Mint a nagyi asztalánál

Ha közel egy év alatt háromszor is járunk egy étteremben, és mindig ugyanazzal a megbízható minőséggel találkozunk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy nem csupán egy jó napot fogtunk ki a konyhán. A Gettó Gulyást eddig is ajánlottuk már külföldi ismerősöknek, de legújabb látogatásunk óta még magabiztosabban javasoljuk bárkinek, aki szereti a házias fogásokat.

A Szóda mulató tulajdonosai tavaly télen nyitották ezt a barátságos pörköltözőt a Zsinagóga szomszédságában, így színesítve tovább a budapesti belvárosi éttermek eddig sem egyhangú palettáját. Nem túl bonyolult az étlap, néhány leves, velős csont, lecsó, különféle húsos és zöldséges paprikások, pár desszert. De olyan ez, mint a nagymama konyhája: az biztos, hogy senki nem távozik éhesen, és csak a jó modor miatt nem nyaljuk meg mind a tíz ujjunkat étkezés után.

Többször jártunk már itt, az első látogatásunkkor még semmit nem tudtunk a helyről. Tavaly februárban egy esős szombat délután botlottunk először a Gettó Gulyásba, amikor egy hagyománytisztelő húsevő születésnapjához kerestünk éttermet. Akkor az otthonos belső térbe lépve egy barátságos felszolgáló fogadott bennünket, és az első perctől úgy éreztük, hogy hazaértünk, pedig mint kiderült, akkor még csak tesztüzemben működtek.
Az üdvözlő falatként kapott friss tepertő, lilahagyma és házikenyér ígéretes kezdet volt, és a későbbiekben is elégedetten hümmögtünk. Klasszikus gulyáslevessel és cérnametéltes húslevessel indítottunk, és a családi vasárnapokat idéző ízek mellett a berendezés, a régi stílusú porcelántányérok és a házi málnaszörp mind-mind az otthonosság érzését erősítették bennünk. Jó volt itt lenni.

A folytatás pedig minden képzeletünket felülmúlta, a borjúpörköltet a baconbe tekert túrós csuszával még sokáig emlegettük. A borjúmáj is jó választásnak bizonyult, hozzá szegfűszeges almakompótot ajánlottak, az ízlelőbimbóink meg örömtáncot lejtettek. Bár az adagok bőségesek voltak, de mégiscsak születésnapról volt szó, így a desszertről sem akartunk lemondani. Hájas tésztás házi krémest és csokiöntetes piskótát kértünk, és ahogy az előzőek után már sejthettük, ezek sem okoztak csalódást.

A korrekt, házias ízekkel, a kedves kiszolgálással és az elérhető árakkal is meg voltunk elégedve, tehát terveztük a visszatérést, de ez jó fél évet váratott magára, akkor is spontán sikerült újra beugranunk. Egy sörözős baráti összejövetelre igyekeztünk, de tudtuk, hogy ott nincs vacsora, és ha már a környéken jártunk, jött az ötlet: hogy miért ne ehetnénk a Gettó Gulyásban? Igaz, csak egy fogásra volt időnk, de a gombapaprikás és a harcsapaprikás egyaránt jó választásnak bizonyult, így megállapítottuk, hogy a színvonal szerencsére semmit nem változott az elmúlt hónapokban.

Ekkor döntöttem el, hogy az ebédmenüjüket is ki kell próbálnom. Persze erre ismét csak újabb hónapok elteltével került sor... Január elején jártam náluk, egy rohangálós napon estem be, és mint amikor otthon megkérdezik, hogy mi legyen az ebéd, itt is mindegyik fogás pont olyan volt, amiért jó asztalhoz ülni. Érkezésemkor jó fél ház volt, a közönség továbbra is kissé eklektikus: külföldi fiataloktól üzletembereken át nyugdíjasig a legkülönbözőbb embereket láttam az asztaloknál. Ismét egy nagyon kedves felszolgáló fogadott, és ezen el is gondolkoztam, hogy nem jó, ha ez így feltűnik, ezek szerint vannak rosszabb tapasztalataim is. Szerencsére a gondolataimat hamar elterelték a menü első fogásával, a céklakrémlevessel. Nem a legkarakteresebb menükezdés, de alapvetően teljesen rendben volt, jól esett a hideg utcáról beesve. Ezután rizses hús következett. Nagyon szeretem a hagyományos ízeket, és tudom, hogy nem ez a legkifinomultabb fogás, de szerintem finom. Nagy adag rizses húst és félbevágott ecetes almapaprikát kaptam, ez utóbbi nekem csípős volt, de enélkül sem éreztem száraznak az ételt. És a vége, jajj...! Egy perc alatt elfelejtettem, hogy az ünnepek óta igyekszem a desszertfogyasztásomat visszafogni. Aranygaluska. Vaníliasodóval. Még a szomszéd asztaltól is megjegyezték, hogy mennyire jól néz ki, és bevallom, akkor már nagyon tele voltam, de egyszerűen muszáj volt eltüntetni a tányérról, annyira finom volt. Mindezt egy pohár szörppel kiegészítve 1300 forintért kaptam, és úgy éreztem, hogy minden falat megérte az árát.

Hiába hangoztatjuk a magyaros konyha páratlanságát, valahogy mégis alig találunk ilyen éttermeket a városban. Ha házias ízekre vágyunk korrekt áron, akkor irány pörköltözni!