Vissza
Mély csokik, mély borok
2019.01.30. | Szabó Edit
Hogy milyen az, amikor Gombóc Artúr borozni megy? Valószínűleg éppen ilyen. A minap a Tóth Ferenc Pincészet és a Fabric Csokoládé közös bor-csoki kóstolóján szédültünk el…
Hihetetlen erőfeszítésekre vagyunk olykor képesek, hogy bebizonyítsuk (önmagunknak és a nagyvilágnak): ami ízlik, amit szívesen csinálunk, az egyben egészséges is. És ilyenkor feltúrjuk a könyvtárakat, végigböngésszük az internet legrejtettebb bugyrait is, hogy végül megkönnyebbülten hirdethessük: „brit tudósok szerint a bor és a csokoládé együttes fogyasztása csökkenti a nemkívánatos hajhullást” – vagy valami hasonlót.
Noha mondhatnánk egyszerűen: jó bort inni és jó csokoládét enni bizony külön-külön is, khm…, egészséges. Ha pedig egyszerre lehet a kettőt – és ha még valamiféle íz- és zamatharmónia is felcsendül –, hát örökéletű leszel e földön. De legalábbis javítja az életminőséget, mert az ínyencnek lesz egy igazán jó estéje.
A minap különleges kóstolón jártunk, de talán pontosabb volna úgy fogalmaznunk: nyolcfogásos csokoládévacsorán vettünk részt, ahol nyolcféle bort is felszolgáltak. Vagy fordítva: borvacsorán, ahol a fogások mindegyike csokoládé volt. Mindenesetre egyszer csak kiderül, hogy nemcsak a bor, de a csokoládé bonyolultsága is az általános relativitáselméletével vetekszik. El lehet benne mélyedni, de egészen megérteni sosem fogjuk.
Savak, tanninok, ásványok, alkoholtartalom és így tovább; megannyi egzakt fogalom, mérhető érték, amely végső soron ugyanarról szól, de a bor cseppjeiben megjelenő összetett élmény elemei aligha árulkodnak az egészről. Pörkölés, kakaószázalékok, miegymás, fűszerként adagolt különleges összetevők névsora: sok mindent elárul, de biztosan nem mindent. A végén természetesen belép a képbe az ízek érzékeny komponistája, s legvégül mi, a szerencsések, a kompozíciók célközönsége.
És ha a félkortyonkénti komótos borkóstolás nem volna elég a bonyolultságok szétszálazásában érdekelt fogyasztónak, ha nem tudná kiélni magát a csokoládé lassú és kéjes elnyammogásában, íme, itt a lehetőség, hogy a kettőt együtt, egymásra hatásában próbálja. De vigyázat: nem elég hebehurgyán összepárosítani egy jó bort és egy jó csokoládét!
Mert lehet fantasztikus az egyik és a másik, lehetnek kiemelkedő egyéniségek – ha a találkozásban disszonancia, értetlenség van, netán ha a két fél valamelyike uralkodni akar, ha hiányzik belőle a másik iránti tisztelet, akkor oda az egész. Olyan feladvány ez persze, amellyel szívesen bíbelődünk.
Van a műfajnak haladó hagyománya – nálunk is. Hogy mit hoz a jó házasságba a kakaó, és mit a szőlő, azon cukrászok, csokoládékészítők, borászok és sommelier-k feje régóta fő. Töprengenek, kísérleteznek, miként helyezzék egymás mellé a kettőt úgy, hogy kiegészítsék és megemeljék, ne pedig agyonnyomják egymást.
Láttunk már ezt-azt, és noha a Sport szelethez sosem lettünk egészen hűtlenek, van fogalmunk róla, mire képes a csokoládé, még a „piros mogyoróson” is túl. Az utóbbi években itthon is feltűnt pár megátalkodottan elhivatott csokoládémester, és persze egy pillanatra sem felejtjük a néhány éve fiatalon elhunyt fantasztikus Szántó Tibor káprázatos csokoládéit. De még a csokoládés borközelítés (boros csokoládéközelítés) sem egészen ismeretlen előttünk, hiszen kóstoltuk már többek között Luka Enikő és a Harrer Csokoládémanufaktúra, valamint a Vylyan Pinészet és a pécsi Csoko-Láda együttműködésének gyümölcseit is…
Az viszont, hogy egy borászat és egy csokoládémanufaktúra egészen komolyan „összebútorozzon”, még a mai ínyencvilágban is ritkaság. Márpedig az egri Tóth Ferenc Pincészet és a Fabric csokoládémanufaktúra hosszú évek óta illesztgeti egymás mellé kakaóbab-, illetve szőlőalapú termékeit – méghozzá a legszélesebb spektrumon.
És ez nem csak annyit jelent, hogy Tóth Katalin, a borászat egyik tulajdonosa és Bernáth-Ulcz Adél szőlész-borász szakmérnök rendszeresen mutatja be a gondosan egymáshoz válogatott Tóth-borokat és Szeleczky-Takács Viktória csokoládékölteményeit (noha ez sem kevés), de jogosan büszkék arra, hogy a Fabric nem kevesebb, mint négy csokoládéját már kifejezetten egy-egy borhoz kísérletezték ki, mintegy hármasban.
Ezek közül az esten kettőt meg is kóstolhattunk – és csöppet sem elfogulatlan ítéletünk szerint épp ennél a kettőnél valósult meg a legérettebb összhang. Nem mintha a többi párosítás nem lett volna minimum rettentő izgalmas. Hiszen a csokoládék mindegyike önmagában is nagyon összetett, rafinált ízvilágú, a borok pedig Eger legjobb arcát mutatják – és az egymásra hatás mindig megannyi meglepetést hoz. Érezni a válogatók szenvedélyét, ahogy a komponensek egymáshoz illesztésekor megannyi szempontot mérlegeltek. De a páros egyik fele néha óhatatlanul a másik fölébe kerekedik.
.jpg)
A kóstoló elején megtanultuk, hogy többnyire a borral érdemes kezdeni, majd – amikor azt már kezdjük kiismerni – hozzá harapni a csokoládét, végül csöppet visszatérni a borhoz. Nos, ez a visszatérés egyik-másik esetben már nem volt olyan sikeres, a csokoládé izmos karakterjegyei nem hagyták többé érvényesülni az önmagában pedig komoly erejű bort. De ennél nagyobb bajunk sose legyen! A kóstoló mindvégig az örömskála legfelsőbb regiszterében maradt.
Amúgy nem kell sokat inni – nem kell magas alkoholtartalom – ahhoz, hogy egy ilyen kóstolón egészen elbóduljunk. Már a csokoládék nevétől is megszédül az ember: „São Tomé-i étcsokoládé fekete szezámmal és liofilizált málnával” vagy „Madagaszkári tejcsokoládé málnás balzsamecettel, kakaóbabtörettel és tonkával”.
A mindannyiunkban élő titkos Gombóc Artúr lelke repes, ahogy az elénk helyezett minták illatát lassan beszívja, ahogy a csokidarabkákat kísérő leírásban megpillantja a varázsos szavakat: Mexikó, Madagaszkár, Dominika, Ecuador, São Tomé. Ha szárnya (pénztárcája) bírná, tán még útra is kerekedne a dagadt madár, hogy berepülje ezeket az egzotikus kakaóvidékeket (szigorúan szakmai kíváncsiságból persze). Második legjobb megoldásnak kínálkozik, hogy itt, helyben hagyjuk, hadd hassanak ránk a felkínált illatok és ízek. (Aki azt hiszi, csak a borok illatában lehet vég nélkül elmerülni, nem szagolt még igazán rafinált csokoládét – vagy permanensen náthás.)
Az estet remekül levezénylő Tóth Katalin és Bernáth-Ulcz Adél kérdéseiből-megjegyzéseiből az is nyilvánvaló lett, hogy egy (immáron másfél évtizedes) folyamat egy fázisát látjuk. A kísérletezés – borral, csokoládéval, borral és csokoládéval, csokoládéval és borral – tovább folyik. A mindenkori közönség egyben tesztalany is. A magunk részéről állunk elébe, szívesen hozzuk meg a szükséges áldozatokat. Rajtunk nyugodtan kísérletezhetnek, elviseljük – ezt ezennel írásba adjuk.
Íme az est bor-csoki párosai:
Egri Kékfrankos Rosé 2018
Egri Csillag 2017 – Citromfahéjas, fehércsokoládés, pekándiós drazsé
Egri Csillag Superior 2017 – Madagaszkári tejcsokoládé physalissal (földicseresznye) és fahéjvirággal
Kadarka 2015 – São Tomé-i étcsokoládé fekete szezámmal és liofilizált málnával
Kékfrankos 2016 – Madagaszkári tejcsokoládé málnás balzsamecettel, kakaóbabbal és tonkával
Egri Bikavér Superior 2015 – Dominikai étcsokoládé chai lattéval és áfonyával
Egri Várvédő 2013 – Kakaóbabdrazsé tonkával és málnával
Egri Cabernet Franc 2011 – Mexikói étcsokoládé füstölt sóval és karamellizált mandulával
Akinek feltűnt, hogy a listán csak hét párosítás szerepel, pedig nyolcfogásos „vacsorát” emlegettünk, nem téved. Noha az est a páros örömzenéről szólt, mindkét műfaj egy-egy képviselője szóló szerephez is jutott: a köszöntő rozé mellé nem járt csokoládé, míg az est záróköve nem kapott borpárt, Az utolsó – önmagában kóstolt – csokoládéminta neve önmagában egy dal: Ecuadori étcsokoládé kumkvattal és kávébabbal.
Nem mondhatjuk, hogy pofozott bennünket az élet.
