Vissza
Elmerültem a gasztronómiában
2018.09.15. | Szabó Edit
Nar törökül azt jelenti: gránátalma. Tóth Ágnes ezt a nevet adta a blogjának, mert ez a gyümölcs épp olyan titokzatos és izgalmas, mint a török kultúra, amibe első utazásakor végérvényesen beleszeretett…
Világéletedben a török kultúra, a török konyha szerelmese voltál?
Á, dehogy! Sokáig szinte semmit nem tudtam erről a világról. Egyetemistaként, 2005-ben jártam először Törökországban, és akkor pecsételődött meg a sorsom. Elvarázsolt a kultúra, a nyelv hangzása, tetszett a tradíció és a modernség sajátos ötvöződése, és megható volt az emberek nyitottsága, segítőkészsége.
Hol, merre jártál akkor?
Nyugat-Törökországban, egy Eskişehir nevű nyüzsgő egyetemi városban töltöttem két hetet, aztán bejártuk a tengerpart egy részét. Hazatérésem után felvettem az összes olyan tantárgyat az egyetemen, ami a Közel-Kelethez, Törökországhoz, az iszlámhoz kapcsolódik, és a szakdolgozatomat is ebben a témában írtam. 1923 és 1938 között szoros gazdasági és kulturális együttműködés volt Törökország és Magyarország között, és ezt az időszakot addig nem nagyon kutatta senki. Szerencsém volt, megismerkedtem Dévai Klárával, az utolsó élő magyarral, aki még személyesen ismerte a török köztársaság alapítóját, Kemal Atatürköt. Az írásos anyagok mellett az ő történetei segítették a munkámat.
Akkor már beszéltél törökül?
Sajnos még nem, és ez nehézséget is okozott, hiszen csak magyar, angol és francia forrásokat olvashattam. A nyelvtanulást akkor kezdtem, amikor megkaptam a diplomámat a Corvinuson.
Hogyan folytattad ennek a különleges világnak a felfedezését?
Megismerkedtem egy lánnyal, aki ugyanúgy Törökország-mániás volt, mint én, és mivel akkor még nem létezett török kulturális központ Budapesten, kitaláltuk, hogy elindítunk egy programsorozatot „Török Kávéházi Estek” néven, részint a magunk továbbfejlesztésére, részint egy azonos érdeklődés mentén szerveződő közösség összekovácsolására. Havonta egyszer jöttünk össze, kitaláltunk egy témát, kerestünk hozzá egy szakértőt, és vele beszélgettünk. Folyamatosan nőtt a táborunk, és a még felújítás alatt álló Török Kulturális Intézet igazgatója megkért bennünket, hogy 2013 januárjától oda szervezzük a programjainkat.
Mindezt szabadidődben, a munkád mellett csináltad. Nem gondoltál arra, hogy jó lenne hivatásszerűen is a török kultúrával foglalkozni?
De igen, és sikerült is. Megpályáztam a kulturális koordinátori pozíciót, és 2013 nyarától hivatalosan is az intézet munkatársa lettem. Nagyon izgalmas két és fél évet töltöttem ott, aztán munkahelyet váltottam, de a török kultúra iránti rajongásom azóta sem változott.
Milyen gyakran utazol Törökországba?
Tavaly háromszor is voltam, hivatalos és magánúton egyaránt, most nyáron viszont kifejezetten barátkozni és tanulni mentem. Elmerültem a gasztronómiában, recepteket gyűjtöttem, együtt főztem a barátaim szüleivel, nagyszüleivel, és számos étterem és cukrászda konyhájába is beállhattam tanulni.
Mikor mész legközelebb?
Nagyon szerencsés vagyok, mert már szeptemberben visszatérhetek. Egy gasztrotúrát vezetek majd, amelynek során az isztambuli örmény, zsidó és görög konyhát fedezzük fel. Aki szeret utazni, és érdekli Törökország, arra biztatom, hogy most induljon el. Teljesen biztonságos hely, ráadásul most nekünk kifejezetten olcsó is, mert az utóbbi időszakban a líra sokat veszített az értékéből.
A török kultúra minden területe rendkívül izgalmas. Hogy lehet, hogy téged éppen a gasztronómia fogott meg leginkább?
Valahányszor szóba kerültek itthon a török ételek, szomorúan tapasztaltam, hogy a baklaván és a döneren kívül semmit sem tudunk erről az izgalmas világról, nincs egy igazán jó török étterem Budapesten, a gyorséttermeknek viszont semmi közük a valóságos török gasztronómiai kultúrához. Mivel mindig szerettem írni, kézenfekvő volt, hogy indítsak egy blogot, ahol nem csupán recepteket osztok meg, hanem szóba kerülnek a vallási tradíciókhoz vagy az egyéb ünnepekhez köthető gasztrokulturális érdekességek is. Egyre több követőm lett, akik folyton azt kérdezték, mikor lehet már végre ezeket az ízeket valahol megkóstolni. Végül megszerveztem az első reggelimet egy lakásétteremben, és az ottani siker adta az erőt a folytatáshoz. 2017 novemberében tartottam az első közösségi reggelimet a Pancs Gasztroplaccon, és azóta minden hónap utolsó vasárnapján ott vagyunk. Szeretem ezeket az alkalmakat, jó nézni, ahogyan idegen emberek együtt reggeliznek egy hatalmas asztalnál, bátran kóstolnak új ízeket, megbeszélik a tapasztalataikat, és visszajönnek máskor is.
Az alapanyagok beszerzése itthon nem okoz problémát?
Sok minden kapható a szokásos üzletekben, de van már Budapesten két török élelmiszerbolt, ahol a különlegesebb hozzávalók is beszerezhetők. Például a pirospaprikájuk, ami sokkal olajosabb, mint a miénk, és nem szokták porrá őrölni, csak szétmorzsolják, mint a csilit. De van gránátalma balzsamecet, sokféle bulgur, és kapható az általam jolly jokernek tartott paradicsom- és paprikapaszta is, amit szinte minden húsos ételhez hozzákevernek. A törökök nem esznek szalonnát, és ezzel adják meg az étel füstös mélységét.
Mi volt a legizgalmasabb étkezési élményed Törökországban?
Egy vacsora a Mikla nevű étteremben, Isztambul régi városnegyedében, fantasztikus kilátással a városra. A konyhát Törökország leghíresebb séfje, Mehmet Gürs viszi, az éttermet pedig éppen az idén választották be a világ 50 legjobb étterme közé. Auguszt Ibolyával és Szabadfi Szabolccsal töltöttem ott egy estét, háromfogásos menüre fizettünk be, de ha nyolcféle ételt nem ettünk, akkor egyet se. Én természetesen törökül beszéltem a pincérekkel, de Ibolya is megtette, ami tőle telt, és ez nekik nagyon tetszett. Mindent megmutattak, és olyan ízeket éreztünk, amilyeneket soha előtte. Tényleg életre szóló élmény volt.
Keresztül-kasul utaztad Törökországot. Van még olyan terület, ahol nem jártál, de szívesen elmennél?
Van bizony! Kappadókiától keletre sajnos még nem voltam, mert mindenki azt mondta, hogy arrafelé nem tanácsos egyedül utazgatnia egy európai lánynak. Az ott élő ismerőseim azonban megnyugtattak: azt mondták, nincs mitől tartanom, sok a turista, és nagyon barátságosak a helyiek. Így tehát hamarosan valóra válik a nagy álmom, és eljutok Délkelet-Törökországba, ott is Gaziantep városába, amit nemes egyszerűséggel gasztromennyországként szokás aposztrofálni. Ott készítik a legjobb kebabokat, az a legnagyobb pisztáciatermő vidék, a legjobb baklavák is onnan származnak, csodásak a fűszereik, és minden ételük valóságos ízbomba! Hatalmas élmény lesz biztosan, és remélem, hogy jövőre már oda is magammal vihetem az érdeklődő emberek egy lelkes kis csoportját.
Fotó:
facebook
Vető Gábor