Vissza
Gizella nagyi szőlője
2016.10.08. | Szabó Edit
Ígéretes ifjú titánnak indult, és mára Tokaj-Hegyalja egyik meghatározó borászává érett...
Feltett egy addig ismeretlen dűlőt a térképre, és minden évben készít legalább egy olyan bort, amitől leesik az állunk. Szilágyi László és a Gizella Pince neve lassan vésődött be a tudatunkba, de ma már ott van, kitörölhetetlenül…
A békés családi ház kertjében egy vidám vizsla fogad. Komoly házőrző, annyira örül, hogy majdnem ledönt a lábamról, és addig nem tágít, amíg meg nem simogatom. Lorit minden visszajáró vendég ismeri a Gizella Pincénél, úgy tartozik a kerthez, mint kabáthoz a gomb, napközben a fűben bóklászik, ám éjszakáit a vendégház zöld kanapéján tölti. Az az ő helye, onnan köszönti reggelenként vidám farkcsóválással a kissé másnapos vendégeket.
A házigazda, Szilágyi László jókedvűen bújik elő a pincéből. Már egy ideje tart a szüret, rajta is látszik, hogy elbírna egy kicsivel több alvást, de a szőlő szép, a munka miatt meg senki nem szokott panaszkodni Tokaj-Hegyalján.
A Gizella Pince neve ma már ismerősen cseng a borínyencek fülében. Kiről nevezted el a borászatodat?
A nagymamámról. Ha ő nem veszi a fejébe, hogy kell nekik Tokajban egy hétvégi ház, mi most biztosan nem vagyunk itt. Az egész úgy kezdődött, hogy a nagyszüleim debreceni szomszédja minden hétvégén eltűnt valahová. Nagymama kíváncsi lett, nem volt rest kérdezni, és kiderült, hogy Tokaj határában üdülőövezetet létesítenek, és osztják a parcellákat. A szomszéd szeretett volna egyet, azért járogatott Tokajba. Nagymama azonnal eldöntötte, hogy nekik is kell egy hétvégi telek. Meg is vették, aztán néhány évvel később elcserélték egy nagyobbra. Erre, ahol most állunk.
Szőlőterület is tartozott hozzá?
Tartozott bizony, majdnem egy hektárnyi. Amikor 1985-ben a nagyszüleim megvették, a telken még csak egy szerszámos bódé állt, de szép nagyokat lehetett álmodni. Így épült aztán egy kicsi ház, alatta kicsi pince, hozzá kicsi szőlő… és megszületett a Gizella Pince.
Már a nagyszüleid is készítettek bort?
Igen, de csak saját maguknak, ahogy abban az időben mindenki. Palackozásra nem is gondoltak. A termést feldolgozták, egy keveset vásároltak is hozzá, és az elkészült bor ára jól kiegészítette a nyugdíjukat. A szüleim is sokat segítettek, én is jöttem időnként szüretelni, de akkor még nem gondoltam arra, hogy én valaha komolyan borászkodni fogok.
Ez mikor fordult meg a fejedben?
2005-ben döntöttünk úgy Marcsival, a feleségemmel, hogy megpróbáljuk továbbvinni ezt a vállalkozást. Akkor már Budapesten éltünk, Marcsi elvégzett Szegeden egy kommunikáció szakot, és marketingesként dolgozott, én a Debreceni Agrártudományi Egyetemen kaptam diplomát agrár-közgazdászként, és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalban dolgoztam majdnem három évig. Közben hallottam, hogy van egy másoddiplomás szőlész-borász szakmérnöki képzés. Kétéves iskola volt, 2004-ben kezdtem, és már Tokajban laktunk, amikor befejeztem.
Mit szóltak a nagyszülők?
Nagyon boldogok voltak, mert addig folyamatosan aggódtak, hogy ki viszi majd tovább ezt a birtokot. Mivel én voltam az egyetlen unoka, aki szóba jöhetett a családban, szinte sosem telt el úgy találkozás, hogy erről ne beszéljünk.
Tehát beadtad a derekadat? Engedtél a rábeszélésnek?
Bizonyos szinten igen, de sokkal erősebb volt a motiváció, hogy saját vállalkozást indíthatunk. Nem is a bor vonzott, alig tudtam róla valamit. Inkább az önállóság ígérete volt csábító.
Gondolom, az iskola sok támpontot adott, de valójában kitől tanultad meg a borkészítés csínját-bínját?
A diáktársaim közül sokan mindent tudtak a gyakorlatban, csak a papír miatt jártak az iskolába, én viszont tényleg a nulláról kezdtem. A nagyszüleim is elmondogatták a tapasztalataikat, de a legnagyobb segítség az akkori iskolatársaktól érkezett. Balassa Istvánnal és Krimin Attilával együtt végeztük a sulit, ők tényleg önzetlenül adták a tanácsokat, nekik köszönhetem, hogy sokkal kevesebb felesleges kört futottam az elején. Nagyon meglepő volt, hogy már az első egy-két évben értékelhető, piacon eladható borokat tettem le az asztalra.
Egy hektárról indultatok. Hogyan fejlődött a birtok?
Apró lépésekkel haladtunk előre, kezdetben csak béreltem területeket, aztán egyet-egyet sikerült meg is vennem. Hat hektárig elég gyorsan felfejlődtünk, de ma már majdnem 15 hektárunk van három településen, nyolc dűlőben. Nem terem még mind, jelenleg 12 hektárról szüretelünk. Szinte hihetetlen, ha belegondolok, hogy alig több mint tíz éve kezdtük.
Gyanítom, a régi pincét is kezditek kinőni…
Igen, ez a helyzet. A pincét sajnos nem tudjuk bővíteni, már kevés a tárolókapacitásunk is, előbb-utóbb kénytelen leszek kitalálni valamit, de most a szüretre koncentrálok.
Ami, ugye, három település határában, nyolc dűlőben zajlik. A Szil-völgyet te tetted fel a minőségi termőhelyek térképére. Hol vannak még területeid?
Mád, Tarcal és Bodrogkeresztúr a három település, Szent-Tamás, Bomboly, Medve, Kastély, Bige, Barát, Deák és Szil-völgy a nyolc dűlő. A Bombolytól nagyon sokat várok, az most a legújabb szerzemény, de változatlanul a Szil-völgy a kedvencem. Tarcal délnyugati részén van a dűlő, a Deák és a Barát mellett. Ezen a területen a különböző mélységű lösztakaró alatt rendkívül változatos a kőzetréteg, és ennek köszönhetően a boraink mindig intenzív ásványosságot mutatnak, az igazi különlegességüket viszont az adja, hogy az erőteljes mineralitás ellenére az ízképet mégis egy könnyed gyümölcsösség határozza meg. Nagyon szép ez a kettősség, és minden évben azon dolgozom, hogy ezt az egyensúlyt szépen meg tudjam őrizni a borban.
A nagyszüleid élnek még?
Szerencsére igen.
Tetszik nekik, amit létrehoztál?
Nagyon örülnek. Figyelik a birtok fejlődését, és mindig boldogok, ha veszek egy új területet. Ráadásul a bor is ízlik nekik. Nagyapám még most is tele van tervekkel, de ők mindig ilyenek voltak. Azt hiszem, elégedettek, és ez nekem is jó érzés.
Nemcsak a birtok fejlődik, néhány éve épült itt egy vendégház is…
Ez anyukám zseniális ötlete volt. Az egyetemi évek után, amikor Budapestre költöztünk, eladtuk a debreceni lakásunkat. Annak az árából épült a vendégház. Áldom érte anyukámat, hogy kitalálta, az ebből származó jövedelem sok nehéz helyzeten átsegítette a családot.
Azt mesélik, hogy szívesen szervezel közös programokat a vendégekkel. Tényleg jut időd ilyesmire?
Ha csak tehetem, megpróbálok erre időt szakítani, mert nagyon fontosnak tartom a közvetlen kapcsolatot a fogyasztókkal. Szívesen tartok a vendégházban kóstolókat, vagy kimegyünk a szőlőbe, és megmutatom, hol terem az, ami nálam palackba kerül. Barátok is gyakran jönnek, olyankor együtt vagyunk hajnalig. Igaz, hogy a családom is szaporodott egy kicsit, most már nem kettesben vagyunk Marcsival, hanem van egy kisfiunk és egy kislányunk is, de időnként megengedhetek magamnak ennyi lazaságot.
Melyik borodra vagy most a legbüszkébb?
A Szil-völgy dűlősorozat áll legközelebb a szívemhez, minden évjáratát nagyon szeretem. Ahogyan mondtad, ennek a termőhelynek a bemutatása hozzánk kötődik, ezért különösen izgalmas megélni, ahogyan évről évre változik, fejlődik, szépül. A visszajelzésekből úgy tűnik, hogy a 2015-ös Barát is jó csillagzat alatt született, de a legkedvesebb mégis a 2013-ban készült Dénes aszú, amely a kisfiunk nevét viseli. A birtok idős furmint- és hárslevelűtőkéiről gyűjtöttük hozzá az aszúszemeket, és nagyon szép, komplex, jó arányú aszúvá érett.
Hogyan alakul a szüret, milyennek látod a 2016-os évjáratot?
Nagyon érdekes évjárat, újabb bizonyíték arra, hogy Magyarország és Tokaj mennyire változatos mind klímáját, mind termőhelyeit tekintve. Az esőzés előtt már volt egy kiadós száraz boros szüretem, amit folytatunk, ha az időjárás megengedi, aztán ráfordulunk az édesekre. Bár a szőlő korán fejlődésnek indult az idén, az év elég viszontagságosra sikeredett, és csak nem akart a bogyóban összegyűlni az a cukormennyiség, amit keresek. Az eddigiek alapján azt mondhatom, hogy nem túl vastag, de tiszta, jó savú száraz borokat ad majd 2016, és őszintén bízom benne, hogy visszatér még a napsütés, hogy az igazán komoly borokat is elkészíthessük ebből az évjáratból.
Ha lenne három kívánságod, mi az, amit kívánnál?
Egészség legyen, jó hangulat és kitartás!
Fotó:
Dancsecs Ferenc / FurmintPhoto
-
weboldal
