Vissza
Bikavér – szitokszó vagy zászlósbor?
2017.03.14. | Szabó Hajnalka
Itt az ideje, hogy végre leszámoljunk a nagyszülők szekrényének tetején porosodó vörösborok emlékével! Az új bikavér elegáns és szexi…
A magyar borvilágban kevés megosztóbb dolog van, mint a bikavér. Említése évtizedekig felért egy szitokszóval, de mára sok pincészet zászlósborát köszönthetjük benne, és úgy tűnik, kezdi megtalálni a helyét a prémium kategóriás borok között. Ezt a különleges házasítást maguk a készítők is egyre komolyabban gondolják, ezért elhatározták, hogy minden év tavaszán megrendezik az Eger–Szekszárd Bikavér Párbajt Budapesten. Az idei volt az ötödik találkozó a sorban, a 31 pincészetet felvonultató rendezvénynek a szokásokhoz híven a Grand Hotel Corinthia adott otthont.
Bikavér elnevezéssel kizárólag a Szekszárdi és az Egri borvidéken, meghatározott kékszőlő-fajták házasításából készült küvéket illethetjük. Mindkét borvidéknek megvan a maga szabályozása, amely rendelkezik a felhasználható szőlőfajtákról és azok arányáról, a hordós és a palackos érlelés idejéről, az alap azonban Egerben és Szekszárdon is egyaránt a kékfrankos. Ez természetesen korántsem jelenti azt, hogy minden bikavér egyforma, sőt! A házasítást alkotó többi szőlőfajta széles skálájának köszönhetően a borászok megmutathatják egyedi stílusukat.
A nagyközönség számára nyitott sétáló kóstoló előtti szakmai beszélgetésen szóba került az ikonikus házasítás múltja, jelene és jövője. Mint kiderült, a bikavér kifejezés írott formában először Garay János Szegzárdi Bordal című, 1846-ban írt versében fordult elő. Mészáros Pál, a 2016-os „Év bortermelője” még a verset is idézte: „Töltsd pohárba és csodát látsz! Színe mint a bikavér…” A szekszárdiak büszkék rá, hogy nemes borukat egykor a holland királyi udvarba is rendszeresen szállították. Eger írott emléke ugyan néhány évvel későbbi, de nem kevésbé becses. Az Erdélyi János által szerkesztett Magyar közmondások könyvében (1851) ez áll a „bikavér” címszónál: „Így nevezik az erős veresbort, például az egrit.” Igaz, hogy a szócikk nem zárja ki más borvidék hasonló névhasználatát, de nem is említ más vidéket. Ebben az időszakban egyébként még nem egy konkrét bortípust értettek az elnevezésen, hanem a hosszú héjon áztatás következtében kapott mélyvörös szín miatt használták a borra a bikavér elnevezést. Ekkoriban a különböző szőlőfajtákat még együtt szüretelték és együtt is dolgozták fel, a fajtánkénti telepítés csak a filoxéravész után kezdődött. A minőség emelkedni is kezdett, ám a szocializmus tömegtermelése meggátolta a fejlődést. A borban rejlő lehetőségeket felismerve a két borvidék az utóbbi években döntött úgy, hogy szigorú termékleírást készítenek, így téve kísérletet a nagy múltú küvé megtépázott renoméjának visszaállítására.
Az újrapozícionálás nem volt egyszerű, a kezdeti időszakban a magyar vendégek szinte sértésnek vették, ha bikavérrel kínálták őket a kóstolókon. A borászoknak bizonygatniuk kellett, hogy új utakon járnak, és a címkén a bikavér feliratot hordozó palackok magas minőségű bort rejtenek. Mára szerencsére sokat javult a helyzet, és nemcsak elfogadják, de egyre többen keresik is ezt a sokszor megénekelt bort. Az érdeklődést néhányan azzal magyarázzák, hogy a hazai borkedvelők kiábrándultak a világfajtákból, a chardonnay vagy a cabernet kevésbé kelti fel a rendszeres borfogyasztók érdeklődését, mint a már-már kuriózumnak számító hazai fajták borai. Talán így van, talán nem, az viszont bizonyos, hogy ez a piaci trend kifejezetten kedvez a bikavérnek, és hogy az utóbbi évek modern hangvételű, könnyedebb, gyümölcsös, elegáns házasításait a nemzetközi piac is érdeklődve fogadja.
Mi is megelégedéssel tapasztaltuk, hogy a kínálat évről évre egyre izgalmasabb. A színvonalas „párbajon” külön öröm, hogy a bort maguk a termelők töltik a poharakba, elmesélve az évjáratot, a szépségeket és a nehézségeket, nem rejtve véka alá a bizonytalanságokat és a kételyeket sem.
Több kedvencünk is született ezen az estén. Egerből például a St. Andrea Pincészet érett, gyümölcsös bikavérét, illetve a borvidék talán legnagyobb kadarkásának, Tóth Ferencnek a telt, összetett, nagyon izgalmas borát szerettük leginkább. Érdemes megemlíteni Kovács Nimród Rhapsodyját is, ami inkább nemzetközi stílusú, az amerikai piacon nagyon kedvelt házasítás; itthon nem egészen ezeket az ízeket keressük, mégis érezzük a nagyságát, bár tény, hogy a birtoknál nem a bikavér a vezértermék.
Szekszárdról kiemelnénk a Sebestyén Pince Iván-völgyi bikavérét, ami nagyon összetett, elegáns, mégis jóivású bor, akárcsak a Heimannéké. Hasonlóan komplex élményt kaptunk Eszterbauerék Tüke fantázianevű házasításától is. Szerencsére nem kis palackszámú tétel, sok asztalra kerülhet belőle. A kisebbek közül talán a Tüske Pincészet küvéjére hívnánk fel a figyelmet, és igen meggyőző volt Merfelszék kevés zweigelttel fűszeresre hangolt vöröse is.
A két borvidék közötti versenyben ezen az estén is a fogyasztó nyert, és aki most nem tudott érzékszervi próbát tenni, annak sem kell búsulnia. Ikonikus házasításunk nagyobb teret kíván, nem elégszik meg egyetlen estével. A márciusi Bikavér Hetek alatt számos alkalom nyílik a kóstolásra. Több fine dining étterem poharazva is kínál bikavért, és egy sor borlapon szerepel, így a választott ételek mellé is ajánlják majd a sommelier-k. A szervezett borkóstolók és egyéb események a pincészeteknél és a borbárokban remek lehetőséget teremtenek arra, hogy alaposabban elmerüljünk a bikavérek világában, és egy életre leszámoljunk a nagyszülők szekrényének tetején porosodó vörösborok emlékével.
Fotó:
Dancsecs Ferenc / FurmintPhoto
-
weboldal
