Vissza
Nem sürget semmi
2016.08.02. | Szabó Edit
Beszélgetés Kovács Nimróddal
„Szeretem, ha jut idő az élet élvezetére, örömömet lelem a művészetekben, szeretek együtt lenni a barátaimmal, vagy csak családi körben kinyitni egy palack bort esténként...”
„Szeretem, ha jut idő az élet élvezetére, örömömet lelem a művészetekben, szeretek együtt lenni a barátaimmal, vagy csak családi körben kinyitni egy palack bort esténként...”
A Kovács Nimród Winery tulajdonosa rajong a régi könyvekért. Budai villájának könyvtárszobájában akad néhány ritka példány – múzeumokban az ilyen kincseket üveg alatt őrzik. Jólesik a több száz éves vászon hűvös érintése. A falakat festmények borítják, a polcokon nagy pillanatok fotói: a házigazda különböző amerikai elnökök társaságában. Láthatóan jól megvoltak együtt. A nappaliban mindenfelé régi porcelánbabák – Kovács Nimród édesanyja mindig azt remélte, hogy ezzel az értékes gyűjteménnyel alapozza majd meg a fia vagyonát. A vagyon máshogyan jött, a babák viszont kedves színfoltjai a kissé arisztokratikus, de rendkívül barátságos környezetnek. Kovács Nimród bort nyit. Kóstolunk, beszélgetünk.
Sokan tudják rólad, hogy hosszú időt töltöttél az Amerikai Egyesült Államokban, azt viszont már kevesebben, hogy hogyan kerültél oda. Elmesélnéd?
Világéletemben vonzottak a kalandok. Édesapám ügyvéd volt, ezért én is jogi pályára készültem, de nem vettek fel az egyetemre. Két évig pincérkedtem Budapesten, miközben mindig azt éreztem, hogy másra vagyok hivatott. Végül 1971-ben érett meg bennem az elhatározás, vettem egy nagy levegőt, és Jugoszláviából átúsztam Olaszországba, így hagytam el az országot. Két évet töltöttem egy olasz menekülttáborban, mielőtt továbbutaztam Amerikába.
Először New Yorkban próbáltál szerencsét, aztán továbbmentél Oklahomába. Miért?
New York izgalmas hely, fantasztikus, élő, lüktető közeg, álmaim városa, de ott egyáltalán nem voltak ismerőseim, és mivel akkor még a nyelvet sem beszéltem, nehéz volt az indulás. Szerencsére Oklahomában befogadott egy magyar család. Kezdetben egy szállodában mosogattam, aztán amikor már egy kicsit jobban megtanultam angolul, szobapincér lettem. A befogadó családomtól nagyon sok segítséget kaptam, a családfő kiváló üzletember volt, tőle tanultam meg azt a szemléletet, ami a későbbi világlátásomat meghatározta. Ő adta a kezembe Norman Vincent Peale könyvét a pozitív gondolkodás hatalmáról, és azóta is ezen elvek szerint élem az életemet.
Két remek egyetemen szerzett diplomával a zsebemben tértem vissza végül New Yorkba. A reklámszakmában helyezkedtem el, és iszonyú keményen dolgoztam, szinte pihenés nélkül. Nagyon jó feladatokat kaptam, de jól működtek az ösztöneim is, és a befektetett munkának hamarosan meglett az eredménye.
Mire költötted az első nagy fizetésedet?
Az üzleti világban először mindenki a külső alapján ítél. Nem elég sikeresnek lenned, annak is kell érezned magad. Ahhoz, hogy a tárgyalópartnered komolyan vegyen, rendelkezned kell egy bizonyos kelléktárral. Ennek a kelléktárnak az első darabját, a Rolex órát vettem meg az első komolyabb keresetemből. Aztán szép lassan meglett az Armani öltöny, a Burberry kabát és a Gucci cipő is. Lehet, hogy innen nézve kicsit furcsán hangzik, de hidd el, a jólöltözöttség és az elegancia rendkívül fontos egy üzleti tárgyalás során, és persze az sem mellékes, hogyan viseli az ember ezeket a ruhadarabokat.
Magyarországon akkor hallottunk rólad először, amikor a kábeltelevíziós piac beindult. Hogyan kerültél ebbe a világba?
New Yorkban hat évet töltöttem, azalatt három kiváló reklámcégnél szereztem tapasztalatokat. Aztán 1982-ben visszaköltöztem Coloradóba, mert hallottam az akkor alakuló kábeltelevíziós üzletről, és úgy éreztem, hogy ezen a területen őrületes lehetőségek vannak. Igazam lett. Ez a munka hozta meg azt a bizonyos „első milliót” és azt az anyagi biztonságot, amire a későbbi borászati vállalkozásomat is alapozhattam. Rengeteget láttam, tapasztaltam, bejártam a világot, és nem tagadtam meg magamtól az asztali örömöket, a jó borokat sem.
Miért költöztél haza?
Soha nem hittem volna, hogy ilyen területen valaha előny lesz, hogy magyar az anyanyelvem, de így alakult. Egy nagy nemzetközi kábeltelevíziós társaság megbízott a magyarországi ügyeinek intézésével. Akkor még nem költöztem teljesen haza, egy darabig megosztottam az életemet a két ország között, de valahányszor hazajöttem, mindig örömmel fedeztem fel a magyar borászat újabb és újabb rétegeit, és egyre biztosabb lettem abban, hogy borokkal szeretnék foglalkozni. Először a Monarchia Borkereskedést hívtam életre Budapest szívében, ahol amerikai és magyar borokat lehetett kapni, és közben igyekeztem segíteni az általam nagyra értékelt magyar borászatok amerikai piachoz jutását. Később megalakult Egerben a saját pincészetem, és 2009 óta már nem osztom meg a figyelmemet, csak a boroknak élek.
A Kovács Nimród Winery birtokközpontja Egerben, a nagy múltú, Verőszala utcai pincesor egyik régi pincéjében van, te viszont Budapesten élsz. Kik hozzák a döntéseket a távollétedben?
Az ügyeket képzett csapat intézi, de a legfontosabb döntéseknél én is mindig jelen vagyok. Nem azért, mert nem bízom bennük, hanem mert szeretek a pincészet ügyeit illetően naprakész lenni.
Kizárólag a csúcsminőségű borokra koncentráltok?
Szó sincs róla, nem akarunk elitisták lenni. Az alapsorozatunkban a mindennapok bora kerül az asztalra, elérhető áron. A Monopole sorozat palackjait egy kissé drágábban kínáljuk, ennek ellenére igen népszerűek, hiszen közülük több is díjnyertes bor. A szőlőterületünk egyharmada az ország egyik legkülönlegesebb termőhelyén, a Nagy-Eged-hegyen található. Ez a dűlő világszínvonalú borokkal ajándékoz meg minket, ennek megfelelően az áruk is jóval borsosabb, de ez így van rendjén.
A díjak bizonyára nagyon fontosak egy pincészet életében, hiszen a szakemberek által alkotott vélemény megmutatja, hogy hol tartanak a borok, mire taksálják őket az elfogulatlan szakértők. A Kovács Nimród Borászatot az idei év elején elhalmozták elismerésekkel…
Úgy tűnik, most kezd beérni a sokéves munkánk gyümölcse. Egyrészt én kaptam idén a legjobb gasztroborásznak járó elismerést, ami azért fontos, mert ötven élvonalbeli magyar étterem egybehangzó véleményét tükrözi. Éveken keresztül dolgoztam pincérként, tudom, milyen fontos, hogy megfelelő bort tudjunk ajánlani az ételhez, és igazán örülök, hogy a boraink jól működnek éttermi környezetben. A másik elismerés az egyik legrangosabb amerikai borminősítő intézettől, a Tastings.com-tól érkezett. A Beverage Testing Institute tesztjén öt borunk kapott aranyérmet és 90 vagy annál több pontot, ami nagy büszkeséggel tölt el bennünket. A Monopole sorozatból a 2011-es Syrah a maga 93 pontjával a verseny legmagasabb pontszámú európai syrah bora lett.
Szerinted az átlagfogyasztó meg tudja ítélni, hogy milyen minőségű bor van a poharában?
A többség biztosan nem. Nagyon kevesen kóstolnak valóban csalhatatlanul, értő módon, de mindenki választ valamilyen alapon. Sok embernek talán nem a savak, a tanninok fontosak, hanem az az érzelmi kötődés, ami az adott borászathoz fűzi. Ezért mindig arra kell törekednünk, hogy speciális viszonyt alakítsunk ki a vásárlóinkkal. Egyre több borszerető ember keresi a minőséget, a helyi fajtákat, és egy jó pincészetnek ki kell tudnia szolgálni őket.
Érdekel a képzőművészet, ezért elvégeztem egy festménybecsüsi iskolát. Megtanultam, hogy mindig mindenben a kvalitást kell keresni, de úgy vélem, nem én vagyok az egyetlen, aki így gondolkodik. Meggyőződésem, hogy a magyar borok legjobbjai egyediek és különlegesek, mert képesek tökéletesen reprezentálni a termőhelyet. Ez az a hozzáadott érték, amiért a világ borértői komoly összegeket hajlandók áldozni. Ebből is látszik, hogy a felemelkedés záloga csupán a minőségi termelés lehet.
Mit értékelsz a legtöbbre az életben?
A szabadságot. Szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen azzal foglalkozom, amit szeretek, miközben nem vagyok rászorulva, hogy abból éljek meg. A pénz boldogságot nem ad, de kényelmet igen, és azt a szabadságot, hogy bármikor őszintén elmondhatom a véleményemet. Az életben elég sokat kell gazsulálni, és olyanokkal is együtt lenni, akikre nem szívesen szán időt az ember. Nekem szerencsére van annyi pénzem, hogy tökéletesen szabad és független lehessek, és ez nagyon jó érzés. Maga a pénzszerzés sosem lehet cél. Az a cél, hogy hozz létre valami jót, amit az emberek értékelnek, mert akkor hajlandóak érte fizetni. És ha korrekt az árud, gyümölcsöző lesz az üzleted. Komoly vagyont csak az szerezhet, aki keményen dolgozik. Rövid távú simlisségből nem lehet hosszú távú karriert építeni.
Még mindig keményen dolgozol, vagy jut már arra is időd, hogy élvezd az életet?
Egy régi mondás szerint az embernek jó esetben van kilencven jó éve. Ebből az első harminc a vetés ideje, a második harminc az odafigyelésé, az utolsó harmad az aratásé. Én most szüretelek. Közeledem a hetvenedik évemhez, túljutottam azon az életszakaszon, amikor az ember napi tizennégy órát dolgozik. Szeretem, ha jut idő az élet élvezetére, örömömet lelem a művészetekben, szeretek együtt lenni a barátaimmal, vagy csak családi körben kinyitni egy palack bort esténként. Nem sürget semmi. Szeretnék viszont egy szép, rendezett birtokot hagyni magam után a gyerekeimnek és az unokáimnak, nehogy azt mondják, hogy elherdáltam az örökségüket.
Fotó:
Kovács Nimród Winery
