Vissza
Tele vagyunk ötletekkel
2016.11.05. | Szabó Edit
„Tavasztól utazásokat is szervezünk majd, elhozzuk a magyar cavarajongókat ide, és megmutatjuk nekik, hogy hol születik a katalán pezsgő. Tele vagyunk ötletekkel és tervekkel. Nagyon élvezem, hogy Európa a hazánk...”
Több mint egy hónapja már, hogy Németh Ágnes, a VinCE magazin volt főszerkesztője feladta biztos megélhetését, és családjával együtt Barcelona mellé, egy Sant Sadurní d’Anoia nevű kisvárosba költözött. Elképzeléseiről, terveiről, a beilleszkedés nehézségeiről és a katalán hétköznapokról kérdeztük.
Tizenkét évig voltál a VinCE (korábban Decanter) Magazin főszerkesztője. Úgy kerültél ebbe a világba, hogy nem volt boros múltad, szinte együtt nőttél fel a lappal. Gyerekkorodban is ilyesmiről álmodoztál?
Világéletemben újságíró szerettem volna lenni. Vagyis először kirakatrendező. Nem értem, mi fogott meg benne, annyira nem volt nagy szám egy kirakat a szocializmus éveiben. Egy sor liszt, egy sor cukor… Aztán kacérkodtam a színészi pályával is, az újságírás viszont komolyan vonzott, pedig nem volt semmiféle példa előttem.
A színpadot kipróbáltad?
Hát persze! Gimis koromban előadtuk a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabot, én alkalmaztam színpadra a regényt, én rendeztem, és én játszottam benne a leszbikus csajt. Óriási sikerünk volt, még turnéztunk is vele.
Aztán mégsem felvételiztél a Színművészetire. Hol szereztél diplomát?
Egerben, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola angol szakán. Diploma után angolt kezdtem tanítani, mellette pedig elvégeztem egy riporter-hírszerkesztő tanfolyamot a rádióban. Nem volt jó semmire, de megtanultam vágni. Tudod, a régi, szalagos rendszerben, amit ma már sehol nem használnak. Nagyon vicces volt. A csoportunkból senki sem lett rádiós, akkoriban már nem volt olyan könnyű bejutni az ilyen munkahelyekre.
Tanítani szerettél?
Igen, de azt még jobban, amikor véletlenül elmaradt az óra. Többnyire felnőtteket oktattam, együtt buliztunk, jó időszak volt. Akkoriban a középiskolai diákcseréknek köszönhetően egy kicsit elmélyültem az európai uniós oktatási projektekben is. Épp lett volna egy ezzel kapcsolatos munkám, de akkor született meg a fiam, Andris, aztán pedig Anna. Gyesen lévő anyukaként beiratkoztam egy európai uniós másoddiplomás képzésre, amit imádtam. Én voltam a legjobb tanuló a csoportban, mégis abbahagytam, mert belegyalogolt az életembe a Hamu és Gyémánt Kft.
Egy álláshirdetés formájában?
Pontosan. A Decanter magyar kiadásának élére kerestek főszerkesztőt. Azonnal jelentkeztem, tudtam, hogy eljött az én időm, most végre újságíró lehetek.
De miért éppen egy boros lapot választottál?
Mert akkor már nagyon érdekelt ez a terület. Ha vendégeket hívtunk, órákat álldogáltam a boltok boros polcai előtt, találgatva, hogy mi illik majd a vacsorához. Többször megfordultam az akkor nagyon menő Szeremley birtokon, és toltam a babakocsit Etyeken is, a Kezes-Lábos Fesztiválon. Minden lehetőséget megragadtam a kóstolásra és a beszélgetésre. Amikor megláttam az álláshirdetést, teljesen biztos voltam benne, hogy ennek a lapnak rám van szüksége.
Ezt a tulajdonosok is azonnal így gondolták?
Nem tudom, kik voltak a versenytársaim, de nagyon hatékonyan lobbizhattam a saját érdekemben. Próbáltam meggyőzni a tulajdonosokat, hogy ne fájjon a fejük a gyakorlatlanságom miatt, meg tudom tanulni, ami kell. Elhitték, és ezen én lepődtem meg a legjobban. Eleinte szörnyen izgultam, egy merő gyomorgörcsben teltek a napjaim. Addigra épp elváltam, egyedül voltam két kisgyerekkel, de közben rengeteg időt töltöttem a szerkesztőségben, gyakran belehasítottunk az éjszakákba. Visszagondolva nem is tudom, hogy csináltam végig. Szerencsére Romsics László szakmai lektorként mindvégig ott állt mellettem, és Mészáros Gabriellától is nagyon sok segítséget kaptam.
Mikor kezdtél el „borul” tanulni?
Nagyon hamar. 2004-ben kezdtem a magazint, és 2007-ben már a felsőfokú WSET tanfolyamot végeztem. Közben igyekeztem mindenhol jelen lenni, hogy szélesítsem az ismereteimet és a kapcsolataimat.
Mit szerettél a legjobban a lapkészítésben?
Minden fázisát imádtam. Jó volt kitalálni, hogy mi legyen benne és hogy melyik cikket ki írja meg, szerettem olvasni az elkészült írásokat, szervezni a borteszteket, mindent. Még a korrektorunk javításait is magam vezettem át, mert abban is rengeteg volt az öröm.
Mégis úgy döntöttél, hogy abbahagyod. Mi jött előbb? Az elutazás vágya, vagy az érzés, hogy itt a váltás ideje?
Ez valahogy egyszerre történt. Tavaly májusban voltunk Riojában Tamással, a férjemmel, és nagy hatással volt ránk az ottani hangulat. Csak néztük, hogy az emberek hajnali egykor is kint vannak az utcán, tombol az élet. Gödön nyitottunk korábban egy kicsi presszót, amit épp azért kellett bezárni, mert nálunk senki nem ül be reggel kávézni valahová, és nem jár el borozgatni esténként. Pár hónappal később a spanyol borokkal kereskedő barátunkkal, Szeredi Zsolttal elmentünk Barcelonába, és azonnal úgy éreztem, hogy ez a nekünk való hely. Közben a Hamu és Gyémántnál a tizenkettedik évemet tapostam, és azzal kellett szembesülnöm, hogy kezd a munkám rutinná válni, ami bizony nem jó. Megértettem, hogy eljött a váltás ideje.
Miért éppen Sant Sadurníban telepedtetek le?
A barcelonai utunk során Szeredi Zsolt elhozott bennünket ide, mert itt készülnek a cavák. Láttuk, hogy milyen kedves kisváros, közel van Barcelonához, és még a járdákat is pezsgődugó formájú oszlopok szegélyezik. Ki ne szeretne bele egy ilyen helybe? Akkor döntöttünk úgy, hogy ide fogunk költözni.
Mit szóltak a gyerekek?
Eleinte mi sem tudtuk, hogy egyáltalán komolyan gondoljuk-e ezt az egészet, így ők se nagyon tudták, hogyan álljanak hozzá, de amikor eltökéltük magunkat, ők is egyre lelkesebbek lettek, és a végén már nagyon várták az utazást. Megbeszéltük, hogy Andris magántanulóként Budapesten fejezi be a gimit, de Anna és Emma már itt jár iskolába.
Ki beszél a családban spanyolul vagy katalánul?
Tamás és Anna tanul már spanyolul egy éve, de igazából senki. Én most gyűröm a két nyelvet egyszerre. Szerencsére a helybeliek türelmesek velünk, és bár angolul nem nagyon beszélnek, mindenki nagyon segítőkész. Bele fogunk rázódni.
Milyenek most a mindennapjaitok?
Reggelenként futni járok, az most az egyik legkedvesebb elfoglaltságom. Így ismerem meg a várost lépésről lépésre. Emmát, a legkisebb gyerekünket még mi visszük iskolába, de Annának már nincs szüksége szülői kíséretre. Ebédelni hazajönnek, aztán délután visszamennek a suliba, így mi is rendesen tudunk dolgozni Tamással. Ezt az új időbeosztást nagyon élvezzük. Tamás a grafikusi munkáit végzi, én pedig még mindig szerkesztem a VinCE magazint. Az utódlásom megoldott már, de ennek kommunikálását szeretném a tulajdonosokra hagyni. Abban viszont megállapodtunk, hogy továbbra is részt veszek a magazin életében, mint nemzetközi szerkesztő és tanácsadó.
Pár hete Tamással létrehoztuk a hungarianwines.eu nevű weboldalt, ami hiánypótló vállalkozásnak tűnik. Magyar borokról, borászatokról, eseményekről, helyekről írunk angol nyelven mindazoknak, akik érdeklődnek a terület iránt, de a nyelvi nehézségek miatt eddig nehezen jutottak információhoz. A borászatok egy minimális havi díj fejében lehetőséget kapnak a bemutatkozásra, mi pedig elvégezzük a fordítási munkákat és megírjuk az angol nyelvű szövegeket. Hamarosan elküldjük az első hírlevelünket is, amelyben a nemzetközi boros élet fontos szereplőit (a sommelier-ket, borszakértőket, kereskedőket és szakírókat) informáljuk arról, hogy mi történik Magyarországon. Remélem, így sok helyre eljut a jó magyar bor híre, de itt helyben is dolgozunk a népszerűsítésén.
Hogyan?
Kóstolókat fogunk szervezni a helyieknek. Nagyon sok borász dolgozik itt Sant Sadurníban, akik a caván túl nem ismernek semmit, de nyitottak és kíváncsiak. Tavasztól utazásokat is szervezünk majd, elhozzuk a magyar cavarajongókat ide, és megmutatjuk nekik, hogy hol születik a katalán pezsgő. Tele vagyunk ötletekkel és tervekkel. Nagyon élvezem, hogy Európa a hazánk.
Nem hiányzik az otthon, a biztonság?
A barátaink hiányoznának, na meg a család is, de szerencsére szinte minden héten beállít valaki közülük. Jó lenne, ha elérnénk azt az anyagi biztonságot, hogy nyugodtan utazgathassunk a két ország között. Bízom benne, hogy eljutunk idáig.
Mi a terv, meddig maradtok?
Egy évig mindenképpen. Addig megtanuljuk a nyelvet, beilleszkedünk, és valóban eldönthetjük, hogy tetszik-e nekünk ez a hely. Vagy mondjam őszintén? Maradni szeretnénk. Bízunk benne, hogy lesznek olyan munkáink, amik ezt lehetővé teszik.
Miközben beszélgetünk telefonon, folyamatosan teszel-veszel. Megmondod, mit csinálsz?
Elkezdtem főzni, mert mindjárt jönnek ebédelni a gyerekek. Katalán kolbászkákat vettem, azokat sütöm éppen, és paradicsomsalátát tálalok hozzá. Isteni itt a paradicsom. Ennél persze főzök komolyabb dolgokat is. Gyere el, és bebizonyítom!
Fotó:
Dobos Tamás