2018.06.08. | Szabó Edit
Miközben a mádi dűlők nevét lassan álmunkból felkeltve is vidáman soroljuk, Tokaj-Hegyalja északi határáról sokkal kevesebbet tudunk. Pedig ez a csodás vidék Sárospatakkal, a hercegkúti pincékkel és a többi titokkal megér egy-két látogatást…
Naár Pincészet, Espák Pince, Harsányi Pincészet, Tokaj-Portius. Valljátok meg, de őszintén: kóstoltátok már valaha a boraikat? A Pajzos Tokaj már ismerősebben hangzik, de ők sincsenek úgy benne a Tokajról alkotott képünkben, mint mondjuk, egy mádi vagy egy tarcali borászat. Ők öten a Sárospataki Borterasz Egyesület tagjai. Nemrég meghívást kaptunk tőlük, felkerekedtünk hát, hogy megnézzük, milyen az élet a „végeken”.
A Borterasz, ami nem egy hely
Reggel óta szakad az eső. Nem a legkedvezőbb időjárás egy izgalmas dűlőtúrához, de Petőfitől tudjuk, hogy a lelkesedést a víz nem olthatja el, így hát elszántak vagyunk. Olyan a hangulat, mint egy régi akadályversenyen, az első állomásnál várnak bennünket a Sárospataki Borterasz Egyesület borászai. Elnökük, Laurent Comas esernyőket oszt, ifj. Hörcsik Richárd pedig igazán kitűnő, sárga muskotály törkölyéből készült pálinkát kínál, így a védőitalt magunkhoz véve nyugodt szívvel nekiindulhatunk a Kincsem-dűlőnek.
A Kincsem-dűlő szép. De tényleg. Az is szép, hogy esőben látjuk, ilyen időben kevesen kirándulnak ezeken a csodálatos helyeken. Márpedig a Sárospataki Borterasz éppen azzal a céllal jött létre, hogy ezeket a szépségeket megmutassa a borkedvelőknek. „Szeretnénk bebizonyítani, hogy Tolcsvától északra is van élet” – mondja zöld esernyőjének árnyékában az elnök ékes magyar nyelven, ami annál inkább megható, merthogy egyébként francia. Az egyesület többi tagja bőszen bólogat. Bizony, Sárospatak volt a borvidék történelmi központja, jó lenne visszahelyezni újra a térképre, mert valahogy lekerült róla, és az emberek hajlamosak úgy gondolni, hogy a Mád–Tokaj–Tolcsva által bezárt háromszögön túl nem is történik errefelé semmi. Pedig van ám érték itt is, éppen elég, és ha valaki veszi a fáradságot, és körülnéz, láthatja, hogy az északi perem egészen különleges színekkel gazdagítja a borvidéket.
A Sárospataki Borterasz Egyesületet jelenleg a fent említett öt pincészet alkotja. A tagság nyitott, bárki csatlakozhat hozzájuk, aki azonosulni tud az általuk képviselt értékrenddel. Egyelőre nincs sok jelentkező, pedig a tagok elszántak, náluk komoly műhelymunka zajlik, folyamatosan konzultálnak, és közös kóstolókon mutatják be boraikat, köztük a Patakbort is, amely igazi közösségi alkotásként az öt borászat együttműködésével jött létre 2016-ban.
A Tokaj-Portius
Az eső kitartóan esik, cuppogunk a sárban, de közben örömmel fedezzük fel, hogy virágzik a szőlő, és az apró fehér virágok átható illata utat tör magának a nedvességen át. Nem véletlenül jöttünk a Kincsem-dűlőbe, ez ifj. Hörcsik Richárdék birtokának egyik ékköve. A Tokaj-Portius összesen tíz hektáron gazdálkodik, ebből öt Sárospatak, öt pedig Tolcsva határában húzódik. Boraikat ellenőrzött területekről készítik, és kizárólag palackban értékesítik. A birtokközpont Sárospatakon, a pince Hercegkúton található.
Hörcsik Richárd jól mesél, szívesen hallgatjuk a régi családi történeteket. Ő már Sárospatakon nőtt fel, de a nagyapja a 70-es évekig Tállyán volt kádármester. Amikor aztán Sárospatakra költözött, vitte az egész műhelyét magával. Az üzemet a nagypapa halála után Richárd édesanyja örökölte, és a vállalkozás ma is virágzik. 1000-1500 hordó gördül ki a kapun évente, és többségük külföldre vándorol. Richárd kertészmérnöki és szőlész-borász szakmérnöki diplomával a zsebében saját erőből építette fel a birtokot, őseitől földet nem, de a bor szeretetét örökölte, és ez épp elég volt ahhoz, hogy belevágjon. A borászati vállalkozást egyedül viszi, de ha szükség van rá, a kádárüzem munkájába is besegít. Pincéjét egy hajdani legendás lengyel borkereskedőről, Robert Wojciech Portiusról nevezte el.
A Kincsem-dűlő és „gyümölcsei”
A Kincsem a régi történelmi dűlők egyike, első említése az írásos dokumentumok szerint az 1200-as években történt. Igaz, hogy most nem látjuk, de ezt a területet reggeltől estig süti a nap, a talajtani adottságai is rendkívül izgalmasak, a barna nyiroktalaj vörös erdőtalajt fed, az alap azonban zeolit, nagyon jó borokat lehet készíteni innen. Hörcsikék egyébként a furmintban, a hárslevelűben és a sárga muskotályban hisznek.
„Sok felfedeznivalónk van ezen a területen, nem ismerjük még elég jól Hegyalját” – állapítja meg Hörcsik Richárd, miközben egy régi épület védelmében 2017-es sauvignon blanc-t tölt a poharunkba. Neki magának nem jutott volna eszébe, hogy ezt a fajtát Hegyaljára telepítse, úgy vette az ültetvényt, hogy benne voltak a tőkék. Kivágni mégsem akarta, hát készített belőle egy igazi kétéltű bort, amely egyformán hordozza magában a sauvignon blanc jellegzetes illatait és a termőhely sajátosságait. Csontszáraz fehér, csalános, vágott füves, bodzás ízvilággal és markáns, sós utóízzel. Ha rajtunk múlna, egy darabig még időznénk nála.
A Kincsem-dűlő idős, több mint 40 éves tőkéin leginkább hárslevelű terem. Az innen készült 2016-os dűlőszelekció a második borunk. Fiatal még, a fahordó átható aromája járja át, idő kell, hogy beépüljön, de szerencsére van hová. A test jelentős, a 14%-os alkoholtartalom és a 8 g/l savtartalom mellett hálásak vagyunk azért a kis maradék cukorért, ami ihatóvá kerekíti. Kíváncsiak lennénk rá egy év múlva, mert ígéret az van benne bőven.
A 2013-as birtokfurmint a „Furmintage” nevet kapta a keresztségben. Burgundi szemlélettel készült, bontották az almasavat, keverték a seprőt. Új fahordót csak a bor egy része kapott, nincs is nyoma az ízben, csak a krémességhez ad hozzá szépen. A 14,5%-os alkoholtartalom egyértelműen jelzi, hogy nem iszogatós borocska, inkább ételt kíván, és el is bír a nagyobb testekkel. Kacsa, liba, sertés, fácán, bármi jöhet mellé, állja a próbát.
A fentieken kívül azért más borokat is rejt a hercegkúti pince, van késői szüret, szamorodni és egy kevés aszú is, bár ez utóbbi a Kincsemben nem könnyű vállalkozás: a széljárta sorok között nehezen telepszik meg a botritisz. Készült azért valamennyi 2010-ből és 2017-ből, csak hogy láthassuk, milyen jó is volna, ha volna.
A Tokaj-Portius 30-35 ezer palack bort készít évente, és ennek legnagyobb részét helyben el is adják – a pince szívesen fogad látogatókat –, de Spanyolország, Ausztria, Lengyelország és Oroszország is vevő egy-egy kisebb mennyiségre.
„A bor varázslat, és ha megisszuk, a varázslat bennünk, emberekben folytatódik” – mondja búcsúzóul a láthatóan költői lelkülettel is megáldott fiatal borász. Neki nem kell esernyő, szálfaegyenesen áll a langyos májusi esőben. A nagyapja is így állhatott egykor a kádárüzem kapujában. A tartás örökölhető.
Izgalmas találkozás volt, élveztük minden percét. Egy darabig még csodáljuk, ahogyan a pára ködbe vonja a távoli dombokat, beszívjuk az ázott föld szagát, aztán indulunk túránk következő helyszínére. Vár a Pajzos Tokaj.
Fotó:
Vető Gábor