Vissza
Nem zavart se eső, se szél
2016.04.09. | Szabó Edit
Elizabeth Gabay Master of Wine Szekszárdról
„Sötétben érkeztem Szekszárdra, és alig vártam, hogy meglássam a napsütötte dombokat. Reggel eső és szürkeség fogadott. Nem ezt vártam. Aztán találkoztam a szekszárdi borászokkal...”
„Sötétben érkeztem Szekszárdra, és alig vártam, hogy meglássam a napsütötte dombokat. Reggel eső és szürkeség fogadott. Nem ezt vártam. Aztán találkoztam a szekszárdi borászokkal...”
A legutóbbi adatok szerint a világon 323 Master of Wine él, de számunkra minden kétséget kizáróan Elizabeth Gabay az egyik legfontosabb. A borvilág Jedi-lovagjai közé tartozó angol hölgy az utóbbi tíz évben rendszeresen jár Magyarországra: előadásokat tart, kóstol, beszélget, s a megszerzett tapasztalatokkal felvértezve igyekszik jó hírünket kelteni a nemzetközi borvilágban. Elizabeth nemrég a VinCE Budapest rendezvényen tartott workshopot, előtte azonban a helyi borászok meghívására néhány napot Szekszárdon töltött. Élményeiről, tapasztalatairól kérdeztük.
Mióta figyeli a magyar borokat?
1993-ban jártam itt először, akkor Tokajba kaptam meghívást. Később megismertem Egert, Villányt, a Balaton környékét, és tavaly végre eljutottam az Alföldre is, de valahogy úgy alakult, hogy bár az ottani borokat régóta ismerem, Szekszárdon eddig még sohasem voltam. Sokáig úgy képzeltem, hogy Szekszárd és Villány szinte ugyanolyan karakterű borvidék, és lássuk be, volt idő, amikor a szekszárdi bikavér nagyon hasonlított egy villányi bordeaux-i házasításhoz.
A borokon kívül van még más is, ami Magyarországhoz köti?
A férjem magyar származású, a rokonsága Budapest és Győr környékén él. Tulajdonképpen ezért volt kézenfekvő, hogy közelebbi ismeretséget kössek a magyar borokkal, de ez olyan jól sikerült, hogy már gyakrabban járok ide, mint a férjem. 2008-ban néhány Master of Wine hallgatóval Tokajba látogattam. Akkor ismertem meg a VinCE Magazin főszerkesztőjét, Németh Ágnest, aki meghívott előadónak a VinCE Budapest Wine Show-ra. Azóta visszatérő vendége vagyok ennek a rendezvénynek, de más meghívásoknak is szívesen teszek eleget.
Hogyan készült a szekszárdi túrára?
Az utazás előtt tanulmányoztam egy kicsit a szakirodalmat. Láttam, hogy Szekszárd nagyjából ugyanabban a tengerszint feletti magasságban helyezkedik el, mint Bordeaux vagy a Rhône völgyének északi része. A szakkönyvek azt írták, hogy magas a napsütéses órák száma, és hogy a borvidéket rengeteg kisebb domb alkotja. Sötétben érkeztem Szekszárdra, és alig vártam, hogy meglássam a napsütötte dombokat. Reggel, amikor széthúztam a függönyt, síkság, eső és szürkeség fogadott. Nem ezt vártam. Aztán találkoztam a szekszárdi borászokkal, és attól a pillanattól kezdve nem zavart se az eső, se a szél. Fantasztikus embereket ismertem meg – azt hiszem, rég nevettem ennyit, mint ezen az utazáson.
A VinCE Budapest Wine Show workshopján a kadarkát, a kékfrankost és a bikavért mutatta be a hallgatóságnak. Miért éppen ezeket a borokat választotta?
Mert ezek a borvidék reprezentánsai. A bordeaux-i fajták is nagyon szépek, de ha Szekszárdról beszélünk, ezt a három bort kell megmutatni.
A régi beidegződések miatt sokan ma is úgy gondolják, hogy Szekszárdon kizárólag magas alkoholtartalmú, sűrű, nagytestű borok születnek. Öntől most azt várták az ottani termelők, hogy mondjon véleményt a boraikról. Nem aggódott, hogy esetleg megbántja őket az őszinteségével?
De igen. Talán furcsán hangzik, de igaz: egy Master of Wine helyzete sokszor nem könnyű. Aki véleményt kér tőlem, természetesen azt szeretné, hogy őszinte legyek, ugyanakkor elvárja, hogy szeressem a borát. Szekszárddal azért volt kicsit könnyebb dolgom, mert sok bor már eddig is kedves volt számomra – a legutóbbi Gault&Millau kalauzba épp egy Takler-bikavért ajánlottam, mert szerettem volna megmutatni, hogy léteznek értékek a világ kevésbé ismert pontjain is –, és a mostani utam szervezője, Sebestyén Csilla rengeteget mesélt nekem a borvidékről. Alig vártam, hogy láthassam.
Mi okozta Önnek a legkellemesebb meglepetést a szekszárdi útja során?
Jó volt tapasztalni, hogy a borászok valóban együtt dolgoznak, és sokat tesznek a borvidék jövőéért, nem csak beszélnek erről. Aki még nem próbálta, elképzelni sem tudja, milyen nehéz együtt eldönteni irányokat, közös nevezőre jutni fontos kérdésekben. Nagyon jó energiákat éreztem ott. Nem volt minden bor tökéletes, de az nem is baj. A szándék megvan rá, hogy jobb legyen, és ez a lényeg. Rengeteg borvidéken jártam már a világban, és azt kell mondanom, hogy ez az összetartás meglehetősen szokatlan.
Ismerve a nemzetközi piacot, hogyan látja, milyen bort kellene készíteni ahhoz Szekszárdon, hogy figyelmet kapjon?
A trendet figyelve számomra úgy tűnik, hogy a világ borértői ma a komplexitás mellett elsősorban a szép savszerkezetre és az eleganciára helyezik a hangsúlyt. Szekszárdon nagyon sok a kedves, szerethető bor. Néhány közülük izgalmas sósságot hozott, másokban a piros, megint másokban a fekete bogyós gyümölcsök szereznek örömöt, de a szép savszerkezet majdnem mindegyikre jellemző volt, és ez nagyon jó irány. Meggyőző volt számomra a Tüske Pincészet boraiban megmutatkozó csábító, virágos karakter, de Heimannék amforás kékfrankosa is nagyszerű. Látható, hogy nem kell ugyanazokon az utakon járni ahhoz, hogy jó legyen a végeredmény. A kadarkák fűszerességét nagyon szerettem. Izgalmasnak találtam Sebestyén Csaba Iván-völgyi kadarkájának elegáns, gazdag világát, és szívesen kóstoltam Vidáék és Eszterbauerék borait is. Néha előfordult, hogy a kékfrankos vagy a kadarka egy pincében jobban tetszett külön-külön, mint a belőlük készült bikavér, ezért arra biztatnám a borászokat, hogy ne tegyék bele az összes borukat a bikavérbe, mert külön kóstolva is nagy élményt adnak.
Ha egy nemzetközi társaságban kellene bemutatnia a szekszárdi bikavért, hogyan tenné vonzóvá?
Sajnos el kell fogadnunk, hogy egy külföldi szemében Magyarország bortérképe rendkívül vázlatos. Jobb esetben is csak annyit tudnak, hogy van édes tokaji, aromatikus fehérbor a Balaton környékéről, és nagy vörösök készülnek Villányban. Régről emlékeznek a bikavérre, de azzal kapcsolatban nincsenek jó élményeik. Úgy vélem, hogy első lépésként az országot kellene elhelyezni a térképen, és csak utána lehet megpróbálni bemutatni az egyes borvidékeket. Egyértelmű üzenetekre van szükség, mert a sok apró információ tengerében még azok is elvesznek, akik egyébként érdeklődnek a magyar borok iránt.
Elkészült a szekszárdi palack, amelybe kizárólag azok a borok fognak bekerülni, amelyeket a szekszárdi borászok arra érdemesnek ítélnek, tehát a palack egyfajta védjeggyé is válhat…
Ha a szekszárdi bikavér olyan bor lenne, amit hosszú érlelésre szánnak, akkor sokkal fontosabb lenne a palack formája. Ennek a palacknak most az a legfőbb szerepe, hogy felismerhető, azaz ha egy étteremben kiviszik egy asztalra, a többi vendég is láthatja, hogy ott szekszárdi bort isznak. A palack tehát témát szolgáltat, az emberek beszélni fognak róla, és még inkább előtérbe kerül a szekszárdi bor, a bikavér jelentősége. Ez nagyon örvendetes, mert jó lenne, ha egy kicsit mindenki kíváncsivá válna, hogy milyen bor is kerülhet ebbe a palackba. Fontos hangsúlyoznunk, hogy a bikavér nagy utat tett meg az utóbbi két évtizedben; érdemes megkóstolni, hiszen egészen más arcát mutatja majd, mint amit eddig gondoltunk róla.
Valóban részt fog venni a bikavér megújításában Szekszárdon?
Igen, felkértek erre a munkára, és boldogan mondtam igent.
Mi a tanácsa a magyar borászok számára?
Azt javaslom, hogy legyenek büszkék a saját szőlőfajtáikra, mert igen jó bort lehet belőlük készíteni. Ne használjanak amerikai hordót, mert a helyi is nagyon jó, és ne forszírozzzák a nemzetközi fajtákat csak azért, hogy eladható legyen a boruk. Higgyenek a saját fajtáik erejében, és vállalják a kihívásokat.
