Vissza
Megfogni a pillanatot
2017.06.24. | Szabó Edit
Szakács, fotós és könyvkereskedő egy személyben. Fekete Antonio webkereskedése közel nyolcszáz különleges könyvet és kiadványt kínál, amelyeknek legalább a fele június 30-tól kézbe is vehető egy parányi mintaboltban…
Kolozsváron születtél, sokszor mesélted, milyen eszményi gyerekkorod volt. Aztán hirtelen minden megváltozott: alig múltál tízéves, amikor a szüleid úgy döntöttek, hogy Magyarországra költözik a család. Mi hiányzott a régi életedből legjobban?
A közös kirándulások. Horgászcsalád voltunk, nyáron fogtuk a sátrat, elmentünk valahová, és két-három hétig nomád életet éltünk. Reggel horgásztunk, napközben gombásztunk, bóklásztunk az erdőben. A frissen szedett rókagomba, az erdei szamóca illata most is itt van az orromban.
Az átköltözés után egyenesen Budapestre jöttetek?
Szentmártonkátán telepedtünk le. Meg kellett tanulnunk a vidéki élet csínját-bínját, az állattartást, a kertészkedést. Kaptam egy nyuszit, és annyira megszerettem, hogy másfél év múlva, amikor beköltöztünk Budapestre, már nyolcvan nyulam volt az ólban. Megenni egyiket sem volt szabad, ha eladtam néhányat, az árukból takarmányt vettem a többieknek.
Budapesten fejezted be az általános iskolát, és szakácstanuló lettél. Hogyan emlékszel erre az időszakra?
Egy ma már nem létező szálloda konyháján kezdtem dolgozni, Szántó József keze alatt. A végzősök minden évben versenyen adtak számot a tudásukról, és a mester kitalálta, hogy versenyezzenek a másodikosok is. Úgy felkészültem, hogy harmadik lettem. Akkor csapott meg a versenyzés szele. Később a Novotel Szálloda konyhájára kerültem, és tíz éven keresztül szinte folyamatosan versenyeztem egyénileg, csapatban, a nemzeti válogatott tagjaként. Megtanultam bánni az alapanyagokkal, és elég felkészültnek éreztem magam ahhoz, hogy külföldön próbáljak szerencsét.
Hová mentél?
Írországba. Kilkenny közelében, egy Thomastown nevű településen működik egy csodaszép golfhotel. A szálloda egy óriási birtok része, golfpályával, halastavakkal, erdővel, saját kerttel. Egy ötcsillagos hotel 25 fős fine dining éttermének konyhájára csöppentem be 2005-ben.
Láttál már olyat korábban?
Soha életemben. Megérkeztem, és kérdeztem, mi a feladat. Mondták, hogy csináljak amuse bouche-t. Csak néztem. Mi az? Innen kellett nyerni.
Megszeretted?
Nagyon. Jól éreztem ott magam, szerettem a munkát is, de a honvágy nagy úr, az hozott haza. Itthon eltöltöttem egy kis időt a Zila kávéház konyháján, aztán megint útilaput kötöttem a talpamra: magyar esteket rendeztünk Svájcban. Bejártam szinte az egész országot, de egy helyen soha nem maradtam három hétnél hosszabb ideig. Elmondhatatlanul sokat tanultam, és köztük valami nagyon fontosat: minden emberhez van egy kulcs, és ha azt megtalálod, beenged az ajtaján. Gyakran megesett, hogy aki az első időszakban kiabált velem, néhány hét múlva már a barátom volt.
A hazatérésed után előbb a Lou Lou, majd az Aranyszarvas, végül a Salon Étterem csapatát erősítetted, és a Salonban töltött időszakod alatt jelentek meg az első ételfotóid is. Ez véletlen?
Egyáltalán nem. Úgy másfél éve lehettem ott, amikor eldöntöttem, hogy fotózni fogok. Mindig azon gondolkodtam, hogyan lehetne megfogni a pillanatot. Valamit megteremteni, ami nemcsak egy étel, nemcsak egy íz, hanem maradandó. Ha majd nem leszek, a képeim megőrzik az emlékemet.
Tanultad valahol a fotózást?
Eleinte nem. Tudod, ha szakácsként akarsz ételfotókat készíteni, egészen mást látsz a témában, mint azok, akik nem tudnak főzni. Hiába mentem volna workshopokra. Megkérdeztem néhány ismert fotóst, hogy milyen objektívet, milyen lámpát vegyek, aztán nekiálltam gyakorolni. Három év után eljutottam arra a szintre, hogy jelentkezzek egy fotográfus iskolába, és megszerezzem a hivatalos képesítést. Közel két évig tanultam, két hónapja végeztem, és ma már hivatalosan is fotográfus vagyok.
És most itt ülünk egy hamarosan nyitó parányi könyvesboltban, aminek a falait a saját fotóid díszítik. De mi ez a hely?
Ez az én kis mintaboltom. A főzés és a fotózás mellett a harmadik szenvedélyem helyszíne. Tizenhárom éve a kezembe került egy Nobu szakácskönyv, és megváltozott az életem: megszállott szakácskönyvgyűjtő lettem. A világ minden részéről bőröndnyi könyvvel tértem haza, hihetetlen összegeket költöttem el ezekre a kiadványokra. Egy idő után rájöttem, hogy ha nagyobb tételben rendelek meg egy könyvet, akkor kaphatok rá kedvezményt. Felvettem a kapcsolatot a szerzőkkel, a kiadókkal, és megkérdeztem a kollégákat, kellene-e nekik ez vagy az a könyv. Így épült fel a webshopom. Viszont ha csak az interneten látsz egy könyvet, akkor nem tudod biztosan eldönteni, hogy valóban kell-e neked. Ahhoz bele kell lapozni, érezni a súlyát, az illatát. Ezért volt szükség erre a kis boltra. Körülbelül hatvan kiadóval és szerzővel tartom a kapcsolatot, több mint 800 címet forgalmazok, és itt ennek legalább a felét kézbe lehet venni.
Ma már nem divat a könyv. Miért hiszel mégis benne?
Mert egy nyomtatott könyvet mindig jó kézbe venni, és ezt az élményt a legtöbb ember szívesen éli át. Nagyon meg szoktam lepődni, amikor valaki azt mondja a szakmából, hogy „én nem veszek szakácskönyvet, mert nem másolok”. Ez tévedés. A szakácskönyvben lévő recepteket nem másolni kell, hanem ötleteket meríteni belőle. Szerencsére sokan gondolkodnak hozzám hasonló módon, a hazai csúcséttermek szakácsainak többsége régi vásárló nálam.
Van másik ehhez hasonló könyvesbolt Budapesten?
Az országban sincs. Itt van könyv a pékeknek, a szakácsoknak, a cukrászoknak, a baristáknak, kezdő, haladó vagy akár mester szinten, angol, német, spanyol és francia nyelven. De találsz tematikus kiadványokat az alapanyagokról, tankönyveket és folyóiratokat is.
Vannak köztük ritkaságok?
Vannak, bár a ritkaságok általában pillanatok alatt elfogynak, pedig akár 60-70 ezer forintba is belekerülhetnek. Aki követi a piacot, pontosan tudja, hogy mekkora érték került a kezébe. Az igazán drága könyveket egyébként nem tartom készleten: ha valaki szeretne vásárolni, megrendelem, és másfél hét múlva már kézbe is veheti. Sergio Herman könyvei például sorszámozott példányok, csak előrendeléssel szerezhetőek be. De rengeteg dedikált kiadványom van, ami szintén különlegessé és egyedivé teszi a könyvet, amit leveszel a polcról.
Lesz a boltban alkalmazott?
Biztosan nem, és nemcsak azért, mert nem tudnám kigazdálkodni. A vásárlók többsége segítséget kér, és ez egy speciális terület. Itt tényleg csak akkor tudsz segíteni, ha minden könyvet, minden folyóiratot ismersz.
Akkor most hogyan tovább? Mi lesz a főzéssel és a fotózással?
Főzni most egy darabig nem fogok, másra kell az idő. Hetente két napot töltök majd a mintaboltban, a többi időmet pedig a fotózás tölti ki. Sok tervem van, ami hajt, és ez nagyon jó, de eljött az ideje, hogy több időt szánjak a családomra, és hogy néha befelé is figyeljek.
Megjegyzés: a mintabolt 2020 júliusában egy kicsit tágasabb helyre költözött. Aki keresi, megtalálja Budapest 9. kerületében, a Tompa és a Liliom utca sarkán, a régi üzlettől pár lépésre.
Fotó:
Designfood