Vissza
Advent Budapesten
2017.11.24. | Varga Anita
November 10. óta áll feldíszítve az elmaradhatatlan karácsonyfa a budapesti Vörösmarty téren. Száll az illat, kigyúlnak a fények, és a felállított bódékban serényen sütnek-főznek a fáradhatatlan árusok. Advent, én így szeretlek…
Nincs karácsony vásár nélkül. A roskadozó ételpultok, a hatalmas üstökben fortyogó borok, az ezer forintért árult féltenyérnyi mézeskalács figurák, és nem utolsósorban a kürtőskalács (amiről már több bőrt lehúzni nem lehet) mind egy-egy kanyar a szenteste felé vezető úton, amelynek a végén majd ott állunk a konyha közepén, nyakunkra tekeredett izzófüzérrel. A sütőt már négy napja ki se kapcsoltuk, az ágyneműtartóban gondosan eldugdosva az ajándékaink (vagy a fehérneműk alatt?), az ablakban remeg a kiebrudalt kocsonya, és csorog rólunk a veríték, mert mindennek tökéletesnek kell lennie az évnek legalább ezen a napján. És végül persze az is lesz: minden lakásban kigyúlnak a fények, a napokig tartó konyhai száműzetésünk pedig az elégedetten falatozó családtagok látványában nyer értelmet.
És ugyanez történik minden évben a karácsonyi vásáron is: kérdezzünk meg 10 embert, mi az első szó, ami eszébe jut róla – 9 biztosan rá fogja vágni, hogy a tömeg. Akinek fóbiája van, talán ki se megy. Akinek meg nincs, annak itt nem kell sok idő, és megjön az érzés. Ezt elkerülendő böktem rá a vasárnap délelőtt 10 órára, talán az még 3 gyerekkel is járható lesz a füstölt csülkök és a véres hurkák közti keskeny ösvényen. Kicsit borongós, fázós reggel volt, nem volt könnyű összeszedni a csapatot. Főleg mióta a nagyok iskolába járnak, az otthon melege igazi kinccsé vált a kis szívükben. De a beígért mézes- és kürtőskalácshegyek víziója olyan meggyőző erővel bírt, hogy végül csak sikerült mindenkire rákönyörögni a téli szettet, és röpke 20 perc öltözködést követően célba vettük a Vörösmarty teret.
.jpg)
Előrebocsátom – és ezzel nagyon előreszaladok a programban, de a sztori szempontjából ezen a ponton releváns információ –, hogy még nem volt dél, amikor 8000 forintnyi kiadásnál tartottam. A kürtőskalácsért, azt hiszem, nincs az a pénz, amit el ne lehetne kérni, a már említett 1000 forintos süti árából itthon a lámpáról is mézeskalács figurák potyognának, pici tojásfehérjehab ejtőernyőkön. Maradtunk volna inkább itthon? A válaszom erre a kérdésre még így is határozott nem. Ha már a világot megváltoztatni nem tudom, legalább megpróbálok alkalmazkodni hozzá. Jó volt egy kicsit sétálgatni a friss levegőn, megmutatni a gyerekeknek a téren felállított karácsonyfát, együtt forró csokizni, és csak figyelni az embereket. Cserébe akkorát aludtak itthon, hogy közben a hónapok óta halogatott, idő híján megvalósíthatatlannak tűnő dolgaimra is sort tudtam keríteni.
.jpg)
Otthon azért általában igyekszem leegyszerűsíteni a főzés kérdését, hiszen a gyerekeim kulináris érdeklődése alig nyúlik túl a pipihusi, tészta, palacsinta trilógiájának határain. Van egy-két elképesztően merész újításuk mostanában, úgymint a tv paprika és a kígyóuborka, de a próbálkozásaimat általában elintézik azzal, hogy: „Finom, de nem annyira ízlik!”. Ebből az igen szerény kínálatból is sikerül azonban úgy válogatniuk, hogy az „egyszerre, egy időben mindenkinek fogyasztható” nálunk gyakorlatilag nem létező kategória. A vásárban mégis mindhárman egyöntetűen a csirkemellből készült dínó alakú husira és a sült krumplira szavaztak, forró csokival.
.jpg)
Csoda volt nézni, ahogy a három éhes kis száj csendben, egyetértésben forgatja a falatokat. Senki nem akart felugrálni az asztaltól, senkinek nem volt túl forró a kakaó, túl valami a bármi. Senki nem nyafizott, mert lefoglalta őket a forgatag, a sok-sok impulzus – arcok, színek, illatok. Én meg csak ültem ott halkan, mozdulatlanul, hogy el ne múljon a pillanat.
Egész évben nagyon kellenek ezek az érzések, emlékek, amik segítenek reggelente kibújni a takaró alól. Ezek a „karácsonyi pillanatok”, amik nem is feltétlenül csak a szentestéhez köthetőek, hiszen bármikor megtörténhetnek. Soha nem fordult elő például, hogy esti puszi nélkül aludjanak el a gyerekeim, de ha az ikrek közül a „nagyobbnak” előbb sikerül adnom, ő figyelmeztet: „Anya, Rafinak is!” Ezekben a pillanatokban fogalmazódik meg az életünk értelme.
Miután végignéztük az árusok kínálatát a szőrmekucsmáktól a kézműves csokoládékig, jó alaposan beebédeltünk, aztán betértünk a hüttébe egy levezető kávéra. Ezalatt a srácok átfagyott kis végtagjaiba és úgy egészében véve beléjük is újra visszatért az élet, és a Kávé Háza pultja előtti vörös szőnyegen hangosan hancúrozva igyekeztek engem is visszarázni a karácsonymentes hétköznapokba.
.jpg)
Tudniillik ebben az évben a megszokott bódék és hangulat mellett ott találtok a vásár közepén egy kis szigetet is, a hüttét. Házigazdája Czinege Tamás és a Gastro-Hack csapata. Általuk a hüttében minden nap magas nívójú gasztronómiai programokon vehetünk részt, legyen az élményfőzés, bor-, párlat-, csokoládé-, méz-, pékáru-, olívaolaj-, sörkóstoltatás – és így tovább.
.jpg)
A hütte ital- és ételkínálatát szintén a Gastro-Hack állítja össze. Céljuk az, hogy a Kárpát-medence gasztronómiai remekeit vonultassák fel hagyományhűen, kistermelői alapanyagokkal, vendégséfekkel, sommelier-kkel, borbárosokkal, borászokkal, csokoládé- és teaszakértőkkel, pálinkamesterekkel, sörfőzőkkel, baristákkal, kávépörkölőkkel, a rájuk jellemző laza stílusban és a tőlük immár simán elvárható színvonalon. A hütte az adventi vásár egész vendéglátásának reprezentációs színhelye. Funkciója, hogy a látványkonyhájában hétről hétre bemutatott, különböző témakörű gasztronómiával sűrítve közvetítse a vásár vendégei felé a tér megújulását.
A másik jó hír az, hogy a vásár egyik központi eleme, a forralt bor (mi más?) ettől az évtől megújul. Nemcsak a hütte, de a téren található összes vendéglátó egység minőségi forraltbor-alapanyaggal dolgozik, amely neves borászatoktól érkezik a standokra.
A „gasztrohacker” srácokat hallgatva őszintén remélem, hogy egy nap a reklámokból jól ismert télapós kólásvonat is befut majd egy olyan állomásra, ahol nem csak a forralt bor alapanyagaival történik meg ez a jótékony átalakulás. Azon az állomáson majd nem sajnálunk annyit fizetni a töltött káposztáért sem, amennyit elkérnek érte. Mert ott a hagyományos ételek elkészítésének és tálalásának is csak a fantázia szab majd határt, és a gyerekmenü nem merül ki a kisadag rántott sajtban vagy a csirkemellből készült panírozott dínófalatkákban.
A karácsonyi vásár kicsit olyan, mint maga a karácsony: benne lenni kész káosz, de évek múltán visszagondolva belengi a meghittség élménye. Ha a sötét, hideg délutánokra nem is, de arra, amikor együtt a család, egész biztosan mindenkinek jó érzés visszagondolni. Bőven van még min csiszolni, ami a minőséget és a hozzárendelt ár-értéket illeti, de talán egy pár órára elengedhető ez a gondolat. Nézzünk ki a Vörösmarty térre az idén is, hátha a kötött sapka – ujjatlan kesztyű – forralt bor kombináció meghozza a kedvünket a vészesen közelgő télhez.
