Vissza
Ne éléskamra legyünk, hanem csemegéskert!
2021.12.04. | Szabó Edit
Nyolc évig gyűjtötte a tapasztalatokat Új-Zélandon, hogy aztán hazatérve több borászatnál is kamatoztassa tudását. Hága Balázs repülő borászként tevékenykedik, és független szakemberként néha jobban átlátja a folyamatokat, mint bárki más…
Folyton úton vagy. Most éppen honnan hová tartasz?
Villányból Tokajba, egy kis budapesti kitérővel. Pogányban lakom, tartottam otthon egy rövid pihenőt a balatoni körút után, és most északnak veszem az irányt.
Te vagy a nagyon kevés magyar „repülő borász”, vagyis az ismert angol kifejezés szerint „flying winemaker” egyike. Miért ezt az utat választottad?
Mindig törekedtem a legszélesebb tudás megszerzésére a bor és a sör készítése, valamint a desztillálás terén, és érzésem szerint az évek alatt felhalmozott tapasztalatokat úgy tudom legjobban átadni és kamatoztatni, ha egyszerre több szőlőbirtokon dolgozom.
Hol szerezted meg ezt a tudást?
Az alapokat itthon, aztán Új-Zéland következett. Nyolc évig éltem ott, és nagyon tudatosan választottam meg a pincészeteket, ahol dolgoztam. Mindig addig maradtam egy helyen, amíg volt mit tanulnom, aztán kerestem egy új, még nagyobb kihívást. Általában kétévenként váltottam, az utolsó állomáshelyem a világszerte ismert Villa Maria borászat volt.
Nyolc év az Újvilágban! Irigylésre méltó lehetőség egy pályakezdő borász számára. Volt egyébként borász a családodban, vagy egészen más miatt választottad ezt a pályát?
Nem voltak borászok a környezetemben, és eredetileg én is más pályára készültem. Tolnán, a Holt-Duna mellett nőttem fel, gyerekkorom óta rajongok a természetért. Állatorvos szerettem volna lenni, de… a rockzene akkoriban felemésztette a szorgalmamat. Elvégeztem Szekszárdon a mezőgazdasági technikumot, aztán a Kertészeti Egyetemen szereztem diplomát 2007-ben. Elég hosszúra nyúltak a tanulmányaim, mert az egyetem mellett már nagyon aktívan dolgoztam.
Milyen munkákat végeztél?
Főleg szőlészetekben gyakornokoskodtam, aztán kipróbáltam magam a borértékesítésben is. Mindkettőt szerettem, de komolyabb kihívásokra vágytam. Olyasmire, ami kibillent a komfortzónámból.
És megtaláltad?
Igen, de egészen Új-Zélandig mentem érte. Turistaútra indultam a barátnőmmel, úgy terveztem, hogy majd utazgatunk, és közben kitalálom, hogy merre tovább. De alig érkeztünk meg, máris munkát ajánlottak egy szőlészetnél, és nem tudtam ellenállni a lehetőségnek. Kis családi birtok volt, nem egészen négy hektár, nyitott gondolkodású, képzett emberekkel. Egy házaspár vitte, a hölgy ügyvéd, a férj sebész főorvos. Az ott töltött idő alatt szinte családtag lettem, kapcsolatokkal támogattak, vízummal segítettek, nagyon sokat köszönhetek nekik.
Tartod velük a kapcsolatot?
Igen, a mai napig, és nagyon örülök, mert komolyan jegyzett pince lett belőlük. Miro Vineyard néven futnak, és nyitottak egy spanyol tapaszbárt is, a Casita Mirót, ami nemzetközi hírű étteremmé nőtte ki magát az eltelt évek alatt.
Innen hová vezetett az utad?
Innen még haza, gyorsan összeházasodtunk, és már mentünk is vissza Új-Zélandra. A feleségem grafikus, ő csak egy idő után tudott a szakmájában elhelyezkedni, addig alkalmi munkákat is vállalt, én pedig egész álló nap a szőlőben voltam, mégis olyan volt, mintha nyaralnánk. Ez a helyzet jól össze is kovácsolt bennünket, azóta is kitartunk egymás mellett jóban-rosszban.
Nyolc év után költöztetek végül haza. Kaptál valami kecsegtető ajánlatot itthonról, vagy más állt a döntésetek hátterében?
Két oka is volt, hogy így döntöttünk. Egyrészt megszületett a kisfiunk, és mindkét részről ő volt az első unoka a családban, szerettük volna, hogyha nem csak fényképről ismeri a nagyszüleit. Másrészt elértem a munkában egy olyan szintet, ami fölött már csak helyi állampolgárokat alkalmaznak a vállalkozások. Amikor kimentünk, nem volt még borászképzés Új-Zélandon, de aztán beindult. Én is beiratkoztam az aucklandi egyetem másoddiplomás képzésére, de velem együtt több helyi borász is végzett, volt kikből választani. Ha még egy évig maradunk, megkaphattam volna az állampolgárságot, és az biztosan új lehetőségeket nyitott volna előttem, de ezt már nem vártuk meg, 2014-ben visszajöttünk Magyarországra.
Kaptak utánad két kézzel?
Hagytam magamnak két hónapot, azalatt feltérképeztem a helyzetet, és mindent végiggondoltunk a családdal. Mivel főként a kék szőlővel voltak tapasztalataim, eldöntöttük, hogy dél felé orientálódunk. Harkányba költöztünk, három pincészettel tárgyaltam, és néhány hét múlva már kezdtem is a Bock Borászatnál. Itt is két évig maradtam, majd a Sauskánál folytattam. Élveztem a csapatmunkát, ugyanakkor folyamatosan azt éreztem, hogy a tudásomnak csak egy részét használom. Így végül megalapítottam a szőlészeti-borászati tanácsadásra szakosodott kis vállalkozásomat, és felcsaptam repülő borásznak.
Hogyan kell elképzelnünk a munkádat?
Akinek szüksége van tanácsadásra, megkeres: a weboldalamon bárki elolvashatja, hogy milyen rendszer szerint működöm. Számomra fontos, hogy kikkel dolgozom együtt, így minden azon múlik, hogy a megbízómmal megtaláljuk-e a közös hangot. Soha nem a pénz motivál, mindig a feladat. Minden partnerem egyedi, mások az igények, a célok, a feladatok, de mindig hosszú távú együttműködésre törekszem, mert nem lehet egyetlen szezon alatt komoly eredményeket elérni. Nem a szőlész vagy a borász helyett dolgozom, inkább mentorálok, vagy vezetem őket. Bár előfordul, hogy átmenetileg helyettesítem valamelyiküket egy birtokon, de az én legnagyobb erényem egy jól átlátható, kezelhető rendszer felépítése, illetve a kapcsolatépítés.
És le tudod küzdeni az egódat? A saját elképzelésedet valósítod meg, vagy a megrendelőét?
A megrendelőét, ez nem kérdés, bár bevallom, hogy ez nem mindig könnyű. Előfordult már, hogy kardoskodnom kellett a saját véleményem mellett, mert tudtam, hogy az ő elképzelésük zsákutca.
Nem vagy így szárnyaszegett madár?
Nem gondolom. Ugyanazt a célt nagyon sokféleképpen el lehet érni, és lehet, hogy közhelyes, de nekem az út fontosabb.
Hány borászatot tud így az ember kiszolgálni?
Ismerek olyan külföldi tanácsadókat, akik 30-35 borászattal dolgoznak, nekem 6-7 megrendelőm van általában. Nemcsak Magyarországon vállalok feladatokat, van partnerem Bordeaux-ban, Olaszországban, Szlovéniában, és ha minden jól alakul, hamarosan lesz Új-Zélandon is. Ezek mind formálódó projektek, meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.
Saját borászatot nem szeretnél?
Nem. Ugyanúgy bezárnám magam, mintha egyetlen pincénél dolgoznék. Ráadásul megfosztanám magam attól a lehetőségtől, hogy több izgalmas borvidéken tevékenykedjek párhuzamosan.
A családod hogy viseli, hogy folyton úton vagy?
Egyelőre jól. Ábel most ment iskolába, Lili óvodás, megpróbálok velük annyi időt együtt tölteni, amennyit csak lehetséges.
Hogy látod a magyar bor helyzetét?
Hatalmas benne a potenciál, de csak egy kiugrási lehetőségünk van, és az a szuperprémium kategória. Borvidéktől függetlenül. A méreteink miatt korlátok közé vagyunk szorítva, nem tudunk igazán volument termelni semmiből, de ha a helyi fajtákból készítenénk kiemelkedő minőséget, jobban odafigyelnének ránk. Fontos, hogy a külföldi piac elfogadja a különlegességeinket. Azt kell elérnünk, hogy megismerjenek bennünket, és ne éléskamra legyünk a szemükben, hanem inkább csemegéskert.
Te mivel hódítanád meg a külföldi piacokat?
Kékfrankossal, kadarkával, furminttal. De bármit is választunk, mindenképpen az egyediségre és a rendkívül magas minőségre kell törekedni.
Tokaj hol áll most a nemzetközi mezőnyben?
A külföldiek Magyarországból csak Budapest és Tokaj nevét ismerik. Abban a borvidékben óriási lehetőségek rejlenek, csak meg kellene végre fogalmaznunk, hogy mi az a tokaji furmint.
Neked sikerült?
Nem, még nekem sem. De azt hiszem, először abban kellene konszenzusra jutnunk, hogy hová szeretnénk eljutni, és miben akarunk erősebbek lenni bárkinél. Ezek egyszerű kérdéseknek tűnnek, de az is baj, hogy még ezen a szinten sincs egyetértés a borvidéken.
Mondj három olyan dolgot a borászat területén, amiben Magyarország különleges!
Legalább annyira sokszínű, mint Új-Zéland. Hihetetlenek az értékei földrajzi, történelmi és kulturális értelemben egyaránt. Harmadikként mondhatnám az egyediséget, de még sokat kell fejlődnünk, hogy képesek legyünk megragadni az ebben rejlő lehetőségeket. Sokkal tudatosabbaknak, nyitottabbaknak, befogadóbbaknak kellene lennünk, és sokkal őszintébbeknek magunkkal szemben is.
Valahogy az az érzésem, hogy te sosem beszélsz mellé. Megfogalmazható, miben vagy más, mint a többi boros szakember?
Ezt a kérdést mindig felteszem másoknak, ezért természetes, hogy én is tudok rá válaszolni. Az a legfontosabb, hogy független vagyok. A másik, hogy amit csinálok, az egyedi, és a harmadik, hogy nagyon nagy bennem a nyitottság és az empátia, ami ehhez a munkához elengedhetetlen. Folyamatosan képzem magam. A bor a fő irány, de foglalkozom sörrel is, és a lepárlás lesz a következő kihívás. A pálinka jó kezekben van, a gin és a whisky területén azonban rengeteg az új lehetőség, alig várom, hogy ezen az úton is elinduljak.
Fotó:
Galgóczi Németh Kristóf