk.
A nagyszülőkkel együtt?
Ők maradtak Szabadkán, de gyakran találkoztunk. Volt egy kicsi nyaralójuk Zadar mellett, a horvát tengerparton, majdnem minden nyaramat ott töltöttem. Szinte hamarabb tanultam meg úszni, mint járni, és azzal a biztos tudattal szeltem a tenger hullámait, hogy úszóbajnok leszek, mint Egerszegi Krisztina.
Ez csak gyerekkori álom volt, vagy tettél is valamit érte?
Versenyszerűen úsztam hét évig. Kemény időszak volt, de nagyon szerettem, végül mégis be kellett látnom, hogy úszóként egy vagyok a sok közül, okosabb lesz, ha a tanulásra koncentrálok. A víz szeretete azonban megmaradt: ha úszom, ma is azt érzem, hogy része vagyok a tengernek.
Érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetemre felvételiztél. Miért?
A szüleim mérnökök voltak, édesapámtól mindig azt hallottam, hogy csak a Műszaki az egyetem, a többire kár szót vesztegetni. Láttam, hogy van ott egy gazdaságtudományi kar, műszaki menedzser szak, gondoltam, akkor legyen.
Hogyan kúszott be a képbe a bor?
Valahogy mindig ott volt, de soha nem úgy gondoltam rá mint lehetséges életcélra. Negyedéves koromban a termékmenedzsment szakot választottam, és a palack ergonómiájával kezdtem foglalkozni. Jelentkeztem gyakorlatra a Béres Szőlőbirtokhoz, ott feltárult egy új világ. Végül a diplomamunkámat is náluk írtam. Csodálatos volt a pince, gyönyörű a hely, és Béresék szinte családtagként fogadtak. Nagyszerű emberek, nagyon sokat kaptam tőlük. Abban az időszakban Bárdos Sarolta volt a főborászuk. Addig meg sem fordult a fejemben, hogy a borászkodás női hivatás is lehet.
Aztán mégis maradtál a tanult foglalkozásodnál, és a kezedben a friss diplomával egy multicég munkatársa lettél…
Apukám azt mondta, ha idővel saját vállalkozást szeretnék, kezdjem egy nagy cégnél, ahol mindent megtanulhatok. Élveztem azt a munkát, de akkor már nagyon jelen volt a bor az életemben, kóstolókra, fesztiválokra jártam.
Mi kellett ahhoz, hogy váltani tudj?
Sok minden, és az események nagyon gyorsan követték egymást. Megbetegedett és meghalt az édesanyám, férjhez mentem, elváltam, majd újra férjhez mentem, a budapesti életemet mórira cseréltem, kiléptem a multicégtől, és leraktam a Csetvei Pince alapjait.
Fiatal nő létedre hogyan birkóztál meg a terhekkel?
Édesanyám fantasztikus nő volt. Vegyészmérnökként dolgozott, de imádta a művészeteket, ő maga szobrokat készített, és nyitott egy kis galériát Óbudán. Amikor már nagyon beteg volt, én segítettem a galéria működtetésében, végül azonban be kellett látnunk, hogy ez a feladat meghaladja az erőnket. Mindannyian hittünk anya gyógyulásában és a természetgyógyászat erejében, ezért a galéria helyén létrehoztam egy kis alternatív gyógyászati stúdiót. A mai napig működik, bár nekem már nincs sok közöm hozzá. Amikor anya elment, ott álltam kétségek között. Nem tudtam, ki vagyok, mit szeretnék, és fogalmam sem volt, hogy magamra találok-e valaha. Aztán kaptam az élettől két nagy esélyt. Találkoztam apa egyik régi ismerősével, Bóni Lászlóval, a szabadkai Dibonis Pincészet tulajdonosával, és megegyeztünk, hogy én leszek a Dibonis magyarországi helytartója, másrészt megismerkedtem Kamocsay Ákossal, és lehetőséget kaptam tőle, hogy az első hordónyi boromat, a Napholdcsillagot elkészítsem az ő pincéjében. Azt hiszem, nem gondolkodtam túl sokat, láttam a célokat, és mentem előre.
Az első Napholdcsillag hordójára ráírtad, hogy: „P.S. I Love You”. Kinek üzentél ezzel?
A bornak. Végül is az volt az első gyermekem. Mindig nagyon nehezen váltam meg attól az öthektós hordótól. Mivel a pincében csupán vendég voltam, nem szaladhattam oda bármikor, hogy lássam, jól van-e, ezért hagytam rajta egy védelmező feliratot, hogy érezze, mindig vele vagyok.
.jpg)
Nem nehéz kitalálni, hogy szerettél volna egy saját pincét…
Egyéb vágyam sem volt. Az első házasságom nagyon rövid ideig tartott, utána apa segíteni akart, hogy magamra találjak. Egy szép napon beültettem az autóba, elvittem Mórra, és megmutattam neki azt a gazdasági épületet, amibe beleszerettem. A birtok egy idős bácsié volt. Sokat beszélgettünk, azt mondta, a gyerekei nem viszik tovább, ő már nem bírja, vegyem meg, csak tegyek ígéretet, hogy a szőlőt nem vágom ki. Beletettem a teljes anyai örökségemet, és apa segítségével 2011 januárjában megvettem a birtokot, amihez egy kis olaszrizling- és kékfrankosültetvény is tartozott. Az ígéretemet megtartottam, a szőlőt rendbe tettük, nem vágtunk ki egyetlen tőkét sem. A bácsi sajnos nem sokkal később meghalt, pedig örülne, ha látná.
Volt segítséged ebben a hatalmas munkában?
A Maurus Pincében megismerkedtem Klein Józseffel, aki a kezdetektől nagyon sokat segített. Józsi ma már a Csetvei Pince alkalmazásában áll, igazi aranyember. Nélküle biztosan nem tartanánk itt. Olyan, mintha családtag lenne. Mindig azt mondtam, hogy se a szőlőben, se a pincében nem lehet olyan feladat, amit nem tudok elvégezni. Nincs is, de attól még nagyon jó, hogy nem vagyok egedül. Közben a Somlón is lett egy alig félhektáros kis területem. Azt a darab földet Németh Norbert műveli. Ő telepítette, ő gondozta korábban is, jó kezekben van nála. A Somló fantasztikus hely, és ez egy őrületesen jó adottságú terület. Kiváltságosnak érzem magam, hogy én készíthetek bort abból a termésből. Elvégeztem a Corvinus Egyetemen a szőlész-borász szakmérnöki képzést, párhuzamosan a Soós István Borászati Technikumba is jártam, de a legtöbbet mégis Bóni Lacitól, Kamocsay Ákostól és a két jelenlegi munkatársamtól tanultam.
Kedves, játékos neveket választasz a boraidnak. A Somlón termő, hordós érlelésű olaszrizlinged címkéjén például az áll: Kő-Papír-Olló (Kő). Honnan jött a név?
A Somlón a helyiek azt mondták, hogy az ottani bort csak fahordóba tegyem, más nem áll jól neki. Én azért kíváncsi természetű vagyok, készítettem tartályos és hordós tételt is. Móron, a pince mögött van egy kedves olaszrizling-ültetvény, azt mindig házasítom, részben tartályban, részben hordóban érik. Egy barátommal épp Miklós Csabi pincéjében borozgattunk, és amikor a különböző rizlingekről meséltem, a gyerekek körülöttünk elkezdték játszani a „kő, papír, olló” játékot. Azonnal megvolt a név, a hordós rizlingből lett a kő, a tartályosból a papír, a móri házasításból pedig az olló. Szeretem mindenben megtalálni a játékosságot, a fiatalos lendületet.
Ilyen a pincéd is…
Igen, néha mondják, hogy a pincém határozottan lányos. De hát milyen legyen? Tele van az anyától kapott régi szobrocskákkal. Legnagyobb megrendelése egy ember nagyságú Szent Borbála-szobor volt, amit márványból kellett kifaragnia. Sokszor ültem hozzá modellt az arányok miatt. Mielőtt munkához látott volna, elkészítette a szobor kicsinyített mását bronzból. Ezt hozta el nekem apa a harmincadik születésnapomra. Szép helyet találtunk neki a pincében, azóta is ott áll és vigyáz rám.
És ma már ott sorakoznak a cserépből készült amforák is. Régóta tervezed, hogy kipróbálod a bor készítésének ezt a hagyományos, de nálunk kevésbé ismert módját. Mit vársz az amforában erjesztett boroktól?
Három éve, Londonban kóstoltam életemben először grúz bort, és annyira lenyűgözött, hogy hazatérve megpróbáltam minden elérhető információt megszerezni róla. Alig találtam valamit erről a technológiáról, így elhatároztam, hogy elmegyek, és megnézem a saját szememmel, hogy készülnek ezek a különleges borok. Néhány barátomnak felvetettem a grúziai bortúra ötletét, és végül hárman keltünk útra. Nagyon tanulságos utazás volt, tavaly el is készítettem az első amforás ezerjómat, és már erjed a következő. Különleges bor született, amelynek egyedisége főként akkor mutatkozik meg, ha a tartályos, a fahordós és az amforás ezerjókat egymás mellett kóstoljuk. Az amforákat Légli Attila készíti nekem, akivel azóta is folyamatosan konzultálunk, hogy tökéletesíthessük a technológiát.
A Csetvei Pince nagyon aktív Móron. Van egy jól működő borteraszotok, ahol nyáron mindig rengeteg a vendég, nyitott pincés hétvégéket, fesztiválokat szerveztek. Korábban saját pezsgőről is álmodoztál. Hol tart most ez a terv?
Az álmok valóra válnak! 2013-ban elkészült az Ezerjó nyerspezsgőnk. Hagyományos eljárással készült, palackban erjedt, két évig finomseprőn érlelődött. A pezsgősítést Szentesi József közreműködésével végeztük. A sokarcú ezerjó egyik különleges megjelenési formája ez a pezsgő, a pincénél már meg lehet kóstolni.
Négy éve újra férjhez mentél, beköltöztetek a móri pince fölé, és az idén májusban megszületett a kislányotok, Panna. Úgy tűnik, teljesen kerek lett ez a történet…
Azt hiszem, ennél boldogabb már nem is lehetnék: anyuka vagyok. A férjem nagyszerű ember, ő intézi a pincészet kereskedelmi ügyeit, ha kell borkóstolót tart, traktorozik, Pannival játszik, és különben is mindenben segít. Nagyon jó, hogy mellettem van. Panna egy igazi kis csoda, vele lett kerek az életünk. Ő lett a legfontosabb. Nagyon sokat járunk ki együtt a szőlőbe, mert neki is jó a friss levegőn, de a pincébe egyelőre még nem jöhet velem.
Igyekszem minden évben jobb és jobb borokat készíteni, hiszen rajtunk is múlik, hogy ez a csodálatos borvidék megkapja az őt megillető figyelmet. Jó lenne, ha minden étteremben lenne móri bor. És szeretném, ha ötven-száz év múlva is lenne Csetvei Pince. Rajtam nem fog múlni, ígérem.
Fotó:
facebook
