Vissza
Ponty, ponty vesszőcske
2017.12.22. | Bőti László
„Näin laita kalakukkoa!” – kezdi dalát Sirkka, a finn dizőz a Picasso kalandjai című komédiában. Picasso azonnal szerelemre lobban, a nő meg csak énekel, és ezzel mindenkit az őrületbe kerget. Nem így a frissen újranyitott Halkakas halbisztró…
Sirkka dala – amelyen nemzedékek nevették könnyesre magukat – nem a szerelemről szól, a dizőz egy finn nemzeti étel, a kalakukko receptjét ismételgeti nagy átéléssel. Kalakukko magyarul annyit tesz: halkakas. Vagy nem egészen, de ebbe most ne menjünk bele.
Szálka, idő, macera. Jó eséllyel a fenti kifogások okán kerül a magyar családok kosarába a legtöbbször sertés, csirke vagy marha, és a kívánatosnál ritkábban valamilyen hal értékes húsa. Pedig finom, könnyen elkészíthető alapanyagról van szó, aminek hazai származás esetén még az ökológiai lábnyoma is kisebb, mint a többi húsfélének. Hogy a töltött káposzta pedig ugyanolyan, ha nem jobb belőle, az már tényleg csak hab a tortán!
Utóbbira a Dohány és a Nagy Diófa utca sarkán frissen újranyitott Halkakas halbisztróban döbbentünk rá, amikor már a sokadik hengeres, szépen feltekert, sertés helyett halhússal töltött batyucska landolt a gyomrunkban. Utólag bevalljuk, nem igazán tudtunk magunknak megálljt parancsolni a kellemes, a hal okán könnyű állagnak és a zseniális ízeknek, de tulajdonképpen nem is akartunk.
Kiforrott recept, minőségi kivitelezés, barátságos környezet. Ez akár a hely mottója is lehetne, merthogy a Halkakas bejáratott, sokak által kedvelt szereplő a piacon, viszont eddig csak az akadt rá, aki kereste, ugyanis a nagyon hangulatos, de átmenő forgalom szempontjából túlságosan is csendes Veres Pálné utcában lubickoltak. Érthető hát, hogy a költözés mellett döntöttek, és szerintünk nem tették rosszul!
Az új hely tágas, hangulatában igazán vízparti és halas, a kínálat szempontjából pedig következetes. Igen, következetes, hiszen nemcsak az étlap, de az italválaszték összeállításakor is a hazai termékeket preferálták, így a fogások mellé magyar borokat és kisüzemi söröket kortyolhatunk, ráadásul utóbbiak egy része viszonylag egyedülálló módon csapolva is kérhető. Mentes italok terén kistermelői szörpök és gyümölcslevek közül válogathatunk, az üveges ásványvizet viszont ne is keressük, mivel dicséretes módon szóda van helyette.
Utóbbi tény – bármennyire is furcsa – említésre érdemes, mert szerintünk jól mutatja egy vendéglátóhely környezethez és vendégekhez való hozzáállását. Ha ugyanis az étlapon van szóda, az olyan, mintha a felszolgáló a következőt mondaná: „Kedves vendégünk, mi nem szeretnénk sem a környezetet feleslegesen terhelni, sem pedig önt lehúzni, így ha gondolja, hozok egy pohár hideg szódát.” Apróság, de annál fontosabb gesztus.
.JPG)
Ugyanez igaz a csapolt kisüzemi sör meglétére is, jelen pillanatban ugyanis – bár nem is gondolnánk – nem kis bátorság kell ahhoz, hogy egy ilyen jellegű hely csapon árulja valamelyik hazai főzde termékét. Az egyik oka az, hogy míg az üveges tételek manapság már fél vagy akár egy évig is megőrzik minőségüket, addig egy felbontott hordónak igencsak meg vannak számlálva a napjai, így minél hamarabb ki kell pörgetni, ami egy nem kocsma jellegű helyen azért még kihívás. A másik nehezítő tényező, hogy a legtöbb főzde nem tud csapot biztosítani a partnereinek, azoknak viszont egy ilyen berendezés beszerzése túlságosan nagy költséget jelent. Beszélhetnénk még a borkínálatról is, de mégiscsak egy bisztróval van dolgunk, így zárásként kanyarodjunk vissza az ételekhez.
.JPG)
Az étlap egyszerű de nagyszerű, szerintünk pont kellően hosszú, és üdítően mellőzi az elnevezésbeli kliséket: van napi menü és street food módjára könnyen felmarkolható étel egyaránt, sőt még a vegetáriánusokra is gondolnak.
Talán nem is kell tovább ragozni, mindenki menjen, és próbálja ki. Érdemes!
Fotó:
facebook
