Húsz éve fogalom

Ha magyar vörösborokról esik szó, megkerülhetetlen a Takler Borbirtok. Arról hosszasan lehet beszélgetni, hogy az általuk képviselt stílus követi-e a trendeket, de az biztos, hogy fontos és komoly borokat készítenek évről évre. A történetük húsz éve indult, akkor egyhektárnyi saját területen kezdtek gazdálkodni, de ennél jóval többről vásároltak fel. A 2000-es évek elején azután komoly növekedés következett, egyre több új telepítésű ültetvénnyel. Azt gondolhatnánk, hogy a tavaly elkészült Kúriával egy kicsit megpihennek majd, de újabb tervek sorakoznak előttük, nincs megállás.

Többek között ezekről is beszélt id. Takler Ferenc a születésnapi ünnepségen, ahová – ahogyan ő fogalmazott – a barátaikat hívták meg. Ezzel szerették volna kifejezni, hogy milyen sokat jelentett nekik az elmúlt húsz évben a támogatás, az, hogy szerették a boraikat. Voltak nehéz pillanatok, ezekről is esett szó, a bankok nem mindig értették, hogy mit szeretnének Taklerék, sokszor nem tudták lekövetni a tempójukat. Hullámvölgyek és csúcsok váltották egymást, hangos nemzetközi sikerek és csődeljárás, mindkettővel volt dolguk, mára stabilizálódott a helyzet, úgy látszik az előre menekülés taktikája bevált.

Az egyik legszélesebb termékskálát vonultatja fel a pince Szekszárdon, több sorozat, több család, fehér, rozé, siller, és persze a vörösek. A születésnapon inkább a különleges tételeken volt a hangsúly, a borszentélyben kóstolt leendő bikavér-alapborok is inkább csak a bemelegítést szolgálták, az érdeklődést sikeresen felkeltették, így mindenki izgatottan várta a 20 év kiemelkedő boraiból összeállított retrospektív kóstolót.

A nap folyamán sok-sok Takler-bort kóstoltunk, a legnagyobb izgalommal természetesen a régi tételeket, hiszen nem minden nap kerülnek a poharunkba jól tárolt 15-20 éves vörösborok. Kékfrankosokkal indult a sor, a 2009-es Szenta-völgyi nem okozott meglepetést, de a 2000-es kékfrankos selection már igen. Illatában főként az érlelésből származó aromák dominálnak, olajos magvak, bőrösség, némi édes tónus. A korty remek arányú, a savai lendületesek, tele élettel! Jóval több gyümölcsöt találunk, mint illatban, nehezen szálazható, de vitális. Meglepően alacsony alkohol társul mindezek mellé, ilyen bora senki sem számított előzetesen.
Az utána következő bikavér selection 2003-ból is nagyon tetszett, az illata telt, cékla, rum, fűszerek, az érett piros bogyósok mellett. Finom tannin, hibátlan szerkezet, kerek a korty. Csepet sem érezni a korát, most a csúcson van, élveztem minden vele töltött pillanatot.

A syrah-ra nagy hangsúlyt fektetnek a pincénél, bár a telepítés előtt Tiffán Ede megpróbálta lebeszélni őket a fajtáról. A kóstolt 2008-as koncentrált, komplex illattal nyit, aszalt meggy, fekete bors, tejszín. Nagyobb test, barátságos savak, puha, finom tannin. Talán kicsit túlzó, hiszen mindenből van jócskán benne, de ezzel együtt szerethető igazán, jól példázza, hogy mit jelent az, amit a pincénél vallanak: „Célunk, hogy boraink kiabáljanak a pohárból.” Buja, nagy bor, kevés hiányzik hozzá, hogy klasszis legyen.

A cabernet franc nem csak Villányban érzi jól magát a példa szerint, amit a 2006-os és az amerikai piacra betörő 2003-as is igazolt. Még 13 ével később is érthető, hogy Alder Yarrow miért szeretett bele ebbe a borba, ami azután a nem várt exportsikert és az áttörést is meghozta Takleréknek. Összetett illat, fekete ribizli, áfonya, ízléses hordófűszerek, szép palackbuké. A korty kerek, az alkohol pillanatokra villan csak fel, puha tanninja tanítanivaló. Ízében is a fűszeres gyümölcsösség a meghatározó, édes karakter, szeder, áfonya, vanília és fahéj, hosszú lecsengés. Örülhet, akinek van még ebből a pincéjében!

Az igazi csúcsborok mindig is a tiszta merlot Primarius és a bordói fajtákra építő Regnum cuvée voltak a pincénél, természetesen ezek sem maradhattak ki. A csúcsmerlot 2007-ből ez egyik kedvencem volt a maga idejében, kíváncsian vártam az újbóli találkozást. Intenzív illat, érett gyümölcsök, málnalekvár, szegfűszeg, tejszín, kávé, igazán összetett, izgalmas kompozíció. Vastag, harapható a korty, finom tanninokkal, édes karakterű, érett gyümölcsökkel, fekete szederrel, áfonyával. Ez az édesség zárja a kortyot is; úgy gondolom, még jócskán van erő ebben a borban.
A végére maradtak a Regnumok, főként a 2006-os maradt emlékezetes. Ebbe már 10 százaléknyi kékfrankos is került, a borvidéken kísérleteznek a Grand Vin megalkotásával, ahol a bor negyedét a kékfrankos adná. Előtanulmánynak ez persze erős lenne, gazdag illattal fogad, amiben az érettség a meghatározó a szép palackbuké mellett, érezhető még propolisz és szarvasgomba is. Komoly test, ennek megfelelő alkohol, szépen beérett alapanyag, ami mostanra minden összecsiszolódott. Komoly, nagy bor, jólesik tízéves korában is inni, pár korty magyar bortörténelem.

A borok párhuzamban vannak a pince elképzeléseivel, a rengeteg friss fejlesztés után sincs megállás, máris újabbakon törik a fejüket a Decsi-hegyen. De jól is van ez így, ha olyan borok születnek majd, mint amiket a korai évekből kóstoltunk. A garancia erre a jól működő hármas, az apa a két fiával – szemmel láthatóan jól működnek együtt, így mi mást is kívánhatnánk nekik, mint még sokszor húsz évet!