Mese a nagymama szőlőjéről

2016.07.02. | Szabó Edit

Beszélgetés Váli Péterrel

Valahogy úgy jártunk Váli Péter pincéjében, mint Kányádi Sándor versében az elveszett török követ. És ez bizony mással is megeshet, ha arra a birtokra téved. A bor jó, a pince hűs, a házigazda pedig remek ember – a szó legnemesebb értelmében...

A legkisebb balatoni település, Badacsonyörs határában, lusta dombok és öreg fák között, egy mediterrán hangulatú udvarból nyíló hűvös pincében készíti borait az egyik legelhivatottabb badacsonyi borász, Váli Péter.

I.
Az L-alakban megépített ház napsütötte udvart ölel. Szürke és Barát, a Váli család két cicája a felforrósodott köveken sziesztázik. Alig mozdulnak érkezésünkre, látszik, hogy hozzászoktak a vendégekhez. A házigazda, Váli Péter a kerti padnál kínál hellyel bennünket, és mire letelepszünk, már meg is érkezik Egeresi Imre, a vincellér. A kezében párás borosüveg, a hóna alatt szódavíz, az a régi, vastag üveges, aminek olyan kedvesen megbízhatatlan a csapja. Imre azonban láthatóan jól bánik vele. Elkészül a fröccs, és a pohár falán láthatóvá válik a felirat: Badacsony – a folyékony szerelem. Megérkeztünk.

Itt nőttél fel?

Nem, én pesti gyerek voltam. Itt, a ház fölötti részen a nagymamámnak volt egy kis szőlője. Imádta ezt a helyet. Nem csoda, tényleg gyönyörű. Egy régi római mondás szerint az ember ott érzi jól magát, ahol a szőlő is jól van, és ott érdemes élni, ahol a szőlő is megél. Nem lehet véletlen, hogy a római birodalom határai jószerével egybeestek a szőlőterületek határaival. A nagymama mindig azt szerette volna, ha az a kis szőlő a miénk marad. Épp kezdtem igazán felnőtté válni, amikor 1999-ben, 28 éves koromban rám szakadt az örökség. Soha nem felejtem el azt az áprilisi napot, amikor először eljöttem ide. Azonnal tudtam, hogy a nagyinak igaza volt.

Korábban meg sem fordult a fejedben, hogy szőlővel, borral foglalkozz?

De igen, valahogy mindig motoszkált bennem. A szakközépiskolában volt egy kedves tanárom, Keller tanár úr, ő fertőzött meg a borok szeretetével. Már nagyon fiatalon biztos voltam benne, hogy egyszer lesz egy pincém.

A végzettséged szerint mi a foglalkozásod?

Vendéglátós vagyok, és nagyon szeretem ezt a munkát. A főiskola után egy páran összeálltunk, és megalakítottuk az Eventrend nevű vendéglátóipari csoportot, ami gyorsan sikeressé vált. Ma is a cég egyik tulajdonosa vagyok, sőt tagja maradtam az igazgatótanácsnak is, de operatív munkát már nem végzek, minden időmet a Váli Pincészetnek szentelem. Ami haszon a cégből jön, az mind belemegy a borászatba, de legalább nem kellett támogatást kérni soha.

Néhány éve azt olvastam egy interjúban, hogy öthektáros birtokot szeretnél. Most 7,5 hektárod van…

De ennél már tényleg nem lesz nagyobb. Ez így még éppen belátható, és nekünk elég. Jelenleg öt hektáron terem szőlő, a többi betelepítésre vár. Van területünk a Tóti-hegyen, Badacsonyban, és hosszú alkudozás után végül a szomszéd telket is sikerült megvenni. Ott most épül néhány új apartman meg egy 30 fős kóstolóhelyiség, mert a fenti vendégház már nem elég, és a kis kóstolószobát is kinőttük.

Olyan sok a vendég?

Szerencsére nagy az érdeklődés, pedig szinte csak szájhagyomány útján terjed, hogy itt lehet kóstolni is, aludni is. Aki egyszer járt nálunk, az minden évben visszatér, és egyre nagyobb társasággal. Szükség volt a bővítésre.

Milyen az a vendégház?

Itt van egy kőhajításnyira, akkor is könnyű elmenni odáig, ha két fröccsnél többet ivott az ember. Korhűen felújított, de minden igényt kielégít, kényelmes, szerethető. Az a muskátlis ablakos, tornácos fajta, ahol a nyári estéken a legjobb üldögélni. Felette, a terület geológiai magaslati pontján építettünk egy kilátót. 200 méter magasan van, belátni onnan az egész környéket. A talaj erősen ásványos körülötte, így arra gondoltam, hogy telepítek majd oda egy kis kékfrankost.

II.

Az asztal megterítve, rajta minden földi jó, a zöldségek a ház körül teremnek, a kolbász, a disznósajt, a szalonna és a májas saját készítésű. Egy-egy kóstoló után Váliék egyszerűen tálalható, de minőségi alapanyagokból készülő ételeket kínálnak a vendégeknek. Még a kenyeret is ők maguk sütik, a kemence ott áll a kert sarkában, időnként kerül bele bárány- vagy kecskehús is, mikor minek van szezonja. Péter imád főzni, és ha csak teheti, ki is veszi a részét a munkából. Ő tanította meg a munkatársaknak is a legfontosabb szakmai fogásokat.

A kapu felől gyerekzsivaj hallatszik, megérkezett Péter felesége, Bogi a gyerekekkel. Jönnek is már, legelöl Luca, komoly, 11 éves nagylány, Peti 9 múlt, Marci és Vince a két kicsi, mind rohan, ugrik a papa nyakába. A poharunkba 2015-ös budai zöldet tölt a házigazda. Ritka bor, kevesen készítik, pedig az őszibarackos, zöldalmás, citrusos ízvilág igen szerethető. Sokáig nem tartották nagy becsben, csak azért telepítették, mert a kéknyelűnek porzó kellett. Kellő odafigyeléssel azonban kellemes, üde, jó savú nyári bort ad, ami tisztán is, fröccsnek is kitűnő.

Milyen szőlők teremnek a meglévő ültetvényeken?

Főként badacsonyi fajtákkal dolgozunk, a budai zöld meg a kéknyelű mellett van olaszrizling, szürkebarát és egy kis ottonel muskotály. A kék szőlős vonalat mindeddig csak a pinot noir képviselte, most lesz majd a kékfrankos, már alig várom, hogy telepíthessem.

Mikor kóstoltad az első saját borodat?

1999-ben volt az első szüretünk, de eleinte csak tanultam, nem is mutattam meg senkinek az eredményt. A 2007-es szüret termését kóstoltattam először. Meghívtam a barátaimat, körbeültük az asztalt, de épp jött valaki vásárolni. Neki is töltöttem egy pohárral. Megkérdezte, mióta borászkodom. Én rávágtam, hogy nyolc éve, mire a srácok közölték, hogy csak öt, mert az első három évjárat ihatatlan volt. Erre szoktam azt mondani, hogy minek az embernek ellenség, ha vannak barátai is?

Mennyi bort palackozol évente?

Kicsiben kezdtük, 1500 palackkal. Amikor 2006-ban megjöttek az első sikerek, négyezer palack borunk volt, és pillanatok alatt elfogyott. Akkor dőlt el, hogy a későbbiekben ez lesz az életünk, de a mai napig nem tudom igazán munkának tekinteni. Sokkal inkább hobbi. Persze gazdálkodni észszerűen kell, de a szeretet megmaradt. A gyors haszonszerzés vágya nem mérgezi ezt a kis birtokot, fontosabb a fenntartható fejlődés, az együttélés a környezettel, és az is, hogy mindebben az egész család megtalálja a maga örömét. Azért annak örülök, hogy a 2015-ös évjáratból 30 ezer palackot töltöttünk le, és már mindnek megvan a helye.

III.

Színt váltunk, Péter könnyed pinot noir rozét tölt a poharunkba. A halvány lazacszínű bor meggyes gyümölcsösségét enyhe fahéjas fűszeresség kíséri. Kellemesen hűs, jó társ a birtoktúrához. Felkerekedünk, hogy megnézzük az építkezést. Az új apartmanok és a kóstolóterem mellett helyet kap majd egy kis vinotéka is. Minden Péter tervei alapján készül, a kivitelező különben művészember, de örömét leli az efféle munkákban. Utunkat különös táblák jelzik. A bejáratnál a Váliszentpéter felirat fogadja az érkezőt, az udvaron a Homály körönd felirat díszeleg, odább, a szőlősorok között a Cicukám sugárutat jelzi egy tábla.

Honnan vannak ezek a táblák?

Nem vettek fel azonnal a főiskolára, és egy évet dolgoztam hotelportásként. Akkor lettem egy nagyon szoros, összetartó baráti társaság tagja. A srácok néhány jó ötletért sose mennek a szomszédba, ezeket az utcanévtáblákat egyik születésnapomra tőlük kaptam ajándékba, ki is helyezték mindegyiket, de kikötötték, hogy nem lehet levenni. A Cicukám sugárút a feleségemről van elnevezve, Bogit hívom így. A Csécsei kilátó egy régi barátunk emlékét őrzi, aki már nincs köztünk. Ha együtt vagyunk, mindig iszunk ott egyet az emlékére. A Vizelde tér és a Kufirc megye eléggé önmagáért beszél, de a Gyalázatos dűlőnek és a Petruska szorosnak is megvan a maga története.

Mesélsz és mosolyogsz. Úgy látom, szeretsz itt lenni.

Nagyon. Ezt a házat télen is könnyű megközelíteni, aszfaltozott út van végig. Én négy napot minden héten itt töltök, és a család is jön, amikor csak lehet. Mi Bogival úgy egyeztünk meg, hogy ha kirepülnek a gyerekek, ideköltözünk. Gyere, igyunk egy jó badacsonyi aszút a végére.

Micsodát?

Jó, tudom, ez nem Tokaj, de néhány kivételes évben itt is megtámadja a szőlőt a botritisz. Ez a bor is aszúsodott szőlőszemek áztatásával készült, közel 100 g/l a cukortartalma. Tartályban erjedt, aztán fél évig 500 literes ászokhordóban érett, és 1-2 évig még palackban marad, mielőtt elengedjük. Ez majd a jövő nyáron lesz, vagy még később, de addig is örömmel kóstoljuk, ha méltó partnerünk akad.

Telt, érett, gyümölcsös, édes bor, utóízében az olaszrizling eleganciát adó kesernyéjével. Tökéletes befejezése egy élménydús napnak. Bár igaz, ami igaz, mi itt még nem fejeztük be. Valahogy úgy jártunk Váli Péter pincéjében, mint Kányádi Sándor versében az elveszett török követ. És ez bizony mással is megeshet, ha arra a birtokra téved. A bor jó, a pince hűs, a házigazda pedig remek ember – a szó legnemesebb értelmében.

Fotó:

Szabó Edit -

Mese a nagymama szőlőjéről

Fotó:

Kapcsolódó hírek

címkék