Vissza
Keresem az eleganciát
2016.06.16. | Szabó Edit
Beszélgetés Berecz Stéphanie-val
„Tisztességes munkát végezni csak elmélyülten lehet. A szőlőben, a pincében figyelni, érzékelni kell. Ez nem matematika. A szőlő, a bor a természet része…”
Tarcal, Tokaj-Hegyalja egyik legkedvesebb települése mindeddig csendesen húzódott meg a dinamikusan fejlődő híresebb falvak, Mád, Tállya, Erdőbénye árnyékában. Pedig a település története nem kevésbé izgalmas, épített öröksége nem kevésbé sokszínű, csak mindeddig senkinek sem jutott eszébe, hogy erre felhívja a figyelmet. A nemrégiben megalakult Tarcal Kulturális Egyesület tagjai azonban szentül elhatározták, hogy mindent megtesznek a település népszerűsítése, a tarcali bor hírnevének öregbítése érdekében. Első rendezvényük, az április-május fordulóján nagy sikerrel megrendezett Bűbájos Hétvége sok látogatót vonzott, a nyár folyamán pedig esti koncertekkel, dűlőtúrákkal, nyitott pincékkel és jó borokkal várják a turistákat. Tarcal felkészült a vendégek fogadására, színvonalas szálláshely akad bőven, és a település számos turisztikai értékkel bír. Kevesen tudják, hogy itt van Tokaj-Hegyalja legidősebb, 900 éves pincéje, a borvidék legrégebbi szőlőhegye, a nemrég felújított Terézia-kápolna, és itt van Európa legnagyobb Áldó Krisztus-szobra is. A 8 és fél méteres alkotáshoz kiépített gyalogút vezet, és a szobor talapzatától valóban páratlan a kilátás.„Tisztességes munkát végezni csak elmélyülten lehet. A szőlőben, a pincében figyelni, érzékelni kell. Ez nem matematika. A szőlő, a bor a természet része…”
A Tarcal Kulturális Egyesület munkáját több, a településen élő borász is segíti. A Kikelet Pince tulajdonosa, a francia származású Berecz Stéphanie az egyesület egyik legaktívabb tagja. A borászt ezúttal arra kértük, mesélje el, hogyan került Tokaj-Hegyaljára.
A tarcali templom tőszomszédságában álló ház kerítésén vidám tábla hirdeti: Kikelet Pince. Hátul, a Krisztus-szobor felé vezető út mellett nemrég csodálatos fekvésű terasz nyílt, ideális borozóhely, vendégmarasztaló is: ha az ember nem vigyáz, akár egész napra is könnyen itt felejti magát. Berecz Stéphanie és férje, Zsolt tizenhárom éve töltötte meg az első hordót az öreg ház pincéjében. Az elegáns, törékeny szépségű borok lassan, de biztosan hódították meg az értő fogyasztókat, és ma már a szakma sem fukarkodik az elismerésekkel. A Kikelet Pince, s vele a francia–magyar házaspár a borvidék izgalmas színfoltjává vált.
Hogyan kerültél éppen Tarcalra?
A Loire völgyében születtem, és Bordeaux-ban tanultam borászatot. Szakmai gyakorlatra érkeztem a Disznókő Pincészetbe, aztán megismertem Zsoltit, és itt ragadtam Tarcalon.
Azonnal neki is láttatok a közös birtok építésének?
Azért nem egészen… Kezdetben egymással voltunk elfoglalva, jött a fészekrakás időszaka, aztán megszületett a fiunk, Matyi. Szőlőterületet csak befektetési céllal vásároltunk, minden évben eladtuk a termést, és én egyre jobban sajnáltam, hogy nem kóstolhatjuk meg a borát. Mondtam Zsoltinak,
hogy milyen butaság: ő ügyes szőlész, én borász vagyok, itt van ez a jó kis pince anyósom háza alatt, hát legyen már egy kis borunk. Gondoltuk, ha nem jó, legfeljebb eladjuk a szőlőt, és tovább nem lesz vele gond. 2002-ben indultunk.
De a bor jó lett…
Igen. Amikor 2003-ban megkóstoltuk, úgy éreztük, hogy egy új borstílus született, új történet kezdődik az ősi pincében. Ezért is kapta a Kikelet nevet.
A jelenleg négy és fél hektáros ültetvény a Kassai-, a Lónyai-, a Váti-, a Farkas- és a Lestár-dűlőben van. Ezek vulkanikus alapon lévő löszös területek. Ez adja a borok különlegességét?
A löszt sokáig nem becsülték, mert úgy gondolták, hogy ez egy viszonylag egyszerű szerkezetű, laza talaj, itt nehezen aszúsodik a szőlő. Így igaz, nálunk ritkább az aszúszem, viszont ami van, az nagyon finom. És kiderült, hogy a lösz fantasztikusan változatos, igen gazdag ásványianyag-tartalmú kőzet, csodaszép árnyalatai vannak, és helyenként feltűnően magas a mésztartalma. Az itt termett szőlő finom, citrusos karakterű, elegáns savszerkezetű, jól érlelhető bort ad. A talaj azonban nem minden – ahhoz, hogy jó bor készülhessen, jó borászati döntésekre is szükség van.
Ahogyan beszélsz, érezhető, hogy nagyon komolyan kötődsz érzelmileg a boraidhoz. Úgy beszélsz róluk, mintha emberekről mesélnél.
Mert szerintem a bor nem csupán élő anyag, hanem több annál. Élőlény. Folyamatosan üzen nekünk, mutatja magát, és a borász feladata, hogy megértse.
Egy borkóstolón azt mondtad, hogy jó bort csak érzékeny ember tud készíteni.
Tisztességes munkát végezni csak elmélyülten lehet. A szőlőben, a pincében figyelni, érzékelni kell. Ez nem matematika. A szőlő, a bor a természet része. Sokkal több van bennük, mint amit pár paraméter mutat, a működésük sokkal összetettebb, ezt csak érzékkel, érzékenyen közelítheti az ember.
Nemrég hatalmas fejlesztés volt a birtokon. Épült egy új kóstolóhely és ez a barátságos terasz. Elégedett vagy?
Kicsit talán őrült módon vágtunk bele, minden egyszerre indult, tovább is tartott, mint terveztük, de most, hogy készen van, már nem bánom, hogy így döntöttünk. Fontos, hogy ez a kis családi vállalkozás hosszú távon is stabil lábakon álljon. Kész a kóstolóterem, kicsit korszerűbb lett a pince, és jó látni, hogy a teraszon egyre többen borozgatnak. Tíz évet adtam magunknak, hogy minden a helyére kerüljön, de így sem megy áldozatok nélkül. Zsolti imádja a motorokat. Az első présünket az ő csodaszép motorjának az árából vettük… Most egy régi, oldalkocsis Pannóniája van. Bájos öreg darab, és még működik. Szépet, maradandót építünk, de ez sajnos sokszor lemondással jár. Mi ezt az életformát választottuk magunknak.
Miért? Van erre válasz?
A családom mintáját követem. Nálunk mindenki nagyon sokat dolgozik, a testvéreim többsége sikeres vállalkozó. Talán a nagyapánktól örököltük ezt a hajlamot. Zsolti hihetetlenül tehetséges, érzékeny ember, rajong a természetért, így találtunk egymásra. Ideális partnernek bizonyult a birtoképítésben. Ma már nemcsak a szőlőt, a bort is érti, látszik, ahogyan dolgozik a pincében.
Az utóbbi években szinte minden fontos díjat megkaptál, amit csak borász magáénak mondhat. Voltál a borvidéken belül az év borásza, 2014-ben elnyerted a Borászok Borásza kitüntető címet, és a boraid is sorra aranyéremmel térnek haza a nemzetközi versenyekről. Kezd megtérülni a befektetett munka?
Bár szerény körülmények között borászkodunk, igényesen dolgozunk. A technika segíthet a borkészítésben, de az nem elég. Mindent megteszünk a minőségért, és ez érzékelhető a borunkban, valószínűleg ezt veszik észre mások is. Külföldiként nem könnyű gyökeret verni Hegyalján; az, hogy itt megkaptam az év borásza címet, bizonyítja, hogy elfogadtak, és ennek nagyon örültem. Az, hogy nemcsak a borvidéken belül, hanem országos szinten is elismerik a munkánkat, abszolút megdöbbentő a számomra. Valószínűleg nem kell azon gondolkodni, hogy miért, hanem egyszerűen örömmel el kell fogadni, és aztán ugyanúgy dolgozni tovább.
Eszedbe jut még, hogy francia vagy?
Igen, amikor házasítom a borokat és keresem az eleganciát. Valószínűleg máshogy találom meg az egyensúlyt, mint a többi tokaji borász. És talán van bennem egy természetes lazaság, ami jót tesz a hétköznapokban.
A beszélgetés első változata a Top 100 Bor 2013-as lapszámában jelent meg.
.jpg)
