Vissza
Kávé Bulgakov csehovi kertjében
2017.03.23. | Upor László
A pesti hetedik kerület kellős közepén, a „bulinegyed” határán különös kert rejtőzik a házak között. Nem nyilvános park, de a peremén egy kis verandán fák tövében kávézhatnak a Massolit vendégei.
Aki még nem járt itt, a kert láttán elsőre meglepődik – talán kicsit el is varázsolódik –, aztán menthetetlenül ideszokik. Habár hivatalosan még csak a benti rész üzemel, a könyvesbolt-kávézó vezetője, Pecák Judit már tavaszi üzemmódban…Mikor nyit a terasz?
Attól is függ, mikor lesz rá kapacitásom, hogy elkezdjek idekint dolgozni, és elvégezzük az első adag munkát. Rendet kell rakni, a leveleket összegereblyézni, levágni, ami elszáradt – szóval kell egy nagytakarítás. Utána jön a következő stádium, az első ültetés, aztán meg a második ültetés. Tavaly például négy szakasz volt, mert a padokat is lefestettük. Meg a székeket, mindent. Ezeket meghirdetem közösségi eseménynek.
Úgy, mint Tom Sawyer a kerítésfestést?
Először minden ilyet én csináltam, de egyszer valaki fölajánlotta a segítségét, és kérdezte, hogy miért nem hirdetem meg a Facebookon, mert akkor lehetne tudni, mikor van munka, mikor kell jönni. És tényleg lettek is egy csomóan. Volt, aki padot festeni jött, volt, aki ültetni. A kert minden évben egy kicsit más. Érdekes, ha kertészkedni kezd az ember, rájön, milyen típusú növényekkel tud jól bánni. Nekem valahogy a fűszernövények és a zöldségek fekszenek. A virágokkal nem tudok mit kezdeni. A cserepesek például nálam mindig meghalnak.
Ezeket a fűszernövényeket használod a konyhában?
Persze, rendszeresen. Nem csak én. A szomszédok mindig kérdezik, én meg mondom, hogy persze, tessék. Akik kiülnek ide, azoknak is szólok: szedjék nyugodtan. Van egy szomszéd, a Vidákovics, ő ültette ide a fügefákat. Kertész, ő csinált itt mindent. A nagy nyitott zöld rész, a fák, ez az egész nekem mindig egy gyönyörű csehovi kert volt. Kicsit leomló, távozó épületek: mintha más időben volnál, egy másik idő hangulatát érzed itt.
Teljesen jóban vagytok a lakókkal?
Igen. A házban volt valami kazáncsere-kezdeményezés, melléjük álltunk, így alakult ki a jó viszony. Akkor elindult egy hosszú beszélgetés. Látták, hogyan működünk, hogy ez egyszerre könyvesbolt és kávézó, végül egy év után úgy döntöttek, támogatnak minket: használhatjuk a kinti részt, ami a házhoz tartozik – addig a fakerítésig ott, amit az apukámék csináltak. A többi az önkormányzaté, azt hiszem, soha nem is volt nyilvános. Viszont pár padot, amit korábban onnan vittek le a pincébe, hogy ne rohadjon szét, nekünk adtak a házbeliek. A hely 2010. december 15-én nyitott, a kert talán másfél évvel később.
A Massolit név a Mester és Margaritából jön, ugye?
Nekünk egyértelműen, de mégsem egészen. Krakkóban van egy Massolit nevű könyvesbolt-kávézó. David Miller viszi úgy tizenöt-húsz éve, az egész az ő koncepciója volt. Ezt a helyet is ő nyitotta. Szerinte a névnek van valami teljesen specifikusan amerikai jelentése is, de nekem csak a Mester és Margaritát hozza be. (Mihail Bulgakov regényében fontos szerepet játszik a magyar fordításban TÖMEGÍR névre keresztelt írószövetség – UL.)
Bölcsész végzettséggel hogy kerültél a pult mögé?
Orosz, lengyel és kommunikáció szakot végeztem, egy ideig Krakkóban tanultam és dolgoztam. David nagyon jó barátom lett, és amikor el akarta indítani az itteni boltot, szüksége volt rám is. A hely egy közös lengyel barátunké, akinek Krakkóban kiadója van. Lengyel nyelvű könyvesboltot üzemeltetett itt 2007-ig, Austeria volt a neve. Két év után rájöttek, hogy pénzügyileg nem éri meg, és akkor ez a barátunk megkérdezte Davidet, nem akarja-e kibérelni. Ő rábólintott, és végül meg is nyitotta, de kellett neki egy jó tolmács. Vicces, hogy egymással azóta is lengyelül beszélünk, nem angolul. Egy évig csinálta, de rájött, hogy Krakkóból nagyon nem tudja üzemeltetni, és megkérdezte tőlem, hogy átvenném-e a boltot.
Túl sok tapasztalatod nem lehetett ezen a téren…
Könyvesbolt-kávézóval semmi, de semmi tapasztalatom nem volt, inkább talán a szemlélet döntött, hogy hasonló elképzeléseink voltak. David attól félt, hogy valaki más jó kis plüssbútoros helyet csinálna belőle, én meg sajnáltam volna, ha bezár, és úgy döntöttem, megpróbálom. Aztán lassan beletanultam, rájöttem, mit hogyan lehet, hogyan kell csinálni. Azért ez mégis csak egy üzlet. Az orosz és a lengyel irodalmat – nagyképűen – eredetiben olvasom, ahogyan kell, viszont boltosként foglalkozni a könyvekkel – az egész más, nem arról szól, hogy sokat olvasol.
A kávéhoz mennyi közöd volt, mielőtt belevágtál ebbe a kalandba?
Kábé itt kezdtem el kávézni. Alapvetően nem iszom kávét, mert ideges és feszült leszek tőle, ha nem vagyok kipihent. Az első kávénk a Double Shot nevű prágai pörkölőtől jött, és amikor azt kóstoltuk, kinyílt a világ. Azt mondtam: jézusom, ez ilyen? Ennek van íze? Ez ilyen izgalmas téma?
És olyankor az ember mindenre rájön…
Igen, mindenre. Korábban csak a bornál éreztem, hogy valami így hirtelen kinyílik. Hogy végtelenül izgalmas. Mostanra eljutottam odáig, hogy fehérborból például csak olaszrizlinget iszom. Tesztelem, mert kíváncsi vagyok, ki mit gondol a rizlingről. És rájövök, hogy ez a végtelenül egyszerű bor – amit régen csak fröccsnek ittak – igazából milyen változatos. Szóval elkezdtünk a kávéval foglalkozni, és lett egy vízióm. Azt hiszem, akkor lehetünk igazi „specialty kávézó”, ha valamelyik kollégának igazán a kávé lesz az ambíciója, és az el is hajtja egy baristabajnokságra. Technikailag minden adott hozzá. Nagyon jó a kávégépünk, nagyon jó a vízszűrő berendezésünk, megvan a komoly standard.
Most milyen kávéból főztök?
A Lumentől vásárolunk, mert jó helyi pörkölő. Szeretjük a kávéjukat, de lehet, hogy váltunk majd – az mindig izgalmas egy kávézónál, ha változtat.
A süteményeitek például folyton cserélődnek.
Megvan, hogy melyik napra mit teszünk ki, legyen folyton friss. De állandó a „repertoár”. Van egy narancsos-mákos süti, ami lágy tésztájú, tea mellé tökéletes. Vannak kekszeink – kókuszos, csokis meg áfonyás-kókuszos gluténmentes –, van diós és mandulás brownie, ami szintén gluténmentes. Aztán van egy rafinált édességünk: csokiban megforgatott pirított dió belesütve a kekszbe, a tetején meg karamell. Itt a citromos sajttorta, a meggyes sajttorta, a répatorta, a zserbó. Sósnak például bagel meg quiche. Most váltás előtt állunk, mert egy ideje ugyanazok a sütik kerülnek a pultra. Tök jó mind, az emberek szeretik, de néha mégis úgy érzem: „na jó, legyen most egy kicsit más”.
Honnan szerzitek be a sütit?
Hetente háromszor egy cukrászműhelyben sütünk, a nagy része ott készül. Valamint szállít nekünk tortákat a Porcukor cukiműhely, ami már bezárt. A gluténmentes süteményeket én találom ki. Nekem is van ilyen allergiám, és azt gondoltam, fontos, hogy legyen olyan sütemény, amit a gluténérzékenyek nem a máshol szokásos őrült áron kapnak meg. Minden sütinkről pontosan tudjuk, mi van benne – hogy vajjal készül, barna cukorral, hogy a répatortán rendes mascarpone van, meg ilyenek… Lehet valami végtelenül egyszerű, ha jó az alapanyag. Sokszor nem kell túlcizellálni a dolgokat a főzésnél sem: a jó alapanyag visz mindent.
És hol találjátok meg a jó alapanyagot?
A mézet például mindig Szilasi Józseftől szerzem be. Tizenöt kilónként hozza. Jó érzés, hogy tőle rendelhetem. A vajat a Boci sajtboltból vesszük a piacon. A tejjel vagy másfél-két évig kínlódtunk. Biztos lehet jó a bolti is, de rettentő érzés volt literenként kidobni azt a rengeteg papírt és műanyagot. Én ettől szenvedtem. És kerestem, hol lehetne olyantól venni, aki megtermeli. Akinek vannak tehenei, és beletölti a tejet tiszta üvegbe vagy valami nagyobb kannákba. Régebben nem nagyon találtam olyan farmert, aki erre specializálódott. Közben mondtam, hogy a fenébe’ lehet ez, annyi kávézó van, biztos megérné ráállni. Hál’ istennek beindult a dolog, most már egyre többen csinálják. Nekünk most a szentgáli Varga Sándor szállít.
A könyvesbolt tartja el a kávézót, vagy fordítva?
Egyensúlyban van. Azért jó egy ilyen kis könyvesbolt, mert tényleg személyes kapcsolat alakul ki az emberekkel. Nem olyan „személyes-személyes”, de egy idő után mindenki ismeri a másikat, ha nem is névről, de arcról. Aki sokadszor jön, már nyugodtan lép be, nincs az a kellemetlen „benyitottam egy új helyre, úristen, mi lesz” érzése, ami néha ránk szokott törni. Emlékszem, engem is elkapott párszor, és mindig nagyon utáltam. Tehát egyrészt igazán jó, ha kialakul ez a viszony, másrészt viszont előfordul, hogy már nincs elég kapacitásunk. Ha túl sokan jönnek, akkor elindul az a pörgés, amitől pont a személyesség vész el tökéletesen. Ilyenkor valahogyan az emberek elkezdenek nem járni, mire megint lecsökken a tömeg. Van ebben egy folyamatos hullámzás, és valószínűleg így is van rendjén.
A munkatársak láthatóan nagyon „massolitosok”. Hogy alakul ki a csapat?
Mindenki itt akar dolgozni. Ádám például, aki filozófia szakon végez, egyszer fölhívott, hogy most rúgták ki egy nagy élelmiszerboltból (nem akarom reklámozni), ahol rémesen érezte magát, és végiggondolta, hol szeretne dolgozni. Nem ismertem, de mondtam neki, hogy jöjjön. Nálunk tulajdonképpen minden úgy alakul, hogy megvan, mit gondolok én, és mit gondolnak a kollégáim. Mindenki azt kezd, amit akar – valahogy úgyis mindenki azt csinálja, ami tökéletesen jó, és hozzátesz valamit az egészhez.
Így jött a mozi ötlete is?
Ray minden délelőtt itt kávézik, egyfolytában a filmekről beszél, és egyszer mondta, hogy csinálna egy filmklubot, én meg tök véletlenül szereztem egy projektort, így aztán meglett a filmklub. Csak mert volt egy ilyen igény. Itt csináljuk a galériarészen, ebben a csöpp kiállítótérben. A falra vetítünk, kábé tizenöt ember fér el. És Ray jókat választ.
Valahogy akik ide jönnek, és valamit akarnak csinálni, ösztönösen is ugyanazokat a szempontokat tartják fontosnak. Valójában ezek így organikusan alakulnak. A múltkor volt egy stábülésünk, és a kollégám, Marci azt mondta, hogy szerinte tök jó lenne, ha a kinti növényekből is főznénk teát. Egy csomó fűszernövény simán leforrázva is nagyon finom (meg egészséges). Szerintem idén bevezetjük ezt is. Kiírjuk, hogy kimehetsz, választhatsz, mi leszedjük és leforrázzuk neked. Most még egy dolgot nem döntöttünk el. Marci azt mondja, legyen úgy, hogy az ember kiválasztja, maga vágja le, behozza, mi csak leforrázzuk. De szerintem az talán túl sok.
Fotó:
Upor László
Massolit facebook
